Világ, 1924. szeptember (15. évfolyam, 181-204. szám)
1924-09-04 / 183. szám
g 1924 szeptember 9. VILÁG Premier ma (2/4S, 740) a Tó-Mozi évadzáró műsorán! — Magyarokat nem végeztek ki Sao-Paoloban. A Sao-Paoloban lezajlott forradalom szomorú sorsra juttatta az ottani magyarságot. Legnagyobb részük nyomorba jutott, mert a gyárak beszüntették üzemeiket. A város visszafoglalása után pedig — mint most onnan jelentik — a magyarok nagy részét letartóztatták, tekintet nélkül arra, hogy a forradalom alatt hogyan viselkedtek. A hollandi követ közbenjárására nagy részüket azonban már szabadon bocsátották. Így is sok magyar van még fogságban, mert a forradalom alatt Sao- Paoloban magyar zászlóalj alakult, melyben osztrákok, olaszok, spanyolok mellett körülbelül 80—100 magyar vett részt, akiket a forradalom letörése után elfogtak. Sao-Paolo katonai parancsnoka most Xavra Alajos konzul közbenjárására kijelentette, hogy magyar foglyokat nem végeztek ki és nem is fognak kivégezni. — Robbanás Újpesten a Just Izzó- és Lámpaárugyárban. Ma este 6 órakor Újpesten a Just Izzó- és Lámpaárugyárban rövidzárlat következtében felrobbant a hidrogénvezeték, amelyet a lámpák töltésére használnak. A robbanásnál Skanda József 40 éves főgépész súlyosan megsérült. Az újpesti mentők a gróf Károlyi-kórházba szállították. — BUDAPESTI ÉLET. Az 1. ker. Iparoskor 20 éves fennállásának ünnepét fogja tartani ez év októberben és zászlót szentel. Ez a zászló, a budai iparosság lelkiéből és anyagi erejéből lett készítve. — A MEFHOSz meghívására az európai diákszövetségek (a kis-entente államainak kivételével) külügyi osztályai szept. 4—8 napjai között tartják meg IV. nemzetközi kongresszusukat Budapesten. A konferencia során megbeszélik mindazokat a praktikus intézkedéseket, amelyek az egyetemi ifjúság nemzetközi érintkezését vannak hivatva megkönnyíteni. Az első ünnepi ülés pénteken délelőtt fél 11 órakor lesz a Tudományegyetem aulájában. A rendőrség 12 millió koronás adományt kapott, amelyet feloszt a szorgalmas és kifogástalan minősítésű rendőrök és detektívek között. 4—4 millió korona jutalomban részesülnek majd az elhagyott emberek és a megkínzott állatok védelmében kitűnt rendőrségi közegek. — Nyolc eltűnés egy nap alatt. A főkapitányságon bejelentették, hogy Tschaik Gyula 28 éves miniszteri számtiszt Ferry Oszkár út 26. számg házban levő tajsásáról eltűnt. Feleségének a következőt írta : „Isten veled. Ne keress, Gyula." Hozzátartozói szerint öngyilkosság gondolatával foglalkozott. Reinhold István gyári munkás augusztus 30-án azzal távozott Lajos utca 8. számú házban lévő lakásáról, hogy a Munkásbiztosító Pénztárba megy táppénzét fölvenni és azóta eltűnt. Sáray István hentesmester bejelentette, hogy öccse, Sárai János, két hónappal ezelőtt elutazott cseh megszállott területről azzal, hogy őhozzá jön Pestre, öccséről azóta nem tudnak semmit. Gál Istvánná magánzónő bejelentette, hogy a Gyermekvédő Ligától nevelésbe kapott Steyer Erzsébet kétéves leánykát négy héttel ezelőtt édesanyja elvitte azzal, hogy pár nap múlva visszaviszi. Azóta sem a gyermekről, sem az anyjáról nem tud semmit. — Klós Alajos ékszerész hétfőn este a Rombach ucca 5. szám alatti lakásáról azzal távozott, hogy a vendéglőbe megy vacsorázni. Azóta eltűnt. — Hímmel Aranka 18 éves háztartásbeli leány augusztus 31-én Vasvári Pál ucca 11. számú lakásáról, Varga Mária 15 éves társalkodónő Felső Erdősor ucca 4. szám alatti lakásáról, Kecskés István 14 éves reáliskolai tanuló szüleinek Szabolcs ucca 27. számú házban lévő lakásáról tűnt el. — A királyuccai kilakoltatás. Jánossy Istvánná kilakoltatásával kapcsolatban a Király ucca 23. számú házban lakó szobafestő annak a közlését kéri, hogy ő nem jelentett be igényt a lakásra és a kilakoltatásban nem volt semmi szerepe. — Az idő. A Meteorológiai Intézet jelentése szerint az esőzés általános volt Jóslat. Jelentős változás nem várható. — Halálozás. Nemes Szentgyörgyi Lajos honvédelmi miniszteri tanácsos, a Lipót-rend lovagja, stb. hétfőn 78 éves korában és boldog házassága 38-ik évében elhunyt. Temetése szeptentber 4-én délután fél 5 órakor lesz a farkasréti temető halottasházából. A megboldogultat kiterjedt előkelő rokonság gyászolja. Dr. Tasnády Kovács Józsefné született Walmess Irén, Tasnády Kovács József volt nemzetgyűlési képviselő felesége hosszas szenvedés után ,46 éves korában ma délután meghalt. Halálát családja és előkelő rokonsága gyászolja. Temetése pénteken délután 5 órakor lesz a tabáni temető halottasházából. x Gyomor-, bél-, máj- és epebetegek, valamint sárgaságban szenvedők a természetes „Ferencz József" keserűvízet nagyszerű eredménnyel használják. x Megkóstolta-e már a Jlevil-cég „Tree starts" pörköltkávé-különlegességét? Egy próbavásárlás meggyőzi önt a Meinl-cég ezen új különlegességének páratlan minőségéről. A B-listások, elbocsátott magántisztviselők részére magyar—német gyorsítási, gépírási tanfolyamok kezdődnek csekély tandíjjal, a „Belvárosi" szakiskolában, Múzeum körút 23—25. Telefon. Jelentkezés szeptember 10-ig. x Ékszerek, órák, ezüstneműek legelőnyösebben részletre is kaphatók. Harbenstein, Rákóczi út 9. x Főünnepi templom ülések. A hitközség dohányuccai és Rombach uccai templomának ma génülései szeptember 7-étől kezdve adatnak ki, j aríg a bérbeadás 14-én veszi kezdetét. Szökik a nőm (Manőverházasság). Vígjáték 6 felvonásban és 2 szenzációs burleszk. SZÍNHÁZMŰVÉSZET A színházak csütörtöki műsora: NEMZETI: Süt a nap (V28). VÁROSI: Trubadúr (V28). VÍG: Antónia (8). RENAISSANCE: Vera Mircea (8). FŐVÁROSI OPERETT: A párizsi láng (8). KIRÁLY: Három a kislány (8). MAGYAR: Szent Péter esernyője (v28). BELVÁROSI: Chadly (V28). BLAHA LUJZA: I love you, Miért jársz meztelenül (Va9). APOLLÓ: Egy úr két kutyával stb. (8). BUDAI: Árvácska (V28). BUDAPESTI: Nincs már zsidó Pesten (*28). TERÉZKÖRÚTI: Vígjáték-este (1 9). Tőzsdések és katonatisztek az Artistaiskolában Tegnap nyílt meg az iskola s ma már kilencvenhat növendék tanult délelőtt tíz órától este hatig. Fantasztikus, hogy milyen lelkesek és törekvők a növendékek, öröm velük dolgozni, — meséli Szentiványi Kálmán, az Artistaiskola tanára. — Csupa intelligens ember tódul erre a pályára. Nem kötöttük érettségi bizonyítvány felmutatásához a felvételt, s még sincs olyan férfinövendékünk, aki nem maturált. Akad arisztokratalány, aki hallétét tanul, s itt van J. S. híres színész, vezetőszerepeket játszott Pesten s most artistaszámot tanul. Budapest legújabb tanintézetében, az artistaképző iskolában délután öt órakor javában folyik a tanítás. A tanári szoba falát beborítja a sok kép. Felvételek artistaszámokról, táncművésznőkről, akrobatákról. Egy szőke hölgy lép Sterczeg Alberthez, az igazgatóhoz és szabadságot kért délutánra. — Hja kérem, azt nem lehet, — hangzik a válasz. — A tanórákat nem szabad elálasztani, aki ez ellen vét, azt azonnal kizárjuk az iskolából. Tessék választani: vagy tanulni, vagy sétálni... A tanulók életkora egészen különböző. Van tízesztendős tanítvány, de akad negyvenegy éves is. Zenész, aki most képezi ki magát zongorahumoristának. Hárman is jelentkeztek, akik tavaly még tőzsdebizományosok voltak. — A konjunktúra elmúlt, — jelentették ki — komoly hivatás után kell nézni. Ezért aztán az egyik akrobata lesz, a másik mondani táncosnak készül, a harmadik énekesnek képezi ki magát. Nyolc volt katonatiszt jelentkezett, nagyrészt táncosok lesznek. Filmakrobataságot tanul egy huszonnégy éves fiatalember, aki a prágai vegyészeti fakultás növendéke volt eddig. Szentiványi egy hölgyet mutat be: — Dr. J.-né vagyok, elvált asszony. Hogy miért leszek artista? Az elkeseredés visz erre a pályára. Már régebben hajlamot éreztem hozzá, de amíg férjem volt, nem követhettem akaratomat. Most szabad vagyok, pénzt akarok keresni s hogy a zülléstől meneküljek, választom ezt a pályát, amit nagyon szeretek. Két növendéke van az artistaiskolának, akik a beiratkozáskor irataikhoz mérnöki oklevelet mellékeltek. A nők nagy része úrislány. Az egyik előkelő lipótvárosi orvos lánya, a másik magasrangú vasutas lánya. Eddig gépírónő volt, most filmartista lesz. Ezek a tantárgyai: Hangképzés, hangfejlesztés, zeneelmélet, színpadi elmélet, balett, akrobatika, idegen nyelvek, táncok, énektanulás, artistatörténet. Az utóbbi teljesen újszerű tantárgy, sehol a világon nem tanítják. Kovács Andor jegyzetekből adja elő. A növendékek lelkesen hallgatják a magyarázatot, de éppoly szorgalmasan járnak el a mondain-táncórára is. A táncórán a szülők is megjelenhetnek, akik csillogó szemmel nézik a gyermekei táncát. Mert gyemeknövendék is több, mint harminc tanul az iskolában. (*) Megegyezett zenekarával az Operaház. Szerda délutánra ígért végleges választ Wlassics báró az orcheszter legutóbb formulázott követeléseire, amelyek lényegükben a múlt évi fizetés színvonalán mozognak és amelyeket a keddi taggyűlés heves viták után egy szavazattöbbséggel fogadott el. Szerdán a főigazgató hosszas tárgyalásokat folytatott Klebelsberg gróf kultuszminiszterrel, úgy hogy közben már hírek terjedtek el a főigazgató lemondásáról, az Operaház becsukásáról, bérleti tárgyalások megindulásáról. Közben hivatalos kommünikét is adtak ki, mely többek között azt mondja, hogy: „a miniszter egyfelől mindent elkövet, hogy a nélkülözhetetlen és szükséges anyagi eszközök az állami színházak vezetőségének rendelkezésére bocsáttassanak, másfelől azonban nem adhatja hozzájárulását olyan követelések honorálásához, melyek önmagukban méltánylást érdemelhetnek, az állam mai pénzügyi helyzetében azonban, sajnos, teljesíthetetlenek. A tárgyalások a legtöbb irányban befejezésükhöz közelednek és előreláthatólag rövidesen kielégítő megoldást fognak nyerni". Ezt a megoldást azután a zenekari propozíció alapján el is érték és a kedvező eredményt a főigazgató azonnal közölte az Operaházban összegyűlt muzsikusokkal. A Városi Színház zenekarának ügye még függőben van és így az előadások egyelőre szünetelnek. Valószínűleg a hét végére a Zenészszövetség összeállítja az új orchesztert és ez fog játszani a Városi Színházban. (*) A Gyurkovics lányok új szereplőkkel. Harmadszor lépett ma este a Nemzeti Színház közönsége elé Harasztos Gusztáv, aki ma Herczeg Ferenc vígjátékában, a Gyurkovics lányokban a beteg Petheő Attila helyett eljátszotta Horkay Feri szerepét. Harasztos fiatalsága mellett, igazi jókedvet és értelmességet vitt a szerepbe, melynek elegáns megjelenésével külsőleg is biztosította régi sikerét. Új szereplőnek számít Bajor Gizi helyén Ághy Erzsi is, aki egyszer már beugrott Gyurkovics Mici szerepébe, s aki ma egyéni kedvességével, ötleteivel és lányos ügyességével véglegesítette erről az alakításáról annak idején alkotott véleményt. A közönség a két fiatal művészt régebben szereplő társaikkal együtt sok tapssal jutalmazta. (*) Hét bemutató lesz a jövő héten. A teljes erejével megindult színházi szezon hét premiert hoz a jövő héten. A Magyar Színház nyitja meg a premierek sorát a Sasfiókkal. A Fővárosi Operettszínház a Drótostat-ot mutatja be, a Renaissance Színház Strindberg Halál táncát hozza színre, a Király Színház áthozza Budáról az Árvácskát, a Belvárosi Színházban a Kreutzer-szonáta kerül előadásra, a Vígszínház pedig a Cseresznyéskert et mutatja be. Megnyílik a Békeffy-Kabaré is, amely többek között egy Hennequin-darabot mutat be és színrehozza Boross Elemér Családi tűzhely című egyfelvonásos vígjátékát. (*) A Bolsevik! biztos Bécsben és Budapesten. A Neues Wiener Stadttheater a jövő héten mutatja be Csirikov orosz drámaíró : Bolseviki biztos című drámáját, amelynek főszerepét Beregi Oszkár játssza. A Bolseviki biztos magyar előadási jogát az Unió szerezte meg. A Csiríioto-darab a Magyar Színházban fog színrekerülni a szezon második felében. (*) A Marica grófnő végleges szereposztása. Megírtuk, hogy a Marica grófnő legfőbb szereposztási nehézsége megoldódott, mert Lábass Juci elvállalta a primadonna-szerepet, amelynek alakítására hosszú ideig nem találtak alkalmas operettdívát. Lábass Juci partnere a grófból lett gárdatiszt szerepében Kiss Ferenc lesz, aki a Marica grófnőben lép először idén új szerepben az Unió közönsége elé. Kiss Ferenc szerepét a bécsi bemutatón Marischka Hubert kreálta, majd pedig Király Ernő vette át a sorozatos előadások folyamán. Az operett szubrettszerepét Vaály Ilonának osztották ki, a táncos-komikus, mint ismeretes, Rátkai Márton lesz. (*) Magyar tanár a török képzőművészeti főiskolán. Rápolthy Lajos szobrászművész meghívást kapott, hogy vállaljon tanári állást az alakulóban lévő konstantinápolyi képzőművészeti főiskolán. Rápolthy legutóbb megmintázta Kemal basának, a török köztársaság elnökének, plakettjét. A sikerült plakettet a Török-Magyar Társaság kiküldötte Törökországba, ahonnan az az értesítés érkezett, hogy a plakett nagy tetszésre talált és sokszorosítani fogják. (*) Somlay Artúr első fellépése a Renaissance Színházban. Somlay Artúr a napokban hazaérkezett Bécsből, ahol egy nagy filmszerepet játszott és megkezdte működését a Renaissance Színházban. A kiváló művész úgyszólván egyszerre két új darab főszerepében fog bemutatkozni a Renaissance Színház közönségének. Szeptember közepén Strindberg: Haláltáncának, néhány nappal később pedig Thistan Bernard: Csókoljon meg ! című, Párizsban oly nagy sikerű vígjátékának főszerepét fogja eljátszani. Mindkét darabból egyszerre folynak a próbák, ez utóbbit Somlay Artúr rendezi is, a Haláltánc pedig Bárdos Artúr igazgató rendezésében kerül színre. (*) Művészeti kiállítás Nyíregyházán. Nyíregyháza centennáriumi kiállítása alkalmával művészi kiállítás rendezését határozták el, Bencs Kálmán polgármester vezetésével. A kiállítás szeptember 14-én nyílik meg s azon a magyar művészek kiváló képviselői vesznek részt, nevezetesen Iványi-Grünwald Béla, Magyar-Mannheimer, Vaszary, Réti, Benczúr, Ferenczy Károly, Rudnay, Deák-Ébner, Koszta, Mednyánszky, Perlmutter, Bihari és Horthy Béla, ez utóbbi egész kollekcióval. (*) Az újpesti színház megnyitása. Az újpesti Blaha Lujza Színház ma esti megnyitó-előadása ünnepies külsőségek között ment végbe. A zsúfolásig megtelt színház közönsége tüntető tapssal köszöntötte Fricsag karnagyot, aki a folyamőrségi zenekar élén lendületes nyitánnyal kezdte az előadást. Utána K. Rász Ida prológja következett, melyet Strauss János örökszép operettje, a Cigánybáró követett. A gondosan és stílusosan előkészített előadás szereplői közül Korda Sándor, Borbélyné, Várady Elza és a meleghangú Halmos János nevét emeljük ki. A közönség lelkesen hívta a színészeket a lámpák elé, de a tapsok nyilván a színház új vezetőségének is szóltak, akik komoly igyekezettel láttak hozzá Újpest szellemi kultúrájának fejlesztéséhez. VIDÁM SZÍNPAD (Békedír-kabaré) A Fővárosi Operett Színház épületében Nagymező utca 17. Megnyílik szombaton 6-án Előadás pont 9 órakor. A legolcsóbb és a legvidámabb kis színházjegyek pénztárnál reggel 10-től válthatók. (') Darvas Lili a Sasfiókban szeptember 10-én lép fel először a Magyar Színházban. (*) Még 9-szer adják az Antóniát a Vígszínházban. Fedák Sári nem halaszthatja tovább amerikai útját, és emiatt nem játszhatja tovább az Antónia címszerepét, művészi pályájának legnagyszerűbb alakítását. Ez a szerep annyira összeforrt Fedák Sári művészi egyéniségével, hogy nem is bízhatják másra, és éppen ezért szeptember 12-én túl az Antóniát nem játsszák. Addig azonban minden este adják az ismert parádés szereposztásban. (*) A Vera Mirceva hatalmas sikere közbeszéd tárgya Budapesten. A szenzációs orosz dráma, melyben Simonyi Mária, Gellért, Makláry, Táray rendkívüli sikert aratott, minden este színre kerül a Renaissance Színházban. (*) Környey Béla és Alpár Gitta minden este frenetikus sikerrel játsszák a Három a kislány főszerepeit a Király Színházban. (*) Mikszáth Kálmán Szent Péter esernyője minden este a legderűsebb hangulatban tartja a Magyar Színház közönségét. (*) A Renaissance Színház megszünteti az elővételi díjat A Renaissance Színház módot akarván nyújtani arra, hogy a közönség helyét minden áldozat nélkül biztosíthassa, péntektől kezdve azt az újítást lépteti életbe, hogy a jel ügyeket az előadás napját megelőző napokon is elővételi díj nélkül lehet megváltani. (*) Az Árvácska hét utolsó előadása a Budai Színkörben. A legnagyobb operettsiker 9-én, kedden, ünnepli 75-ik előadását, hogy azután első operettszínházunkban folytassa tüneményes karrierjét. Az Árvácska vasárnap délután 3 órakor is színrekerül mérsékelt helyárakkal a Budai Színkörben. A pompás darab e hét utolsó budai előadására jegyek előre válthatók a Budai Színkör jegypénztáránál és az összes jegyirodákban. (*) A népszerűség szárnyán terjednek a Párizsi lány szebbnél-szebb dalai, melyek Hejtai Jenő ragyogó verseivel első hallásra befészkelődnek az emlékezetbe, Rátkai Márton dalai, Fejes Terivel előadott távaduettje, Keleti Juliska sanzonjai és különösen a Kisaszszony, kisasszony kezdetű amerikai nótája, Harmath Hilda és Tolnay Andor vidám és komoly énekei minden este újra és újra diadalra viszik a Fővárosi Operettszínházban Yvain operettjét. Felhő Rózsi és Sarkadi Aladár fokozzák a mulatságos operett vidámságát. A Párizsi lány előadása minden este nyolc órakor kezdődik. (*) A Pintyőke operett premierje a Budai Színkörben Jatzkó Ciával szerdán, szeptember 10-én lesz. Jegyek már válthatók a Budai Szinikör jegypénztáránál és valamennyi jegyirodában. (*) Titkos Ilona és Törzs a nagyszerű Feydeau-vígjátékban, „Mit járkálsz meztelenül Basilidesz Mária és Szende Ferenc Bartók—Kodály hangulatos „Székely fonó" című zenés jelenetében, Boross Géza operettben, tréfában és magánszámaival minden este fellép a Blaha Lujza Színház kitűnő műsorában ! - 240.000 K-tó r ff. rw Jffy izvetter I. szám ... 96.000 K-tól ff Vksí hzlói kabát minden ff — 198.000 K-tól / A® tt mellény min- / J é®' — — — — 198.000 K-tól ff — — 125.000 K-tó! ff Cégtárs kiválás miatt É Férfizokni minden színben — 10.000 K-tól M Flór női harisnya minden színben 39.000 K-tól B fenk ’átyol női harisnya minden szín- B -ben — — — — — — 44.000 K-tó! # ék # szmefc patent harisnya 1-es — 8.800 K-tól m vly na tiszta selyemharisnya min- B Am 1 színben— — _ — 100.000 K-tól B f latisztzsebkendő — _ 9.000 K-tó. # gyiformnadráj minden nagy- B n _ 38.000 K tó.# ***$ CET W milanais-nadrág minden ff fifer v 4/419 .ban— — — — — 130.000 K-tól B n reformnadrág min- ff a*., Vmn VI. 7 ságban— — — — 168.000 K-tól ff sárjái. sapka és sál gar- ff /San Csütörtök