Világ, 1924. szeptember (15. évfolyam, 181-204. szám)
1924-09-18 / 194. szám
Csütörtök Nagyatádi és a szocialisták Az egyik legitimista reggelű lap ma leleplezést közöl arról, hogy nagyatádiSzabó István földművelésügyi miniszter és a szociáldemokraták közt politikai szervezkedés folyt volna, sőt hogy Nagyatádi megbízásából Szemző Ernő volt álllamtitkár Garami Ernővel is tárgyalt volna. Miután nem volt valószínűnek tartható, hogy a „leleplezés" Nagyatádinak mai hatvanegyedik születésnapjára ellenzéki oldaliról felajánlott születésnapi ajándék akart volna lenni, azért érdekesnek tartottuk a leleplezésben szereplő összes résztvevőket megkérdezni. Nagyatádi Szabó István nyilatkozata : A földművelésügyi miniszter a következőket mondta munkatársunknak: — Becsületemben való megtámadtatásom után a köz- és politikai életnek, pártállásra való tekintet nélküli, számos tényezője keresett föl részben személyesen, részben pedig levélben vagy táviratban és az egyéni tisztességem ellen törő példátlan támadást egyértelműen és legsúlyosabban elítélve, biztosítottak arról, hogy egyéni reputációm iránt a legteljesebb bizalommal viselhetnek. Hogy kik jártak nálam, ebben semmi titkolni valóm nincsen, viszont nem is tartom kötelességemnek azok névsoráról elszámolni senkinek sem, mert hiszem az illetők teljesen privátim kerestek föl. — Ami a Magyarságnak azt a kezílését illeti, hogy én megbízást adtam volna Szemző Ernőnek, vagy bárkinek is arra, hogy ügyemben bárkivel is tárgyaljon, az teljesen légből kapott valótlanság. Nem abból a fából vagyok faragva, hogy másnak a segítségéért bárkinek az ajtaján kopogtassak, vagy bárkit is arra kérjek, hogy nevemben bárhol is kopogtasson. Erre nekem semmi szükségem nincsen. Peidl az „ördögi véletlenről" Peidl Gyula, a szociáldemokrata párt vezető tagja, a következőket mondta munkatársunknak: — A Magyarság fantasztikus cikkéből annyi igaz, hogy az Eskütt-tárgyalás napján nagyatádi Szabót meglátogattam, ennek azonban minden politikától mentes, a Magyarság-ita megértésre talán nem találó emberiességi szempont volt az oka. Az Eskütt-tárgyalást megelőzően három nappal ugyanis arról értesültem, hogy Eskütt Lajos tanuk előtt nyilatkozott, hogy a bekövetkezendő fótárgyaláson európai botrány lesz ugyan, de ítéletre nem kerül sor és így neki (Esküttnek) nincs mitől tartania. A tárgyalás lefolyása — nem tudom, milyen ördögi véletlen folytán — ennek a híresztelésnek megfelelő volt. Emberi kötelességemnek tartottam, hogy a köztünk fennálló ellentétek dacára nagyatádi Szabó István figyelmét erre a körülményre felhívjam. Másnap elutaztam Budapestről és csak szeptember nyolcadikén este érkeztem haza. Nyilvánvaló ebből, hogy semmiféle politikai tárgyalások köztünk ez idő alatt nem folyhattak. — Előltként meg is értem, nem is értem, hogy minő intenciók vezethették a Magyarságot a leleplezésénél. Megértem, hogy legitimista olvasóinál rémhíreket akar terjeszteni arról, hogy az ország újraépítéséhez a munkásság szövetkezni kész a városi liberális polgársággal és a faluval. Tényleg ez a három dolgozó elem alkotja gerincét a nemzetnek és tényleg ez a három dolgozó tényező építheti föl újjá ezt az országot. A nagybirtokosoknál és a nagytőkéseknél az ilyen rémhírek tényleg nagy érdeklődésre számíthatnak. Ezt megértem. De nem értem meg azt a legitimista ellenzéki politikát, mely megzavarni akarna olyasmit, ami a kormánynak esetleg ártana, ha a saját híresztelésük megfelelne a tényeknek. És nem értem azt a legitimista politikát, amelyik mennél szélesebb köröket akar elzavarni a legitimista politikának még messze környékéről is. .Szemző Ernő nem közvetített Munkatársunk megkérdezte Szemző Ernő volt államtitkárt, a Magyarság cikkeinek reávonatkozó állításairól, aki a következőkben válaszolt : — A Magyarság politikai Sherlock Holmesére igazán haragszom, hogy rémmeséivel megzavar engem az én hosszas és jóleső politikai pihenőmben, ha még oly kitűnő és szép szereppel tisztelgél meg és még olyan erőszakkal akarja is azt a szerepet rám tukmálni. — Amit a tényállításaira mondani óhajtok, az kevés, de velős , sületlen koholmány. Kijelentem és bizonyítani tudom, hogy augusztus 26-tól a jelen percig én Pestről ki sem mozdultam, talán még Budán sem jártam, nemhogy Ausztriában lettem volna. Ez idő alatt úgy sejtem : Garami Ernő sem fordult meg Budapesten és ha Nagyatádi meg is bízott volna a szegény Bethlenkormány ellen kötendő vérszerződés lebonyolításával, legnagyobb sajnálatomra a fenti technikai akadályok miatt Nagyatádi megbízását nem teljesíthettem volna. Felajánlom azonban, hogy ha a földművelésügyi miniszter tényleg megbízna ilyen kondordátum megkötésével, amilyennel a Magyarság gyanúsít, úgy azt minden rejtélyeskedés és nagyköveti póz nélkül igyek-szem meghiírni, amikor is a Magyarság tudósí-tóját természetesen bizalmasan, titoktartás terhe nélkül, sietve fogom értesíteni. De a földmű- velésügyi miniszter urat is kérem, hogy hozzám fordulni, mint ilyenekben megőszült céghez, el így mutassza. Nálam a vérszerződéshez szükséges és használatos csinos formájú kehely rak- 1 táron van. — Holnap különben írok Garaminak, hogy ő se mellőzzön, ha szerződési tervei lennének. Pontos kiszolgálást biztosítok. — A Magyarságnak megígérem, hogy érteséseimet neki fogom leadni, viszonzásul kiadhatná azt, aki így az orránál vezette a tudósítóját. Kéz kezet mos. A nyolcvanöt esztendős Weyler tábornok veszi át Primo de Rivera örökét (A Világ párizsi tudósítójától.) A francia politikai és diplomáciai körökben a mai napon igen valószínűnek tartották azt, hogy igazolódnak azok a madridi jelentések, amelyek szerint Weyler tábornok, Tenerife márkija, fogja átvenni Primo de Rivera örökét, amint Primo de Rivera tábornok visszatér Marokkóból. Weyler tábornok, aki ma már kihallgatáson volt XIII. Alfonz királynál, megkísérli majd azt, hogy minél szélesebb alapon létesítsen egy koalíciós kormányt, amely Spanyolországot visszavezeti majd a parlamentáris alkotmány ösvényére. Aki hatvanegy év előtt szerezte kitüntetéseit Weyler tábornok ma már nyolcvanöt esztendős, és egy Spanyolországban letelepedett német fia , ez a két körülmény ellene szólana, viszont közel hét évtizedes katonai pályája révén Weyler tábornok ma talán az egyetlen nagy presztízs Spanyolországban. Hatvanegy év előtt a san-domingói felkelés alkalmával szerezte meg első háborús kitüntetéseit Weyler, aki ekkor már elvégezte a vezérkari iskolát, és a kubai felkelésnél, 1868-ban, tehát alig huszonkilenc éves korában vezérkari főnöke lett a spanyol csapatoknak. 1873-ban, a karlista háborúban már tábornoki ranggal vett részt Weyler, és itt igen nagy szerepet játszott, tehát több, mint egy fél évszázad előtt helyet biztosított nevének Spanyolország történetében. Amikor 1874-ben megbukott a spanyol köztársaság, visszavonult az akkor Európaszerte ünnepelt Casidlar, és Martinez Campos segítségével XII. Alfonz lépett a trónra. Weyler tábornok egy időre visszavonult a katonai szolgálattól, és ez még fokozta népszerűségét. De alig két év múltával, 1876-ban újból felvette az egyenruhát Weyler, és a Kanáriszigetek főkapitánya lett. Azután az évek során át a spanyol katonai igazgatás élén állott. 1895-ben Kuba szigetének főparancsnoka lett Weyler, majd pedig többször egymásután töltötte be a hadügyminiszteri tárcát. Úgy látszik, Weyler tábornok katonai pályájának voltak hullámvölgyei is, viszont Weyler tábornok nevét ismerte egész Spanyolország már akkor, amikor ébredni és eszmélni kezdett a mai nemzedék. Ez a pátriárkák korába lépett öreg katona tehát ma igen nagy tekintély, és mivel a spanyol politikai életnek nincsen egyetlen igazi autoritása sem, nem lehet csodálkozni azon, ha XIII. Alfonz erre a nyolcvanöt esztendős tábornokra akarja bízni Spanyolország visszavezetését a normális politikai viszonyok közé. A marokkói helyzet Egyes párizsi lapok értesülése szerint a spanyol hadsereget valóságos katasztrófa érte Marokkóban, de ezek a hírek valószínűleg erős túlzásoknak fognak bizonyulni. Amikor Primo de Rivera megérkezett a marokkói hadszíntérre, a spanyol parancsnokságnak az volt a célja, hogy egy előretöréssel visszaszerezze azokat a vonalakat, amelyek Tetuant összekötik Chechauannal, hogy így újból kapcsolatot szerezzenek Grund tábornok és Serrano tábornok hadserege között. Ugyanis azok az útvonalak, amelyek Tetuan és Chechauan között haladnak, Abd-el-Krini kezébe kerültek, tehát a két spanyol hadsereg elvesztette a kapcsolatot egymással, és nem tudta támogatni egymást. Spanyol részről negyvenötezer katonát vetettek harcba, de a huszonöt napos mérkőzés nem tudta a kívánt eredményeket elérni. Talán egyoldalú az a beállítás, amely egy nagy spanyol vereségről beszél, de az bizonyos, hogy a spanyol részről hozott súlyos áldozatok nem érték el céljukat, és a két spanyol hadseregnek, kivált Grund tábornok hadseregének helyzete ugyanolyan veszélyeztetett maradt, mint volt a spanyol direktórium által nagy hangon bejelentett általános offenzíva előtt. A marokkói általános offenziva kudarca megadta a kegyelemdöfést a katonai direktóriumnak és az igen valószínű, hogy a direktórium részéről nem kellene nagyobb ellenállással számolnia Weyler tábornoknak, ha sikerül egy széles koalíciót létrehoznia. Csak éppen az igen kérdéses, létrejön-e a direktórium felváltásához szükséges koalíció. A köztársasági mozgalom A spanyol politikai pártok frontja a konzervatívoktól a kommunistákig igen egységesnek bizonyult minden alkalommal, amikor a katonai direktórium ellen kellett demonstrálni, de egész másként akikor a pártok viszonya akkor, ha pozitív alapon és pozitív célokkal kellene átvenni az ország kormányzását. Az emigránsok nagy része, élükön Unamuno, azt az álláspontot képviselik, hogy a direktórium rendszerének teljes felszámolásához szükség volna XIII. Alfonz távozására is, mert a király erősen exponálta magát a katonai direktórium mellett, és nem maradhat trónján a direktóriumba- A szegény leányok Itt várnak, itt várnak .A szegény leányok Alkonyat felhői Hulljatok le rajok Nékik is hadd legyen Szép selyem ruhátok. Ti dalia nyírfák Legyetek legények Ágatok öleljen Mozduljatok kérlek Az árva leányok Ügy várnak szegények. Szellő holdsugáron Szerelmet pengessen A csillag, a csillag Mint a hó úgy essen Halovány ajkukra Csókot hintegessen. Szép Ernő Birkanyírás Írta : Szalay László Az volt ám csak az igaz gyönyörűség — leginkább nekünk gyerekeknek —: a birkanyírás. Mikor csak úgy őrjöngtünk a harsogó kacagástól és nem egyszer földhöz vertük magunkat, félig megpukkadva. A mulatság azzal kezdődött, hogyaz ártatlan birkákat bekérhették a dorongfákkal hézagosan kerített, hatalmas, fedeles marhaakolba, mire a bizalmatlanság azonnal megindult. A behajtott birka ugyanis ijedten fordult vissza, s elképedve nézett a mögöttük becsapódó ajtóra. Aztán balsejtelemtől kínozva, elkezdett valamennyi, ki vastagon, ki vékonyan, mekegni, óbégatni. Suhajtó azonban, a juhász, elszánt ember volt. Bedobbant, mint egy torreádor, közéjük, s elkapta szarvát annak, amelyik az ijedtségtől ónossá válva leginkább elbámult és a kerítésen átallódítva, kikézbesítette a vénasszonyoknak. Mert okulárés, kehes vénasszonyok nyírtak, összekötözték az ártatlan birka lábát, aztán — gyerünk csak — csatlogott az olló, mint ö bolond óra, villámgyorsan kegyeget a birka farka, s a döglederést szimuláló gyapjas csak akkor rúgott egy-egy keserveset, ha Mari néni, vaksi buzgalmában, a bőrébe is bemerészkedett. Civikkenőccsel szolgált olyankor Szuhay, a megvagdalt birkák irgalmas szamaritánusa. Amint lenjzírták az első pamaelost, hogy az mint a szuroksötét éjfélben hófehér lepedőben csatangoló anyátlan kísértet, olyan lett, é s kitűnt, hogy tarisznya nagyságú fejét csak hitvány, karvastagságú gólyanyak pántolja görhesnek is csak hízelegve mondható gyatra testéhez — elkapta Suhajtó az ártatlant és kegyetlenül bevetette, vissza a többi közé, — mire megkezdődött a marhaakolbeli majális... Ahogy a csúffátott, ösztövér, hófehér birkát, nagy lófejével, — amiről a gyapjút nem lehet lenyírni — megpillantotta a négylábúak többsége, — ijedtében — mintha mennyire csapott volna közéjük — mindnek megrogyott egy pillanatra a hátulsó fele. Volt, amelyik a szörnyű jelenséget kísérletnek nézte. Volt, amelyik arra vetett, hogy Suhajtó, a juhász, a birkatestvér bőrét elevenen levette. Olyan azonban egy se akadt, aki a fejét nem vesztette. Egyszer csak a megberetvált birka — szívből jövő, zokogót bégetve — elindult a szörnyűködök hada felé. , Nahát csak ez kellett ! A vértől vörös, iszonyú mészárostól közel se ijedtek volna meg enynyire ! * Megindultak, dübörögve, mint a lavina ; egymás hátára ugráltak, s nem is rendes birkához méltóan, bégetve, hanem valósággal bőgve, ordítozva menekedtek. A kopasz elképedve nézte őket. Nem értette az egészet. Ő csak megbújni szeretett volna köztük, s ezért mekeregve szaladozott utánuk. De hogy osztátta a szörnyű veszedelmet, ő maga is megveszekedett, s ott, ahol a legsűrűbben tolongtak, eszét vesztve nyargalt beléjük. Erre lett, ami még nem volt. Némelyek az iszonyattól hanyatt estek és nem is mertek felkelni, hanem behunyt szemmel hemperegtek, mekegtek. Mikor már megborotválva visszadobált Suhajtó vagy nyolcat-tizet, kicsinek bizonyult a szánk a kellőképpen valós őrjöngő bevetéshez. Jajgatva fírtuk az oldalunkat és a szívünket... Soha el nem felejtem . Égnek vetett fejjel úgy száguldoztak, mint olimpiászon az eszeveszett. Egymáson keresztül-kasul bukfenceztek előre, hátra, össze-vissza nyargaltak, hemperegtek. Mintha valamennyit tüzes vassal szúrkálnák, vagy az ördög szállta volna őket meg. — No, elég volt már, gyerekek , Iszkiri onnét — kiáltott ránk végül Szuhay; — a túlságos nevetés megárthat a szíveknek, tessék már most máshova következni...* Szuhay a nyíró asszonyok körül fontoskodott* Ellenőrizte a nyírást, zsákolta, mérte a juhász* szál,a gyapjút, s a vénasszonyokkal tereferélt. Kegyes engedelmével mi gyerekek és közéjük ültünk s hallgattuk tátott szájjal, amint egyik is, másik is világrahozta a szó fiát. Egyik tanyaszomszédunk fiáról folyt a szó... — ... Sándornak hívják — folytatta pipát tömködve Szuhay —, mint az ura — apját, oszt ippeg olyan gyámoltalan is. Csak úgy a ház körül gyüszmököl-téblábol, ameddig az anyja szeme eléri. Mert tisztára elrontotta, anyámasszony katonájának nevelte a Sári. Hát hogy oszt csúfolták, hogy se katona nem volt, se nem próbált Szerencset, sehol idegenbe. Csak folyvást a tanyájukon zakatol, szöszmötöl világéletébe — gondolt egyet az anyja. Telekavallyolt a tanya körül minden fészekalját, hogy azt mondja, készülődik a Sán£ dór, mert megyen szerencsét próbálni messze idegenbe... •Nohogy oszt híre szaladt ennek a beszédnek, kezdett a Sándor kokkadt becsülete is megújhodni. A legények, lányok nem nevettek a szeme közé, megtűrték maguk között, mert hát készülődik a gyerek szerencsét próbálni messze idegenbe... Oszt pedig mert a fészkes fenébe, nem messze idegenbe. Maszlag volt az egész, hogy legyen neki békessége. Telt-múlt az idő , tél, tavasz, nyár, egymás hegyébe. Hát a legények — megharagudtak ám, de nagyon. Bort vacsoráztak a kocsmában, eközben meghányták-vetették a dolgot, oszt megüzenték Sándornak, hogy őket ugyan bolonddá ne tegye. Oszt, ha szüreti betakarítás után el nem viszi az ördög szerencsét próbálni messze idegenbe, ők elgyűlnek ide a tanyájukra, oszt úgy megcsapják fejbe, — de úgy megcsapják fejbe ... . — Irgalmatos Isten! — Megijedt, ám a Sáai VILÁG !1924 szeptember 15. 3 1——i~k.Ii II tinin i nmm ír n i ■ l — ,tán. Az bizonyos, hogy XIII. Alfonz gyengesége, ingadozása, megalkuvása sok új hívet szerzett az elmúlt év folyamán a köztársasági pártnak, de azért nagy kérdés: elég erős-e a köztársasági mozgalom a monarchia államformájának felborítására, és egy új fejezet megnyitására Spanyolország történetében. Az uralkodó változás kérdésének, vagy az államforma kérdésének fölvetése természetesen nagy mértékben komplikálná a spanyol politikában hetek óta várt fordulat bekövetkezését, és az bizonyos, hogy a két konzervatív párton kívül a pártoknak még egy csoportja XIII. Alfonz mellé állósa, sőt akár megnyugodna a direktórium fenmaradásában akkor, ha az alternatíva másik lehetősége gyanánt a köztársaság kikiáltása bontakozna ki. A monarchia vagy a köztársaság államformája ugyanis Spanyolországban ma több, mint egy közjogi kérdés. A nagy spanyol városokban, kivált az ipari centrumokban már az évek sora óta igen erőteljes a szindikalista mozgalom, amelynek egyik mellékhajtása az anarchista párt volt, és a másik, az utóbbi időkben nagyon megerősödött mellékhajtása a kommunista szervezkedés. A katalán kérdés Sokan vannak tehát, akik a monarchia bukása esetén a szociális felfordulás veszélyétől félnek Spanyolországban, azonkívül pedig félnek attól, hogy a köztársaság felállításától elválaszthatatlan megrázkódtatássok veszélyeztetnék Spanyolország egységét is, és Katalónia elszakadására vezetnének. Hiszen a katalán mozgalom igen erőteljes volt már az évek sora ó ra és a spanyol direktórium hatalomralépését is részben azzal indokolták, hogy a katalánok elszakadási mozgalmával szemben van szükség az erős kéz politikájára. Már most sokfelé igen aggodalmasnak találnának egy olyan politikai átalakulást, amely a köztársaságig vezetne el, tehát nem ellensúlyozná többé kellően a szociális forradalom és a katalán elszakadás veszélyét. Azt csakugyan valószínűnek kell tartani, hogy a köztársaság kikiáltását Barcelona városa és Barcelona mögött Katalónia jó alkalomnak tartaná arra, hogy kétszáztizenegy év után feltámaszsza külön államiságát. Katalónia ugyan már 1137 óta perszonálunióban él Aragóniával, és mikor 1479-ben egyesült Aragónia és Kasztília , természetesen Katalónia is kiegészítő részévé lett az új spanyol királyságnak, de megtartotta igen széles autonómiáját egészen 1713-ig, és csak ettől az évtől fogva olvadt be a spanyilágba. A katalán nyelv közelebbi Provence régi nyelvének, mint a spanyol nyelvnek, sőt annak idején vence-i trubadúrok gyakran tették meg az utat Katalóniába, ahol megértették és megtapsolták őket. A XIX. században azután teljes erővel nagy gazdagságban, friss lendül