Világ, 1946. július (327-352. szám)

1946-07-02 / 327. szám

KOS „Soha toldn­á háborút ezen a földivnd­ Vik­os? Zoltán kritinasági elnök Szeged­en és Kecskeméten Három napon át­ járta a ma­gyar vidéket a köztársaság eladja. Mezőhegyest, a legnagyobb álla­mi mintabirtokot, Szeged és Kecs­­kemét városát­ és tanyavilágát kereste fel, hogy Péter Pálkor, a földműves nép szinte miszté­­riumszámba mind ünnepén, az egész nemzet nevében szorítson kezet a magyar paraszttal. Mezőhegyesen, ahol az állami birtok 17.000 holdjának felosztása révén földhözjuttatottak és az állami birtok szegődményesei fo­gadták nagy lelkesedéssel a köz­­társasági elnököt, az állattenyész­tés eredményei kerültek bemuta­tásra. Az elnök Szegeden Mezőhegyesről kíséreté­vel külön­­vonaton Szegedre utazott a köztár­sasági elnök, az aratás és az új magyar kenyér nagy ünnepére. Délelőtt 9 órakor kezdődött a színperapás ünnepség a városhá­za előtt elterülő hatalmas Szé­­chenyi-téren. A díszemelvényen ekkor mér helyet fogu­lt Nagy Ferenc miniszterelnök is és a kor­mány több tagja. A megyés püs­pökkel együtt érkező köztársa­sági elnököt szűnni nem akaró ünneplés köszöntötte. Az elnök tiszteletére gyönyörű menetben vonult fel Szeged ta­­nnyavilágának, a környező falvak, városok é­s megyék földmíves la­kossága. Az ünnepség legmegha­­tóbb jelenete volt, amikor az aranyló búzaszállal kötött koszo­rúkkal díszített, lányok és virá­gos lovakon feszítő árvalányhajas legények csoportjából áldásra mutatták be az új magyar ke­nyeret. A Csanádi püspök áldotta meg ezt a kenyeret és a meg­szegett kenyérrel a kezében Tildy Zoltán k­öztársasági elnök mon­dott nagyhatású beszédet az ün­­neplő közönség előtt. — Bőséges időkben — mondotta az elnök — kevesen gondoltak a szántóvető ember munkájára. Akkor nem volt probléma és nem volt kérdés a kenyér, hogy ki mennyit vehet és mennyit ehetik belőle. Ma a városi ember gondja is kint volt veletek együtt a föl­deken. És eljöttünk ide hálás szívvel most, hogy az első ke­nyérre ráhullott az áldás és a megszentelő cselekvés. — Az Isten megadta nekünk az első kenyér áldását. Sóvárgunk azután, hogy minden magyarok­nak, minden időben becsületes munkájuk után legyen meg a mindennapi kenyerük és legyen békességük hozzá. Az egész te­­remtett világ, minden nép, amely belefáradt a hosszú háborúságba, béke után sóvárog és mi magya­rok, testvéreim kiáltjuk a többi szabad néppel együtt: tolna többé háborút ezen a földön. Békességet a népek és a nemzetek között és békét bont az országban. Az ünnepség után a köztársa­sági elnök ellátogatott a szegedi paprikabeváltóba. A köztársaság elnöke itt tartott beszédében kü­lön is hangsúyozta, hogy a mi­nőségi termelés útjára kell ve­­tzetni a mezőgazdaságot, mert erre minden adottságunk megvan. A napfény időtartama Európában Magyarországon a legnagyobb és ez lehetővé teszi, hogy utolérhe­­tetlen termel­vényekkel léphes­s mink a világ elé A termelésen kívül azonban jó szervencera az exportpiacok gondos felkutatá­sára és a demokrácia igaz értel­mezése szerint a dolgozóknak ét­tőkésítési és termelőszövetkeze­­tekbe való tömörítésére van szük­ség. A Szeged tanya­világát is felke­reste a köztársaság elnöke. Fel­­ső-Központon többen ar kisgazda előtt megtartott beszédében meg­köszönve a különböző pártok szó­nokainak üddözlő beszédeit, az országban tapasztalható reakciós törekvésekről is megemlékezett. — A reakció sötét lovagjai — hangsúlyozta — arra számítanak, hogy a külügyminisztereik érte­kezletén nem sikerül megegyezni a vitás kérd­ésekben. Azzal persze nem törődnek, hogy ez a körül­mény Magyarország pusztulását, jelenthetné a reakciósoknak , az álma azonban nem fog betel­jesedni. A nagyhatalmak meg fogják teremteni a békét mert a békére az egész világnak egy­formán­ szüksége vám. — Sohasem volt­ annyira szük­ség a pártok és az ország minden lakosának egységére, mint jelen­leg. És a föld népének is meg kell találnia az egység útját az ipari munkássággal, amelynek rendkívüli érdemei vannak ab­ban, hogy az ország feltámadha­­tott romjaiból. Becsülje meg te­hát a föld népe az ipari munká­sok teljesítményét, mert ez a két társadalmi réteg van hivatva arra, hogy magához ragadja a­­ vezető szerepet az ország újjá­építésében. látogatás Kecskeméten Szegedről Kecskemétre vezetett az elnök útja. A városház előtti téren javában folyt a gyümölcs­­vásár. Itt köszöntötte az elnököt Tóth László polgármester és itt mutatták be a kecskeméti gyü­mölcstermelők pompás ajándékait az elnöknek. Csodás volt a kép, amely itt kibontakozott. A leg­­gyönyörűbb gyümölcsökkel meg­rakott szekerek, a kivitelre már elkészített küldemények, változa­tosabbnál változatosabb termé­nyek, a konzervipar produktumai voltak láthatók az elnök tisztele­tére rendezett gyümölcskiállításon. — Gyümölcsünnepet ülünk, — válaszért itt az üdvözlő beszédek­­re Tildy Zoltán. — Hadd lássak ebben szimbólumot. Gyümölcsfát csak az az ember ültet, aki nem napokban és esztendőkben gondol­­kodik. Gyümölcsfát csak hívő em­ber ültet, aki hisz a maga mun­kájának eredményességében. Hadd hívjak meg mindenkit innen Kecskemét földjéről, ebben a szel­lemben, hogy álljon oda a ma­gyar demokrácia mellé. Demokrá­ciánk fája még fiatal csemete. Az első esztendőben még nem terem­hetett dús gyümölcsöket. De meg­nő ez a fa, gyümölcsöt fog hozni. A kecskeméti látogatással vé­­get ért az aratásnak, a gaboná­nak, az új kenyérnek, a magyar ipari növénytermelésnek és a magyar gyümölcsnek háromnapos ünnepe. Dr. Bede Géza Iw­­­mnittni­ " IV., Eigyó­n. 5. Komoly ipartéllatetok aoyogeUt bish­ la MaiI ■évSücnM tetSUxSfee belupem- IMna te BazSUka melletti tágas tin­ét- és Irodahelyiségébe* WtlKawfMiE L eseteket -Améta. Jeligére Imndval Mr detéirods, ’J préo­kftnH ». terttbtt. VILÁG Ezt hallottuk Kedves epizódot meséltek el a magyar kormánydelegáció Nyír­­gátról visszatért tagjai. Attlee brit miniszterelnök a demokráciá­ról vita­kozot Nagy Ferenccel és többek között megjegyezte: — A demokrácia lényege nálunk a véleményszabadságban rejlik. Angliában a parlamenti ellenzék a legteljesebb mértékben meg­mondhatja véleményét a kormány­nak. Vagy Pereme erre fffv. válaszol*: — UlrifcA eretnek úr, nálunk még szélesebb körű a demokrácia. Magyarországon a parlamenti ellenzék maga is benn van a kormányban.• Érdekes házassági bér érkezteti Hollywoodból Király Intő, a bé­keévek­ kedvelt bonv'­vdnja felesé­gül vette­­ Solti Bér­mint. A nép­­szerű művészpárnak ez volt a má­sodik esküvője Király Ernő jó esztendővel ezelőtt vette el Solti H­olmiéit, majd elvált tőle, mind a ketten új házasságot kötöttek, míg most a távoli Amerikában újból összekerültek. • A Budapesten tartózkodó kitű­nő amerikai újságíró mondotta el ezt a kis amerikai históriát. Eleannor Roosevelt, az elnök, öz­vegye földalattin utazott. Egy baka egy darabig farírozta, aztán megszólította: — Halló, Eleanor Ma keret maga a földalattiét — Amit maga. Megyek a mun­kahelyemre. — Csak vicceltem Tudom, hogy maga nem, az elnök özvegye, leg­feljebb hasonlít rá. — Hosszul tudja, mert én való­ban az vagyok. Ha nem hiszi legközelebb, ha Was­h­­mgton­ban jár, keressen fel... A baka legyintett, de néhány nap múlva, amikor Washington­ba vitte útja, beállított Roose­­veltjéhez. Kedvesen fogadták, megvendégelték és búcsúzóul ka­pott egy doboz szivarat.­­ Július 7-én, vasárnap délelőtt nyílik, meg az Ernst Múzeumban a * Magyar képzőmül­e* rétért* mozgalom első kiállítása. A be­küldött műveket Szőnyi, István elnöklete alatt működő zsűri bí­rálja el. Országszerte hatalmas érdeklő­dés előzi meg a Magyar-Szovjet Művelődési Társaság első országos kongresszusát. A kongresszus végleges időpontja július 8—9. A Társaság az ország minden részé­ből küllönvonatok beállítását kér­te. Ezenkívül autóbuszok és kocsi­­karavánok indulnak el a legtávo­labbi vidékekről is, hogy meg­könnyítsék azoknak a tömegeknek a fővárosba jutását, akik már előre bejelentették, hogy feltétle­nül részt óhajtanak venni ezen az első nagy demonstratív megmoz­duláson, amely Magyarország né­pének őszinte szovjetbarátságát fogja megmutatni. Gyárak! Bányák! Fakszem­elők! Építőanyaskereskedők! Príma állapotban lévő, eredeti, vizsgázott, üzemben lévő lám­pin 38 HP f­iott gumis közúti vontarts ? torna. pótkocsival azonnal eladó Maximális terhelés 15 term. 25 km/óra. Esetleg 5—3 tonn. príma teherkocsira cserél­heti­. Érdeklődés d. u. 3­ 8 óráig kedd, szerda. Teréz­­körút 35. I. 1. fogorvos. Sztójayt, Rátz Jenőt, Reményi- Schnellert, Szász Lajost és Kindert golyóhalálra ítélte a NŐT A Népbíróságok Országos Ta­­nácsa Bojta Béa államtitkár el­­neklésével ma reggel hirdetett íté­letet Sztójay Döme és vádlott tár­­sainak háborús bűnügyében. A NŐT Sztójay Dömét, Rátz Jenőt, Remén­yi-Schneller Lajost, Szász Lajost és — az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatva — Kun­der Antalt is a kollektív felelősség alapján golyó általi halálra ítélte. Az ítélet érdekei indokolásában a NŐT megállapította, hogy az ha valaki opponál egy miniszter­tanácson vagy egy döntés mag­­hozatalakor, nem számít, csak abban az esetben, ha az oppoer­­ciő eredménytelensége esetén le­vonja a teljes konzekvenciát, vagyis ha lemond, ellenkező esetben ugyanúgy felelős, mintha a többiekkel együtt hoste volna meg a­ döntést, így az elítéltek együttesen felelő­sek azért, ami történt. A deportá­lásokkal kapcsolatban elhangzott olyan védekezés, hogy a német nyomás érvényesült. Kétségtelen, hogy volt német befolyás, de a magyar kormánynak meg volt az elhatározási joga, ezt bizonyítja az, hogy később egyes deportálásokat leállítottak. Az ilyen főbenjáró ügyekben, amikor az egész nemzet sorá­a dőlt el és az egész nemzet került súlyos helyzetbe, nem számít, hogy valaki milyen gondolattal vagy szándékkal csinált valamit, csupán az a fontos, hogy milyen helyrehozhatatlanul szörnyű kö­­vetkezményekkel járt a cseleke­det. Az ítélet kihirdetése után mind az öt vádlott kegyelmet kért. A NŐT valamennyiüket kegyelemre terjesztette fel, sorsukról a köz­­társasági elnök dönt Az elfogott feketézők megkezdték a közmunkákat A gazdasági rendőrség az elmúl héten többezer hírhedt, feketézőt vett őrizetbe. Akik nem igazolták foglalkozásukat, internálásra a Mosonyi­ utcai toloncházba kísér­­ték. A toloncház telve van ma már feketézőkkel és kisnyilasok­­kal. A belügyminisztérium utasí­tására a gazdasági rendőrség által elfogott feketézőket­ hétfőtől ker­bre tartós közmunkára veszik igénybe. Villányi Andor rend­őr orvodég, a gazdasági rendőrség vezetője ki­jelentette a Világ munkatársának: " Ha valakit a jövőben előállí­­tuak és ellene eljárást indítunk, azonosai közmunkára veszik igény­­be. A rendőrség megállapodott a közmunkatanáccsal, hogy a város különböző pontjain romeltakarí­tásra viszik a gazdasági rendőr­­ség által őrizetbe vett egyéneket Mástól kezdve mindazokat, aki­ket rendőri felügyelet alá helyez­tek, szintén közmunkára viszik. Munkaideje reggel 8 órá­tól dél­után 8-ig tart. Vasárnap pedig teljesen szabad. Amennyiben egy alkalommal is­­elmaradnak köz­­munkahelyükről, azonnal inter­­náltatják őket. Hétfőn reggel 9 órakor a város különböző pontjain megkezdték a közmunkát­­a közre és a­­gazda­sági életre veszélyes egyének. Az első csoport a Klotild­ utca és Szemere­ utca sarkán kezdett ro­­mot takarítani, körülbelül negy­venen a Ferenc József­ téren, hu­szonöten a Mónus Illés- rakparton, míg az internáltak terémjei a Saller-téri piacon dolgozott Ab egyik csoportot, amely a mortonyi utcnai laktanyából indult el, követte munkatársunk is. A Ferenc körúton, a­ közmunka­tanácsnál ásót és lapátot adtak a feketézők kezébe. Innen a Haller­­térre mentek ki. A csoportban megpillantottuk Budapest leghir­­hedtebb feketézőit, köztük Ágos­ton­ Évát, Bácskai Lajost, a ter­­ményhivatal panamista tisztvise­­l­őjét, Endrődy Alajost aki két és félmillió cigarettát akart, ki­csempészni az országból. Jenen Zoltán fővárosi segédfogalmazót, aki rendőrtisztnek adta ki magát (­ Ágoston Évával együtt tevé­keny­ked­ette, Kondor József, Bo­gén Márkus, Sebők Mihály tőm­­déreket, akik az ügetőpályán akadtak a gazdasági rendőrség hálójába. Deutelbauer Vilmos, Vámos János, Izsáki József és Eisenberger Benjámin sántán a Haller-téren lapátolnak. Szlová­kiába tízezer dollár értékű árat akarták kisibolsti. Eisenberger télikabátot szorongat a kezében, mikor az egyik ügyeletes detek­tív megkérdezni hhát ez mire kell* Mosolyogva mondja: . . Nem tudom, meddig élvezem a urak vendégszeretetét... Felemelték az Egyesült Álla­mok hadfelszerelési feleslegének felvásárlására nyújtott hitelkere­tünket Washingtoni jelentés sze­rint az Egyesült Államok kormá­nya hivatalosan közölte, hogy a Magyarország részére az ameri­kai hadsereg Európában lévő hadfelszerelési feleslegének felvá­sárlását megkönnyítő hitelkeret összegét 10 millió dollárra emel­ték fel. A erre vonatkozó részletes megállapodás aláírására rövide­sen sor kerül. A Remek szandálok Szolid árak­o­n n Ank­­efpastafon _____BRO­CK IV., Váci­ utca 12. Pasaféli Siani­iitan­ n„Qn6-o.279 Telefon: 361-766 n.,Qrs6-M.27-29 Elsőrangú ellátás, napi 4-szeri étkezéssel üdülőknek. Be­tegeknek orvosi kezelés, sebészet, nőgyógyászat, szülé­szet, gyermekgyógyászat. Szobarendelés a helyszínen vagy telefonon.

Next