Világ, 1925. április (16. évfolyam, 74-97. szám)

1925-04-19 / 88. szám

14 1925 április 19. VIT­ÁO mekbe készült úriszobával. Az 1910-ben alakun­t cég mai kiállításával méltó tanújelét adta a magyar bútoripar hatalmas fejlettségének. A vonzó kiállítás valószínűleg számos új meg­rendelőt szerez ennek a kitűnő cégnek. Gizella Vegyi Ipari Művek rt. (Kálmán utca 14.) kiállításon ízléses elrendezésben mutatja be készítményeit. Csiszoló áru, üveg-, kovapapír és csiszolóvászon ívekben és tekercsekben spe­­■ ciális méretekre készülve, láthatók a kiállítá­son. A kormányzó ő főméltósága hosszabb ideig tartózkodott a Gizella Vegyi Ipari Művek pa­­villonja el­őtt és legmagasabb elismerését fe­jezte ki a látottak fölött. A kormányzót Kegle­­vich György gróf, a vállalat elnöke és Stein­­feld Nándor vezérigazgató fogadták. A magas vendégek között megjel­ent Valkó Lajos keres­kedelemügyi miniszter is, aki gratulált a cég reprezentánsainak. A vállalat készítményei va­lósággal megkapták az árumintavásár közön­ségét és állandóan nagy csoportok tartózkod­tak a válllalat pavillonja előtt és élénken ér­deklődtek a vállalat gyártmányai iránt. A Gizella Vegyi Ipari Művek rt. a maga nemében az első magyar cégek között van és a belföldi szükségletet nagy mértékben l­átja el. A válla­lat természetesen exportra is dolgozik és a kül­földi piac megelégedésére nagy mennyiségben szállítja ki elsőrendű gyártmányait. A vállalat csiszoló-, üveg-, kovapapír készítményei úgy­szólván versenyen felül állanak. M. Grab Si­hne első magyarországi viaszos­vászon- és műbőrgyár, Győr, kiállítása méltó feltűnést keltett. A hatalmas pavillonban mű­vésziesen összeállított csoportozatban szere­peltek a különféle linóleumok, asztalterítők, műbőrből készült vagontapéták, amelyek mél­tóan képviselték ezt a nagyarányú gyárválla­latot, amely több, mint háromszáz szövőszék­kel hatszáznál több munkást foglalkoztat. Mindkét vállalkozás élén Grab Alajos vezér­­igazgató és Strehler János szövőgyári igazgató áll, akik hozzáértésük és szaktudásuk méltó elismerését találhatták a mai kiállításon. A Guttmann Emil textiláru cég (V., Arany­­János utca 13.) pavillonjában egész napon át változatlan érdeklődés mutatkozott a kiállított különféle ízléses textiláruk iránt. A cégnek Egypt gyártmányai országszerte nagy népsze­rűségnek és kelendőségnek örvendenek és e gyártmányoknak nagy sikerük volt a minta­vásárt látogató publikum körében is. Haverland Antal legelső magyar felvonógyár kiállítása egyik érdekessége a Keleti Vásárnak. A Haverland-féle pavillon előtt a látogatók tömege érdekkel nézi a cég által készített foly­­tonjáró liftet, melyet Horthy Miklós kor­mányzó is érdeklődéssel tekintett meg és elis­merését fejezte ki a cég főnökének, Haverland Antalnak. A textilcsoportban a Hazai Fésüsfonó és Szövőgyár Rt. kiállítása kelt különös feltűnést. A kiállítás anyaga, a kiállított tárgyak szép­sége és finomsága igazolják Magyarország eme legnagyobb és legmodernebbül berendezett gyapjúfeldolgozó iparvállalatának azt az állítá­sát, hogy gyártmányaival nemcsak a belföldön, hanem a külföldön is állja a versenyt a nagy­értékű, finom szövetekkel, különösen az angol ipar idevágó gyártmányaival. A Fésüsfonó ki­állítása abban a vonatkozásban is érdekes, hogy a kiállított tárgyakban látjuk a gyártás menetének egyes fázisait, látjuk a zsíros gyap­jút, a mosott gyapjút, a fésült gyapjúszalagot, valamint a fonalakat, melyekből a fésűs gyap­júszövetek készülnek. Jelentőségteljes a többi gyapjúiparra nézve, hogy a Hazai Fésüsfonó és Szövőgyár Rt. újabban fölvette üzemébe a zefirfonalak és kanócfonalak (Dochtgarn) gyár­tását is. Hirmann Ferenc fémöntőde és rézárugyár (VI., Váci út 117—119.) az idén is feltűnést keltett gyártmányaival az Árumintavásáron. A gyár, mely főleg víz, gőz és légszesz, továbbá egészségügyi berendezéseket és agrikulturális cikkeket, valamint vagonfelszereléseket és vil­lanyberendezéseket állít elő, esztendők óta ver­senytárs nélkül áll a piacon és általános sikert aratott az Árumintavásár vásárlóközönségénél. A Hubertus Kötött- és Szövöttárugyár Rt., Békéscsaba, saját gyártmányú női és leányka­kabátokkal, garnitúrákkal, fiú­ szvetterekkel, férfimellényekkel, lábszárvédőkkel, kézzelszőtt szőnyegekkel, függönyökkel, asztalterítőkkel, lenvászonnal, stb. szerepel az Árumintavásá­ron. A Hubertus a legismertebb hazai kötött- és szövöttárugyár és így a kiállításra küldött készítményei természetesen általános feltűnést keltettek. A kormányzó és kísérete sokáig időzött a gyönyörű elrendezésű kiállí­tás előtt. A külföldi érdeklődők valósággal elárasztották megrendeléseikkel a vállalat bu­dapesti gyári lerakatának vezetőségét és kép­viseletét, akik Rosenfeld Testvérek cég alatt az Erzsébet tér 3. számú házban találhatók. Kálmán Ferencné, Hódmezővásárhely (kép­viselet Havas, Bálvány utca 2.), filécsipkék és betétek, motívok, térítők, színes filé- és kör­­neccmunkák, függönyök, finom fehérneműek és más kézimunkák gazdag kollekciójával sze­repel a vásáron. A művészi kivitelű kézimun­kákat és a kitűnő ízlésről tanúságot tevő ké­szítményeket az Árumintavásár magas vendégei épúgy, mint a közönség nagy gyönyörűséggel szemlélték. A Kispesti Textilipar Rt. (városi iroda, Bál­vány utca 4.) nyers, fehérített, festett és tar­­kánszövött pamutáruival keltett feltűnést. A kiállítás közönsége elismeréssel adózott a má­sodik évtizede fennálló gyár tökéletes és íz­léses készítményeinek, amelyek a kormányzó elismerését is kivívták. Koestiin L. és Tsal, Győr, kiállítása egyike a mintavásár legszebb pavilonjainak. A gyö­nyörűen berendezett­­mintaszobában meglepő változatosságban vannak felhalmozva a hu­szonöt éve fennálló cég gyártmányai, amelye­ket ez a világcég, amely különben több, mint egy éve bonbont és csokoládét is gyárt, kül­földre exportál. A Koestini gyár mintaszobái elismerést váltottak ki Horthy Miklós kor­mányzóból és József Ferenc főhercegből, akik­nek Heller Zsigmond cégtulajdonos és Fráter Artúr igazgató mutatták be a gyár kiállítási anyagát. A Kováts Péter és Fia Rt. (Szövetség utca 35—37.) úgy a fővárosban, mint az egész or­szágban évtizedek óta nagy népszerűséget szer­zett vegytisztító- és festőüzemével. A társaság most nagyszabású fonalfestődét létesített s ez­zel az osztályával vesz részt a kiállításon. Nagy feltűnést kelt gyapjú-, pamut- és műselyem­fonalak fehérítésével és festésével, melyeket szabatos és tetszetős kivitelben mutat be. A cég régi hírnevéhez méltón, színtartó festésre he­lyez súlyt, mely a szövőipar szempontjából rendkívüli fontosságú. Teljesítőképessége napi 5000 kg. Wilhelm Kux und Brü­der cipőgyár­ rész­vénytársaság pécsi cég ízléses kivitelű és ki­tűnő anyagú férfi és női cipőgyártmányait ál­lította ki az Árumintavásáron. A cég kiállítási objektumát (443. fülke) állandóan az érdeklő­dők nagy tömege vette körül és osztatlan el­ismeréssel adózott a gyár valóban elsőrangú produktumainak. Lakos Lajos Takaréktűzhelygyár Rt. (Beze­­rédy utca 8.) általános feltűnést keltett ura­sági, vendéglői és gázzal kombinált tűzhelyei­vel, cukrászberendezéseivel, úgyszintén szaba­dalmazott Brower-féle kéménytoldóival. A cég kiállítása megnyerte a kormányzó elismerését, aki érdeklődéssel tekintette meg a kiállított cikkeket. Láng L. Gépgyár Rt. egyszerre három­­ konstrukciójával lépett a piacra. Ezek közül a legimpozánsabb egy magasnyomású félstabil kondenzációs gőzgép túlhevítővel, mely üzem­költség szempontjából egyenrangú a leggazda­ságosabb gőzgépekkel. Feltűnést keltett a gyár kompresszor nélküli Diesel-motorja és szabadalmazott rostélytüzelő-berendezése, mely speciálisan a magyar gyenge fűtőértékű szenek részére készült. A gyár magas nívójáról tett még tanúságot a kiállított gőzgép, a kompresz­­szor­s Diesel-motor, légsűrítő, elektromos haj­tású cukorcentrifuga és szeszfinomító készü­lék is. Óriási feltűnést keltettek a Számológép­­specialista, Loewinger I. vezérképviselő (VI., Hunyadi tér 11. Telefon : 1924—50) által ki­állított világhírű Thales portable és Monroe számológépek, amelyek minden szorzási, osz­tási, összeadási és kivonási munkát a legmeg­­bízhatóbban végeznek, úgyhogy ezeket a gé­peket nemcsak az ipar és kereskedelem, ha­nem a tudományos intézetek is nap-nap után mindenféle formában száz és száz esetben tud­ják felhasználni. A cégnek nagy gyári lerakata és speciális javítóműhelye is van. Löffler nővérek iparművésznők. Szeged, Attila ucca 8. kiállítását a közönség állandó érdeklődése kíséri. Bodzásiné, Löffler Kató eredeti tervezésű és művészies kivitelben ké­szült párnák, terítők, sálak, különleges technikájú és kéziszövésű gobelinek, kézi­festésű zsebkendők, választékos és gaz­dag gyűjteményével szerepel a vásáron. A kiállított munkák minden darabját jóízlés, műértés és kecsesség jellemzi, ami ért­hetővé teszi a közönség érdeklődését. Másik érdekessége a magyar—török sátornak az ere­deti török selyem női kaftán, amelyet díszes motívumok szőnek be és a hozzávaló hárem­papucs, török mecsethimzéssel, selyemtérítők a szultán tugrájával, selyemhimzésű falvédők, anatóliai szőnyegek és sok más valódi török iparművészeti munka, amely állandó közép­pontjában áll a közönség érdeklődésének. Magyar Kakaó- és Csokoládégyár Részvény­­társaság. Kellemesen feltűnik az élelmiszer­­piac főhelyét domináló szerencsi csokoládé­­gyár ízléses és művészies kiállítású pavillonja. Gyártmányai: a főző- és különlegességi étcso­koládé, valamint a kiváló minőségű kakaópor a legszélesebb körökben, az ország határain túl is, közkedveltségnek örvend és méltán mondhatjuk, hogy a szerencsi csokoládé nem­csak hazánkban fogalom, hanem külföldön is egyik büszkesége a magyar iparnak. Ö főmél­­tósága a kormányzó úr neje is hosszabb ideig tekintette meg a gyár kiállítását és a vállalat igazgatósága részéről jelen volt Bán Leó igaz­gatót megszólításával tüntette ki és az előtte is ismert színtiszta magyar gyár készítményei kiválósága fölött a legmagasabb elismerését fejezte ki. A Szent Margitszigeti Palatínus ásványvíz, amely egyike legelterjedtebb ásványvizeink­nek, nagyon szép kiállítással szerepelt az áru­mintavásáron. Az ásványvizes palackokból ha­talmas állvány készült, amelyet a margitszi­geti gyógyforrás fényképfelvételei és a szigeti kertészetből származó növények díszítenek. A margitszigeti Palatínus ásványvíz jól ismert­­ a publikum előtt, mert hosszú idő óta a szállo­dák, kávéházak közönségének ez a legkedvel­tebb üdítő itala. Ez az ásványvíz van bevezetve a nemzetközi étkezőkocsikban és ezzel talál­kozik a közönség az árumintavásár vendéglő­jében is. Mez, Vater és Fial (Nagyatád), testvérválla­lata a tizennyolcadik század óta fennálló ha­sonló nevű freiburgi cégnek. A hatal­mas kiterjedésű és széles közgazdasági alapokon nyugvó alakulásnak gyárválla­latai vannak Nagyatádon, Freiburgban, Bécsben, Weinheimban, Braunlingenben, te­lepei Budapesten, Bécsben, Berlinben, Buka­restben, Zágrábban, Szófiában, Reichenberg­­ben, Prágában és Krakkóban. A magyarországi gyárak közül egyedülálló a nagyatádi gyár abban a tekintetben, hogy versenytárs nélkül készít varró- és hímzőselymet valódi selyem­ből, az első előállítási processzustól kezdve a legutolsóig. Előállít továbbá a gyár varró- és hímzőfonalat félselyemből, műselyemből és a legfinomabb pamutból, speciálisan a férfi- és női divatszabászat céljaira. Foglalkozik to­vábbá a gyár a cipő-, kalap- és kesztyűgyártás céljaira, továbbá az összes varró- és hímző­iparok céljaira előállított fonalak készítésével, amelyek mind a legtermészethűbb színezésben állíttatnak elő olyan minőségben, amilyeneket eddig csak a külföld tudott produkálni. E mi­nőségbeli kiválóságnak tudható be, hogy a nagyatádi gyár produktumai valóban méltó reprezentánsai a magyar iparnak és alapját képezik egy széles kiterjedésű ipari exportfo­lyamatnak. A gyártelep, amely a legmoder­nebb gépekkel felszerelve 400 munkásnál töb­bet foglalkoztat, saját selyem- és gyapotcérna­gyárral, színezővel és mercerissage-zsal rendel­kezik, továbbá külön csomagoló- és nyomó­üzemei is vannak. A cég márkái közül különö­sen a Gracioza gomblyuk- és paszományselymet, a Rokokó gépvarróselymet, a Torpedó gépvarró­­selyempótlót, a Toldi szabóselymet, a Filoflosse primadonna és Filoselle mosóselymet, az Aurora műhímzőselymet, az Amazon cérnát, az Eldorádó hímzőfonalat, végül a Tosca és Helga hímzőfonalakat kell kiemelnünk. A gyártmányok elsőrangú minőségét bizonyítja, hogy Horthy Miklós kormányzó, akinek a ké­szítményeket Wolf Ottmár igazgató mutatta be, méltányló elismerését fejezte ki a gyár igazgatóinak és a mintavásár közönsége is gyönyörködve szemlélte egész napon át a pompázó selymekből, fonalakból és hímzések­ből összeállított kiállítás ízléses és értékes anyagát, amely hangos bizonyságát adta a magyar ipar fejlődésképességének, használha­tóságának és annak a ténynek, hogy a Mez, Water és Fiai nagyatádi gyárában készült gyártmányok bátran felvehetik a versenyt a külföld ezirányú legjobb produktumaival is. Éppen ezért természetesnek kell találnunk, hogy a cég kiállítása az erkölcsi sikeren felül azt is eredményezte, hogy a vállalat mai ki­állításával a közönség általános elismerésén kívül, jelentős üzleti kapcsolatokat és össze­köttetéseket nyert a maga számára. Oranicz folytonégő kályha (Egyedárusítója Somló Izsó, József körút 60.),­­ a Radiátor részvénytársaság által gyártott impozáns fol­­tonégő kályhákat mutatott be, amelyek már az elmúlt évek nemzetközi vasipari kiállításain is aranyérmes kitüntetésben részesültek. Ugyan­ott állította ki a cég a szabadalmazott Fejér­­féle nagy barnaszénfűtésű kályhát, amely kü­lönösen alkalmas nagy termek, műhelyek és tágabb helyiségek fűtésére. Úgy ez utóbbit, mint az Oranier folytonégő kályhát, amely kőszén-, barnaszén-, koksz- és tőzegtüzlésre egyaránt al­kalmas és amelyet a gyár a legegyszerűbbtől a legdíszesebb kivitelig állított elő. Somló Izsó, a Radiátor gyár magyarországi egyedárusítója mutatta be a kormányzónak, aki elismerését nyilvánította. Pálfy Testvérek Vasöntöde, Gépgyár , és Paprikamalom Rt. 1817-ben alapított szegedi cég sajáttermésű paprikakiállításával szerepelt, amelynek állandóan nagy nézőközönsége van az árumintavásár közönségében. A cég gyárt­mányai közül különösen ki kell emelni a Pálfy-féle rózsapaprikát, amelyből az erős al­katrészek kézi úton távo­ztattak el és ez a rasszpaprika gyönyörű vörös és kitűnő ízű és természetesnek kell találni, hogy a cég nagy­arányú exportja megnyerte az összes külföldi piacokat. Paschkesz Ignác magyar nyakkendőipar (VII., Király utca 13.) kiállítása különösen a szebb­nél szebb gyártmányok művészies elrendezésé­vel vált ki. A cég a legújabb modellű férfi­­nyakkkendőkkel szerepel a kiállításon, amelyek leginkább nehéz selyemből és most különösen divatos pepita variációkban szerepeltek. Fel­tűntek ezenkívül nem mindennapi ízlésre valló selyemzsebkendők, amelyeket a cég a legmo­dernebb kivitelben állított a közönség elé. A valóban szép és kifogástalan kivitel és a fel­dolgozásra került anyag kimagasló kvalitása már az első napon számos megrendeléshez juttatta a kiállító céget. A Pétneházi Sütemény és Piskótagyár (I., Apród ucca 1.) kiállítása különösen speciális gyártmányaival, teasütemény és csokoládéáru­val, gyógy- és csemegepiskótáival ragadta meg a közönség érdeklődését. A gyár, amelynek Hajdú, Szabolcs, Szolnok, Békés és Baranya megyében vannak telepei, gyártmányainak kitűnősége folytán jelentős exportálást fejt ki Svájc, Olaszország, Bulgária és Törökország felé, ahol gyártmányai mindenütt a legteljesebb elismeréssel találkoznak. A „Pezel“ biztosíték kiállító boxát a kor­mányzó ő főméltósága nagy érdeklődéssel tekin­tette meg. A Pezet biztosíték nagytömegű könnyen olvadó más biztosítékot pótol. A Pezel által a biztosíték kiégése s gyakori kicserélése fölöslegessé válik. Képviselet Bertsch és Lu­kács, Frangepán ucca 2. Általános feltűnést keltett a mintavásáron a Polgár és Gecse okleveles mérnökök budapesti cég (IV., Haris köz 4.) képviseletében meg­jelent Deutsche Werke A.-G. gyártmányainak kiállítása. A Deutsche Werke A.-G. a nagy német birodalom arzenáljából alakult ipari központ, amely németországi ipartelepeit kü­­lön-kü­lön közszükségleti, ipari, mezőgazdasági stb. cikkek gyártására rendezte be. Nagy tet­szést arattak a szabad kiállítás területén bemu­tatott tökéletes cséplőgépek, műtrágyaszórók, fakaszálógépek, nemkülönben a két típusban kiállított csónakmotorok, a nagy teljesítőképes­ségű és szolid építésű D. motorkerékpárok, to­vábbá a tökéletes vadászfegyverek, zsebpiszto­lyok és a legkülönbözőbb ipari szerszámok, amelyek úgy kivitelben, mint ár tekintetében teljesen versenyen kívül állanak. Ez utóbbiak külön elrendezésben kerültek bemutatásra az új gépcsarnok egyik helyén és ugyancsak ott láttuk a legtökéletesebb német elektromotoro­kat és izzó fejmotorokat is. Kast és Gasser (Budapesti képviselete Singer és Társa, József körút 35.) modern varrógépei­vel, háztartási és ipari varró-, műtömő- és himző­eszközeivel vett részt a kiállításon. A Müller Henrik igazgató vezetése alatt működő gyár, amely jelentős külföldi exporttal is rendel­kezik, körülbelül ötszáz munkást foglalkoztat, akik a cég gyárában évenként körülbelül húsz­ezer varrógépet állítanak elő. A cég készít­ményei közül különösen Central Bobin jelzésű gyártmány közismert, amely precíz és biztos működésével a háztartásokban, ipari műhelyek­ben és az e szakmába vágó üzletekben egy­aránt nélkülözhetetlen. A kiállított gépeknek állandóan nagy nézőközönségük volt a vásár látogatói sorában és a gyár már az első napon jelentős megrendeléseket kapott gyártmányai kiválóságának elismeréseként. Egyik szenzációja a vásárnak Sándor M. Ferenc paplan gyárának (Kammermayer Ká­roly ucca 1.) kiállítása. A gyár által bemuta­tott paplanok, amelyek ízlés, kivitel és anyag­­ szempontjából elsőrangút nyújtanak, méltó­ Vasárnap képviselői a fejlett magyar paplaniparnak és a cég, amely most ünnepli fennállásának fél­­százados jubileumát, sikerült és ízléses kiállí­tásával nyilvános számos új hívet szerzett ma­gának. Szibinkits György (Budapest, II., Szilágyi Dezső tér 6.) Mezőgazdasági és Gépkereske­delmi Vállalat, a Berna svájci motorgyár rt. budapesti vezérképviselője, mezőgazdasági trak­torai különös figyelmet keltettek az áruminta­vásáron. Érdekes újítása még a cégnek, a mező-­ gazdasági gépek terén a kukoricavetőgép, amely bármely ekére rászerelhető és a reform gabona­vetőgép, amely negyven százalékos vetőmag­­megtakarítást jelent az eddigi vetőgépekkel szemben. Schein Mór hazai napernyő- és esernyőgyár (V., Bálvány utca 12.) megkapó ízléssel készült divatos napernyőit és esernyőit állította ki, amelyekkel ez az 1867-ben alapított cég bebi­zonyította, hogy nemcsak kereskedelmi áruk­ban, hanem luxusernyőkben is diadalmas ve­­télytársa a külföld gyártmányainak, melyeket csaknem teljesen kiszorított a magyar fo­gyasztópiacról. Ezekben a cikkekben a cég nagy eredménnyel dolgozik, még külföldi országok­ban is, hogy a művészi kivitelű luxusernyők­ben kiszorítsa a külföldi gyártmányokat. Ez különösen a legfinomabb és legtartósabb anyag felhasználásával, valamint a forma, a szín és a díszítés ízléses megválasztásával sikerül, úgy­hogy valószínű, hogy a Schein-cég, amelynek kiállítását állandóan nagy közönség szemléli meg, már a megnyitás napján számos meg­rendelést fog kapni a külföldi képviseletektől. Szigeti Nándor és Fia (IV., Múzeum körút 17.), amely 1867-ben történt alapítása óta az ékszer- és ezüstszakma egyik legelismertebb cége, a Kereskedelmi és Iparkamara becsüse, a ma megnyílt nemzetközi vásáron ezüst evő­­készletekkel vett részt, amelyek ízléses kivitel tekintetében a legjobbat és legelismerésremél­­tóbbat nyújtották. Tauszky Artúr (Akácfa utca 13.) kiállítása az idén is nagy feltűnést keltett saját készít­­ményű Juvelit- és más cigarettaszipkákkal, torpedóformájú és egyéb pipákkal. A szép kiállításnak már az első napon számos meg­rendelője akadt és­ megnyerte a kormányzó és kíséretének tetszését is. Általános feltűnést keltettek a Turbafor Comp R.­T. magyarországi képviselete által kiállított elektromos kézi porszívógépek, ame­lyeknek tökéletes technikai kivitele és páratlan teljesítőképessége kivívta nemcsak a szakértők, hanem a nagyközönség csodálatát is. Horthy Miklós kormányzónak, aki érdeklődéssel tekin­tette meg a cég kiállítását, a Turbator Comp. magyarországi képviselője, Halász Artúr (V., Arany János utca 16.) szolgált felvilágosító magyarázatokkal, amelyeket a kormányzó ér­deklődéssel és méltánylással­ hallgatott végig. A kormányzó távozása után az érdeklődők sűrű zajokban keresték fel a cég kiállítását és sok helyről hallatszottak elismerő kifejezések, melyekkel a XX. század kiváló vívmányát, a Turbator-féle elektromos kézi porszívógépek­ jelentőségét, használhatóságát, olcsóságát és könnyen kezelhetőségét méltatták. Vajda József próbababák, kirakatcikkeket készítő üzeme (Klauzál ucca 19.) a készítmé­nyeivel nagy feltűnést keltett a kiállításon. Vajda József készítményei külföldi cikkekkel teszik föl a versenyt a legteljesebb sikerrel, pedig ezideig ez a szakma nálunk teljesen el volt hanyagolva, úgyhogy külföldről importált cikkekkel elégítették ki a hazai szükségletet. A Vajda József cég bebizonyította ízléses és ki­tűnő készítményeivel, hogy méltó versenytársa a legnagyobb külföldi cégeknek. A cég által kiállított készítmények természetesen az érdek­lődők egész seregét vonzzák a kiállítás elé és mindenki dicsérettel adózik a látottak fölött. A kormányzó úr őfőméltósága érdeklődéssel tekintette meg a Vajda József cég pavilonját és megelégedését fejezte ki. Az Első Budapesti Húsgépgyár, Weiss And­rás és Társa (gyár és lerakat: VIII., Futó utca 25.). E gyár kiállítása általános szenzációt kel­tett. Miután a cég 1865-ben alakult, a hússzak­mához tartozó ipari körök mint régi ismerőst üdvözölték a kiállításon, mert hiszen valameny­­nyien évtizedek óta használják sikerrel a gyár által előállított húsipari gépeket. A mintavásá­­ron a legújabb típusú Biltner A. G.-féle gépeket mutatta be a cég teljes üzemben. A kormányzó a látottak fölött elismerését fejezte ki Stefka és Weiss cégfőnököknek. ismerten kitűnő szabású, valódi angol gyapjúszöveteimből B­IRBERRY-­, FREGOLI RIGLANCE, ATIGZEN­ETI- és COMEK­aUT KABÁTOK MÉRSÉKELT ÁRON készen kaphatók KÖZTISZTVISELŐKNEK kedvezményes árak! WIDBER férfSszabfi IV., Városház utca 20. Telefon 05 — 76 Kézfertőtlenítésnél nélkülözhetetten a Enyhe, gyors, bizton

Next