Világ, 1924. december (15. évfolyam, 257-279. szám)

1924-12-02 / 257. szám

4 December % VILÁG linben vezetett a legsúlyosabb összeütközé­sekre, amelyeknél kétségtelen volt, hogy a szélsőjobb szervezett, fizetett rohamcsapa­tokkal dolgozik , és a horogkeresztesek már jelőre bejelentették a legélesebb küzdelmet Schönaich tábornok holnapra hirdetett mün­cheni beszédével szemben. Tiszta kép nem alakult ki a választási­­eredményekről idáig, de a baloldalon bíznak abban, hogy a centrum, a demokraták és a szocialisták, mint kormányképes abszolút többség fognak kikerülni a vasárnapi vá­lasztásokból, míg a másik oldal is tisztában van azzal, hogy a három baloldali párttal szemben nem lehet senkinek kormányoznia Németországot abban az esetben sem, ha teljes mértékben valóra válnának a jobbol­dal várakozásai. Csak éppen abban az eset­ben, ha a centrum, a demokraták, és a szo­cialisták nem tennének szert legalább huszonöt—harminc szavazat abszolút több­ségre, igen nehéz volna megoldani Németor­szágban a kormányalakítás problémáját.­­ Az Herriot-levél ! (A Világ berlini tudósítójától.) A Berliner Tageblatt megerősíti azt a tényt, hogy az állítólagos Herriot-féle levél, amelyet a né­met reakciós pártok a választásnál fel akar­tak használni a köztársasági pártok ellen, kommunista hamisítvány. Ez a levél a ber­lini titkos kommunista okmányok gyárában készült, amely gyárnak a Szálai egészen Moszkváig nyúlnak. A Vorwärts felhívja az államügyészséget, hogy ebbe az ügybe avat­kozzék be,­ annál is inkább, mert ezzel az állítólagos memorandummal a német külpo­litikai vonatkozások is veszélyeztetve van­nak. Egyes információk szerint a kommunisták először amerikai újságírók kezére akarták játszani ezt a hamis Herriot-féle memoran­dumot, azzal a tervvel, hogy ezt először az Egyesült Államokban hozzák nyilvános­ságra, ami után nap­obb valószínűség lát­szatával vehették volna át a németországi la­pok. Az amerikai újságíróik azonban megál­lapították, hogy az okmány hamisítvány és így nem közölték. _ Titokzatos öngyilkosságot köve­tett el egy vasnagykereskedő (A Világ tudósítójától.) Ma délben fél egy 11 órakor a Teréz körút 6. számú házban levő lakásán főbelőtta magát Aczél Ignác vaskeres­kedő, akit súlyos sérüléssel, eszméletlen álla­potban szállítottak a mentők a Rókus-kór­­­házba. Aczél Ignác évekkel ezelőtt egy ismerősével társulva megalapította az Aczél és Válmos céget, amelynek vasárunagykereskedése az Alkotmány utca 4. számú házban van. Az Süzlet kitűnően ment, Aczél, aki azelőtt vasáru ügynök volt, nagy ismeretséggel rendelkezett és szakmájában, mint komoly, megbízható ke­reskedőt ismerték. A harmincnégyéves fiatal­ember félévvel ezelőtt megnősült. Az idén, július 15-én volt az esküvője, amely után nászútra ment, majd a Britanniába költözött. Rövid ideig lakott csak itt az új házaspár, mert közben a Teréz körút 6. számú ház második emeletein h­áromszobás lakást vásárol­tak, ahová még augusztusban beköltöztek. Boldogan élt feleségével Aczél Ignác, aki tekintélyes hozományt kapott és ezzel az összeggel is fellendítette üzletét. Szorgalmasan végezte napi munkáját és az estéket feleségé­vel együtt családi körben töltötte. Tegnap egy ismerőse eljegyzésein vett részt Aczél Ignác és innen feleségével együtt színházba ment, ahon­nan a legvidámabb hangulatban tért haza. Ma reggel nem kelt fel a szokott időben, azt mondta feleségének, nem jól érzi magát, délig ágyban akar maradni. Felesége aggódására azonban mosolyogva kijelentette, hogy csak múló rosszullétről van szó, semmi komolyabb baja nincs. Délben el is hagyta Aczél Ignác az ágyat, felöltözött és dolgozószobájába ment. Leült az íróasztalhoz, elővette üzleti­­árjegyzékét és abban lapozgatott. Néhány perc múlva revolverdörrenés rázta meg a levegőt. Felesége ijedten rohant a dolgozószobába, ahol borzalmas kép tárult elé, íróasztala előtt ült Aczél Ignác, balhalántékából patakzott a vér. Azonnal orvost hívtak, majd megérkeztek a mentők is, akik az eszméletlen állapotban levő vaskereskedőt nyomban kórházba vitték, ahol Aczél Ignác, anélkül, hogy magához tért volna, délután négy órakor meghalt. Egyetlen sor írást sem hagyott hátra, amelyből öngyil­kosságának okára következtetni lehetne. Fele­ségével féléven keresztül a legboldogabban élt és üzlete társa szerint is kitűnően jövedel­mezett. Az íróasztalon, amely mellett Aczél Ignác fengyilkos lett, két könyv fekszik. Ezekben lapozott utóljára. Az egyik­­ üzleti árjegyzéke, ■ a másiknak címe : Technische Behilfe. A két könyv mellett előjegyzési füzet, rajta női , írással Aczél Ignác születésnapjának dátuma : 1924 november 23., alatta nagy betűkkel : Egy boldog életet. A felesége írta ezt a két sort, egy héttel ezelőtt, kedveskedésül, hogy reggel, amikor Aczél szokása szerint megnézi az elő­jegyzési füzetet, ott találja a jókívánságot. öngyilkossága előtt — úgy látszik — fel­lapozta a füzetet és fiatal feleségének szerel­mes sorát elolvasta még egyszer — utóljára. Azután agyába röpítette a golyót és elnémult örökre, anélkül, hogy megírta volna tragédiá­j­ okát._____________________________ 1715: XLIX "Amnhtia pro reducibus... et proscriptio aliorum... Ez a címe annak a törvénynek, III. Károly 171­5. évi dekrétuma 49. artikulu­­sának, amely a legnagyobb birtokelkobzást rendeli el, amelyet a régi Magyarország valaha megért és amelyhez foghatót a ma­gyar állam aligha fog többet megérni, — hi­szen az egész magyar állam nem sokkal na­gyobb, mint a mekkora területet az 1715 . XLIX. az elbukott nemzeti forradalom föl­dönfutóitól elrabolt. „Bűnbocsánat a szat­mári megegyezésben kitűzött határidőn belül hazatértek részére és száműzetés másoknak, akik arra a határidőre vissza nem tértek", — mondja szépíthetve a Corpus Juris ma­gyar fordítása. A latin eredeti nem ilyen sze­mérmes, mert az amnistia-t mond és pros­­criptió-1, a hirhedett szó sulla-i értelmében. Bűnbocsánat a megtérőknek, de proskripció a másoknak, akik nem lettek árulói az esz­méknek, amelyekkel együtt buktak el. A mások­: „Rákóczius et Berchenius ac non­­nulli etiam alii"... A­ leghosszabb és leg­szervezettebb magyar forradalom vezérei voltak azok, akikre Magyarország egybe­gyűlt rendei kimondták a legkegyetlenebb proskripciót, mint szóval ki sem fejezhető gonosztettek elkövetőire, mint megátalkodott hazaárulókra és felségsértőkre. („Imo in ne­­fundo atrodis perductionis elimine perse­­verentes.") A Károlyi Sándor és Pálffy János, a nem­zet és a dinasztia közt kötött szatmári béke tudvalevőleg amnesztiát biztosított magá­nak Rákóczinak is, ha bocsánatot kér és fölesküszik a császár hűségére, amint ezt a proskripciós törvényt első szakasza is el­ismeri, amely a lelkek konszolidációját emlegeti. „Ő legszentségesebb császári ki­­rályi felsége az osztrák fejedelmeknek ve­lük született jóságánál fogva“ ígérte a ke­gyelmet 1711-ben s talán ígéretét be is váltotta volna 1715-ben, ha a magyar gló­busnak nincsenek sajátságos forgási és keringési törvényei. Csakhogy a magyar glóbusnak nem kell mindig huszonnégy óra ahhoz, hogy saját tengelye körül meg­forduljon és négy esztendő alatt a magyar glóbus egy egészen más naprendszerbe ke­rült. A szatmári békét a dinasztia egy fegy­verben álló nemzettel kötötte, a törvényt pedig egy lefegyverzett nemzetnek dik­tálta, amelytől még a tátogatókat is elko­bozták, mint a forradalomra emlékeztető gonosz szimbólumokat. Nem sírt többé a kurucok sípja se a rónák pásztortüzeinél, se az erdők sűrűjében és elhallgattak a tárogatók a lelkekben is. Díszmagyarban, fehér lovon lépte át a koronázásra siető király az ország határát — beljebb nem is került hozzá uralkodása alatt egyszer sem — és a hódoló nemzet szívét terítette bíborszőnyegül a fehér ló elé, amely Szva­­topluk idején nem utoljára játszott szere­pet a magyar históriában. „Nem múlt még el egy éve se annak, hogy Rákóczi zászlói lobogtak szerte az országban", — írja Mar­­czali Henrik — „és íme, a Habsburgok uralma e vulkanikus földön mint egészen természetes és magától értetődő tény lett elfogadva", —­ Jobb szabad nép közt középszerűnek lenni, mint szolgaság alatt elsőnek, — írta haza a bujdosó Rákóczi Lengyelországból, a szabadság hőséhez illően variálván Cae­­­sár életprincipiumát, aki inkább akart lenni egy gall faluban első, mint Rómában má­sodik. Aki pro libertate bontott zászlót, az nem jöhetett haza a császár első szolgájá­nak és a Zrinyi Ilona hazafelé forduló fiá­nak talán elébe állt volna a nagyapja véres árnya is, akinek lelke üdvéért ugyanaz az istenfélő és kegyes császár mondatott ha­lotti miséket, aki feje nélkül juttatta őt a másvilágra. S ha talán megbízhatott volna is a magyarok vezérlő fejedelme az ausz­triai császár szavában, örökös pallos lett volna a feje fölött a magyar reakció bocsá­natot nem ismerő bosszúvágya, szilaj dühe és keserű gyűlölete, mert Majtény után nem a bécsi udvar kezdte a terrort, hanem a magyar urak töltötték bosszújuk­at a for­radalmárokon . Horváth Mihály, Thaly Kálmán, Márki Sándor, a Rákóczi-kor min­den történetírója megegyezik abban az egy­korú források alapján, hogy a lelkek össze­­békülésének „a nádor, a kancellár, a pe­reskedésből és konfiskációból nyerészkedő ítélőmesterek“ állták útját, akik természe­tesnek tartották, hogy a felkelők élete és vagyona az ő kényüktől függjön. Kese­rűen panaszolja Károlyi Sándor önélet­­leírása, hogy „az császár kegyes volt", „az fölséges udvar és az egész minisztérium ta­­pasztalhatóképpen kívánta­ állandóságát a szatmári pacifikációnak", de „az magunk részéről való magyar úri és főrendek na­gyon sajnálották a generális amnistiátTő­lük ugyan ígérhette gráciáját a császár a rebelliseknek, s „el­kezdették volt Dunán­túl s innét való földön, mind törvénnyel, mint törvénytelenül via facti persecutióját az reunitusoknak". Sokat szaladozott egyik bécsi úrtól a másikhoz Károlyi Sándor, „rendről-rendre megudvarolván az méltó­­ságos minisztereket", még „az fölséges Eugenius herceget" is, míg az ő közben­járásukra a császár szigorúan ráparancsolt Illésházyra, a magyar kancellárra, hogy ne húzza-halassza tovább „a szatmári pacifiká­ció confirmátióját". „Kemény intimátu­­mok“ kényszerítették a nádort és az ország bíróját, hogy tartsák magukat a szatmári megegyezéshez és bocsássák szabadon azo­kat, akik a törvény ellenére eddig is „töm­lőére vettettenek, ítélőmester által convin­­cáltattanak és exequáltattanak is". Akármi­lyen hihetetlennek látszik, a bécsi kancel­láriának kellett megvédeni a magyarokat a magyar állami főméltóságok bosszújától. Nem sokat tudunk még eddig az 1715-ös országgyűlésről, de végkép sem­mit se tudunk arról, hogy a diétán csak egy hang is emelkedett volna Rákóczi vé­delmére. Pedig a rendek közt ott ültek az egykori kurucok, a Rákóczi főispánjai, ud­vari emberei, tanácsadói s az ő csöndes, vagy zajos helyeslésükkel iktattatott tör­vénykönyvünkbe az 1715:XLIX. Magyaror­szág rendei vita nélkül megegyeztek abban, hogy Rákóczit, Bercsényit, Esterházy An­talt és Vay Ádámot, mint a „törvényes ki­rályunknak s a hazának nyilvánvaló ellen­ségeit (paplici hostes), mint árulókat s az igaz szabadság felforgatóit (perduriles veraeque libertatis eversores) számüzöttek­­nek s az érdemelt törvényes büntetés rá­juk szabása végett mindenütt üldözendők­­­nek és elfogatandók­nak, összes ingó és in­gatlan javaikat pedig a királyi kincstár ré­szére elkobzandók­nak nyilvánítják és je­lentik ki*', összes ingó és Ingatlan javaik. ■. Négy évvel a legyőzött forradalom után a maga népétől elárult, az európai diplomá­ciától cserbenhagyott, a többé semmikép­pen nem félelmes bujdosó Rákóczinak iga­zán nem volt már egyéb vétke, mint hogy Magyarország területéből egymilliónégy­­százezer katasztrális holdnak ő volt a tör­vényes birtokosa. Huszonhét vármegyében négyszáznegyvenhat falu adózott Rákóczi Ferencnek, mint földesúrinak s mai pénz­ben kétszázhuszonegy milliárdra lehet tenni az évi jövedelmét a Regnum Rá­­kócziánum-na­k, amelynek kiterjedését a történetíró úgy határozza meg, hogy az a keleti hosszúság 21—23. és az északi szé­lesség 47—49. foka közé esett... Ezért az egymillió négyszázezer holdért, amelyet körülbelül kétmillió holdra kerekí­tett ki a többi megnótázott pártütő elkob­zott birtoka, — beleértve Mikes Kelemen hétszilvafás telkecskéjét is — ezért kellett és ezért érdemes volt a legtisztább szabad­sághősre ráütni a legmocskosabb bűn bélye­gét, mint hazaárulóra, felségsértőre és az igaz szabadság felforgatójára. Kétszáz esz­tendő kellett hozzá, hogy a politikai érdem az 1906:XX. törvénycikkel letörölje a bé­lyeget Rákóczi nevéről, de természetesen — „magánjogi következmények nélkül". Nehéz is lett volna kétszáz esztendő múl­tán visszaszedegetni az elrabolt Rákóczi­­javakat azoktól, akikkel a kincstár meg­osztozott rajtuk. Évekig tartott a zsákmá­nyon való osztozás, amely a történetírónak azt a mohóságot juttatja eszébe, amellyel a konkvisztádorok rávetették magukat Peru és Mexikó kincseire. A kétmillió holdból körülbelül egymillió holdat osztott szét az uralkodó kegye a hű szolgák között. Kap­tak belőle a Herbersteinek, a Salmok, a Trautsonok, a Harruckerek, a Kabatták, a Stahrenbergek, a Dietrichsteinek, a Sch­ön­­bornok, a Thurnok, kaptak a Karaffa iva­dékai, kapott Dithenné, a császár szeretője, akinek a gáláns uralkodó húsvéti tojásban küldte el a donációs levelet. Legnagyobb része soha nem is látta a búzamezőket és erdőrengetegeket, s csak hírből ismerte azo­kat a vadembereket, akik ezentúl az ő nagy­úri életük pompájáért túrták a rögöt. Az oroszlánrész mindenesetre nekik jutott, a császár kedvelt, hű magyarjainak már csak a bőngés, csontos falatok jutottak, azok is jócskán fölaprózva, mert kimondhatatlan sokan voltak a consolatió­ért könyörgők. Consolatio, vigasztalás: évek hosszú során keresztül ez a hivatalos levelezések leg­gyakoribb kifejezése. Mindenki vigasztalás-t kért a legszentségesebb császár-királyi felség­től, akár főispánság, akár püspökség, akár egy kis földecske, akár egy kis címecske formájában, vigasztalást, akár azért, mert rettenetes károkat szenvedett az istentelen kurucok által, akár azért, mert minden sanyargatások közt kitartott a császár hűségén, akár azért, mert idejekorán ott­hagyta a gonosz rebelliót, amelyhez csak kényszerűségből szegődött, vagy azzal a tiszteletreméltó szándékkal, hogy ott is védje az austiaca ház érdekeit... Az öreg Károlyi Sándor áll a consolatiót keresők élén, aki dús donációi mellé azzal az in­dokolással kéri a grófi címet, hogy az or­szágban már úgyis annak hiszik, de a hosszú sor végén ott kullognak a csap­ Ahol a nők nem lehetnek egyetemi magántanárok (A Világ tudósítójától.) Ma este a felső­oktatás kérdését ismertették a Feministák Egyesületében. Az első előadó Beke Manó de­von, Haladás után visszaesés Beke Manó rendkívül érdekes előadásában azt fejtegette, hogy a nőknek­ tudományos pályára való engedésében Magyarország volta­képpen az elsők között volt. Mégis akkor, amikor a legtöbb európai országban majdnem minden pályát megnyitottak a nők előtt, nálunk egyszerre erősen maradt álláspontot képviseltek az illetékes tényezők. A maga részéről már a milleneum idején összehívott kongresszus alkalmával nem értette meg, miért nem nyílik meg a nők előtt a jogi fakul­tás és a műegyetem , mikor különösen az utóbbiban azóta külföldön nemcsak meg­nyíltak az összes kapuk a nők előtt, hanem a nők meg is állották a helyüket, így Em­my­ Goth­erre Göttingában épúgy esküdtek a tanít­ványok, mint bármely más kiváló férfi mate­matikusra. Nálunk az egyes laboratóriumok­ban szintén derekasan végzik a nők a mun­kájukat, mégis mikor a maga részéről szerette volna keresztülvinni, hogy Magyarországon be­iktassák az első női magántanárt, akkor ez nehézségekbe ütközött, mert az idevágó tör­vényparagrafusban eddig még csak a férfi szó szerepelt. Hiába akart változást kieszközölni, a minisztériumban ennek útját állták. El kell készülve lenni arra, hogy a nőknek a tudományos pályán való teljes egyenjogúsí­tása útját is rengeteg argumentum állja el; ezek az argumentumok kétfélék : érzelmiek és érzelmiek. Különösen az utóbbi ellen vég­telenül nehéz a küzdelem. Mivel pedig főleg érzelmi momentumokkal bíró ellenfelekkel kell szembenállani, nem sok remény maradt a győzelemre. Az első argumentum az, hogy mások a speciális képességei a nőknek, mint a férfiaknak. Erre nézve cáfolatot nyújt Mathilde Wehri­-mk egy német folyóiratban megjelent értékes cikke, amely hivatkozott egy több ezer emberen végzett kísérlet ered­ményéről, amely ennek épp ellenkezőjét tanúsítja. , , A nőkérdés — férfikérdés A második argumentum a coeducatio ellent irányul. Ezzel szemben azt állítja, hogy az új politikai és társadalmi átalakulások után éppen az lenne az üdvös, ha a nők és férfiak előre megszoknák az együttmunkálkodást. Argumentálnak a gazdasági helyzetről is. Itt nem kell mást megjegyezni, minthogy a nő­kérdés tulajdonképpen férfikérdés. Van még egy szempont, a tudományos szempont, amely szerint a tudományos foglal­kozásnak intenzívebbnek kell lennie. Erre speciálisan Magyarországnak van szüksége. Mert Anglia, Németország például meglenné­­nek a nők tudományos munkája nélkül is.­­Van még egy argumentum, amely ellen azt mondhatnám ellenargumentumul, hogy a nők­ előtt okvetlenül meg kell nyitni minden pályát, hogy odamehessen minden nő, ahová hajlandósága viszi. A lényeges az, hogy a diplomás nők okvetlenül egyesüljenek ügyük elevenen tartása céljából. Beke Manó dr. után Dénes Lajos beszélt a továbbképzésről. A szabad-líceumok gazdasági okok miatt nem válhatnak be, mert kevés a szabad-líceum, ugyancsak kevés a tanítvány és kevés a tanító is. Pedig meg kellene akadá­lyozni, hogy fiatalemberek a kereskedelmi el­végzése után a bankban teljesen ügyefogyot­­tan álljanak és ezt lehet tapasztalni az építé­szeknél, vagy a tanároknál is. Rajniss Ferenc dr. úgy találta, hogy a nép­művelés nem az iskola folytatása és az élet követelményeit kell feltárnia. Az iskola a kul­túrát figyeli , és nem az egész népnek, a masszának létbiztosítását. A lényeges az, hogy a népművelés arra törekedjen, miként lehetsé­ges a lehető leggyakorlatibb úton átadnia a kultúrát a népnek. Pályi Sándor dr. a népművelés megvalósítá­sának gyakorlati módszereiről beszélt és üdvösnek tartja, hogy az Országos Szabad­oktatási Tanács, amely a menekült tanítókból titkárt jelölt ki minden kerületbe, a tovább­­képző tanfolyamok irányítására. Ez helyes volt, mert elsősorban az a fontos, hogy szak­ember álljon ort minden helyen. Ezenkívül önálló hivatalok szervezésére hívja fel a fi­gyelmet és azokra a kurzusokra, amelyeket annak idején a kultuszminisztérium rendezett és az előadások keretén belül irányították a kiküld"'*. tanítókat a helyes tendenciára. Csak az vel a baj, hogy ezek a kurzusok csupán ni/''­ osak voltak. Ke 33 zott bajuszú öreg kurtanemesek is, be a hegedt sebekkel, amelyeket a libertás zászlói alatt kaptak ... Dózsa György, akit ■tüzes trónjában tulajdon forradalmár társa­ a fogukkal marcangolnak halálra, őrölt szimbóluma ebben az országban a forrada­­lomnak. Mikes Kelemen pedig, akinek­ elkobzott hét szilvafájára heten jelentettek be igényel­ést, azt írja a Marmara-tenger partján : — Mi csak remélünk, remélünk, mind­addig, még csak meg nem halunk. Szegény urunk amit pennával tehet, el nem mu­lasztja. Eleget ír mindenfelé mert mi olyanok vagyunk, mint az evangéliumbeli beteg, aki harminc esztendeig volt a Bethesda tó partján, várván, hogy valaki belevesse a vízbe, mikor az angyal fel­­zavarta. n IIIlSrWS^KM: fiKfiíf ARII# I ... W1M€1 iSAOTE MI A IMS KOROMA [

Next