Világ, 1945. május (1-14. szám)
1945-05-22 / 7. szám
Ünnep után, szürke közalapok glédajában (S. G.) Túl vagyunk imhol már a Szentlélek piros ünnepén is. Az apostolok — akik tehát belső hivatástudattal vállalják az új idők evangéliumát és a misszió, a küldetés nehéz, lélekőrlő munkáját — most hát elnyerték a gondolkodó homlokok fölött kicsapódó lángnyelvek karizmáját, a népek szívéhez való szólás veszedelmes, de felemelő tudományát. Láthatatlan és mégis kitörölhetetlen jelet viselnek eztán a szívük fölött: a népért való felelősség keresztjét, amely a napnak és ""éjjelnek minden órájában emlékeztesse őket arra a mártíriumra, amelyet, ha végzetük kívánja, maguknak is vállalniuk kell azért, hogy élhessen az igazság, amelyet csak az imént keresztre feszítettek az idegen hatalom pribékjei. Az Igazság újtestamentumának tanuságtevői menjenek most szét az országba és szervezzék meg mindenütt a nép között azoknak a közösségét, akik hisznek a keresztrefeszített, de feltámadott Igazságban. Hirdessék az embereknek a szent meggyőződés égető füzével, hogy az Igazságot ideigóráig meg lehet csúfolni, pellengérhez lehet kötözni, arcul lehet köpni, fel lehet feszíteni, szíven is lehet döfni, sőt még a szegényes köntösén is meg lehet osztozni. De azért az igazság halhatatlan és örök. Vigyék szét az új hitvallás apostolai a nép minden rétegébe, az írástudókhoz éppúgy, mint a szegény galileai halászokhoz, a pénzváltókhoz éppúgy, mint az asztalosokhoz és hálószövő mesterekhez, a fegyveresekhez éppúgy, mint a föld örögének agyonkínzott zselléreihez, a mindennapi kenyér biztonságáról szóló új imát, hogy nem jöhet el többé olyan dőzsölő úrvilág, amely a szegények adógarasaiból hizlalta fel a saját potrohát, miközben a verejtékező milliók anyái szikkadt emlőkkel iparkodtak vánnyadt csecsemőiket az állam-moloch számára felnevelni. A kézrátétel csodáját is elnyerték az új hit igehirdetői. Menjenek ki a szegények, az üldözöttek hajlékaiba, a kormos városvégekre és a porig égett falvak kunyhóiba, s keressék fel odúikban azokat, akik sebeket szenvedtek az élet keserves harcában. Tegyék kezüket ezekre a sebekre, s ha önmaguk hisznek a szeretet mágikus erejében, megláthatják, hogy csodát művelhetnek majd az Igazság írmagos szavával. Mert a szónak, az új Igazság szavának csodálatos ereje is van, de hinni kell benne, szentül és meggyőzően, lelket simogatóan és tudatot ébresztően. A felfeszített és feltámadott Igazság tanuságtevői azonban új parancsolatot is hordjanak szét a tömegek közé. Az új parancsolat, az emberi jogok, a szabadságjogok dekalógusa, amely bár a kezdet kezdetétől mindig is benne élt az emberek lelkiismeretében, csak éppen eleven szavát elnémították a hatalmaskodók, és elfelejtették azok, akiknek e jogokkal élniök lehetett és kellett volna. Mert ez lesz az új Törvény, az emberi méltóság parancsszava, amelyet oly aljasul csúfoltak meg és tiportak véres degeszbe az álmessiások torzul röhögő fegyveres szolgái. Az új piros pünkösd felkentjei főként erről az úi parancsolatról soha, egyetlen szemvillanatig se felejtkezzenek meg, hogy az ember a születésétől fogva szabad és ember, s hogy aki bűnös kézzel nyúlna ehhez az emberi szabadsághoz, azt nemcsak a hívők közösségéből, hanem az élet jogaiból is ki kell rekeszteni, könyörtelenül, türelmetlenül. Mert aki az ember szabadságjogait tapossa el, az a pünkösdi Szentlélek ellen vét; márpedig nincs hatalom sem égen, sem földön, amely a Szentlélek ellen való bűnt feloldozhatná. Itt ne ismerjenek az Új Hittétel hirdetői semmiféle izgalmat, mert az ember szabadságjogában való erős megfogódzás jelenti a lélek biztonságát, a cselekedet erejét, az építés lendületét. Menjenek szétimmár az igehirdetők és döntsék le ország szerte a régi bálványokat, a buja kötéseket és bárgyú vigyorgású tilalomfákat, amelyek eladották az Igazság és az Élet útját, idegen földekre késztették a nép java-erőit s végeláthatatlan vargabetűk követését parancsolták azokra, akik még hittek az Igazság szentségében, a jóvátételeknek megnyugtatóan egyenes útjában. Mondják meg lángszavakkal a tömegeknek, hogy a régi Hármaskönyveknek és a titkos szanhedrinek vehmeparancsainak bálványimádása visszahozhatlanul lejárt. A rejtelmeskedő társadalom-kuruzslók és a jogokat bitorló diadochok homokórája lepergett. Az új hit nyíltságot, emberiességet, s a tűzkeresztségben megszerzett egyenlőséget parancsol a hivőire. Egy másik kötelesség is vár az új Krédó tanuságtevőire. Tudatosítsák a bennek hívőkben a szent és megingathatatlan meggyőződést, hogy ami most az országban és a lelkekben végbemegy, az néma és vértelen forradalom, de forradalom, amely értékeket vált le, kort fordít és régi tévhiteket temet. Ez a forradalom nem játszik gyújtogató szavakkal vagy ékesen jelképes gesztusokkal. Nem kíván hívőitől semmiféle színű ingeket, sem frigiai, sem burkus-szabású sapkákat. Nem lendít kart és nem menetel pojáca-szögletességű csizmasarok-dübörgetéssel. Ez a forradalom nem vezet be a kalendáriumba új időszámítást, csupán a lelkekben tudatosítja, hogy itt az idők telje és ütött a cselekvés, az alkotás órája. Ez a forradalom nem komédiázik, nem ripacskodik, nem álmodja viszsza elmúlt korok nosztalgiás, de hazug romantikáját. Nincsenek szctetartói és dominuszai, Versérei és »nemzetes urai«. Nincsenek hamiskásan hangzó »testvérei«, sem pedig »néptársai«. Nincs gyepűje, sem fajmítosza. Csak szürke, mamkás hétköznapjai vannak ennek a forradalomnak, gürcölő dolgozói, és a szent hit melengető tüzet ápolgató asszonynépe. És mégis forradalom, mert új lelket önt a hitüket már-már vesztettekbe, mert ajtót-ablakot tép fel az áporodott levegőjű kúriákban és kispolgári alkóvokban. Nehéz az ilyen halkszavú, szürke forradalmat a néppel elhitetni, s még nehezebb ennek a forradalomnak élő valóságáról azokat meggyőzni, akik nem akarnak benne hinni, mert egész életformájuk, beidegzettségük a régi Törvényhez, annak életritmusához köti őket De higgyék el ezek is, az örök Tamások, hogy az Igazság csakugyan feltámadott, azt többé nem lehet sziklasírjába visszahengergetni, múmia kötésekkel felismerhetetlenné balzsamozni. Higgyék el önként és készséggel, mert nagy csalódás érné őket rövidesen, ha netán az elavul Törvényhez ragaszkodnának és régi bálványokhoz járulnának áldozni. Titokban ne üljenek régi szertartásokat, mert ez az új forradalom tud türelmes, de tud könyörtelen is lenni. S ezzel az intő szóval főként a publikánusokhoz fordulunk, akik eddig az ügyeket vezették s akiknek nagy a bűnük abban, hogy az igazságot ebben az országban keresztre lehetett vonni. S még egy útravaló az idei pünkösd felkentjeihez. Induljanak el könnyű iszákkal hittérítő küldetésükre, de el ne felejtkezzenek arról, hogy szívük fölé odarejtsék az új krédó legszebb csodáját, az Új Kenyér szeretetét a nép verejtékéből született szent, megerősítő, acélos erejű kenyér közösségét, amely mindenkor az egy a vét irtózás s a honi föld szeretetének jelképe leszen mindazok között, akik most nekivágnak a szürke hétköznapnak, hogy infeszítő munkával újraépítsék a romokat s vigasztaló hitet vigyenek az elesettekhez. A feltámadott Igazság megszentelő ereje kísérje szent küldetésünket Tízévi börtönre ítélték Gáspár Jenőt Sztálin tábornagy választávirata Dálnokii Miklós Béla miniszterelnök üdvözlő táviratára A Magyar Távirati Iroda jelenti: Sztálin tábornagy a következő táviratot küldte Dalnoki Miklós Béla miniszterelnöknek, Miklós Béla úrnak, Magyarország ideiglenes nemzeti kormánya miniszterelnökének, Budapest. Köszönöm Önnek a hitlerista Németország feletti győzelem alkalmából küldött szerencsekívánatot és a Magyarországot a német megszállóktól felszabadító Vörös Hadsereg üdvözlését. Fogadja Magyarország kormánya és a magyar nép számára küldött legjobb kívánságaimat. Aláírás: J. Sztálin. Hazaérkezett Mauthausenből a deportált magyar politikusok első csoportja Szombaton hajnalban autóbusz indult a Linz melletti Mauthausenbe, hogy az ott sínylődő deportáltak egy részét hazaszállítsa. A Szociáldemokrata Párt megbízásából Zentai Vilmos, a Kommunista Párt megbízásából Péter Gábor ment az autóbuszon dr. Bauer Ottó angol és Csillár László orosz tolmáccsal együtt. Velük ment Sulinszky orosz őrnagy is. Az autóbusz szombaton délután 4 órakor érkezett meg Blindenbergbe ahol Csikoványi orosz ezredes a legnagyobb szeretettel fogadta a magyar kiküldötteket. Mauthausenben nagy örömmel fogadták az autóbuszt, amelynyomban visszafordult és este 9 órakor érkezett Blindenbergbe. Csikoványi ezredes terített asztallal fogadta a felszabadult deportáltakat, akik pünkösd hétfőjén reggel 5 órakor indultak innen és keddre virradó éjszaka érkeztek meg Budapestre. Az autóbusz magával hozta Miliók Sándort, dr. Györki Imrét, Várnai Dánielt, Buchinger Manót, Büchler Sándort, Büchler József fiát, Várnai Pétert, Várnai Dániel fiát, Gáspár Árpádot, Nádas Józsefet, Szántó Gyulát, Mérő Ignácot, Schwarz Károlyt, dr. Spitzer Huffót és Litván Józsefet. Az autóbuszon érkezett meg Parragi György, Rátkail Károly és Kiár Zoltán is. Peyer Károly már egy nappal előbb elindul a táborból, de még nem érkezett meg. A hazaérkezők kivétel nélkül igen legyengülve, lesoványodva érkeztek meg. Csaknem valamennyiüket a családtagok várták. Forró ölelések s könynyezések közben meghatottan mondták el, hogy alig reménykedtek már abban, hogy mégegyszer visszatérhessenek a szabad életbe. A Világ munkatársa megkérte Miliók Sándort, a Népszava volt felelős szerkesztőjét, hogy néhány szóval számoljon be mauthauseni élményeiről.—• Elsősorban a halottakról kívánok megemlékezni — kezdte Milnik Sándor. — Az egyéves rabság alatt meghalt Madarassy-Beck Marcell, Káldi Gyula, Fellner Frigyes, Gál Benő, Simonyi Ákos és Mónus Illés Ervin fia. A legtragikusabb Buday-Goldberger Leó halála volt, aki abban az órában halt meg, amikor az amerikaiak már bevonultak és mindenütt kitűzték a fehér lobogót. A mauthauseni csoportnak úgyszólván minden harmadik tagja halott. Naponta szárított répa vagy levél, rán- Tas ég-ZSir nélkül volt az eledelünk 26 fokos dermesztő hidegben. Nyolc héten át nem is kaptunk egyebet enni. Egy kis teremben 160—180 embert zsúfoltak össze és négyünknek kellett egy-egy szalmazsákon feküdnünk. A lefekvés alkalmával gumibottal igazítottak el bennünket. — Lelki szenvedésünk minden képzeletet felülmúl. Fejünk közepén nullásgéppel széles csíkot, úgynevezett »Adolf Hitler Sírás setet nyírtak ki, hogy ne szökhessünk meg. Fegyencszámot kellett karunkon és mellünkön viselnünk, kabátainkra és nadrágjainkra pedig piros csíkot kellett felvarrnunk. Felügyelőink és parancsnokaink kivétel nélkül hivatásos betörők, besurranó tolvajok és pederaszták voltak. Ezek tetszés szerint azt verhették véresre, akit akartak. Szabadon dönthettek élet és halál felett. Mauthausenben még közel ezernégyszázan sínylődnek a magyar deportáltak közül és mi az itthoniakkal együtt mindent elkövetünk, hogy számukra is mielőbb elkövetkezék a hazatérés boldog órája. M. K. — Hani'niang»———ni