Világ, 1924. szeptember (15. évfolyam, 181-204. szám)

1924-09-16 / 192. szám

ír VIM, a polgári jogok harcosa. Tiszteli a tu­­domány, a művészet és a gondolat szabadságát. Oltalmazza a gyengéket, az elnyomottakat, az üldözötteket. Vétót kiált az igazságtalanságnak, a gyűlöletnek és a hosszúnak. Védelmezi a munkát, mely a békétlenség levegőjében el­sorvad. Hirdeti a népek, osztályok és felekeze­­tek egyetértését. Tanítja az egyén áldozatkész­­ségét a nemzet és a társadalom nagy érdekei Iránt, az erősebb mérsékletét a politikai és gaz­dasági életben. Hirdeti a műveltség hatalmát, a kultúra útjának, szabadságát és vámmentességét. Ama 8000 4mTn VILÁG X Világ Magyarország megújhodását a demoo­kráciától és a fokozott műveltségtől várja. Nem veszi hiába ajkára a haza nevét, de a hazát szolgálja minden betűje, gondolata, érzése. A Világ erejt a tiszta meggyőződés: megtörhetik, de meg nem hajlíthatják. A Világ tiszteli má­sok meggyőződését, de hadat üzen az elvek mögé mellőző halandóságnak és üzletnek. A Világ eszméket, ideálokat, reformtörekvéseket szolgál, nem pártokat. Pajzsa a gyengéknek* védelmezője az elnyomottaknak: kardja a szebb* Jobb éa tisztább magyar élet gondolatának* XV. ÉVFOLYAM ♦ BUDAPEST, KEDD 1934 SZEPTE­MBER 16,193-IK SZÁM Paczina szerkesztő úr és a magyar kultúra ! „Agrárállamban sokkal nagyobb szerepük van a városoknak, mint az ipari és keres­kedő államokban­­“ — mondotta tegnap Rakovszky belügyminiszter Nyíregyházán és talán helyesebb lett volna, ha azt mondja, hogy a városok szerepe nem nagyobb, ha­nem más természetű a Magyarországhoz ha­sonló országok életében. De bármit mondott is a belügyminiszter, első pillanatra örül­nünk kell, hogy fölfedezte a városokat, amelyek öt esztendő agrárdemokráciájának búzatengerében zátonyra vetett hajókként vergődtek, anélkül, hogy valaki észrevette volna őket. "Ám Rakovszky Iván tegnap Nyíregyházán a kultúra bástyáinak nevezte a városokat és eljövendő nagy szerepet ígért nekik Ma­gyarország fejlődésében. Cserébe nem kért sokat, csupán azt, hogy a­­ nyugati kultúra helyett a magyar kultúrát ültessék, terjesz­­szék és osszák szét az országban. Szép program, minden magyar ember szíve sze­rint való program, csak egyetlen hibája van: fölötte önkényesen magyarázható és igen könnyen félremagyarázható. Minden nép természetes törekvése, hogy tudományában, művészetében, oktatásában és szokásaiban kifejezésre juttassa sajátos nemzeti jellegét és a civilizáció egyetemességén belül megte­remtse és megszervezze a maga nemzeti kul­túráját. Ez a törekvés természetes és ösztön­szerű, de akkor válik igazán diadalmassá, amikor a nemzeti kultúra olyasmit produ­kál, ami univerzális kincsévé válik az egész kultúremberiségnek. Amikor azok a spe­ciális vonások és többletek, amelyeket a nemzeti élet sajátossága ad az általános em­beri gondolathoz vagy érzéshez, éppen nem­zeti aláfestettségük miatt válnak szuggesztí­­vebbekké. A nemzeti kultúra tehát nem el­lentéte a nyugati, másnéven egyetemes kul­túrának, hanem annak kiegészítő része, amely ugyanakkor, amikor differenciálódik, keresi az integrálódás felé vezető utat. Rakovszky belügyminiszter nyilvánvalóan nem kívánja azt, hogy a magyar városok ezentúl fokozatosan­ irtsák ki a nyugati kul­túra építészetének, tudományos találmányai­nak, irodalmának, okos szokásainak nem­zeti és erkölcsi szempontból kifogástalan ter­mékeit, hanem elérkezettnek látja az időt arra, hogy a magyar kultúra nagyszerű ha­gyományainak alapján és a magyar nép ki­használatlan kultúrképességének megszer­vezésével végre valóban komoly akció indul­jon az egységes, európai nívón álló magyar nemzeti kultúra megteremtésére. Ebben az értelemben csak örülni lehet Rakovszky Iván kijelentésének és csak megnyugvással lehet tudomásul venni, hogy a kormányt foglalkoztatják a magyar nemzeti kultúra gondjai. Éveken keresztül barbár propaganda folyt az országban a kultúra bástyái, a városok, főképpen a bűnös város, Buda­pest ellen és a falu népében sikerült elplán­tálni a város politikai, társadalmi és kultu­­rális mozgalmai iránt való idegenkedést, vagy közönyösséget. A bűnös város és ke­vésszámú kisebb testvérei, amelyek a hábo­rús, forradalmas korszak csapásait fokozott mértékben megszenvedték, idegenül, erkölcsi bojkott alatt zengtek-lengtek a magyar búza­földek közepette. Senki sem törődött komo­lyan bajaikkal, senki sem hallgatta meg életbevágó kívánságaikat, sőt a hivatalos po­litika városellenes tendenciái még ott is ne­hézségeket okoztak, ahol saját erejükből akartak segíteni magukon. A városok kultúrakarata azonban ennek fellenére megbirkózott a legnehezebb akadá­lyokkal és az ötesztendős Csonka-Magyar­­ország régebben jelentéktelen városaiban szélesedő, építkető szépülő nyugat-európai ''fejlődés kontúrjai*bontakoznak ki. Ezek a városok természetszerű produktumai és bi­zonyítékai a magyar kultúrképességnek, és a magyar kultúrát fogják izmosítani és ter­jeszteni az országban, de­­ talán nem fog rájuk megnehezülni Rakovszky belügymi­niszter, ha a nyíregyházai beszéd után sem szereltetik le a nyugati tudomány kitalálta telefonokat, ha nem bontatják le a nyugati művészetről megálmodott gótikus templomo­kat és ha nem dobálják ki a városi könyv­tárból Hugó Viktor vagy Goethe könyveit. A városok a magyar nemzeti kultúra bás­tyái — mondotta Rakovszky belügyminisz­ter úr és mi örülünk, hogy a városok nagy szerepét a kormánynak az a tagja ismeri föl, akitől a városok sorsa nagymértékben­­függ. De ezek a kultúrbástyák véleményünk szerint nem lehetnek offenzívek és a városok kulturális szerepe nem merülhet ki­­ a nyugati kultúra negációjában. Lehet, hogy Rakovszky Iván intenciói nem is erre irányulnak, de félős, hogy akik ezeket az intenciókat végre akarják és végre szokták hajtani, félreértik a belügyminisz­tert. „Shakespeare is zsidó volt", az első nemzetgyűlés aranykorának ez a kísértetie­sen hangzó közbeszólása ötlik most az eszünkbe, vezérszólamául annak az idő­szaknak, amikor a fanatizált nemzeti és ke­resztény közvélemény a legelszántabb offen­­zívában volt a nyugati kultúrával szemben. Ezek a szép idők azonban elmúltak, Ma­gyarország legelső színháza e közbeszólás ellenére is nagy művészi és gazdasági ered­ménnyel játszotta a nyugati kultúra meg­bélyegzett héroszának tragédiáit. Shake­­speare-rel tehát kibékültek, de most e közbeszólás szellemének utórezgéseként — baj történt Mezőkövesden Herczeg Fe­renccel. Herczeg Ferenc kitűnő tehetségét, ma­gyar szándékait és morális­ célzatait nehéz kétségbevonni és most Mezőkövesden éppen a keresztény és nemzeti kultúra védelmében megcselekedte ezt Paczina szerkesztő úr, aki nyilván szintén irtózik a nyugati kultúrától. Déryné ifiasszony-t játszották a matyók színházának felavatóünnepségén, Herczeg Ferencnek ezt a nemzeti levegővel, tradíció­­tisztelettel és bájjal teli darabját és Paczina szerkesztő úr a helyi lapban írt kritikájában fel van háborodva „a gróf erkölcstelen élet­módja, az istenhiten alapuló valláserkölcs­­csel szembenálló kijelentései miatt". Paczina szerkesztő úr kultuszminiszteri közbelépés­sel akarja megvédeni a magyar kultúra tisztaságát Herczeg Ferenctől, aki erkölcs­telen és istentelen gondolatokkal mocskolja be a mezőkövesdi deszkákat. Ne haragudjék Rakovszky Iván belügyminiszter, ha most és ebből az aktualitásból is újból visszaté­rünk a nyíregyházai beszédre és kifejezést adunk annak az aggodalmunknak, hogy nagyon sokan lesznek, akik végzetesen félre­­ fogják érteni, akárcsak a tiszteletreméltó Pa­czina szerkesztő és tanár a mezőkövesdi gimnáziumban. Hosszú időkön át folyt ed­­eddig is a keresztény és nemzeti kultúra jel­szavával a rosszhiszemű és kultúraellenes propaganda, amely hiszékeny és tudatlan lelkek ezreiből váltott ki hasonló fanatikus félreértéseket, mint Paczina tanár úrból. Herczeg Ferenc magyar író, sőt nacionalista magyar író, de íme, Mezőkövesden már nála kezdődik az átkos nyugati szellem ellen való küzdelem, Herczeg Ferenc Mezőkövesden a legszélső baloldalán áll a magyar kultúrá­nak. Talán mégsem kellett volna a nyíregy­házai beszédben ilyen félreérthetően vázolni a városok jövendő kulturális szerepét, mert a Paczina tanár urak sokan vannak és fö­lötte hajlamosak az efajta nemzeti kulturá­lis elzárkózottságra és ez az elzárkózottság sokszor olyan mértékű, hogy még a Her­czeg Ferenccel szemben is érvényesül. A Paczina tanár urak sokan vannak és hajla­mosak arra, hogy a magyar nemzeti kultú­rát összetévesszék a bornírtság és tudatlan­ság propagandájával, és a Paczina tanár urak azok, akik minden igaz, emberi és új gondolatban a nyugati kultúra átkos méte­lyét szimatolják. A kultúra bástyái a városok — mondta Rakovszky belügyminiszter — vagy moder­nebb hasonlattal, a kultúra antennái, ame­lyek a búzatermő zónák fölé magasodnak és felfogókészülékei, leadóállomásai az­­egye­temes emberi és a magyar kultúrának, örü­lünk, hogy Rakovszky Iván fölfedezte a vá­rosok kulturális jelentőségét, de a nyíregy­házai fogalmazásban talán mégsem egészen világos a kultúrprogram, amelyet rájuk bíz. Féltjük a városokat, féltjük a mindenütt jelenlévő, ezerarcú Paczina szerkesztőktől, akik újságot csinálnak és gyermekeket ne­velnek a magyar nemzeti kultúra szellemé­ben. Féltjük a városokat a Pac­zinák nem­zeti kultúrájától és­­ a nyugati kultúra nevében vagyunk kénytelenek bebocsájtást kérni a magyar vidéki párosokba nemcsak Shakespeare­-nek, nemcsak Goethének, nem- s csak Flaubert-nek, hanem Herczeg Ferenc­­­• nek is. MacDonald automobilja Kz angol miniszterelnök váratlanul egy panama-ügy központjába került néhány, órára, hiszen az a vád merült föl ellene, hogy elfogadott 30.000 font névértékű el­sőbbségi részvényt egy skót kétszersü­lt­­gyár vezetőjétől.A panama-vád azután tisz­tázódott, még­pedig abban a formában, hogy a 30.000 font névértékű elsőbbségi részvényt MacDonald valóban megkapta, és a részvények hozadéka neki fog jutni egé­szen haláláig. MacDonald halálával azután a részvények visszaszállanak eredeti tulaj­donosukra. Azalatt pedig, amíg MacDonald él és dolgozik, a 30.000 font kamatra fogja fentartani azt az automobilt, amellyel a kétszersül­t-gyár vezetője, Sir Alexander Grant ajándékozta meg az angol miniszter­­elnököt. Horatio Bottomley, aki az angol győzelmi kölcsön körül elkövetett visszaélésekért és más csúnya gazdasági harácsolásokért most hétesztendős börtönbüntetését tölti le, mi­után lemondott arról, hogy kiadatása előtt az alsóházban szót emeljen saját ügyének védelmére, most napról-napra írná a ke­gyetlen éles támadásokat az angol munkás­párt vezérének súlyos panamájáról. Angliá­ban azonban már börtönben vannak az ilyen erkölcsbírák, és így a tényállás tisz­tázásával alighanem végleges elintézést nyer MacDonald­­ panama-ügye. Annak az em­bernek, aki kisebb fizetésért, mint amilyent egy átlagos angol iparvállalat cégvezetője kap, az angol világbirodalom ügyeit intézi, joga van arra, hogy szombat délután automobilon menjen el pihenni néhány órára... Lord Lee néhány év előtt a chequersi kastélyt gyönyörű régi bútorzatával, hatalmas park­jával a mindenkori angol miniszterelnök­nek adományozta pihenő­helyéül, és a kas­tély mellé létesített egy alapítványt, amely­nek kamatai fedezik a kastély fentartásá­­nak költségeit. MacDonald most megkapta azt az automobilt, amelyen elmehet vasár­napi pihenőjére, és megkapta­­ az auto­mobil üzembentartásához szükséges évjára­dékot, mivel a miniszterelnöki fizetésből nem igen telik erre a kényelemre, kivált akkor, ha az angol miniszterelnöknek olyan népes a családja, mint Ramsay MacDonald­­nak. A panama-tört­énetből azonban kiviláglik valami, ami egészen különös látvány a ma­gyar szemek szá­mára. A Daimler-kocsit és a Daiimler-kocsi üzembentartásához szük­séges évjáradékot miniszterelnökké történt kinevezése után kapta MacDonald. Ebből tehát vagy, az következik, és hogy az angol miniszterelnöknek nincsen hivatalos auto­mobilja, vagy az­­következik, hogy az angol miniszterelnök nem használhatja magán­célokra hivatalos automobilját, és vétene az angol erkölcsi , felfogás ellen akkor, ha hivatalos autom­obiljába ülne­k azért, hogy, néhány órára friss levegőt szívjon. Anglia és Skótország kormányzásán kívül az angol miniszterelnökön nyugszik , India sorsának irányítása, az egyiptomi probléma megol­dása, a tárgyalások szüntelen vezetése Ausztráliával, Kanadával, a dél-afrikai ál­lamszövetséggel, Európa újjáépítésének em­berfölöttien nagy problémája, és a jövő út­jának előkészítése az egész emberiség szá­mára. De Sir Alexander Grant ajándékából az tűnik ki, hogy ez mind neon volna mentőkörülmény arra, hogy az angol mi­niszterelnök magánutakra és magánkirándu­­lásokra használja automobilját. Az angol költségvetés kissé más keretek között mozog, mint a magyar költségvetés. Az angol hadirokkant, ha elveszítette teljes munkaképességét, a teljes megélhetést kapja az államtól, nem pedig olyan összeget, amely könyöradománynak is majdnem ke­vés. Ha pedig valaki dolgozott egy életen át, akkor élete végén megkapja azt a nyug­díjat, amely biztosítja számára, hogy gon­dok nélkül tarthatja fenn magát, ha már nem tud többé dolgozni. Angliának sok mindenre van pénze, amire nincsen pénze Magyarországnak, de arra nincsen angol font, hogy fizesse a benzint akkor, ha az angol miniszterelnök kirándulásra indul automobilján. Legszívesebben pontot tennénk ide, és nem folytatnék az elmélkedést, amint pél­dákat sem fogunk idézni, így nem idézzük­ azt, hogy wolfenaui és lipicai Wolff Károly, aki még csak nem is polgármestere vagy, főpolgármestere Budapestnek, a magyar fő­város hivatalos automobilján tett meg egy kirándulást Parisra, és a benzin­költségen kívül a gázolási költség viselését is áthárí­totta Budapest székesfőváros közönségére. ­­i Stresemannak távoznia kell a kormányból (A Világ berlini tudósítójától.) A Wolfs­­iroda az esti órákban hivatalos kommüni­két adott ki, amelyben demontálja azokat a híreket, mintha Marx kancellár és Strese­­mann külügyminiszter között nézeteltérések lennének. A félhivatalos kommüniké szerint úgy a kancellár és külügyminiszter közt folytatott megbeszélések, mint a mai minisz­tertanács azt mutatták, hogy a legfontosabb kérdésekben teljes egyetértés uralkodik a kormány valamennyi tagja közt. A szövetséges kormányokhoz intézendő jegyzék ügyében nem jött létre a mai mi­nisztertanácson döntés, hanem ezt a kérdést fentartják addig a minisztertanácsig, amely a jövő hét folyamán Ebert elnöklete alatt fog megtartatod. Dacára ennek a hivatalos kommünikének, politikai körökben az a vé­lemény, hogy a kancellár és a külügymi­niszter közti nézeteltérések csakhamar sú­lyos politikai válságra fognak vezetni. A külügyminiszter kijelentései következtében a Marx-kormány helyzete az utóbbi időben lényegesen rosszabbodott. Leginkább az veszélyezteti a helyzetet, hogy ma már nem­csak a szocialisták vannak a külügyminisz­ter ellen, hanem a centrumpárt is mind vi­lágosabban foglal állást Stresemann ellen. A mai Montagmorgenzeitung a centrum­párt köréből jövő információt közöl, amely világosan kijelenti, hogy a külügyminiszter­nek távoznia kell a kormányból. A centrum­párt körében különösen azt veszik rosszné­ven Stresemanntól, hogy olyan nyilatkozatot tett, amely a szövetséges hatalmak körében a legnagyobb visszatetszést keltette és Né­metország külpolitikai helyzetét megbéní­totta. Ezt a nyilatkozatot a külügyminiszter akkor tette, amikor sem a kancellár, sem a birodalmi elnök nem voltak Berlinben, te­hát a lap szerint Stresemann ezzel az eljárá­sával nemcsak a kancellárt, hanem Ebert elnököt is súlyosan sértette. A centrumpárt körében nagy elkeseredéssel nézik­ Strese­­mannak ezt az intrikus játékát és azt hiszik, hogy a jövő héten összeülő minisztertanács­nak feltétlen eredménye lesz, hogy Strese­mann levonja nyilatkozatainak konzekven­ciáit. A helyzet megoldását a centrumpárt csak abban látja, ha Stresemann távozik he­lyéről. A Montagpost értesülése szerint Strese­mann beszéde genfi népszövetségi körökben igen kellemetlenül érintette a delegátusokat. Különösen azt kifogásolják, hogy Strese­mann egyszerűen mellőzte a népszövetség­nek Németország felvételére vonatkozó fel­hívását. Minisztertanács Berlinben Berlinből jelentik : A birodalmi kormány minisztertanácsán, mely 12 órakor kezdő­dött, a nagy bel- és külpolitikai kérdéseket még nem vették érdemleges tárgyalás alá. Elsősorban a birodalmi pénzügyminiszter létszámcsökkentési programját tárgyalták, majd megválasztották a birodalmi vasúttár­saság német tagjait. A Marx és Stresemann közötti ellentét Berlinből jelentik. Az utóbbi időben a lapokban ismételten szó esett a Marx biro­dalmi kancellár és Stresemann dr. biro­dalmi külügyminiszter között állítólag föl­merült ellentétekről. Ezekkel az állításokkal szemben a Wolff­­irodát fölhatalmazták annak a megállapítá­sára, hogy ez a két személyiség mit sem tud ezekről az ellentétekről. A külügyminiszter részéről a német nemzeti ellenzék vezéreivel a háborúban való bűnösség tekintetében ki­adandó nyilatkozat körül annak idején foly­tatott tárgyalások a birodalmi kancellár és a kabinet hozzájárulásával­­folytak. A biro­dalmi kancellár a mai napon, visszaérkezése után azonnal kijelentette, hogy sem az álta­lános politikában, sem pedig különösen a háborúban való bűnösség notifikálása és a nemzetek szövetségébe való belépése tekin­tetében véleménykülönbség a birodalmi kan­cellár és a külügyminiszter között sem fenn nem áll, sem a múltban fenn nem állott. Owen Young párizsi tanácskozásai Párizsból jelentik . Owen Young, aki teg­nap Berlinből Párizsba érkezett, holnap hi­vatalosan jelentést tesz a jóvátételi bizott­ságnak azokról az intézkedésekről, amelye­ket a Dawes-terv kivitelét illetően végrehaj­tottak. A Havas­ ügynökség szerint valószínű, hogy a legközelebbi napokban a jóvátételi bizottság tagjai és több személyiség, még­pedig közöttük Robinson, a szakértőbizott­ság volt amerikai tagja is, aki jelenleg Pá­rizsban tartózkodik, Owen Younggal meg­beszélést fognak folytatni.

Next