Világ, 1924. szeptember (15. évfolyam, 181-204. szám)

1924-09-20 / 196. szám

44924 szeptember 23. VHÁG Mi marad meg a nyíregyházi pokerköszöntökből? pT Irta: Krúdy Gyula Az elmúlt héten Nyíregyháza végigjátszotta teljes egészében a múlt századbeli, nagy magyarországi kiállítást, amelyet a nyolcvanötödiki néven szoktak emlegetni a történelmi könyvek, valamint az öregemberek, akik minden új csodához találnak múltjukban egy hasonlatost. — Igen, akkor is így volt — mondják —, éppen így volt nyolcvanötben is, csak az volt a különbség, hogy akkor Pest felé vitt a vonat, olcsó jegyfüzet volt a zsebben, amely füzetben biléta volt koszthoz, kvártélyhoz, utazáshoz, öt forinttal megjárhattuk az akkori pesti kiállítást... Most, bezzeg, valamennyivel több pénzt kell magunkkal vinni a nyíregyházi kiállításra. (Még jó, hogy nem a millenáris kiállításhoz hasonlítják a nyíregyháziak a maguk kiállítását.) "* Valóban, van valami furcsa vidékies, régimódi ízük ezeknek a mostani nyíregyházi napoknak, amint hogy „családi ízük“ van az otthon főtt ételeknek, magunk szüretelte boroknak. Ugyanaz a kép tárul föl előttünk Nyíregyházán, mint az egykori, kis Pesten nyolcvanötben. Ugyanazok a falusi arcok, urambátyámok, öcsémuramok, vidéki asszonyságok, pipacs-kisasszonyok nézdelődnek, álldogálnak, fáradoznak a nyíregyházi kiállítás látnivalói körül, akiket a múlt időkben ismertünk Pesten, mint vidékieket. Mintha nem is lett volna azóta háború, meg egyéb istennyila. — ennek a nyílt vidéknek a képe alig változott. Ugyanazok a tarisznyák, kulacsok, fokosok, pálcák a férfiak fölszerelésében ; talán még a csizmák és süvegek is kiáltották az elmúlt kis időt nyolcvanöt óta. Legföljebb a lengő túzoktollakat kellett kicserélni a kalap mellett azoknak az embereknek, akik állathajtással foglalkoznak. De már egyébként a kedvek, étvágyak és egyéb belső dolgok alig változtak valamit a Nyírben. A lacipecsenyés sátraknál olyan korán reggel illik megjelenni a kiállítási vendégnek, hogy a nap még csak a katolikus templom piros toronytégláit érintgeti. Nem csodálható a korai reggeli mellett, hogy fertálytizenkettőkor a Kiskoronában fokosnyéllel kopogtatnak a padlón, késtokkal a poháron a késlekedő ebéd miatt. (No, hiszen megjárná itt a pesti ember, aki nagy komótosan egy óra után jönne ebédezni, éhkopon maradna.) Jószemű ember ebben a kiskoronabeli társaságban most is könnyűszerrel fölismerheti a gégényi jegyzőt, a buji tanítót, a timári papot, az öblöshangú, kifentbajszú paraszt-zsidót, mint akár őseink felismerték csalhatatlanul az egykori peleskei nótáriust. De még az asszonynépek közül is kiviláglik ezen a helyen, hogy kiből lesz vénségére Bűdön boszorkány. Abból a körülményből pedig, hogy miféle megjegyzéseket tesznek az ebéd fogásaira, — a húslevesre, a pörköltre, a csirkére, — bízvást megállapíthatni, hogy milyen dolguk van otthon — az uruknak. (Fantasztikus ebéd előtárnám, a különc Kállay Andris, ezeknek a szabolcsvidéki asszonyságoknak a vérmes külsejéből még azt is meg tudná határozni, hogy hány férjet fognak eltemetni.) Nem titkok a kiállítási vendégek között a gyenge kisasszonyok sem, akikről sok lépésnyiről meglátni, hogy kiből lesz papné, jegyzőné, tanítóné valahol egy messzi faluban, sőt gazdasszonyi tudományukat is elárulják, amikor bálias elragadtatással állnak meg a sünapusztai gazdaság kiállított ludai és kacsái előtt. (Akkorák ezek a libák, hogy bízvást megvédelmeznék a nyíregyházi Kapitóliumot.) Hát többnyire ilyenfajta emberek itt a nyíregyházi kiállítási vendégek, panaszkodni csak akkor szoktak, ha a vonatot lekésik, egyébként mindennel meg vannak elégedve, mindentől el vannak ragadtatva, kakasszóra kelnek és a hold jöttével aludni mennek. Én csak a lábukat bámulom, hogy bírják ezt a rendkívüli járás-kelést, mint ahogyan Pesten is a felránduló vidékieknek a fáradhatatlan mozgásán szoktam leginkább csodálkozni. Pedig a női mák nem igen viselnek puha éberlaszting-cipőt, hanem inkább olyan új, szűk cipőket, amelyeket nyilván a kiállítás alkalmából vettek ; a férfiak csizmában is szeretnek járni, holott még javában tart a vénasszonyok epesztő nyara. ★ Ebben a ,,családi-szű" sokadalomban, amely leginkább a régi nyíregyházi nagyvásárok publikumához mérhető, nem volt nehéz bizonyos feltűnőséget kelteni a leránduló pesti kereskedőknek. Ezek a harcos-kereskedők, akik egyébként mindazokon a gyűléseken meg szoktak jelenni, ahol a kereskedelem érdekeit meg kell védelmezni, akik a kereskedők összetartása, karbafogódzása mellett agitálnak városról-városra, mikor a mostoha viszonyok a magyar kereskedelem összeroppantásával fenyegetnek, — eljöttek ebbe a városba is, ahol nemrégiben még nagyon lenézték a rőföt, valamint a pudlit. — No lássuk, — mondom magamban —, mit tudnak ebben a városban a kereskedők, ahol a zsidók között is a fejtartásról lehet megismerni az emberen, hány hold földje van. Láttuk, hogy a földevő, lónevelő, bokortanyával álmodó tirpákok között milyen becsülete van a nyíregyházi kereskedőnek. . . -Lm . Nagy becsülete van! Néztek volna az öregek, ha erre a napira visszajönnek vala a Morgó-temetőből, hogy mivé lett az egykori nyíregyházi kereskedelem, ahol az egy Hoffmann Adolfonkívül fütyülős házalónak véltek minden kereskedőt. Nyúlbőr, lóhőr, gyűrű, pántlika, pirosító volt a kereskedő portékája a régi öregek hiedelme szerint. Hoffmann Adolf is csak azért számított valamit, mert már vagy ötven esztendeje meggyőződtek apja, nagyapja ritka becsületességéről. Az elmúlt hét egyik napján, amikor a kereskedőket gyűlésbe hívta össze vezetőségük a városháza közgyűlési termébe, hát csak el- javultunk ezen a sokadalmon, intelligencián, úriasságon — mintha végleg elfelejtette volna kétkerekű talyigáján vándorolgató ősét a nyíregyházi kereskedő. (Más városbeli, más vidékbeli tán csodálkozhatnia azon, hogy itt még azt is szemügyre veszik, hogy a gyűlésbe jött kereskedők között sok volt a jólöltözött úriember, mintha valamennyit a nevezetes Kelemen Károly, a vármegyei gentry szállítója ruházta volna ki. Aztán eljött a főispán, alispán, főkapitány, polgármester, pénzügyigazgató ... Teremtő isten, mi lesz a világból, ha már a pudlispringerek ilyen hatalmas uraságokat is meg tudtak mozgatni! ... Sándor Pál így kezdi szavait a zsúfolásig, életveszélyes szorongásig megtelt teremben, hogy: Hölgyeim is uraim... Hát, igen, hölgyek is ülnek a notabilitások között, mégpedig olyan toalettekben, amilyeneket a legutolsó divatlapok előírnak. A szónokok szavait mélységes figyelem, aztán dördülő taps kíséri. Pedig azok a dolgok, amelyekről Sándor Pál beszél, nemrégen még nagyon idegenszerűen hangzottak ebben a városban: — a kereskedelem megbecsülése, védelme, oltalma ... a kereskedő becsülete, hivatása... a magyar jövő képe, amely a kereskedelem kezében van. Dörgött a taps, az arcok felpirultak. — No már látom, hogy nem lehet ráismerni a régi Nyíregyházára, — mondom most magamban itt a gyűlésteremben, holott az imént még az egykori kisasszonynapi nagyvásáron képzeltem magamat.) Odakünn a piacokon javában folyik a vásár, a vén kofa káromkodik tót nyelven, amelyet már a magyarral kevert négylovas tanyai kocsik pattognak végig az utcákon, mintegy szimbólumai annak, hogy a futóhomok, bár sikerült őt már megkötni Nyíregyháza körül, még mindig elég mély a kőutakontúl; a simapusztai mintagazdaság gyönyörű csikóit hajtják az állatkiállításra; Szomjas Gusztáv ökrei és birkái vernek porfelleget; a népség és uraság a lacikonyhákban és a tabernákban vigad, amint az egy földművelő város lakosságához illik nagyvásárkori; százesztendős, nyílt homokból kelt kedv, maradiság, ősiség zamata van odakünn mindennek még a városban, amíg idebent a városháza nagytermében a Cobden Szövetség tagjai szónokolnak, magyaráznak olyan dolgokról, amelyeket sokan a hallgatóság közül tán most hallanak először... És hallgatnak nyitott füllel, figyelő szemmel, nyiladozó elmével, termékenyülő lélekkel. A régi Velencében tanultak vezéreiktől ily odaadással tán az akkori kereskedők, mint most Nyíregyházán, — pedig a nyíregyházi kereskedő eddig sem volt éleknesség néllküli. A tirpák és a kereskedő már régen versenyez egymással ügyességben és még mindig nem lehet tudni, hogy melyik lesz a győztes a jövő száz esztendőben Eddig, ez előtt a gyűlés előtt azt hittük, hogy a földművelő tirpákok vannak még mindig fölül a város atmoszférájában, hiszen az ő szorgalmukon, pénzszeretetükön a zsidó sem tud kifogni. Most pedig, a kereskedők jubiláris gyűlése után, nagyon el kell gondolkoznunk, hogy nem verte le máris a kereskedelem fürge rendszere a nyíregyházi ősök ládafiában őrzött szellemét, erkölcsét, világnézetét. Impozáns volt ez a gyűlés és az utánakövetkező bankett, ment egy földművelő város kellős-közepén folyt le, ahol tegnap még tanya, bérlet, ló, szekér nélkül nem ment emberszámba senkinek a fia , ahol a városi emberek legfeljebb akkor juthattak a kellő elismeréshez, midőn a tűzoltó-banda, a dalárda, vagy a pap éneke kísérte végig őket a városon... Íme, vannak még dolgok a világon, amelyek éppen olyan nagy érdeklődésre tarthatnak számot, mint a bikaborjú vagy a krumpli-termesztés. A barangok ugyancsak kivették részüket a jubileumból. Sohase harangoztak annyit Nyíregyházán száz esztendő alatt, mint ezekben a napokban és a harangozók soha sem voltak részegek, mindig tudták az időt, mikor gyújtsanak rá. Harangoztak az uraknak, a minisztereknek, polgármestereknek, gazdáknak, most pedig a zsidónak mondott kereskedelemnek is. És a harangszó még mindig a régi nyelvén szól az emberekhez. „Jézus—Krisztus—Mária", — éneklik a gyönyörű katolikus templom harangjai a Magaságbeliek dicsőségére.. A kálomisták harangjait most is szívesen hallgatják a vásárosaik, mert egy régi legenda szerint mindig azt mondják: „Hurka-Sedubász, hurkaikolbász." Ugyancsak külön bölcsességet tulajdonít a néphit a helybeli luteránus nagyharangnak, amely nagy nyugodalommal mondogatja jó és rossz időben egyaránt, hogy: „Vagy Így lesz, vagy úgy lesz, valahogy csak mindig lesz." És a lacikonyhában a harangszóra most is hallatszik a régimódi köszöntő: Génfből jelenti a Világ tudósítója. A leszerelési albizottság Benes csehszlovák külügyminiszter elnöklete alatt ma ülést tartott és elhatározta, hogy a nemzetközi leszerelési konferenciát legkésőbb jövő év június tizenötödikéig összehívják. Erre a konferenciára meghívják mindazokat az államokat is, amelyek nem tagjai a népszövetségnek. Minden véleménykülönbség döntőbíróság elé kerül Genfből jelentik . A nemzetek szövetségének döntőbíráskodási bizottsága elhatározta, hogy valamennyi véleménykülönbség, ideértve a jogi és politikai természetűeket is, a kötelező döntőbíráskodási eljárás alá tartozik. Az angol—német kereskedelmi szerződés Londonból jelenti a Reuter-iroda. Az angol kormány ismét megfontolás tárgyává tette az angol—német kereskedelmi szerződés megkötésének kérdését. Mint tudvalevő, Nagybritannia a többi szövetségessel együtt, a versaillesi békeszerződés alapján német részről a legtöbb kedvezményes elbánásban részesül. Ezek a rendelkezések azonban nemsokára hatályukat vesztik s a különböző érdekelt nemzeteknek a kereskedelem feltételeiről új megegyezést kell kötniök. Az angol kormány még nem készített végleges szerződési tervet, de a berlini angol nagykövet kísérletképpen bizonyos javaslatokat tett s ezeket közvetlen megbeszélésekkel egészítik ki, amelyek valószínűleg a jövő évben Berlinben lesznek. E célból az angol kincstári hivatal szakértői Londonból rövidesen Berlinbe utaznak. A német szakértőkkel folytatandó megbeszéléseknek csak talajelőkészítő jellege lesz, hogy a tárgyaló felek a maguk kormányát tájékoztathassák. Munkálataik egyelőre csak előkészítő természetűek lesznek s azt a célt szolgálják, hogy az angol—német szerződésnek később való megkötését könnyebbé tegyék. A megbeszélések valószínűleg körülbelül három napig tartanak. (A Világ berlini tudósítójától.) Az elmúlt napokban megkezdődtek a Belgiummal való kereskedelmi szerződésre vonatkozó tárgyalások. A jövő hét folyamán angol delegátusok érkeznek Berlinbe, hogy az angol—német kereskedelmi szerződés megkötéséről tanácskozzanak. Előkészület alatt áll a Franciaországgal való kereskedelmi szerződés is. A Franciaországgal való szerződés megkötése érdekében a birodalmi kormány gazdasági államtitkára, Rintelen, Párizsba utazott, hogy ott október első napjaiban megkezdje a részletes tárgyalásokat a francia delegátusokkal. Olaszország és Svájc szerződése Bernből jelentik: Olaszország és Svájc szerződést kötött, amelynek értelmében mindazokat a felmerülő vitás kérdéseket, amelyeket diplomáciai úton nem tudnak elintézni, kötelességszerűen egyeztető bizottság elé terjesztik, ha pedig így sem tudnak kielégítő eredményre jutni, a hágai nemzetközi ítélőszékhez fordulnak. Az Egyeztető bizottság állandó jellegű lesz, öt tagból áll, akik közül egy-egy svájci, illetve olasz, három pedig más nemzetiségű. A szerződést valószínűen Rómában írják alá, Olaszország nevében Mussolini, Svájc részéről pedig Magniore római követ. A Saar-vidék közigazgatása Genfből jelentik . A nemzetek szövetségének tanácsa megvitatta a Saar-vidék közigazgatásának kérdését. Fault felvilágosítást nyújtott arról, hogy miért tartózkodnak francia csapatok a Saar területén. A bizottság jelentését is előterjesztették a csendőrség felállítása érdekében kifejtett munkáról, ami kielégítette Parmoor lordot. Németországnak a francia iskolák felállítása ellen beadott tiltakozását a következő ülés napirendjére tűzték. A legyőzött államok ellenőrzése Genfből jelentik . A nemzetek szövetségének katonai, tengerészeti és légügyi kérdésekről tárgyaló állandó bizottsága befejezte munkálatait és a szövetségi tanács kérésére teljes tervezetet dolgozott ki arról a szervezetről, amely a szövetségi tanácsnak rendelkezésére állana Németország, Ausztria, Magyarország és Bulgária felszerelésének megvizsgálására. A vizsgálat jogát a békeszerződések biztosítják. Mindenki elítéli a békeszerződések szellemét Londonból jelentik. A békeszerződések revíziójának eszméje, melynek eddig is sok volt a híve Angliában, Garvin-nak az Observer-ben közölt cikke után mind bátrabban talál kifejezésre. Most a Westminster Gazette hangsúlyozza, hogy felejtsük el a múltat, hiszen a békeszerződések kritikája általános és mindenki elítéli a szerződések szellemét. Jellemző az újonnan ébredő békés szellemre a háborús veteránok egyesültsületének ülése, ahol hangsúlyozták, hogy szövetségükbe fel kell vennüük az ellenséges államok volt katonáit is, amint Mussolini is ajánlotta és a szövetség célja a békés szekéimet erősíteni a népszövetség támogatásával. Németország felvételét a népszövetségben élénken tárgyalják a liberális lapok és rái mutatnak, hogy az Németországnak is érdeke, különösen a német kisebbségek védelme szempontjából. A Manchester Guardian egészen odáig megy, hogy nem tartja célravezetőnek a népszövetség tanácskozá-sait a béke biztosítására, amíg e tanácsko- zásokban Németország nem vesz részt. Amerikai bankárok tiltakozása a német jegyzék ellen A Journal berlini jelentése szerint több amerikai bankár értesítette a birodalmi kormányt, hogy a háborús felelősség ügyében tervbe vett jegyzék elküldése rendkívül ártana a kölcsönnek. Ha a jegyzéket tényleg átadnák, a bankárok nem fognak résztvenni a kölcsön jegyzésében. Dortmund kiürítése megkezdődött Mint a Journal-nak Mainzból jelentik, a£ francia megszálló csapatok a limburgi területeken kívül Dortmund kiürítését is megkezdték. Mint híre jár, a belga kormány elrendelte a crefeldi belga csapatok létszámának leszállítását. A jövő évre marad az általános leszerelési konferencia — Isten éltesse addig amíg a komámnak a keze reszket! — De már a pohárköszöntökön kívül figyelgetni kezdenek az emberek mindenféle újmódi dolgokra. Tanulmányos új szavakra, kereskedelmi tanokra, amelyeket messzi világrészekben kipróbáltak. — Cobden ! — mondják itt is, ott is a városban a kereskedői napokban. És senkinek sel jut eszébe hozzáfűzni a kérdést: — Ugyan hány hold földje van !. Szombat Csak „megbízható" csillagászok társufialnak (A Világ tudósítójától.) Azokban az évszázadokban, amikor az egész állami élet és társadalmi berendezkedés át, meg át volt szőve az egyházi hatalom intencióival, amikor még a teológia szuverén gőggel és féltékenységgel nézte az „ancilla theologiae“-nek tekintett profán tudományok minden megmozdulását, talán nem lett volna feltűnő az az — enyhén szólva — különös magatartás, amelyet a magyar belügyminisztérium tanúsít egy fontos kulturális kérdésben. Mintegy két évvel ezelőtt egy lelkes kis társaság Műkedvelő Csillagászok Társasága címmel egyesületet alapított, amely a csillagászati tudományok népszerűsítését tűzte ki célul. Az alakulás élén olyan ismertnevű emberek állottak, mint Kövesligethy Radó dr., Krúdy Jenő dr., Hortsy Pál, Szalay Károly tanár és mások. Szemük előtt a németországi, hasonló céllal alakult ismeretterjesztő társaságok ideálja lebegett, amelyek Németországban jelentős tényezői a közművelődés előmozdításának. A társaság egyik tagja, Krudy Jenő dr. egy hatalmas tükrös teleszkópot ajándékozott az alakulatnak, teljes montírozással, és ezzel az eredményes munka első és legfontosabb feltétele biztosítottnak látszott. A mozgalom rövid idő alatt aránylag széles rétegekben keltett visszhangot és írók, művészek, tanárok, nagyiparosok, kereskedők, sőt egyszerű munkások is bejelentették csatlakozásukat Az alapítók 1922 július 17-én alapszabályaikat teljesen fölszerelve, benyújtották a főváros polgármesteri hivatalához. Azóta több mint két esztendő telt el, de a döntés mind a mai napig késik. Az alapítók névsora egyik kerületből a másikba vándorolt annak megállapítására, hogy a névsorban szereplő egyének megbízhatóak-e. Hiába sürgették a vezetők az elintézést az illetékes ügyosztály tanácsnokánál, a válasz minden egyes esetben az volt, hogy az alapszabályok egyik vagy másik kerületi kapitányságon vannak. Hosszú körutazás után végre az alapszabályok ez év januárjában fölkerültek a belügyminisztériumba és most — annyi hányattatás és viszontagság után — ott pihennek. Hogy mi lesz az alapszabályod sorsa, nem tudjuk. De vannak bizonyos szempontok, amelyeket ezen különös ügy kapcsán talán nem lesz fölösleges leszögezni. Köztudomású, hogy az állam mostoha pénzügyi viszonyai miatt a közművelődési feladatok jelentékeny részét kénytelen áthárítani a társadalomra, sőt ebben az irányban lelkes prédikációk is hangzottak el a társadalmi jótékonyság fokozására. Kissé különösen fest tehát, hogy egy tiszta önzetlenségből és kultúraszeretetből fakadó társadalmi akciót ennyi huzavonának tesznek ki, mert a mozgalom irányítói nem felelnek meg mindenben a még mindig kísértő kurzus-szellem követelményeinek. Kár volna most a nagy nyugati államok hasonló intézményeire hivatkozni, de azt talán érdemes följegyezni, hogy Csehszlovákiában már 1920-ban alakult ilyen népszerű csillagászati egyesület Besztercebánya székhelylyel. Hogy ilyen egyesületre nálunk is szükség van, nem lehet kétséges. Hogy az érdeklődés nagy, mi sem bizonyítja jobban, mint az a körülmény, hogy legutóbb, amikor újból a Mars került az érdeklődés központjába, egész sereg ember vándorolt esténként Szalay Károly tanár mátyásföldi teleszkópjához, hogy a csillagvilág titokzatos szépségében gyönyörködjék.