Világ, 1925. augusztus (16. évfolyam, 171-194. szám)
1925-08-23 / 188. szám
1951) augusztus 55. VILÁG beszerzési csoportja főnökének adta ki piacát. December 8-án délelőtt Vámos elutazott Gyoméra, de útközben a szolgálatot teljesítő főkalauzzal összeveszett, amit a legközelebbi állomáson Vámos sürgönyileg be is jelentett Kányakövetnél. Gyoméról 10-én jött vissza Budapestre. Megérkezése napján nyomban felkereste Sólyom Jenő ügyvédet Csengery ucca 59. szám alatti lakásán, akinél ugyancsak mint a külügyminisztérium beszerzési csoportjának főnöke mutatkozott be. Az ügyvéddel szerződést csináltatott MÁV gazdasági hivatalával kötendő szállításra vonatkozólag. Sólyomnak az ügyvédi tevékenységért nem fizetett, hanem élelmiszert ígért, amit ez ügyvéd el is fogadott. Távozásakor még egy bőröndöt kért, mert az ígért élelmiszert csak ily módon lehetséges elszállítani Budapestre. December tizenhatodikán Vámos ismét felkereste az ügyvédet, amely alkalommal egy télikabátot kért kölcsön és ígéretet tett, hogy azt az élelmiszerrel együtt visszaadja. Másnap, december 17-én, Vámos József Siófokra utazott, ahova estére meg is érkezett, ahol a Balaton-szállóban vett magának lakást. A vonaton útközben megismerkedett az ottani jegyzővel, akinél ugyancsak mint a külügyminisztérium beszerzési csoportjának főnöke mutatkozott be. A jegyző saját kocsiját rendelkezésére bocsátotta Vámosnak, aki bejárta Siófok környékét és Zamárdiban az ottani bíróval kidoboltatta, hogy a beszerzési csoportja részére hízott disznót vásárol. A községben hat darab hízott disznót meg is vett Magyar Ferenc kocsmárostól, amelyeket levágatott és intézkedett, hogy a disznókat 21-én szállítsák Siófokra, ahol ki fogja fizetni az árát. , Pezsgős vacsora — fölírásra Siófokra történt visszaérkezése után az ottani jegyző, Csapó János terménykereskedő és Teleky Jenő gazdatiszt társaságában elment a postára. Bizalomkeltés céljából Vámos telefonon fölhívta előttük a külügyminisztériumot, de mivel a központ a minisztériumot nem kapcsolta, kérte a kezelőnőtől a hadügyminisztérium kapcsolását. A hadügyminisztériumban Horváth nevű hadnaggyal beszélt, akit arra kért, hogy Koncz tábornoktól kérjen részére négyszázezer koronát, azt küldje Siófokra Teleky nevére, mivel ő reggel a közeli falvakba utazik. Amikor a beszélgetést lefolytatta, Vámos Csapótól ötezerötszáz koronát kért azzal az ürüggyel, hogy pillanatnyi pénzzavarban szenved. Csapó nyomban át is adta a kért összeget, akivel azután Vámos az este a szálloda éttermében pezsgősvacsorát rendezett. A vacsora végén Vámos a főpincértől kért háromezer koronát és a számláját is felíratta, azzal a meghagyással, hogy a holnapi nap folyamán Horváth hadnagy megérkezik a pénzzel Siófokra, amelyet azután busás borravaló kíséretében ki fog fizetni. December 21-én különféle bevásárlások ürügye alatt Teleky Jenőtől egy automobilbundát kért kölcsön és ugyancsak aznap Csapótól újabb négyezer koronát is kért kölcsön, azután pedig elutazott Dinnyésre. Dinnyésen, mivel nem kapott csatlakozó vonatot, az ottani állomásfőnöktől engedélyt kapott arra, hogy egy tehervonat mozdonyára felszállva, Tétényig utazhasson. Tétényből 22-én Érdre ment, honnan 23-án visszajött Újpestre, hol az Árpád út 111. szám alatt vett ki lakást. Vámost elfogták Miután Siófokon a hitelezőinél hosszabb ideig nem jelentkezett, úgy Csapó és Teleky, valamint a zamárdi Molnár kocsmáros megtették ellene a bűnvádi feljelentést. A lefolytatott nyomozás alkalmával ezenkívül még számos apróbb szélhámosságát derítette ki a rendőrség. Kihallgatása után átszállították a Markó utcai ügyészségi fogházba, ahonnan nemrégiben szabadult ki. A Vázsonyi Vilmos nevében elkövetett szélhámosságok ügyében a rendőrségnek nem sikerült Vámos-Weissmann Józsefet letartóztatni, bár távirati úton értesítették az olasz rendőrhatóságot is, ahonnan az a válasz érkezett vissza, hogy időközben Olaszország területét elhagyva, Svájcba szökött. Szombaton este távirati értesítés érkezett a budapesti főkapitányságra a svájci rendőrigazgatóságtól, amelyben hírül adják, hogy sikerült Svájcban a szélhámost köröző levél alapján letartóztatni és őrizetbe venni. A budapesti főkapitányságon intézkedés történt Vámos-Weissmann József Budapestre való szállítása ügyében. K. J. felöl. — Ha betyárt akarsz lőni, eredj Csaszlauba, osztsad meg az apádat... Végre hosszas huzavona után abban állapodtak meg, hogy tegye mindenki azt, amit jónak lát...* És ha most lett volna operatőr, aki megindítana volna a kinemfatográfot, — olyan fölvételeket csinálhatott volna, aminőket még nem látták sehol a világon . . . A bokrok szétcsapódtak, és kilovagoltak az erdőből a betyárok ... Hárman ... Egy fehér, lógó bajuszú, fasorrú kis öreg elől és két pölyke, villogó szemű barna legény a háta mögött . . . Mind a háromnak rövid, lefűrészelt csőrű duplapuska volt a kezében, lövésre készen, aggyal a combra támasztva ... Megálltak... Olyanok voltak, mintha vászonra festett, mozdulatlan képek lettek volna ... Kuruc szimatolók... Baltával a nyeregkápába ... Lecsapásra készen... Mint a lebegő karvaly ... Látszott rajtuk, hogy eszük ágában nincs félni__Voltak ők csávában ezeregyszer már... Nekik minden nap csak ajándék a haláltól... Szépen akartak meghalni... Egyszer az öreg valamit hátraszólt, s meglódultak mind a hárman, elöl az öreggel, lassan lépésben kifelé a körből... . Viczián Pálnak, a nagybátyámnak mentek egyenest... Az megvárta őket úgy hatvan lépést, ekkor dühösen rájuk mordult: — Sándor! Az Istenit az apátoknak. Golyót tettem a csőbe; ha még tizet lépsz, úgy kilőlek a nyeregből, mint egy veretét. Az öreg zsivány meghúzta a szárat... A Csikó megállt alatta ... Mögötte a másik kettő... Húzogatta a bajszát, tekintgetett, három So&j&érs* -I - ' . ~ -i ' Aztán megint hátramozdult, s más irányt véve, elindultak... Csak úgy szép lassan ... Éppen a kiskőrösi járásbíróval, néhai niki Sala-r--- Miklós bátyámmal mentek Az is bevárta őket úgy hatvan lépésig, akkor rájuk kiáltott: —■ Ide ne gyertek, szerencsétlenek, mert én volnék a kiskőrösi járásbíró!... Erre olyan hirtelen hátat fordítottak, mintha pofonverték volna mind a hármat... És mentek máshová szerencsét próbálni . .. — Gyertek csak, gyertek — ordított feléjük Sziky Dániel bátyám —, hadd hallom, hová tettétek múlt őszön a huszonnégy birkámat ... Innét is ijedten elkanyarodtak ... Volt aki a csikaját, volt aki az üszöborját követelte ... Kezdett a hangulat percenként paprikásabb lenni... Az öreg zsivány izzadt már, mintha ekét húzna, a két fiatal meg röhögött a háta mögött... Lassanként kitört a nevetés, szidták, csúfolták őket... Egyszer csen odanézett rám Farkas Sándor és nagyot rikkantott örömében ... Odabújtam az apám lába közé ... Jött a Farkas Sándor, mintha dróton húzták volna, széles mosolygással egyenesen engem nézve ... Illő távolságban megállította a lovát, fölállt a nyeregben és kalapot emelve, odakiabált az apámnak: — Tekintetes uram!... Ott megyünk ki magánál, de nem szeretnénk lőni, nehogy a kisfiút találjuk! Azzal lassú trapban, pimaszul ránk nyargaltak ... Ott mentek el alig egy ölre tőlünk, s mikor hozzánk értek, vén zsivány Farkas Sándor nevetve csettintett felém az ujjaival... Mintha most is hallanám a rekedt, boldog kacagását .3* *-^ Vafori d'Halia Trivisio, augusztus. Itt, a Juli Alpok völgyeiben és hegyein is énekelték még néhány esztendővel ezelőtt elkeseredett furlánok, ahogy tájszólásban a friauli olaszok hívják magukat, az osztrák hatóságok által tiltott, üldözött és büntetett nótát. Vafori d’Italia, vafori stragniero. " Amely nótának magyar fordítása nem túlságosan barátságos felszólítás az idegenekhez, hogy lehetőleg gyors iramban hagyják el Itália területét. Azóta, hogy ez a dal titokban, dünnyögve, osztrák csendőrfülektől rejtekezőn utoljára csendült föl itt, az új Olaszország legészakibb sarkában, sok minden megváltozott. Már nem kell bujkálni az olasz irredenta nótának és már nincs is sok értelme, hogy énekeljék, mert hisz Itália területi aspirációi a világháború befejezésével minden reményükön felül teljesültek. Az olasz irredenta nóta jelszava azonban nem halt meg a nótával együtt, sőt ellenkezőleg, kiterjeszkedőn, ma ki nem mondott, de nagyon világosan érvényesülő jelszóvá lett a régi és új Itáliában egyképpen. Mintha a kormányhatóságok intézkedései és a lakosság hajlandóságai egyképpen arra törekednének, hogy a teljesült területi aspirációk után ez a flótába foglalt kiutasító végzés valósággá legyen. Mindenképpen, még Olaszország híres idegenforgalmában is. Komoly ország, unalmas ország Meglepő ez abban az Itáliában, amely még alig egy évtizeddel ezelőtt jóformán egész életét arra rendezte be, hogy tavasztól őszig és ősztől télig váltakozó helyeken ugyan, de idegenek tömegei szállják meg földjét és hozzák a maguk pénzét, költik a maguk pénzét, élnek és vásárolnak s így nemcsak be aratást, de valóságos gazdasági programot adnak ennek az egész országnak. Olyan gazdasági, kereskedelmi és ipari életet, amilyen sehol másutt nincs, ahol nem a termelőnek kell a vásárló után szaladnia és utána szállítania, hanem a vásárló maga jön el, sőt leggyakrabban maga is szállítja el vásárolt holmiját. Tudvalevőleg Itália a legutóbbi békeévekben nagyon vakmerően föllendült iparával sem tudta ellátni az idegenek fogyasztását és nem egy cikk volt — eredeti itáliai jellegzetességű termék —, amely német gyárakból vándorolt a lagúnák partjára, a szent városba, vagy a Vezúv aljába. Persze ebben az idegenellenes új törekvésben a kormányhatalom részéről van komoly szándék is. Ez a komoly törekvés azonban egy kicsit hiúsági alapon áll. Mussoliniék politikája mindent meg akar változtatni Olaszországban és nem akarja viselni tovább az ódiumát annak, hogy nemzetek és népek köztudatában továbbra is mint az idegenekből élő, idegenek kedvére táncoló Itália éljen. Mussoliniék mindenáron komoly országot akarnak csinálni Olaszországból, még azon az áron is, hogy ha az idegenek száma meg is csappan és az odaérkező idegenek nem egészen jól érzik magukat. A hanyatló San Remo - kormány intézkedései a Matteottibotrány után, azaz pontosabban Fritzi leleplezései után, nagyon erkölcsös lépéssel kezdődtek. Egész Olaszország területére betiltották a szerencsejátékot. San Remótól a portorosei Lorenzo-villáig és az abbáziai kaszinóig beszüntették a játéktermeket, a klubokból kitiltották a kártyát és még azokat az automata roulette-gépeket is törvényes erővel kobozták el, amelyek a kis kávéházak látogatóit csábították húsz centesimos játékra. A kártyatilalomnak első nyilvánvaló áldozata San Remo lett, az olasz Riviéra gyöngye és a francia Riviéra játékhelyeinek komoly konkurense. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy San Remo szezonjának forgalma az idén egyötödére csökkent. A kártyások már nem járnak Olaszországba. Etikai szempontból ez mindenesetre nagyon értékes eredmény, Olaszország komolysága szempontjából is, gazdaságilag azonban egész bizonyosan súlyos veszteséget jelent úgy az államnak, mint a népnek. De hisz Olaszország idegenforgalmát igazán nemcsak a kártyások tették és érthető, hogy komoly ambíciójú ország olyan botrányok után, mint a Finzi-botrány volt, hadat üzent a szerencsejátéknak és lemond azokról a jövedelmekről, amelyek ebből származnak. Az idegenforgalomnak azonban valahogy kiegészítő része az éjszakai élet. Az idegen, aki üdülni, szórakozni megy Itáliába, nem ragaszkodik ahhoz, hogy törvényes intézkedésekkel gondoskodjanak arról, hogy itt unatkozzék. A mi számunkra, akik Budapesten megszoktuk, hogy az éjszakai három órai záróra alól is legyen kivétel és az könnyűszerrel meghosszabbítható legalább öt óráig, elképzelhetetlen, hogy olyan nyaralóhelyen, mint a veneziai Lido, féltizenkettőkor éjszaka megszűnjön a muzsika, a tánc és az ének, megszűnjön 1925-ben, a tánc legőrültebb divatja idején. Pedig így van. Az Excelsior Hotel Chervous bárjának, a nagyon sokpénzűek szűk kis mulatójának kivételével a Lidón féltizenkettőkor megszűnik az élet. És megszűnik mindenütt az olasz fürdőhelyeken. Mivel pedig a kormánynak ezeket az idegenek kedvében nem járó intézkedéseit és szándékait nem egészen érthetően az egész ország magáévá teszi, nincs mód rá, hogy az, aki éjfél felé még nem álmos, csak egy csésze feketéhez is juthasson. Sőt mulatságos túlzásai is vannak ennek a világnak. Az egész helyőrség lesben Ez a kis Tarvisio itt nemcsak vasúti csomópont, vámállomás, meg ilyen nevezetesség, hanem csomópontja, pihenője az erre járó turistáknak, éjszakai megpihenője a gépkocsikon túrázóknak, végül pedig egyszerű és kedves nyaralóhely, amelynek nyolc-tíz szállodája az idei szezonban állandóan zsúfolva volt. S mivel ma úgy szokás, esténként, amikor a vendégek levetették a szöges turistacipőket, vagy az autóköpenyegeket, és rendes, elfogadható ruhába bújtak, — ha nem is éppen szmokingba és estélyi toalettbe, — egyik hotelnek kis szobájában, egy szál pianino mellett, amelyen valamelyik önként vállalkozó vendég verte a nótákat, táncolni kezdtek. Csak a hotel lakói, idegenek kizárásával. Két vagy három napig folyt ez a mulatság, a negyedik napon pedig megjelent a tarvisiói rendőrség feje, aki ugyan csak őrmesteri rangban van, de a maresciallo hangzatos címét viseli, szigorú arccal fölkereste a szálló tulajdonosát és kijelentette, hogy táncolni engedély nélkül tilos, az engedély nyolc nap alatt megszerezhető a pontebbai kerületi parancsnokságtól. Aznap este pedig nevezett szép című maresciallo vezetésével az egész tarvisiói helyőrség : hat szál karabinieri díszes egyenruhájában a hotel körül helyezkedett el, lesben, várjon az idegenek táncolnak-e, hogy aztán tettenérve a nem szívesen látott társaságot, eljárást indíthassanak ellenük. Nem történt baj. A vendégek nem táncoltak. Azaz, hogy táncoltak, csakhogy nekik is volt magukhoz való szűk, a szálloda második emeletén kiürítettek egy szobát és ott mulattak. Egy kis törvényes bankhaszon Nyilván nem az idegenek ellen érzett ellenszenvvel és nem a kormányintézkedésekkel van összefüggésben, de a viszonyokra nagyon jellemző, hogy például itt fönt, északi Olaszországban, pénzváltásnál, idegen valuták cserélésénél, hogyan bánnak a publikummal. Ugyanennek a Tarvisiónak két bankja van: a Banca di Friatl és a Banca Catholica di Udine. Ezek a bankok azon a napon, amikor a dollár hivatalos kurzusa huszonhét líra hatvan volt, közös megegyezéssel huszonhat líra ötvenet fizettek egy dollárért. Egy líra tíz cente sime egy dollár beváltásánál a nagy dollárhousse idején olyan polgári haszon, amelyről nálunk még a legvakmerőbb tőzsdei hazardor sem mert álmodozni. Ha a bankok ezt csak az idegenekkel szemben teszik meg, szintén nem tartozik azok közé a dolgok közé, amelyek buzdítóan és segítően hatnak Olaszország idegenforgalmának növelésére, vagy megtartására. Valószínű azonban, hogy a két kitűnő banknak ez az eljárása nemcsak az idegenekre vonatkozik, s mivel egy egész vidék van így kiszolgáltatva nekik a maga pénzügyeivel, és nyilván más ilyen bankoknak más vidékek, egy okkal több, hogy ne nagyon csodálkozzunk a líra esztelen zuhanásán. A borravalói kivétel Mussoliniék komolykodó rendelkezései az egész vonalon szigorúan végrehajtják, nagyon szigorúan és nagyon kérlelhetetlenül. Még azon az áron is, hogy Olaszországból olyan jó, unalmas ország lesz, amilyennek sohse hittük volna. Csak egy pont van, ahol Mussolini egész kormányzói és diktátori hatalma csődöt mond. Amióta uralomra került, hadat üzent a borravalónak, amelyért annyit gúnyolták és csúfolták Olaszországot. Szigorú rendelet jelent meg, amely szerint a kis cukrászdától a nagy szállodáig mindenüt tíz-tizennyolc százalékot hivatalból hozzászámítanak a számlához, a borravalót elfogadni pedig nem szabad. Föl kell jegyezni, hogy Olaszország pincérei és más hasonló foglalkozású munkásai ezzel a rendszerrel teljesen és tökéletesen meg vannak elégedve. Nem azért, mintha a kapott százalékokkal meg volnának elégedve, hanem azért, mert aki féligmeddig rendes kiszolgálást akar kapni, ez ezenfelül is ad borravalót, lehetőleg sok borravalót, amelyet pedig minden rendelet ellenére elfogadnak és zsebrevágnak. A pincérekkel pedig egyébként is baj van. Amióta újabb rendelkezések szerint idegen származású pincér a leginternacionálisabb forgalmú helyen sem alkalmazható, az olasz pincérek szinte leghatásosabb szószólói A Vasori d'Italia programjának." Szeretnék körkérdést intézni Budapest kitűnő pincéreihez — a világ legkitűnőbb pincéreihez —, akik ugyancsak a világ legelkényeztetettebb és legszeszélyesebb publikumát szolgálják ki, vájjon nem tapasztalják-e, hogy a közönségnek az a része, amely Olaszországból jött most haza, sokkal türelmesebb, elnézőbb, kevésbé követelődző, mint azelőtt volt. Az olasz pincérek igazán hozzászoktathatták. Olaszország nem szereti tehát az idegeneket. Nem szereti a velencei gondolieri, aki reprodukálhatatlan megjegyzéseket ordít szembejövő társának a gondolájában ülő idegenekről, vagy messziről figyelmezteti társát, hogy ne tegyen hasonló megjegyzéseket, mert a gondolában ülők olaszul is értenek. Utálják az idegeneket Olaszországban, egész otttartózkodásuk ideje alatt, kivéve azokat a perceket amikor fizetnek. Talán már csak a San Marco galambjainak szimpatikusak az idegenek, vagy talán már azok is unják a szakadatlan romantikus etetést és a folytonos fotografálást. Mert hisz nincs az a filmprimadonna, aki annyit állna fölvevőgép előtt, mint egy ilyen szegény velencei galamb. Az új olasz program tehát sok minden furcsa okból azon iparkodik, hogy elvegye a kedvét az idegennek Itáliától. Az olasz múlt és az olasz természet azonban szembeszáll velük. És hol lesz Mussolini és egész politikája, amikor még mindig állnak Firenze palotái, Róma templomai, amikor még mindig füstölög a Vezúv és gyönyörűk a lehúnyó nap izzásában a Dolomitok ormai. B. L. ! I VasSmag Az igazi probléma nem abban áll, hogy vájjon restaurálni s megfiatalítani lehet-e a keresztény dogmatizmust. Valójában erről van szó, hogy vájjon az elhagyott keresztény dogmatizmuson kívül az emberi elme és lelkiismeret képes-e egy oly vallásos koncepciót teremteni, mely összhangban áll a Mindenséggel és a Történelemmel... JAUBÉS. " Központi távbeszélő állomásaink 5800, 81—58, 81—90