Világ, 1946. február (212-234. szám)

1946-02-06 / 215. szám

* 1946 február 6 , 9 halottja és 6 sebesültje van a Petőfi Sándor u­tcai házbeomlásnak Mint ismeretes, hétfőn délután a Petőfi Sándor­ utca I0. számú ház francia pitvarának végén lévő ötemel­etes épület két lakó­­csodéja a földszinten lévő Szaba­­dos-féle étkezdére zuhant. Az ét­kezdében tartóz­k­odók közül a fal-­­törmelék astgornyomta az es­­presso tulajdonosát, Szakos Jó­­zsefnét, Romínén Berta, zongora­­tanárnőt, Bnézy Teréz tisztviselő­nőt, Horváth Istvánné, dr. Szél- Hősi Magda tisztviselőt, Bona De­­meterné magánzót és­­ Selley Ta­más gimnáziumi tanulót. A szerencsétlen embereket a helyszínre kiérkezett mentők és zű­zoltók a mentési munkálatok­nál segédkező rendőrök és honvé­delmi munkaszolgálatosok közre­­mű­ködésével csak többórai mun­ka után tudták kiásni. A romok közül sebesülten, de élve került elő Köves Sándor rádiószerelő, Szilágyi Zoltánné, Boros István droglista és Hitel Dénes nyugal­mazott bankigazgató. A mentési munkálatoknál Takács Sándor és Szabó Lajos honvédelmi munka­szolgálatos szintén megsérült A hivatalos vizsgálat megálla­pítása szerint a szerencsétlenséget az okozta, hogy a romház egyik emeleti helyiségében körülbelül fél vagon, építéshez szükséges Be­mentet raktároztak fel engedély nélkül. A szerencsétlenség közvete­en okozója ez a súlytöbblet volt A rendőrség Cseng­ri Árpád építési vállalkozót és Gyárfás László mér­nököt, min­t a töme­gkatasztrófa okozóját őrizetbe vette. * Lapunk zártakor a romok elól újabb három holttest került elő- Két férfi és egy nő felismerhe­­tetlettségig ö összeropcsolt holttestét emelték ki a beomlott épületrész törmelékei közül. Személyazonos­ságuk megállapítására megindult a vizsgálat- A főkapitányság bűnügyi osztályának sérülési csoportja felkéri mindazokat, akiknek a hétfői nap folyamán hozzátartozója eltűnt és lehet­séges, hogy a Petőfi Sándor-utcá­­ban járt, jelentk­e­zék a törvény­széki orvostani intézetben a holt­testek agnoszkálása céljából- Nem kétszeresére, hassani ötszörösére emeltét­ fel a villanyáram­­díját Az új árak december 31-től kezdve érvényesek Néhány nappal ezelőtt meg­írtuk, hogy a szén árának eme­lése, továbbá az új kollektív szerződés miatt a főváros üze­mei tarifaemelésre kényszerül­nek- Hivatalos­ helyen akkor közölték, a napisajtó munkatár­saival, hogy szociális szempont­ból a december 15-ével felemelt elektromos áramdíjat a háztar­tási tarifánál kétszeresére eme­lik, míg a 1ő egyéb áramdíj a régió­nek nyolcszorosa lesz. A közellá­tási kormány azonban sokkal nagyobb arányú tarifa­emelést hatortizott el, mint amilyent vártak. Az új áramdíjak a következők: 9 kilowatt óra tömbfogyasztásig az eddigi 800 pengő helyett 1500 pengő, 16 kilowatt óra fogyasz­tásig a­z eddigi 600 pengő helyett 3060 pengő, 16 kilowatt óra fo­­gyasztáson felül az eddigi 1200 pengő helyett 6000 pengő. A főző­­készü­­ékek, stb. áram egységára, amennyibe® külön óráról kapja az áramot, kilowattonként 8000 pengő. A kisüzemeknél az egység­ár 7000 pengő. .Az alapdíjas ár­szabásnál az alapdíj évi 6,240 000, 4,200 000, illetve 2,760 000, az áram­­díj pedig kilowattóránként 2200 pengő. A vendéglátóiparban az új vilá­gítási áramdíj kilowattóránként 28.000 pengő. Az üzemek, fiz­erek, műhelyek, irodák, egyesületek, stb. világítási egységára kilowatt­óránként 14­ 000 pengő. Az ember­­baráti intézmények kedvezményes díjat fizetnek, kilowattóránként 7000 pengőt- Ezek szerint tehát a háztartási áram ára az ed­diginek ötszöröse lett, a többi áram díja az eddiginek kilenc­szerese-Az is meglepetésként hat, hogy noha a szánárakat január 29-tőől kezdve emelték, az új elektromos egységárak az eredeti elgondolás­­sal szemben visszamenőleg léptek életbe és az új egységárakat a december 31-e után történt fo­gyasztás után számolják. A gáz és víz egységára tekin­tetében döntés még nincs, az ille­tékes minisztériumban ebben az ügyben a tanácskozások ma foly­nak. Új szerzemények a Szépművé­szeti Múzeumban. Szombaton mu­tatta be a Szépművészeti Múzeum az 1945-ös év új szerzeményeinek kiállítását, ötvenn festmény, gra­fika és szobor foglal helyet az új szerzeményéi között, amelynek egyik csoportja Petrovics Elek­nek hagyatékából áll Hosszú évek gyűjtésének finom szemmel válogatott eredménye, köztük olyan gyöngyszemek, mint Suippl- Rónai elragadó Karácsany­a, Ala­­ttyasovszky-Zsolnay remek Csend­élete, a magyar századforduló és az olasz reneszánsz pár jelleg­zetes példánya. Az egykori Bez­­zeg-gyűjtemény világhíres darab­jai, Áiványi Imre megértő tá­mogatása révén kenültek a mú­zeum birtokába. A komoly érté­ket jelentő gyarapodást mai ma­gyar festők és szobrászok művei egészítik ki, amelyeknek harmo­nikus elrendezése Gent­hon István főigazgató szakértőmért dicséri. (d. m.) VTLAO Feketézők kényszermunkája vagy, v­ére egy valóra váltott jelszó! fővárosunk villamosutazásainak egyik jellegzetessége, hogy időn­ként hatalmas csomagokkal meg­rakott egyének — férfiak, nők ve­gyest — rohanják meg a koca­kát, hol térfogainknak és gazdasági súlyuknak megfelelő hatályosságo­gat nyernek ,erőt. Gazdasági jel­legüket iletőleg azonnal megálla­pítható, hogy asok Sorába tartoz­nak, akik sí­net, fát, libát, tejfölt, lisztet, növényi és álla­t­zsiradé­kot,­­ egyszóval a közel­látás he­lyesebb megoszlásán célzó nyers­anyagokat és készítményeket hoz­zák (majdnem pusztán embersze­­retesből) a fogyasztók színe elé. Röviden: feke­szek. F­zikai sú­lyukat illetőleg pedig minden utazóidra tapasztalta, hogyan cá­folják mag Archimedest és a többi reakciós tudást, elfoglalván egyszerre több test helyét is, lé­vén hátukon puttony, keblükön kosár, batyu és szatyor, kezükben láda és csomag. Úgy ezen mutat­­ványszerű teljesí­mény, mint már említet közéleti jelentőségük fel­bátorítja őket arra, hogy a többi utassal szemben — akik szerintük fürtsen, mulatságból b­andarognak a Beszkárt vendégszeretetét élvez­ve — fölényes és elutasító álas­­pontot képviselnek, Ám­ mégis, megelégedéssel szem­léljük őket. Hiszen a lelkes és naiv fali feliratok, melyek sze­­rint »Kényszermunkára a tehet é­­rtekkelye — ime beteljesedtek. Senki sem vonhatja kétségbe, hogy ötven, hatvan kilót cipelni — munka. És hogy kényszerből teszik — hát persze kényszerül­­nek igy­enelózni, mert ellenkező esetben tisztességes emberek módjára dolgozniok kellene — amiből viszont, köztudomás sze­rint nem lehet megélni. Na ügyel Ez a feketézők kényszermun­kája — és ez a mi elégtételünk. TernpefÖi Rendissé rés cukore§8StAs A cukorgyártási időszak be­fejeztével a közellátásügyi mi­niszternek most már módjában van a rendelkezésére álló cukor­készlet kiosztása iránt intézkedni. A csekély cukorkészlet miatt csak a terhes és szoptatós anyák, to­vábbá a 12 éven aluli gyermekek, kórházak és gyógyszertárak ré­szére sikerült rendszeres cukor­ellátást biztosítani. Az anyák és gyermekek átlagban havi 15 deka cukrot kapnak- MŰVÉSZVILÁG: ÉSZISSIErS­ kén­t 3 órakor lesz a kerepesi úti temetőben, a fővá­ros díszsírhelyén. — Megalakult a Ma­gy­ar-Latinamerikai Társaság. Dísz­­elnök: Gyöngyösi János kü­lügyminisz­­ter, elnök: dr. Éles István igazságü­gy- mimnisz­er, társelnök: Parragi György — Brúnó Wattert, Lotte Lehmannt, Kiepik­át, Svéd Sándort, Piceavert és Tau­ber Erehardot, akik az­­Anschluss­ után elhagyták Ausztriát, a bécsi ál­lami Operaház visszatérésre szólította fel.­­ A február 16-i »Színészbá’«-on Bajor Gizi, Gál Franciska, Relle Gab­riella, Ot­thay Melinda, Karády Ka­talin, Orosz Ju­lia, Patács Kata is fel­lépnek. — Két Heltai-jubileum lesz ezen a héten. A Nemzeti Színházban a­­r­iimpáciusz Vagabundusz, a 25-ik, a­­Néma Levente, a Magyar Színházban a 75-ik előadáshoz érkezik. Mérfe&s képeket antik­ és s$$g&sM@:rg3»ka3, Rafebek­aszatfezési t&rgpya&s&S' vesz­etad a­evél BiilCCV kiállítási termei, kW. tee?., HCoMiMtl* 9 H Lajos,u. 19., félem. Tel. 189-554 —ni mii ——— ■ in ' — SBKTCI Budapesten vagy környékén bérelnék Miil milliós bari­snyagy­árat. Ajánlatokat kérünk •­­ Tőke­erőse jeligén Express hirde­tőbe. Andrássy-út 47. 10O bőrd. körüli tanyás b birtokot­­ keresek bérbe »Mont mentén® i jeligére Andrássy-út 47. Ex­press hirdető irodához. Fiolában valódi cég­en erősségű kristály S«iC­­S»PIO legolcsóbban beszerezhető. Ügynököknek, terjesztőknek külön nagy árengedmény! Vidéki körzetképviselőiket felveszünk. Iicmcan árukereskedelmi kft Vn., Ennabut­ körút 33. Tel.: 222 30 L 'VT! Mától: ItPVL Itt vannak az új magántisztviselői fizetések .Vlerikötötték a magánalkalmazottak kollektív szerződését A Magyar Gyáriparosok Orszá­gos Szövetsége a Magánalkalma­zottak Szakszervezetével meg­kötötte a kollektív szerződést. A fizetés három részből áll- a pénz­beli fizetésből, a természetbeni juttatásból és a munkáltató által viselendő adóterhekből, ideértve a 8% lakbéradót is- A készpénz­ben fizetendő illetmény egyes adatait alant ismertetjük. A kollektív szerződés a követ­kező fizetéseket állapítja meg: I. Kezdők 17 éves életkorig 210.000, 18 évig 220.000, 19 évig 230.000 20 évig 840.080 pengő, a kezdő magánalkalmazotti kate­góriának az első, gyakornoki év számit. 20 éves életkoron felül a kezdők munkakörük szerinti kate­góriákba osztandó­k be. II. Gyors- és gépíró, raktári be­osztott, irattáros, telefonkezelő, beosztott bére­számoló segéderő, nyilvántartási beosztott, térmes­ter, pénzbeszedő hivatalsegéd, üzemi nyilvántartó, hivatalsegéd, irodai portás 3 éves gyakorlatig 270—830.000, 5 évig 310-340.000, 10 évig 330—360.000, 15 évig 350—380.000, 20 évig 370—100.000, 25 évig 380—430.000, 26 éven fe­lüli gyakorlattal 410—450.000 pengő. III. Gépkönyvelő, segéd köny­velő, raktérnek, önálló bérelszá­moló, számlázó, gyors- és gépíró különleges beosztásban, pénz­beszedő, mérőleolvasó-pénzbeszedő, más munkakört is betöltő pénz­tárkezelő, kalkulációs adatgyűjtő, beosztott anyag- és élelmiszer­­beszerző, anyagkezelő, tankezelő 5 éves gyakorlatig 825—400.000. 10 évig 350—450.000. 15 évig 400— 550.000. 15 éven felüli gyakorlat­tal 580—640­ 000 pengő. IV. Önálló anyagbeszerző, ön­álló könyvelő, fiatalé élelembeszer­­ző, önálló élelem tárvezető, önálló levelező, legalább két nyelvem gyors- és gépírásra alkalmazott: pénztáros kalkulátor, vámkezelő, tarifeur, számlarevizor, csoport­­vezető, önálló számlázó 5 éves gyakorlatig 625—700.000. 10 évig 675—750.000. 15 évig 725-800 000. 15 éven felüli gyakorlattal 775— 850 000 pengő. . V. Főkönyvelő, fők a líra lator, osztályvezető vagy más önálló Irányító munkakörben alkal­mazott 5 éves gyakorlatig 850— 920.000, 5 éven felüli gyakorlat­tal 950—1.004.000 pengő­ V­ni Hogyan halt meg báró Lers Vilmosné? Egyelőre nem rendelik el a boncolást Érdekes fordulat állott be ma reggel báró Lers Vilmosné rejté­lyes halaesetének ügyében. Mint ismeretes dr. báró Lers Vilmos felesége született Hollóssy Magda ez év január 31-én éjszaka az Egyetem­ utca egyik szállodájában meghalt. Az orvosi vizsgálati, a haláleset okául , mérgezést állapított meg. A halál után né­hány napra a család feljelentést tett a rendőrségen, amelyben elő- t­adta, hogy az asszony halálát esetleg nem mérgezés okozta, ha­nem súlyos testi sértés következté­ben­ halt meg. Lers Vilmosné férje az MTI-nál mint titkár működött apósa pedig kereskedelemügyi államtitkár volt. Férjéhez hasonlóan a nyilas idők­ben Lengné is szélsőjobboldali ma­gatartást tanúsított és feljelen­tette urának testvérét, aki zsidó származású feleségét a nyilas terror idején bujtatta. Lersné a nyilasokkal együtt Nyugatra menekült. Mikor a fel­­zzabadul­ás után fiánatért, férje a népügyészség elé került, fit pe­dig felkereste urának testvére és felelősségre vonta a nyilas ura­lom alatt elkövetett tettéért. Ta­nuvallomások szerint Lers Károly az asszony sógora, a vita hevében megverte az asszonyt-A család feltevése szerint Lers báróné halálának közvetlen oka ez a verés volt- A főkapitányság bűnügyi osz­tálya Lersné holttestének felbon­colását kérte. A bonctani intézet ma átírt a főkapitányság bűn­ügyi osztályának, és közölte, hogy a boncolást csak akkor végez­hetik el, ha arra az ügyész­ségtől kapnak utasítást.Tehát amíg az iratokat nem teszik át az ügyészségre , az nem rendeli el a boncolást, addig a rejtélyes haláleset ügye tisztá­zatlan marad. Szerda Ála olvastuk, Korcsmáros Nándor regénynek nevezi .Ember András hét napja, című új könyvét, bár ez az írás jóval több, mint amit napja­ikban a regény megjelöléssel szoktak illetni. Egész mai életünknek szinte minden problémáját megeleveníti Ember And­rás élete. Ember Andrásé, aki a maga­­sabbrendű boldogság szomjazóje, ás minduntalan megbotlik valamiben, ami közönséges embert Valait­e árulja- te biéba iszonyodik mindentől, ami végle­gesnek mutatkozik, biéba tél­­itál, hogy életet határozott keretbe rögzítse, végül rájön arra, hogy abba kell hagyni* a* örökös kísérletezést, önmagának külö­nös feladatra való kijelölésit és prob­lémáira megtalálja a megoldást m, ahol annyiam találtak már megoldást a századok folyamán . . . Azt mondja eb­ben a könyvben az író, hogy minden­kiről 77 regényt lehetne tis*t ét mind a hetvenhétben másféle ember lenne, aszerint, amint más más környezetben, más más lehetőségek középpontjában mutatkozik. A létest ez a könyve százszázalékosait igazolja. Minden nap új és új Ember Andrást állt elénk és csak amikor a történet végére érünk, akkor válik világossá elöttünk: » két­féle Ember milyen végzetesen egy éé ugyanaz. Az az óriásunk, hogy Korea­­máros könyvéről sokat fognak beszél­ni, tételeinek védelmezői ugyanúgy lesznek, mint támadói, i­s ez bizonyít­ja majd, hogy komoly írói alk­­ásral van dolgunk. Mert Ember Andréa tör­ténetét közönyösen nem lehet végiz­­ervezni- k. 1. S­O­R­Q­Ö­N­y. (Gyors segítség a fagyáé ellen a „SHTP11 FAQYKENŐCS. Stop. Biztos gyógyulás. Stop. Kapható mindenütt. PANTOCHIzMIA. _____________________ VI. , Eötvös-utca ZbT A DAM­AT briliánst, j w • ezüstal­­­aszok I eladok Jégygyűrűt, ékszert készítek, leiitések meg járhatók Sobwarz 1­ 9 I A aranyműves, Dohány-utca M,rli*r. , Kesztü­slp iratunk SZOPRI ie OIAKÓ széllilék, Magyar­­utca l. T., 102-Cill. Irodát órák 0—3-IS Topollino mjqt az új, nsfiadé­­ VII., Király-utca 1L 1 Mechanikai szövőfizemet bérbe vennék Naígy-Budapes­­ten. »Nyersanyast biztosítva* jeligére Express hirdetőhöz, Andrássy­ út 47.

Next