Világ, 1925. október (16. évfolyam, 220-246. szám)
1925-10-25 / 241. szám
12O55 október 55. viím&síVILÁG Ernst-múzeum Kegyeletnél többet jelent, hogy az Ernstmúzeum mostani kiállításának egyik nagy termét Izsó Miklósnak, az életében meg nem értett, mellőzött és sokat kínlódott szobrászművésznek műveivel töltötték meg. Kegyeletnél többet jelent, mert a magyar publikum nagy része illő és méltó kegyelettel azért sem adózhat Izsó Miklósnak, mert műveit csak szórványosan és alig ismeri. A szegedi Dugonics-szobor és a debreceni Csokonai-emlékmű megalkotójának művei közül talán leggyakrabban kerül a közönség szeme elé és a legnagyobb közönség szeme elé az a három mellszobor, amelyek a Nemzeti Színház előcsarnokában és cukrászdájában a régi színház három nagy művészét, Tóth Józsefet, Egressy Gábort és Megyerit örökítette meg. Ám a színházi szünetek büfé-publikuma kevés figyelemmel van a kiállított szobrok művészi értéke és mestere iránt. Így hát tulajdonképpen komoly érték, hogy Izsó Miklós skulptúrájának néhány szép darabja, főleg portretista művészetének , legjobb dolgai most így egy előkelő kiállításon lesznek élményei a publikumnak. Azért fontos, hogy éppen a portréi vonulnak itt föl nagyobb számban, mert ami elismerésben és hírnévben része volt szegény Izsó Miklósnak küzdelmes élete során, azt azért a genre-szobrászatért élete során, azt azért a genre-szobrászatáért juhász-, és kisebb, vagy nagyobb méretben ugyanennek a műfajnak különböző változatait megteremtette. Akkor úgy látták őt, és ő maga is azzal a hittel élt, hogy először kísérli meg egy színtiszta és igazán magyar szobrászat formanyelvét kiépíteni. S Izsó Miklós valóban az első magyar szobrászok közül való, de nem a Búsuló juhász miatt, és nem a magyar témájú kis genre-dolgai miatt, amelyeknek legfeljebb a köntöse, ha magyaros. De van vaami originális magyarság a portré szobrain. A klasszicizmus és a romantika iskolájában fogantak ezek a szobrok, gyakran az emberfeletti formák pátoszával játszva, de ahogy megformálja őket keményen és virtusosan, néha nehézkesen, sőt hellyel-közzel brutálisan is, mintha magyar paraszti származásának ízével volna tele. Szobrászilag, művészileg talán legkülönb közülük a mosolygó nő könnyed és kellemes megoldása, de nem ez az igazi formája. Az igazi magára találása Pakli Albertnek markáns feje és Tóth József furcsa koponyájának kemény megmintázása. Izsó Miklósnak ezek a dolgai sokkal inkább jelentik a magyar szobrászat kezdetét, mint azok a kisplasztikai dolgok, amelyek két vitrinben helyeződtek el. E nacionális problémán túl pedig egész bizonyos, hogy Izsó ősi talentumos, keménykezű szobrász volt, igazi művész. Anyujára igazi, hogy nem is megdöbbentő, hogy a vele együtt élők nem nagyon értették meg akarásait és teljesüléseit. Izsó Miklós művészi szemléletétől és formai kifejezésétől nagyon nagyot kell ugrani, nagyon sokra kell emlékezni és nagyon sokat kell elfelejteni, mielőtt a múzeum többi termeibe belépnénk, ahol a magyar piktúra legmodernebbjei közül találunk néhányat. S furcsa az, hogy ketten azok közül, akikkel itt találkozunk, már nincsenek is azon a szélsőséges ponton, ameddig művészetükben eljutottak. Alár visszakanyarodtak, a természettől való teljes elszakadásukból közelebb kerültek a természet komplexumához és mégis milyen messze, majdnem megmérhetetlen ez a távolság, amely ezeket a művészeket szobrászelődjüktől elválasztja. És ez a távolság tulajdonképpen a magyar művészet egész fejlődésének kezdő és végállomását jelzi. Annak a fejlődésnek, amelyet a magyar művészet nem is egész háromnegyed század alatt tett meg. A második végállomás jelzői itt Márffy Ödön és Porlrott Csaba Vilmos. Mindkettő a legszélsőbb utakat járta és ma sincs még nagyon távol tőle. De egymástól nagyon távol vannak. Amit keresnek, ma mindketten már a természettel szoros kapcsolatban, az különböző és majdnem ellentétes. Márffy felfogásában a természet víziójának egyetlen domináns tényezője van: a fény’. Nincs szín, nincs forma, nincs vonal, amely ne ebből a forrásból fakadna. A dolgok vannak, emberek, fák, házak, hegyek és vizek és a fény játszik rajtuk, adván nekik színességet, formai gazdagságot és lineáris értékeket. Ahogy Márffy ma áll előttünk, már szuggesztív ereje van hozzá, hogy ezt a felfogását el is hitesse. A Társaság a kertben című képe ilyen szempontból már teljes megoldást ad és horizontális részein ugyanilyen ép megoldású vízparti tájképe. Még csak azt kell megtalálnia, hogy a fénynek ez a gazdag játéka, amely formákat teremt és formákat bont szét, nem akadálya a tiszta és művészi kompozíciónak, a formai és súlybeli kiegyenlítéseknek, s akkor Nyár című nagy kompozícióján, s az Almaszedő lányon is megtalálja majd a végleges megoldást. Aquarellel ugyanebben a fény-szintézisben fogantak, s kettő kivételével, amelyek túlontúl japános emlékűek, pompás értékek. Perlrott Csaba az expresszionizmusból és főleg a kubizmusból való visszatéréséből egyet hozott magával, ámbár kétséges, hogy ugyanezt nem vitte-e már magával oda: az építkezési formák és maga az építkezés erős hangsúlyozását. Néha szinte úgy érezzük, hogy bár munkái nyilvánvalóan képszerűek, ennek minden kellékével és törvényével, a képeit mégsem festi, hanem építi. Nem véletlen dolog az, hogy régi csendélet-motívumai helyett ma olyan erős szimpátiával fordul a városrészletek felé, ahol a síkban is szilárd alapokon, szilárd és kiegyenlített súlyokat, matériának nehéz terheit lehet egymásra rakni. S kétségtelen bizonysága ennek a benne ma domináns hajlandóságnak a komponálási formája is, amely mindig centrális és mindig szimetrikus. Hangsúlyozottan, néha mesterségesen alátámasztottan helyezi a kép legfőbb súlyát a kép középvonalába. Tornyokat, hidak csúcspontját, utcarészletek legkiemelkedőbb és legnehezebb pontját. Bátortalan ott, ahol ezt a centrális kisúlyzást a középvonalból eltolja. A színei ezzel szemben komorabbak lettek, mintha az építkezés súlya ide is ráfeküdne. Föltétlenül érdekes, amit csinál, komoly és mély. Új állomáson van, tehát nem döntő hiba, ha spekulatív voltuk még érződik. De nem rossz út az, amelyen elindult és azok a megoldások, amelyeket a Párizsi templomban vagy a Slid-hím ad, már teljesülések is. Egy másik teremben egy sereg pasztelle van. Kompozíciós darabok, amelyek az olajképek közt szereplő három aktos kompozíciójával együtt mutatják azt a jó útat, amelyen mostani irányában tovább kell mennie. Egy kis teremben Feiks Jenő hozta el új dolgait és ezek az új dolgok valóban meglepetéssel szolgálnak. Amit régebbről ismerünk tőle, kedves volt és érdekes, színes és népszerű, lóversenyképes és egyéb grafikai eredetre mutató dolgai, de a piktúrának komoly elmélyültsége, a stiláris probléma értéke hiányzott belőle. Ma egészen, más formában áll előttünk. Ma is érdekes, de ma már festő. Dekoratív, de mögötte a formának kultúrája él. Bizarr a vonalaiban, de már érzi, hogy emögött meg kell találni a rajz igazi elementumait. Egy férfi feje és két női fej-stúdiuma különösen bizonyítják azt a nagy fejlődést, amellyel ma elénk állt. Lehet, hogy stiláris felfogása nem a miénk, de egész bizonyos, hogy amit csinál, bennünket is és mindenkit érdekel. A magyar grafikának új értéke Vargha Nándor. Rézkarc-lapjai és rajzai leszűrődött, nyűgödő, eszközeiben példátlanul biztos grafikusművészt mutatnak. Fiatalságában talán kissé túlságosan leszűrődött is. Ha lesz fejlődése, aminthogy mai értékei szerint nagy és értékes fejlődése lesz, akkor ez éppen megfordítottja a szokványos művészi evolúciónak. Itt az út nem a szertelenségből visz a lehiggadás nyugalmába, hanem a korai megérésből a nagyobb felszabadulásba. Bizonyos azonban, hogy aki a Mintájukat, néhány női fejet, az Ecce Homo nagy lapját tűjével úgy tudta felkarcolni, az nagyon komoly művész. Ízléses, értékes, finom ember és véglegesen úr a maga művészetének anyagában és eszközeiben, B. L. NTIKOSZ ! SORSJÁTÉK ! HÍZÁSA SZOMBATON ! ] Károlyi Mihály rágalmazási párt a 8 Órai Újság ellen (.1 Világ tudósítójától.) A 5 Órai Újságban tavaly cikk jelent meg Károlyi Mihály ellen, akiről azt állította, hogy „pazarló és tékozló életet él azokból a propagandapénzekből, amelyeket az emigránsoktól és a haza ellenségeitől kap". A cikk miatt Károlyi Mihály sajtópert indított, melyet ma tárgyalt a Schiodl-tanács. Pál Alfréd dr. védő indítványában kérte Thaly László, Szapáry László gróf, Villani Frigyes báró és Zitány Lajos író kihallgatását. Bizonyítani kívánja, hogy Károlyi a csehszlovákokkal megegyezést létesített, amely kötelezte Károlyi rokonát, Károlyi Lajos grófot, hogy hitbizományi birtokjövedelméből bizonyos öszszeget adjon Károlyi Mihálynak. Kéri Károlyi apósát, Andrássy Gyula grófot, továbbá Károlyi Imre grófot is beidézni, akik bizonyíthatják, hogy ők nem támogatják őt anyagilag. Ezután Károlyi Mihály gróf ügyvédje, Pethő Márton dr. teszi meg észrevételeit. — Nem ebben a teremben dől el — mondta — Károlyi Mihály politikájának megítélése, hanem az a történelem ítélőszéke elé fog kerülni. A bizonyítást a magam részéről nem ellenzem, csak egy feltételt fűzök hozzá, nehogy az időtlen időkig elhúzza a per tárgyalását. Megjegyzem, hogy ami Károlyi Lajos gróf kihallgatását illeti, a dolog úgy áll, hogy a csehszlovák törvények szerint, melyek a hitbizományokat megszüntették, a hitbizományos várományosát is ki kell elégíteni. Tehát nem áll az, hogy Károlyi Lajos grófot kényszerítenek volna erre. Károlyi Mihályt, köztudomású, hogy nővére, gróf Pappenheim Szigfridné támogatja. A magam részéről indítványozom Peidl Gyula, Vámbéry Rusztem, Vásárhelyi Gyula és Molnár Kálmán dr. kihallgatását, akik megmondhatják, milyen életet kénytelen élni odakünn a panaszos. A bíróság úgy döntött, hogy az inkriminált állításokra vonatkozólag elrendelte a bizonyítást, a cikk egész tartalmára nem. Az elvarázsolt százezresek (A Világ tudósítójától.) A hosszú sorba fűzött aranypénzek csilingelve szólalnak meg, amikor kemény, férfias lépésekkel a szobába dübörög. A hangja azonban már semmiesetre se hasonlítható csilingeléshez: reszelős, mély kongással jelenti be, hogy: — Alázsattal megérkeztem, méltóságos uram! — A neve? — Kerekes Mária. — Hány éves? — Hát kérem szépen... azt már igazán nem tudom... A bíró csodálkozással üti föl a fejét: — Mi, hát maga azt se tudja, hogy mikor született? A legújabb időszámítás A cigányasszony arcán vigyorgásra futnak az izmok. — Ezt már tudom, méltóságos bíró úr — mondja —, mindig azt vetik a szememre, vakuljak meg, ha akartam, hogy miattam halt meg az anyám... hát kérném szépen, én éppen akkor születtem, amikor az anyám meghalt. Igaz, hogy a rómaiak valami hasonló módszerrel tájékozódtak, a történelem azonban nem jegyezte föl azt a nevezetes dátumot, amikor Kerekes Mária anyja itthon az árnyékvilágra hozta, így hát Kerekes Mária születésének itée- jét továbbra is homály borítja. — De azt csak tudja, hogy mi a foglalkozása? — szól rá a bíró. A cigányasszony ijedten lépeget egyik lábáról a másikra, már-már megint vigyorogva kínjában, a bíró azonban megértést mutató hangon segíti ki: — No, persze, erről nem szívesen nyilatkozik, hiszen éppen valami ilyesféléért került ide. — Pedig olyan ártatlan vagyok, mint a karácsonyi báránya, — görbéd meg alázattal a bűnös Mária. — Majd kiderül minden. Menjünk tovább. Családi állapota? No, még csak ez kellett! Pislog egy keveset a cigány’asszony", féloldalt lógatja fejét és mintha valamit adni akarna a bírónak, görbíti feléje tenyerét. — No, hát nem érti? Lány, vagy asszony? — szól rá megint a bíró. A cigányasszony most már látja, hogy valamit csak mégis kell válaszolni. De hogyan is tehet ezt megmagyarázni? Megvan! — Ahogy vesszük, kérem szépen... — feleli halkan. A cigányasszony — mint szerencse Nagy a bűn, amely miatt a pestvidéki törvényszéken Székely táblabíró elé citálták Kerekes Máriát. Szép tavaszi nap buzdította illatozásra Budafok fáit, csak az egyik faluvégi házban volt nagy baj: a tavasz mindenképpen el akarta vinni magával Bieder Jánost, a jómódú budafoki gazdálkodó tizennyolc éves fiát. Orvos, patika nem segített, a beteg csak egyre sorvadozott, fogyatkozott. Ebben az időben történt, hogy Biederék portájára beállított Kerekes Mária és megkérdezte nagy titokzatosan, van-e valami elhárítani való veszedelem a háznál, mert ő mindenhez ért ám. Elmondták neki a bajukat. — Hogy maguknak milyen csodálatos szerencséjük van — jelentette ki erre — saját magát értve természetesen ezalatt — a cigányasszony és rögvest vállalkozott is arra, hogy majd ő megmutatja, olyan egészséges lesz a fiú, mint a makk. — Négy szál gyertyát kért először és azokat leállította a konyhában a földre, úgy hogy egy láthatatlan négyszög sarkain világítottak. Só, paprika, bors és gyömbér kellett még a fontos tevékenységhez, amelyeket titokzatosmormogással kevert-kavart egy lábasban a cigányasszony. A házbeliek reménykedve nézték, hátha talán ez segít majd, ha már semmi földi orvosság nem segített... A szellem pénzt kíván látni Ekkor azután százezerkoronásokat kért a varázslónő. Kellenek azok, hadd lássa a szellem, hogy nem fukarok a szülők, meg kell mutatni a pénzt neki. Amikor azonban Mária asszony kijelentette, hogy csak megmutatni kell a pénzt, hiánytalanul otthagyja a bankokat a szellem: előkerült néhány százezer koronás, a cigányasszony pedig belerakta őket a gyertyák négyszögébe s rájuk hintette a lábasban készített kotyvalékot. Ez se volt elég azonban. Az asszonyra rászólt, hogy menjen, fejje meg gyorsan a tehenet, de nagyon vigyázva szedje föl az utolsó csöpp tejet, amelyet a tehén a fejét után a földre ejt, a férfinak pedig kiadta az utasítást, hogy menjen a disznóólba és húzzon ki a legkövérebb disznó combjából három szál szőrt. Az utasítás parancs volt, Bieder is, felesége is azonnal kötelességük teljesítésére rohantak. Mire visszaérkeztek , valóban csoda történt. Eltűnt a cigányasszony, de vele együtt eltűntek a százezres bankók is, csak a gyertyák maradtak ott a varázslat emlékéül. A cigányasszony mint jogi feladat Emiatt került Kerekes Mária a bíróság elé. Hiába esküdőzött, tagadott, hogy nem ő végezte a budafoki csodatevést, a tanuk ráismer Vasárnap ^1^3 Jóízű, enyhe, megbízható. Gyártja: Orlayer és Tsa Purgogyep, Budapest, tH. lek és a cigányasszony kilenc hónapot kapott. Az ítélet azonban fontosnak tartotta leszögezni, hogy a mostani eset szinte iskolapéldája egy szellemes jogi feladványnak. Mert Kerekes Mária esetében el kellett dönteni, hogy lopás, csalás vagy sikkasztás címén mondják ki bűnösnek a vádlottat. A bíróság azonban az eset körülményeinek megfontolása után úgy találta, hogy a cigányasszony mégis csalást követett el, mert nemcsak ellopta a konyhából a százezreseket, hanem ravasz fondorlattal úgy alakította a helyzetet, hogy módja legyen a pénzt eltulajdonítani. Sikkasztás azért nem, amit elkövetett, mert a pénzt tulajdonképpen nem bízták rá. Kerekes Mária kevés érdeklődést mutatott a jogi fejtegetés iránt, meg lehet érteni, hiszen majdnem mindegy számára, hogy lopás, sikkasztás, vagy csalás címén csukják-e be... F. L. ! Nagy Vince és Horváth Zoltán pere egy rendőrtiszttel Nagy Vince dr. a Népszavában cikket írt Nyílt levél Eichardt István rendőrtanácsos úrhoz címen. Felháborodásának adott kifejezést amiatt, mert Eichardt rendőrtanácsos jelentésében azt állította, hogy Kossuth-párt gyűlését azért kellett föloszlatni, mert a közönség a köztársaságot éljenezte. Az ügyet ma tárgyalta a Schtad Tanács Ezzel az üggyel együtt tárgyalták Horváth Zoltán nemzetgyűlési képviselő rágalmazási és becsületsértési perét is, aki állítólag ugyanezen a gyűlésen, 1924 július 1-én, a Főherceg Sándor utcai régi képviselőházban Eichardt István dr. rendőrtanácsosra ezeket mondotta volna: Fegyvert használ, mint egy barom, állat. A bíróság elsőnek Nagy Vincét hallgatta ki. A vádlott elmondja a gyűlés történetét, ő a Habsburgokról beszélt a gyűlésen s ekkor a rendőrtanácsos közbeszólt: Nem engedem a dinasztiát bántalmazni, a gyűlést feloszlatom. Mit — mondotta Nagy Vince —, a törvény alapján állottam, hiszen a Habsburgokat törvénnyel detronizálták, jogom volt tehát a visszahozatalra irányuló törekvéseket, amelyek törvényellenes törekvések, megbélyegezni. A tanácsos úr szavaira óriási zaj keletkezett, valamennyien próbáltuk magyarázni neki, hogy a törvény ellenére cselekedett. Ő azonban nem hallgatott meg bennünket, föloszlatta a gyűlést és a rendőrökkel távolította el a közönséget a teremből. A lépcsőházban és az utcán azután többen a köztársaságot éljenezték, de nem ez volt oka a gyűlés feloszlatásának. A rendőrtanácsos azt mondta egy hírlapírónak, hogy azért oszlatta föl a gyűlést, mert a szónok a dinasztiát bántalmazta. Erre azután Rupert Rezső a nemzetgyűlésben interpellált ebben az ügyben, amire a belügyminiszter válaszában a legnagyobb meglepetésünkre kijelentette, hogy a rendőrtanácsos jelentése szerint nem a dinasztia elleni támadás miatt oszlatták föl a gyűlést, hanem azért, mert a gyűlés köztársasági álláspontot foglalt el. Ez a jelentés teljesen hamis. A rendőrtanácsos úr nyilván maga is rájött arra, miközben jelentését leadta, hogy törvény ellenére cselekedett és ezért keverte össze a később az utcán történt dolgokat a gyűlésen történt dolgokkal. Erre a nyilvánvalóan hamis jelentésre következett az energikus válasz, az inkriminált cikk. Nagy Vince a cikk állításának bizonyítására egész seregtanút jelentett be, többek között Iréthy Ferenc részvénytársasági igazgatót, Rupert Rezső nemzetgyűlési képviselőt, Búza Barnát, Vass Jánost, Balla Aladárt, Vértes István hírlap-, írót. Ezután az elnök a második vádlottat, Horváth Zoltán nemzetgyűlési képviselőt szólította be. — Egyáltalában nem mondottam, amivel az ügyészség vádol — kezdte beszédét Horváth Zoltán. — A tanácsos urat nem is ismerem, nem is hiszem, hogy hallotta volna az inkriminált szavakat, mert ha hallotta volna, akkor bizonyára provokált volna, ami pedig eddig nem történt meg. Ezután a sértett rendőrtanácsos kijelenti, hogy nem járul hozzá a vádlott bizonyítási indítványához. — Fölesküdt ember vagyok — mondta —, az én jelentésem valódi, minden egyéb más állítás koholmány. Ezután megnevez néhány rendőrtisztviselőt, akik vele együtt jelen voltak a gyűlésen. A törvényszék elrendeli Székely József kihallgatását. Székely József kijelenti, hogy jelen volt a gyűlésen és hallotta, amint Horváth Zoltán az inkriminált kijelentést megtette. Mikor a tanácsos kifelé indult, Horváth így kiáltott utána: Na, fegyvert használsz, te barom, állat*! A bíróság Nagy Vince ügyében kihirdeti határozatát, mely szerint a bizonyítást teljes mértékben elrendeli. Horváth Zoltán ügyében az ügyész fentartja a vádat és kéri a vádlott megbüntetését. A bíróság kihirdette ítéletét, mely szerint Horváth Zoltánt felmentette az ellene emelt vád alól, mert nem látta bizonyítottnak a vádbeli tényállást. iHlrscsilipEnike! legolcsóbban és legjobban csak FR£N£ SCHINDLER bőrruházati különlegességi gyárában,WIEN, VII. Neulinkasse 17, hátul az udvarban vásárolhat