Világ, 1924. szeptember (15. évfolyam, 181-204. szám)

1924-09-18 / 194. szám

Csütörtök Nagyatádi és a szocialisták Az egyik­ legitimista reggelű lap ma leleple­zést közöl arról, hogy nagyatádi­­Szabó István földművelésügyi miniszter és a szociáldemokra­ták közt politikai szervezkedés folyt volna, sőt hogy Nagyatádi megbízásából Szemző Ernő volt álllamtitkár Garami Ernővel is tárgyalt volna. Miután nem volt valószínűnek tartható, hogy a „leleplezés" Nagyatádinak mai hatvan­egyedik születésnapjára ellenzéki oldaliról fel­ajánlott születésnapi ajándék akart volna lenni, azért érdekesnek tartottuk a leleplezésben sze­replő összes résztvevőket megkérdezni. Nagyatádi Szabó István nyilatkozata : A földművelésügyi miniszter a következőket m­ondta munkatársunknak: — Becsületemben való megtámadtatásom után a köz- és politikai életnek, pártállásra való tekintet nélküli, számos tényezője keresett föl részben személyesen, részben pedig levélben vagy táviratban és az egyéni tisztességem ellen törő példátlan támadást egyértelműen és leg­súlyosabban elítélve, biztosítottak arról, hogy egyéni reputációm iránt a legteljesebb bizalom­mal viselhetnek. Hogy kik jártak nálam, ebben semmi titkolni valóm nincsen, viszont nem is tartom kötelességemnek azok névsoráról elszá­molni senkinek sem, mert hiszem az illetők tel­jesen privátim kerestek föl. — Ami a Magyarságnak azt a kezílését illeti, hogy én megbízást adtam volna Szemző Ernő­nek, vagy bárkinek is arra, hogy ügyemben bárkivel is tárgyaljon, az teljesen légből kapott valótlanság. Nem abból a fából vagyok faragva, hogy másnak a segítségéért bárkinek az ajtaján kopogtassak, vagy bárkit is arra kérjek, hogy nevemben bárhol is kopogtasson. Erre nekem semmi szükségem nincsen. Peidl az „ördögi véletlenről" Peidl Gyula, a szociáldemokrata párt vezető tagja, a következőket mondta munkatársunk­nak: — A Magyarság fantasztikus cikkéből annyi igaz, hogy az Eskü­tt-tárgyalás napján nagy­atádi Szabót meglátogattam, ennek azonban minden politikától mentes, a Magyarság-ita megértésre talán nem találó emberiességi szempont volt az oka. Az Eskütt-tárgyalást megelőzően három nappal ugyanis arról érte­sültem, hogy Eskütt Lajos tanuk előtt nyilat­kozott, hogy a bekövetkezendő fótárgyaláson európai botrány lesz ugyan, de ítéletre nem kerül sor és így neki (Eskü­ttnek) nincs mitől tartania. A tárgyalás lefolyása — nem tudom, milyen ördögi véletlen folytán — ennek a hí­resztelésnek megfelelő volt. Emberi köteles­ségemnek tartottam, hogy a köztünk fennálló ellentétek dacára nagyatádi Szabó István figyelmét erre a körülményre felhívjam. Más­nap elutaztam Budapestről és csak szeptember nyolcadikén este érkeztem haza. Nyilvánvaló ebből, hogy semmiféle politikai tárgyalások köztünk ez idő alatt nem folyhattak. — Előltként meg is értem, nem is értem, hogy minő intenciók vezethették a Magyar­­ság­ot a leleplezésénél. Megértem, hogy legi­timista olvasóinál rémhíreket akar terjeszteni arról, hogy az ország újraépítéséhez a munkás­ság szövetkezni kész a városi liberális polgár­sággal és a faluval. Tényleg ez a három dol­gozó elem alkotja gerincét a nemzetnek és tényleg ez a három dolgozó tényező építheti föl újjá ezt az országot. A nagybirtokosoknál és a nagytőkéseknél az ilyen rémhírek tényleg nagy érdeklődésre számíthatnak. Ezt megértem. De nem értem meg azt a legitimista ellenzéki politikát, mely megzavarni akarna olyasmit, ami a kormánynak esetleg ártana, ha a saját híresztelésük megfelelne a tényeknek. És nem értem azt a legitimista politikát, amelyik men­nél szélesebb köröket akar elzavarni a legi­timista politikának még messze környékéről is. .Szemző Ernő nem közvetített Munkatársunk megkérdezte Szemző Ernő volt államtitkárt, a Magyarság cikkeinek reá­vonatkozó állításairól, aki a következőkben vá­laszolt : — A Magyarság politikai Sherlock Holmesére igazán haragszom, hogy rémmeséivel megzavar engem­ az én hosszas és jóleső politikai pihe­nőmben, ha még oly kitűnő és szép szereppel tisztel­gél meg és még olyan erőszakkal akarja is azt a szerepet rám tukmálni. — Amit a tényállításaira mondani óhajtok, az kevés, de velős , sületlen koholmány. Kijelentem és bizonyítani tudom, hogy augusztus 26-tól a­­ jelen percig én Pestről ki sem mozdultam, talán még Budán sem jártam, nemhogy Ausztriában lettem volna. Ez idő alatt úgy sejtem : Garami Ernő sem fordult meg Budapesten és ha Nagy­atádi meg is bízott volna a szegény Bethlen­­kormány ellen kötendő vérszerződés lebonyolí­tásával, legnagyobb sajnálatomra a fenti techni­kai akadályok miatt Nagyatádi megbízását nem teljesíthettem volna. Felajánlom azonban, hogy ha a földművelésügyi miniszter tényleg meg­bízna ilyen kondordátum megkötésével­, ami­lyennel a Magyarság gyanúsít, úgy azt minden rejtélyeskedés és nagyköveti póz nélkül igyek-­­­szem meghiírni, amikor is a Magyarság tudósí-­­­tóját természetesen bizalmasan, titoktartás terhe­­ nélkül, sietve fogom értesíteni. De a földmű-­­ velésügyi miniszter urat is kérem, hogy hozzám fordulni, mint ilyenekben megőszült céghez, el í­gy mutassza. Nálam a vérszerződéshez szüksé­ges és használatos csinos formájú kehely rak- 1 táron van. — Holnap különben írok Garaminak, hogy ő se mellőzzön, ha szerződési tervei lennének. Pontos kiszolgálást biztosítok. — A Magyarság­nak megígérem, hogy értes­­éseimet neki fogom leadni, viszonzásul kiad­­hatná azt, aki így az orránál vezette a­ tudó­sítóját. Kéz kezet mos. A nyolcvanöt esztendős Weyler tábornok veszi át Primo de Rivera örökét (A Világ párizsi tudósítójától.) A francia politikai és diplomáciai körökben a mai na­pon igen valószínűnek tartották azt, hogy igazolódnak azok a madridi jelentések, amelyek szerint Weyler tábornok, Tenerife márkija, fogja átvenni Primo de Rivera örökét, amint Primo de Rivera tábornok visszatér Marokkóból. Weyler tábornok, aki ma már kihallgatáson volt XIII. Alfonz ki­rálynál, megkísérli majd azt, hogy minél szélesebb alapon létesítsen egy koalíciós kor­mányt, amely Spanyolországot visszavezeti majd a parlamentáris alkotmány ösvényére. Aki hatvanegy év előtt szerezte kitüntetéseit Weyler tábornok ma már nyolcvanöt esz­tendős, és egy Spanyolországban letelepedett német fia , ez a két körülmény ellene szó­lana, viszont közel hét évtizedes katonai pá­lyája révén Weyler tábornok ma talán az egyetlen nagy presztízs Spanyolországban. Hatvanegy év előtt a san-domingói felkelés alkalmával szerezte meg első háborús kitün­tetéseit Weyler, aki ekkor már elvégezte a vezérkari iskolát, és a kubai felkelésnél, 1868-ban, tehát alig huszonkilenc éves korá­ban vezérkari főnöke lett a spanyol csapa­toknak. 1873-ban, a karlista háborúban már tábornoki ranggal vett részt Weyler, és itt igen nagy szerepet játszott, tehát több, mint egy fél évszázad előtt helyet biztosított nevé­nek Spanyolország történetében. Amikor 1874-ben megbukott a spanyol köztársaság, visszavonult az akkor Európaszerte ünne­pelt Casidlar, és Martinez Campos segítségé­vel XII. Alfonz lépett a trónra. Weyler tá­bornok egy időre visszavonult a katonai szolgálattól, és ez még fokozta népszerűsé­gét. De alig két év múltával, 1876-ban újból felvette az egyenruhát Weyler, és a Kanári­­szigetek főkapitánya lett. Azután az évek során át a spanyol katonai igazgatás élén állott. 1895-ben Kuba szigetének főparancs­noka lett Weyler, majd pedig többször egy­másután töltötte be a hadügyminiszteri tár­cát. Úgy látszik, Weyler tábornok katonai pályájának voltak hullámvölgyei is, viszont Weyler tábornok nevét ismerte egész Spa­nyolország már akkor, amikor ébredni és eszmélni kezdett a mai nemzedék. Ez a pátriárkák korába lépett öreg katona tehát ma igen nagy tekintély, és mivel a spanyol politikai életnek nincsen egyetlen igazi autoritása sem, nem lehet csodálkozni azon, ha XIII. Alfonz erre a nyolcvanöt eszten­dős tábornokra akarja bízni Spanyolország visszavezetését a normális politikai viszo­nyok közé. A marokkói helyzet Egyes párizsi lapok értesülése szerint a spanyol hadsereget valóságos katasztrófa érte Marokkóban, de ezek a hírek valószínű­leg erős túlzásoknak fognak bizonyulni. Amikor Primo de Rivera megérkezett a marokkói hadszíntérre, a spanyol parancs­nokságnak az volt a célja, hogy egy előre­töréssel visszaszerezze azokat a vonalakat, amelyek Tetuant összekötik Chechauannal, hogy így újból kapcsolatot szerezzenek Grund tábornok és Serrano tábornok had­serege között. Ugyanis azok az útvonalak, amelyek Tetuan és Chechauan között halad­nak, Abd-el-Krini kezébe kerültek, tehát a két spanyol hadsereg elvesztette a kapcsola­tot egymással, és nem tudta támogatni egy­mást. Spanyol részről negyvenötezer katonát vetettek harcba, de a huszonöt napos mér­kőzés nem tudta a kívánt eredményeket el­érni. Talán egyoldalú az a beállítás, amely egy nagy spanyol vereségről beszél, de az bizonyos, hogy a spanyol részről hozott sú­lyos áldozatok nem érték el céljukat, és a két spanyol hadseregnek, kivált Grund tá­bornok hadseregének helyzete ugyanolyan veszélyeztetett maradt, mint volt a spanyol direktórium által nagy hangon bejelentett általános offenzíva előtt. A marokkói általános offenziva kudarca megadta a kegyelemdöfést a katonai direk­tóriumnak és az igen valószínű, hogy a di­rektórium részéről nem kellene nagyobb el­lenállással számolnia Weyler tábornoknak, ha sikerül egy széles koalíciót létrehoznia. Csak éppen az igen kérdéses, létrejön-e a direktórium­­ felváltásához szükséges koa­líció. A köztársasági mozgalom A spanyol politikai pártok frontja a kon­zervatívoktól a kommunistákig igen egysé­gesnek bizonyult minden alkalommal, ami­kor a katonai direktórium ellen kellett de­monstrálni, de egész másként akikor a pár­tok viszonya akkor, ha pozitív alapon és po­zitív célokkal kellene átvenni az ország kor­mányzását. Az emigránsok nagy része, élü­kön Unamuno, azt az álláspontot képviselik, hogy a direktórium rendszerének teljes fel­számolásához szükség volna XIII. Alfonz távozására is, mert a király erősen expo­nálta magát a katonai direktórium mellett, és nem maradhat trónján a direktórium­ba- A szegény leányok Itt várnak, itt várnak .A szegény leányok Alkonyat felhői Hulljatok le rajok Nékik is hadd legyen Szép selyem ruhátok. Ti dalia nyírfák Legyetek legények Ágatok öleljen Mozduljatok kérlek Az árva leányok Ügy várnak szegények. Szellő holdsugáron Szerelmet pengessen A csillag, a csillag Mint a hó úgy essen Halovány ajkukra Csókot hintegessen. Szép Ernő Birkanyírás Írta : Szalay László Az volt ám csak az igaz gyönyörűség — leginkább nekünk gyerekeknek —: a birkanyí­­rás. Mikor csak úgy őrjöngtünk a harsogó ka­cagástól és nem egyszer földhöz vertük ma­gunkat, félig megpukkadva. A mulatság azzal kezdődött, hogy­­az ártatlan birkákat bekérhették a dorongfákkal hézago­­san kerített, hatalmas, fedeles marhaakolba, mire a bizalmatlanság azonnal megindult. A behajtott birka ugyanis ijedten fordult vissza, s elképedve nézett a mögöttük becsapódó aj­tóra. Aztán balsejtelemtől kínozva, elkezdett valamennyi, ki vastagon, ki vékonyan, me­­kegni, óbégatni. Suhajtó azonban, a juhász, elszánt ember volt. Bedobbant, mint egy torreádor, közéjük, s elkapta szarvát annak, amelyik az ijedtségtől ónossá válva leginkább elbámult és a kerítésen átallódítva, kikézbesítette a vénasszonyoknak. Mert okulárés, k­ehes vénasszonyok nyírtak, összekötözték az ártatlan birka lábát, aztán — gyerünk csak — csatlogott az olló, mint ö­ bolond óra, villámgyorsan kegyeget a birka farka, s a döglederést szimuláló gyapjas csak akkor rúgott egy-egy keserveset, ha Mari néni, vaksi buzgalmában, a bőrébe is bemerészke­dett. Civik­kenőccsel szolgált olyankor Szuhay, a megvagdalt birkák irgalmas szamaritánusa. Amint lenjzírták az első pamaelost,­­­ hogy az mint a szuroksötét éjfélben hófehér lepedő­ben csatangoló anyátlan kísértet, olyan lett, é s kitűnt, hogy tarisznya nagyságú fejét csak hitvány, karvastagságú gólyanyak pántolja gör­­hesnek is csak hízelegve mondható gyatra tes­téhez — elkapta Suhajtó az ártatlant és kegyet­lenül bevetette, vissza a többi közé, — mire megkezdődött a marhaakolbeli majális... Ahogy a csúffátott, ösztövér, hófehér birkát, nagy lófejével, — amiről a gyapjút nem lehet lenyírni — megpillantotta a négylábúak több­sége, — ijedtében — mintha mennyire csapott volna közéjük — mindnek megrogyott egy pil­lanatra a hátulsó fele. Volt, amelyik a szörnyű jelenséget kísérletnek nézte. Volt, amelyik arra vetett, hogy Suhajtó, a juhász, a birkatestvér bőrét elevenen levette. Olyan azonban egy se akadt, aki a fejét nem vesztette. Egyszer csak a megberetvált birka — szívből jövő, zokogót bégetve — elindult a szörnyűkö­­dök hada felé. , Nahát csak ez kellett ! A vértől vörös, iszonyú mészárostól közel se ijedtek volna meg e­ny­­nyire ! * Megindultak, dübörögve, mint a lavina ; egy­más hátára ugráltak, s nem is rendes birkához méltóan, bégetve, hanem valósággal bőgve, or­dítozva menekedtek. A kopasz elképedve nézte őket. Nem értette az egészet. Ő csak megbújni szeretett volna köztük, s ezért mekeregve szaladozott utánuk. De hogy oszt­­átta a­ szörnyű veszedelmet, ő maga is megveszekedett, s ott, ahol a legsűrűb­ben tolongtak, eszét vesztve nyargalt beléjük. Erre lett, ami még nem volt. Némelyek az iszonyattól hanyatt estek és nem is mertek fel­­kelni, hanem behunyt szemmel hemperegtek, mekegtek. Mikor már megborotválva visszadobált Su­hajtó vagy nyolcat-tizet, kicsinek bizonyult a szánk a kellőképpen valós őrjöngő bevetéshez. Jajgatva f­írtuk az oldalunkat és a szívünket... Soha el nem felejtem . Égnek vetett fejjel úgy száguldoztak, mint olimpiászon az eszeve­szett. Egymáson keresztül-kasul bukfenceztek­ előre, hátra, össze-vissza nyargaltak, hempe­regtek. Mintha valamennyit tüzes vassal szúr­­kálnák, vagy az ördög szállta volna őket meg. — No, elég volt már, gyerekek , Iszkiri onnét — kiáltott ránk végül Szuhay; — a túlságos nevetés megárthat a szíveknek, tessék már most máshova következni...* Szuhay a nyíró asszonyok körül fontoskodott* Ellenőrizte a nyírást, zsákolta, mérte a juhász* szál,a gyapjút, s a vénasszonyokkal tereferélt. Kegyes engedelmével mi gyerekek és közéjük ültünk s hallgattuk tátott szájjal, amint egyik is, másik is világrahozta a szó fiát. Egyik tanyaszomszédunk fiáról folyt a szó... — ... Sándornak hívják — folytatta pipát tömködve Szuhay —, mint az ura — apját, oszt ippeg olyan gyámoltalan is. Csak úgy a ház körül gyüszmököl-téblábol, ameddig az anyja szeme eléri. Mert tisztára elrontotta, anyámasszony katonájának nevelte a Sári. Hát hogy oszt csúfolták, hogy se katona nem volt, se nem próbált Szerencset, sehol ide­genbe. Csak folyvást­ a tanyájukon zakatol, szöszm­ötöl világéletébe — gondolt egyet az anyja. Telekavallyolt a tanya körül minden fé­szekalját, hogy azt mondja, készülődik a Sán£ dór, mert megyen szerencsét próbálni messze idegenbe... •No­hogy oszt híre szaladt ennek a beszéd­nek, kezdett a Sándor kokkadt becsülete is megújhodni. A legények, lányok nem nevettek a szeme közé, megtűrték maguk között, mert hát készülődik a gyerek szerencsét próbálni messze idegenbe... Oszt pedig mert a fészkes fenébe, nem messze idegenbe. Maszlag volt az egész, hogy legyen neki békessége. Telt-múlt az idő , tél, tavasz, nyár, egymás hegyébe. Hát a legények — megharagudtak ám, de nagyon. Bort vacsoráztak a kocsmá­ban, e­közben meghányták-vetették a dolgot, oszt megüzenték Sándornak, hogy őket ugyan bolonddá ne tegye. Oszt, ha szüreti betakarítás után el nem viszi az ördög szerencsét próbálni messze idegenbe, ők elgyűlnek ide a tanyá­jukra, oszt úgy megcsapják fejbe, — de úgy megcsapják fejbe ... . — Irgalmatos Isten! — Megijedt, ám a Sáai VILÁG !1924 szeptember 15. 3 1——i~k.Ii II tinin i nmm ír n i ■ l — ,­tán. Az bizonyos, hogy XIII. Alfonz gyengesége, ingadozása, megalkuvása sok új hívet szerzett az elmúlt év folyamán a köz­társasági pártnak, de azért nagy kérdés: elég erős-e a köztársasági mozgalom a mon­archia államformájának felborítására, és egy új fejezet megnyitására Spanyolország történetében. Az uralkodó­ változás kérdésének, vagy az államforma kérdésének fölvetése természe­tesen nagy mértékben komplikálná a spa­nyol politikában hetek óta várt fordulat be­­következését, és az bizonyos, hogy a két konzervatív párton kívül a pártoknak még egy csoportja XIII. Alfonz mellé állósa, sőt akár megnyugodna a direktórium fenmara­­dásában akkor, ha az alternatíva másik le­hetősége gyanánt a köztársaság kikiáltása bontakozna ki. A monarchia vagy a köz­társaság államformája ugyanis Spanyolor­szágban ma több, mint egy közjogi kérdés. A nagy spanyol városokban, kivált az ipari centrumokban már az évek sora óta igen erőteljes a szindikalista mozgalom, amely­nek egyik mellékhajtása az anarchista párt volt, és a másik, az utóbbi időkben na­gyon megerősödött mellékhajtása a kommunista szervezkedés. A katalán kérdés Sokan vannak tehát, akik a monarchia bukása esetén a szociális felfordulás veszé­lyétől félnek Spanyolországban, azonkívül pedig félnek attól, hogy a köztársaság fel­állításától elválaszthatatlan megrázkódtatás­sok veszélyeztetnék Spanyolország egységét is, és Katalónia elszakadására vezetnének. Hiszen a katalán mozgalom igen erőteljes volt már az évek sora ó ra és a spanyol direk­tórium hatalomralépését is részben azzal in­­dokolták, hogy a katalánok elszakadási moz­galmával szemben van szükség az erős kéz politikájára. Már most sokfelé igen aggo­dalmasnak találnának egy olyan politikai átalakulást, amely a köztársaságig vezetne el, tehát nem ellensúlyozná többé kellően a szociális forradalom és a katalán elszaka­dás veszélyét. Azt csakugyan valószínűnek kell tartani, hogy a köztársaság kikiáltását Barcelona városa és Barcelona mögött Katalónia jó alkalomnak tartaná arra, hogy kétszáztizenegy év után feltámasz­­sza külön államiságát. Katalónia ugyan már 1137 óta perszonál­unióban él Ara­­­góniával, és mikor 1479-ben egyesült Ara­gónia és Kasztília , természetesen Kataló­nia is kiegészítő részévé lett az új spanyol királyságnak, de megtartotta igen széles autonómiáját egészen 1713-ig, és csak ettől az évtől fogva olvadt be a spanyi­lágba. A katalán nyelv közelebbi Provence régi nyelvének, mint a­­ spanyol nyelvnek, sőt annak idején vence-i trubadúrok gyakran tették meg az utat Katalóniába, ahol megértették és meg­tapsolták őket. A XIX. században azután tel­jes erővel nagy gazdagságban, friss lendül

Next