Világ, 1926. április (17. évfolyam, 67-90. szám)

1926-04-20 / 81. szám

^ 1956­ április 20. VILÁG életbeléptetése után tehát a községekben igénybevételi eljárást nem lehet folyamatba tenni, azokat az igénybevételi eljárásokat pedig, amelyek e hónap 25-éig jogerősen nem fejeződtek be, hivatalból meg kell szüntetni. Az igénybevételt rendelő jogerős határozatok és az ezek alapján kiadott la­kásigazolványok érvénye 1926 május 1-én, ha addig a kijelölt bérlő a lakást nem fog­lalta el, megszűnik. A tulajdonos kijelölési joga, bérletátruházás vagy lakáscsere alap­ján kiadott lakásigazolványok 1926 július 31-éig érvényben maradnak. A kormány­­rendelet, amely a Budapesti Közlöny keddi számában jelenik meg, április 21-én lép életbe. A Pengő-kabaré nem halt meg, csak aluszik (A Világ tudósítójától.) A küzködő nagy Színházak között szerényen húzódott meg az a kis művészegyüttes, amely a régi Troca­­dero helyiségében, ebben a tarka, zajos mustú lokálban Lovászy Károly vezetése mellett tartott estéről estére kabaréeőadá­­sokat. A magyar kabaré romantikus hős­korszakának csillagai, Vidtor Ferike, Papp Jancsi és a többiek alakították meg konzor­­ciumos alapon a Pengő-kabarét, amely bá­­mulatraméltó energiával és áldozatkészség­gel küzdött, amíg bírt, a gazdasági romlás mindent elsöprő hullámaival. Szombat este utolsó előadását tartotta a Pengő-kabaré, amelynek tagjai szinte a star­tolás óta alig keresték meg napi betévő fa­latjukat. Az ő esetükben szomorú valósággá vált az a cinikus színházi kiszólás, hogy „csak a tűzoltónak, meg a rendőrnek dol­­gezünk11. Az üres nézőtér nem biztosította az ő keresetüket, viszont az ügyeletes rend­őrnek, az ügyeletes tűzoltónak és az adó­hivatalnak mindennap be kellett szolgáltatni a csekély bevétel tekintélyes részét. Más esetekben, ha a színház jól megy, a tűzoltó- és rendőrdíj elenyészően kevés kiadást je­lent, a Pengő-kabarénak azonban egyik leg­nagyobb tétele volt ez az adminisztrációs költség. Különösen szomorú a Pengő-kabaré kimúlása azért, mert ez a kis társulat — mintha hattyúdalát énekelte volna el —, éppen utolsó műsorával, a régi magyar ka­baré pompás, teljesítményeire emlékeztetett. Sándor József, a Pengő-kabaré egyik veze­tője, a jobb jövőben bizakodik még most is és azt mondja, hogy a Pengő-kabaré „nem halt meg, csak aluszik“. Nagy tervekkel foglalkozik a kis társaság, különösen a Gárdonyi-darabbal kapcsolatban, amely iránt egy bécsi színigazgató is érdeklődött már. Valószínű, hogy ez a színigazgató rö­videsen leutazik Budapestre, megnézi a Pengő-kabaré előadását s bécsi turnéra viszi az együttest. A Gárdonyi-darab miatt egyéb­ként volt a vezetőségnek némi kellemetlen­sége is. Az történt ugyanis, hogy a Gárdonyi­család látatlanban nem tartotta megfelelő­nek azt a műsort, amelynek keretében a Gárdonyi-darabot színrehozták. A család el is küldte jogi képviselőjét az előadásra, amely minden tekintetben megfelelőnek és méltónak bizonyult arra, hogy magába fog­lalja a nagy magyar író kedves kis egyfel­­vonásosát, így a kabaré tovább játszhatta volna a darabot, ha el nem némítja a jóízű komikusokat, a dalos hölgyeket, a mókázó, szegény komédiásokat az élet könyörtelen­sége. Valószínű, hogy még mielőtt a bécsi tur­néra sor kerülne, az adminisztratív vezető­ség — ha más megfelelő helyiséget talál — ismét megkezdi a Pengő-kabaré előadásait, amelyek minden kétséget kizáróan értékes színfoltot, elevenséget, hangulatot, egyéni hangot jelentettek fővárosunk szomorú éle­tében. A vezetőség kijelentéseivel ellentétben, más oldalról azt az információt nyertük, hogy a kabarénak a helyiség tulajdonosával is voltak kontroverziói. Hír szerint ugyanis a lokál tulajdonosa ígéretet tett arra nézve, hogy esténként 400.000 koronát biztosít a társulat részére, amely összeg , s ez jel­lemző a sivár anyagi viszonyokra — igen fontos támaszpontja lett volna az együttes­nek, amely ebből fedezte volna a szabó-, fodrász-, kellékes- és egyéb üzemi költsége­ket. Az első előadások után a tulajdonos beszüntette a 400.000 korona kiutalását, kétszázezer koronákat utalt ki néhány estén keresztül, később azután egyáltalán nem utalt ki semmit és a kabaré csak játszott es­téről estére, egymillió, nyolcszázezer és öt­százezer koronás bevételekkel. A társulat tizenhat színésze ezidőszerint kenyér nélkül várja a jobb idők eljövetelét. Az tény, hogy úgy az adóhivatal, mint más tényezők, sőt bizonyos mértékben maga a lokál tulajdonosa is, tekintettel voltak arra, hogy a Pengő-kabaré az állásnélküli színé­szek exisztenciáját jelenti, biztató kilátást nyújt arra, hogyha bármilyen szűkös körül­mények között is, de rövidesen ismét meg­kezdhetik becsületes munkájukat. Az ellenzék bíróság elé állítja Schandl Károlyt, aki azzal védekezik, hogy csak írásban gyanúsította meg az ellenzéket (A Világ tudósítójától.) Schandl Károly földművelésügyi államtitkár tegnap beszá­molót mondott Csongrádon, ahol jelen volt Mayer János földművelésügyi miniszter is. Schandl Károly beszédében élesen megtá­madta az ellenzéket és beszédében — a Magyar Távirati Iroda közlése szerint — többek között a következőket mondta: — Vázsonyi vezérlete alatt egy radikális­arisztokrata koalíció azt a könnyelműséget űzi az ország ellen, hogy hónapok óta a kelleténél jobban felfújja ezt az ügyet, tel­jesen alaptalanul Magyarország miniszter­­elnökét is vádolja, hogy tudott a frank­­hamisításról. B­ebizonyosodott, hogy ebből szó sem igaz, az üres vádak egytől-egyig összeomlottak. Akkor a magyar parlament­ben egy páratlanul elszomorító eset történt. A frankkoalíció parlamenti csoportja, ma­gyar képviselőti, tálcán kínálták fel a kül­földi kormányoknak az ország még meg­maradt függetlenségét, arra szólítva fel őket, hogy vonják meg bizalmukat Magyarország miniszterelnökéből. Az ellenzékeit nagy felháborodással tár­gyalták ma délelőtt a földművelésügyi ál­lamtitkárnak ezt a nyilatkozatát és Hegy­­megi-Kiss Pál költségvetési beszédében nem­csak visszautasította Schandl szavait, de be­jelentette, hogy­ az ellenzék bíróság elé fogja állítani Schandtl Károlyt. Délután megjelent a Házban Schandl Károly államtitkár és a hírlapíróknak így nyilatkozott: — A beszédemet nem úgy mondottam el, amint azt a Távirati Iroda kiadta. A beszéd­ről jegyzeteket készítettem és ezeket a jegy­zeteket előre odaadtam a Távirati Irodá­nak. Az tény, hogy az előre odaadott jegy­zetben benne volt a szóban forgó kitétel. Én azonban a beszámolón az előre elkészített szöveg helyett a következőket mondottam: „Sajnálatos, hogy a magyar parlamentben akadt egy képviselői csoport, amely dekla­rációban hívta fel a külföldet arra, hogy Magyarország miniszterelnökétől és kormá­nyától vonja meg a bizalmat. Ez kétségtele­nül súlyosan beleütközik Magyarország ér­dekeibe." Beszédemnek ez a kitétele a de­mokratikus elem­zék március 2-iki deklará­ciójának utolsó mondatára vonatkozott. Az ellenzéken a nyilatkozat után meg­állapították, hogy Schandl Károlynak ez a kijelentése nem mentesíti őt a következmé­nyek alól. Mindenekelőtt leszögezték azt, hogy Schandl Károly írásban fektette le az inkriminált szöveget, azt a Távirati Irodának közlés céljára átadta, tehát azt nyilvános­ságra hozta. Ha máskép mondotta is be­számolóbeszédében az előre leírt szöveget, nem intézkedett, hogy az ne kerüljön nyil­vánosságra, illetve nem korrigálta azt. Meg­állapították, hogy Schandl Károlynak mód­jában lett volna a mai nap folyamán akár a parlamentben, akár más úton az ellenzék tudomására hozni, hogy a súlyos támadás részéről nem történt meg, azonban a föld­művelésügyi államtitkár ezt sem tette meg, Így tehát az ellenzék ragaszkodik ahhoz, hogy Schandl Károlyt a Magyar Távirati Irodá­ban megjelent beszéd szövegéért bíró­ság előtt vonja felelősségre. Radek kezdeményezte az orosz-német szerződést (A Világ berlini tudósítójától.) A Welt am Montag az orosz­-német tárgyalásokkal kap­csolatban közli, hogy szociáldemokrata frakció ebben a kérdésben követelni fogja a külügyi bizottság egybehívását, mert a frakció szerint ilyen fontos tárg­yalásokat nem lehet a parla­ment kikapcsolásával lebonyolítani. A Vorwerts - i tárgyalással kapcsolatban meg­állapítja, hogy a kezdeményező fradek volt, aki kész tervvel­ érkezett Berlinbe és azt kí­vánta Németországtól, hogy ez Oroszországgal ne csak barátsági és semlegességi szerződést kössön, hanem sokkal messzebbmenően is kösse le magát. Berlinben azonban a semlegességen túl nem voltak hajlandók koncessziókat tenni Oroszországnak és éppen ezért a tárgyalásokat még nem fejezhették be. A Welt am Montag cikke és a szociál­demokraták véleménye szerint senkinek sem lehet kifogása az ellen, ha Németország és Oroszország közt olyan szerződés jön létre, mint amilyent Franciaország, Belgium, Olasz­ország és Anglia kötöttek Németországgal Lo­­carnóban, de természetesen csak akkor, hogyha ez a szerződés megegyezik a népszövetség alap­szabályaival. A tábla fölmentette Benyovszkoj volt detektí­­őnököt, aki már négy évet sínylődött fegyházban (A Világ tudósítójától.) A proletárdiktatúra bukása után gyorsított tanácsok hoztak ítéle­teket azok ellen­, akik ellen a kommün alatt tanúsított viselkedésük miatt az ügyészség vádat emelt. A kommunist­a bűnügyek első csoportját Surgoth Gyula ítélőtáblás bíró gyorsított ta­nácsa tárgyalta. Tizenhat vádlottat állítottak a Surgoth-tanács elé, köztük Korvin-Klein Ottót. A Surgoth-tanács ezek közül ötöt ha­lálra ítélt — ezeket ki is végezték —­, a többi tizenegyet pedig összesen nyolcvannégy évi fegyházzal büntette. Ezek között az elítéltek között volt Benyovszky Károly detektívfőnök­­helyettes, aki ellen az volt a vád, hogy részt­­vett a kommunisták által halálraítélt és kivég­zett Stenczel János dr. és Nikolényi Jenő dr. kihallgatásában. Hatévi fegyházra ítélte a Surgoth-tanács emiatt 1919-ben Benyovszky Károlyt, aki négy évet ki is töltött büntetésé­ből. A hátralevő két esztendőt pedig föltéte­les szabadság címén elengedték neki. Már fogsága alatt is azt hangoztatta, hogy ártatlan abban, amivel vádolják. Amikor négy év múlva kiszabadult, perújítást kért, amit a törvényszék elutasított. A tábla azonban elren­delte a mentőkörülményekre nézve a vizsgálat lefolytatását. Ma tárgyalta ezt az újrafelvételi ügyet a Valentin-tanács a táblán. A tárgyalás elején felolvasták a Surgoth-tanács ítéletét, amely kétrendbeli gyilkosság bűntettében való bűnsegédi bűnrészesség címén hatévi fegy­házzal büntette a vádlottat. Ezután Benyovszky kihallgatására került a sor. Elmondotta, milyen meggyőződéssel szolgálta mindig a rendőrséget, egészen a kommün kitöréséig. —A proletárdiktatúra első napjaiban át akartam szökni Csehszlovákiába — mondta —, a főkapitány azonban felszólított, hogy maradjak: a rendőrség nem politizál, így azután a belügyi nyomozó osztályhoz vezé­nyeltek, ahol Korvin Ottó és Sallay voltak a főnökeim. Egy napon parancsot kaptam, hogy Nikolényi Dezsőt figyeltessem. Ekkor megkértem Seybold detektívkollégámat, hogy Nikolényit, aki jóbarátom volt, figyel­meztessék, hogy vigyázzon. Másnap el kel­lett mennem Magyaróvárra, ahol ellenfor­radalmi tiszteket szabadítottam ki, köztük Lederer Gusztávot is. Sikeres munkám után visszatértem, akkor azonban Nikolényi és társai már le voltak tartóztatva. — Általában mindenkivel szemben akkor is udvariasan viselkedtem, igyekeztem megkönnyíteni mindenkinek­ a­ helyzetet­,­ akiket a kommunisták elfogtak. Nikolényi­­nek is sikerült egy őrizetlen percben azt a tanácsot adnom, hogy vallja azt, hogy ő csak ki akarta kémlelni az ellenforradal­márokat, ezért keveredett közéjük. Másnap Korvin Ottó előtt Nikolényi csakugyan úgy is vallott, ahogy én tanácsoltam neki, de amikor azután Papp Zoltán is ugyanebbe a mondókába fogott, Korvin leintette, hogy ismeri már ezt a védekezést. Ebből azután Papp azt következtette, hogy én Korvinnak elárultam az ő védekezését. Ennek köszön­hettem, hogy elítéltek. Seybold Jenő detektívfelügyelőt hallgatják ki ezután, aki tanúvallomásában előadja, hogy Benyovszky, aki közvetlen főnöke volt, nem volt kommunista. Jelenlétében mon­dotta volt egy detektívnek, hogy igyekezzék megóvni Nikolényit minden bajtól. Egyéb­iránt őt magát is kiszöktette az országból. Papp Zoltán dr. volt detektív tanúvallo­mása szerint Benyovszky adott tanácsot nekik, miképpen védekezzenek Korvin előtt. — Én már a gyorsított tanács előtt is mondottam, nem tudhatom, hogy csakugyan Benyovszky árulta volna el védekezésünk tervét Korvinnak. Sághy László rendőrfo­galmazó és Horváth Győző szintén mentő­vallomást tettek. Ezután Szokolay ügyész mondotta el vád­beszédét, amely szerint teljes felmentést nem érdemel a vádlott. Hajtás Ödön dr. védő utalt arra, hogy ebben az ügyben tévedés történt. A mai tárgyalás folyamán fölmerült bizonyítékokról nem is szólva, az alapper­­beli bizonyítékok alapján is fel kellett volna menteni a vádlottat. Ezután a tábla kihirdette ítéletét, amely szerint a Surgoth-tanács döntését rendelkezé­sében és megokolásában egyaránt hatályon kívül helyezvén, Benyovszky Károlyt a vád és következményei alól fölmenti. Az ítélet megokolása utal arra, hogy a mai főtárgya­láson nemcsak az nem bizonyosodott be, hogy a vádlott nem volt kommunista és nem követte el a vádbeli cselekményeket, hanem ellenkezően, a bíróság tényállásként fogadta el azt, hogy a vádlott mindent megtett a kommunisták által elfogottak érdekében, azoknak megmentése végett. Az ügyész fellebbezett. SPECÁLIS NŐI HAJVÁGÁSOM CSÁSZI-nál, Teréz köret 12. (udvarban) IRODALOM Három évi szünetelés után ismét megjelenik a Magyar Könyvtár (A Világ tudósítójától.) Minden feltűnés nélkül indult meg most megint a Magyar Könyvtár füzeteinek sorozata, amelynek meg­jelenését annyi más könyvvállalat megszűné­sével egyidőben, 1923-ban szüntették meg a kiadók. Negyedszázados évfordulóját ünne­pelte akkor a Magyar Könyvtár, amikor a pénz árfolyamának állandó hullámzása és a tőzsdei konjunktúra jelentkező reakciója következté­ben eltávozott az élők sorából, hogy most újra feltámadjon és helyet adjon könyveiben a magyar és külföldi írók rövid lélekzetű írá­sainak, filozófiai és esztétikai munkáknak, a régi és új magyar irodalom reprezentánsainak. A Magyar Könyvtár nem tartozott a dús honorá­riumot fizető kiadóvállalatok közé. Fiatalabb íróknak 40—50 koronás tiszteletdíjakat adott és például Krúdy Gyula csak nemrégiben em­lékezett meg írásában a „régi idők“-ről, ami­kor még 50 forintos honoráriumért ment föl a Magyar Könyvtár kiadóhivatalába. De azért az aránylag kis honoráriumok el­lenére is az írók szívesen bocsátották a válla­lat rendelkezésére legjobb munkáikat is. A vörösessárga füzeteknek ugyanis óriási nép­szerűségük volt, mert sokág ezek voltak a komolyabb irodalmi termékek között a legol­csóbbak. Harminc fillér volt a Magyar Könyv­tár egy-egy füzetének ára és a havonként négy példányban megjelent sorozatban helyet, ka­pott majdnem valamennyi görög és római böl­cselő, a francia, angol, német, orosz és a többi nemzetek szépírói, valamint Balassi Bálint „vá­logatott költeményei“-től Arany Jánosig és a modernekig a magyar líra. Radó Antal, a kiváló költő szerkesztette el­indulásakor is már a Magyar Könyvtár-, amely 1922-ben hármas jubileumot ünnepelt: a könyvtár fönnállásának 25 éves évforduló­ját, a szerkesztő 60-ik születésnapját és az év­ezredik füzet megjelenését. Szabolcska Mihály azokat a verseit bocsá­totta a Magyar Könyvtár kiadása alá, amelye­­lyeket már örökáron eladott egy másik kiadó­nak és Jókai Mór is odaadta a szerkesztőnek a Szegény gazdagok című regényét, amelynek példányszámait azonban meg kellett semmisí­teni, mivel a regény tulajdonjogát már más vásárolta meg. Jókai akkor sebtében egy ki­sebb elbeszélést írt kárpótlásul a Magyar Könyvtár számára, a Szegény gazdagok­nak ebből a kiadásából pedig csak egyetlen egy példány maradt meg: a komáromi Jókai­múzeum őrzi. Radó Antal egyébként, a könyvtár szerkesz­tésével kapcsolatban érdekes múzeális anyagot is gyűjtött. Birtokában van a könyvtár régi munkatársainak, Tompa Mihálynak, Arany Já­nosnak, Tóth Bélának, Vajda Jánosnak renge­teg üzleti és jobbára irodalmi vonatkozású le­vele, amelyekből a Magyar Könyvtár legköze­lebbi jubileuma alkalmából kiállítást is ter­veznek. Katona József Bánk bón­jával indult meg 1899-ben a Magyar Könyvtár és a régi szer­kesztőnek, Radó Antalnak vezetése alatt jele­nik most meg újra, három évi szünetelés után. A most megjelent négy új füzet Széchenyi Hi­tel­ét, továbbá Barbusse, Heltai Jenő és Tolsz­toj egy-egy írását tartalmazza. A régi pro­grammal indítják meg a kiadók a Magyar Könyvtár füzeteit, de a külföldi írók népsze­rűsítését most nagymértékben megnehezíti a berni egyezmény, amely kiköti, hogy a fordí­tás­­jogát a szerzőtől kell megvásárolni. ­­­ Hét bányász megfulladt a mosztári szénművek aknájában A boszniai Mosztárból jelentik: A mosz­tári szénbányában nagy szerencsétlenség történt, amelynek hét halottja van. A ka­tasztrófa úgy következett be, hogy a bányá­ban hatvan méter mélységben elhelyezett hatalmas víztartály főcsöve megrepedt és a többcentiméteres résen át a víz gyorsan el­öntötte a bánya mélyét, ahol nyolc munkás dolgozott. A hirtelen lezuhanó víztömeg a keskeny bánya alsó részét megtöltötte. A nyolc munkás közül csak egynek sikerült a felvonóig eljutnia, a többiek valamennyien a vízbe fulladtak. A bányában rendes körülmények között többszáz munkás szokott dolgozni, a „Baj­­rám“-ünnep miatt azonban a muzulmán bá­nyászok nem tartózkodtak a bányában. Csak ennek tulajdonítható, hogy a szeren­csétlenségnek nem volt sokkal több áldo­zata. A munkások holttestét még nem tudták eddig kiemelni, mert a hatalmas víztartály elöntötte az egész bányát és a víz kiszi­vattyúzása több napot fog igénybe venni. A kár egyelőre még felbecsü­lhetetlen. Az erdő- és bányaügyi minisztérium szakbizott­ságot küldött ki Mosztárba a szerencsétlen­ség okának megállapítására. Ke­dd­ Fizessen elő a VILÁG-ra és ingyen biztosította lakását száz millióra tűzkár ellen.

Next