Világ, 1946. szeptember (378-402. szám)

1946-09-11 / 386. szám

22 milliárd dolláros veszteség a newyorki tőzsde új fekete s­apján A londoni rádió jelenti:­­A newyorki tőzsdének tegnap ismét fekete napja volt. A részvények árfolyama 1,11 dollárral esett és elérte, sőt részben túlhaladta az idei leg­alacsonyabb árfolyamokat. Egy héten belül ez már a második nagy árzuhanás. 1930 óta kevés ilyen áresés fordult elő az amerikai rész­vénypiacon. A tudósítók je­lentése szerint az értékveszte­ség meghaladja a 22.000 millió dollárt. Az áresés okának a tengerészsztrájkot mondják. Ezzel kapcsolatban attól fél­nek, hogy a sztrájk letörése esetén általános sztrájk tör ki, ez újabb fennakadásokat jelenthet a szállításokban. Hogy miért éppen most követ­kezett be a zuhanás és miért volt olyan meredek, a­ha különböző magyarázatokkal szolgálnak: ezek között első helyen áll a belső amerikai és a külföldi politikai helyzet aggasztó színezete. Meg kell állapítani, hogy az amerikai közönség körében sokkal inkább tartanak háborús bonyodalmaktól, mint Angliában, vagy az európai kontinensen. Ami a belső helyze­tet illeti, az aggodalom forrása az, hogy a legutóbbi hónapok bér­vitáiban, az acél, gépkocsi-, szén­bánya- és vasúti sztrájkokban és most a kikötőmunkások bérvitá­jában a nagy szakszervezetek olyan erőt mutattak, amely egész iparágakat képes annyi időre megbénítani, amennyire ők ezt helyesnek tartják. Azt senki sem vonja kétségbe hogy amennyiben a munkások legfőbb bérkérdéseit rendezik és az ország néhány hónapig ipari békét élvezhet, akko­r olyan nagy fellendülés következik be, amely­nek Amerika talán még sohasem örvendett. KSeseft m tií&sdte 99 Newyork, szeptember 10. Rövid időn belül másodszor történt meg, hogy — a wallstreeti argot szerint —­­kiesett a tőzsde fenekei. A részvények rohamos áresése rögtön a tőzsde megnyi­tása után megindult. Az üzlet délelőtt 11 órakor kezdődik a broadstreeti tőzsdepalotában, 11 óra 10 perckor az árfolyamokat jelző 3"uikker« fehér papírszalag­ja már erőteljes áreséseket mu­tatott és a tőzsdeidei további fo­lyamán az árzuhanás egyre foko­zódott. A tőzsdén déli egy órakor már több mint másfélmillió részvény cserélt gazdát. Zalaikor az árfolyamlap gyászos pusztulást mutatott­ A részvények állag 7—3­ dolláros árfolyamvesz­teséget szenvedtek, vett azonban olyan részvény is, amely a tőzsde idő négy órája alatt 17 dollárt vesz­élt előző napi árfolyamából Tőzsdei szakértők egyelőre értet­lenül állnak szemben a besszel amelynek okaira hiába próbál­nak pontos magyarázatot találni. Tőzsdetechnikai okok inkább hosszmozgalmat tennének indo­kolttá. Vannak olyan hangok, hogy a hajózási sztrájk és a munka­bér kérdés kiélesedése idézte elő a besszt, mindezek azonban csak találga­tások, amelyek nem adnak pontos magyarázatot. A times magyarázata­i­­ az akasztó poliftikkái­shelyzet Az elmúlt hét keddjén és szer­dáján a newyorki tőzsdén bekö­vetkezett árzuhanásokat a Times newyorki levelezője a következő­képpen magyarázza: Az áresések legvalószínűbb oka az Egyesült Államok pénzügyminiszterének az a meggyőződése, hogy a rész­vénytulajdonosok egyre újabb kölcsönökkel terhelik meg rész­vényállományukat, anélkül, hogy figyelembe vennék azt az intel­met, hogy az eddigi áremelkedé­sekben már benne foglaltatik a növekvő ipari termelés és válla­lati nyereség az év még hátra­lévő részében, úgyhogy már 1947-re szóló Spekulatív vásárlá­sok folytak. Már kínálják a szenet is Az államosított szénbányák ré­széről egyre érezhetőbb szénkíná­lat jelentkezik. Néhány héttel ezelőtt még szinte közelharcot kellett vívni egy-egy vagon szén soron kívüli kiutalásáért és leszál­lításáért, ma pedig az a helyzet, hogy nemcsak az iparvállalatokat látja el a szénbányák eladási szervezete kellő mennyiségű szén­nel, hanem a magánháztartások és a központi fűtéses házak se aránylag könnyű ezerrel juthat. Diának fűtőanyaghoz. Szakkörökben ezt a hirtelen változást részben a széntermelés emelkedésével hozzák összefüg­gésbe, a valóságos ok azonban az egyre érezhetőbb pénzhiányban keresendő, melynek hatása alól az állami szénbányák sem vonhatták ki magukat. Az állami szén­bányák részére folyósított ugyan a Gazdasági Főtanács 25 millió forint hitelt, ez az összeg azon­ban — úgy látszik — nem volt elegendő ennek a hatalmas ipari szervezetnek az alimentálására. Ezért kezdtek a budapesti szén­­nagykereskedőkkel tárgyalásokat, amelyek azt célozzák, hogy négy­havi szénszükségletnek megfelelő összeget bocsássanak előleg for­májában a szénbányászat rendel­kezésére.­­ Néhány millió forint előterem­téséről van szó, eddig azonban még nem találták meg e tekinté­lyes összeg előteremtésének lehe­tőségeit. Márpedig a fővárosi la­kosság szempontjából igen fontos lenne, ha a tüzelőanyag szállítá­sának pénzügyi előf­ltételeit vég­re megteremtenék és ha a nagy­­kereskedők nem képesek a szén­­bányák követeléseinek kielégíté­sére, úgy más utat és módot kell találni arra, hogy a téli szén rendszeres szállítása elől elhárít­sák az akadályokat. Elvégre a fő­város lakosságának szénellátása nem függhet attól, h­ogy az álla­mi szénbányák pénzszükségleté­­nek részbeni fedezését vállalják-e vagy vállalhatják-e a budapesti nagykereskedők. Gyermekének testi erejét megduplF­odor Sportmié-tef­­ - if­i- és Hölgycsoportok, különórák vívás, box, bír húzás IV., Petőfi Sándor-utca 3. Telefon: 189-701. V. Fürst Sándor (Horlán)-utca 9. 8 Beiratkozás dá'után 4 — 7 - i­g. Körzet­ügynökségeket keresünk BAJA, BÉKÉSCSABA, DEBRECEN, GYŐR, HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, KAPOSVÁR. NAGYKANIZSA. NYÍREGYHÁZA, OROSHÁZA, SZEGED. SZÉKESFEHÉRVÁR. SZOMBATHELY .*skbegyel, márkás, több évtizede be­vezetett gyártmányaink kereskedőknél történő eladására .Világmárka* jeligére Brackner J. hirdetőbe, IV., Városház, utca 10.­ Ma, kedden a Gyertyafény klubban Sárdy,Turai,Káda?sztó. A darab 25.­­ előadását ünneplike. Asztalfoglalás: 42-77-40. IGEN SZOLID ÁRAK. Malmoknak viszonteladóknak exportőröknek, közüzemeknek na­gyobb tételekben is kender és len, fehérített ▼, nyers lepedővászon, zsá­kok, szalmazsákok olcsó forint áron: Dékányi Mihály Budapest, Madách Imre-út 9. MUTEX VÁT­­ VÁRNAGY ÁR­MER ISTVÁN vn.. DOB-U. 16 Üzemben lévő föti­fár­ispár nagy gépparkkal, tökéé társat keres vagy bérbeadó. Bérmunkát vállal, s Dunántúli jeligére Patakhoz, Bajcsy-Zsilinszky­ út 29. Bútor, szőnyeg Mb Vétel, eladás legelőnyösebben it 63 Résztésre a Pénteken este 18-kor nyit a PÓDIUM — A tegnapi nagy záporban tel- — Az én ládáim nyu- B jesen elázott a faládába csom­a­­godtan ázhatnak, mert m­­ost áram! Tönkre vagyok téve! teljesen vízhatlanok. t VILÁg 20 deka cukrot kapnak a nagy gyermekek A Községi Élelmiszerüzem a 12 éven aluli gyermekek jegyeinek betű- és számnélküli, kereszt­áthúzással megjelölt szelvényére, a 12—14 és 14—18 éves gyermekek közellátási szelvényívének f-betűs szelvényére 20 deka cukrot ad ki 11.40 forintos áron. A szelvénye­ket 21-ig lehet beváltani a fiókok­nál. Ostendében hangulatos zene és tánc.­­ (X) Szépségre Aj­­­púder vágyik I­brén, Házasság:. Bodon Terry Ga Si­ Der­ryck Srorlefield-Waeton of Barnock ba­ronet szeptember hó 4-én Londonban házasságot kötöttek. Neumann Györgyike, Újpest és Fri­gyes­ (Friedmann) Imre, Rákospalota, házasságot kötöttek. (M. k. é. h.) (X) Szombaton újabb díjakat osztunk a 10.000 forintos pályázaton A Világ tízezer forintos­ pályá­zatára szeptember 29-ig lehet pályaműveket beküldeni. Felhív­juk a pályázók figyelmét arra, hogy a Világ által kitűzött kér­dés, amelyre válaszolni kell, ez: hogyan lehetne kenyérhez, ál­láshoz, foglalkoztatáshoz jut­tatni azokat, akik akár a fl­ri­sták következtében, akár ed­digi egzisztenciájuk ketté­­törése folytán állásnélküliekké váltak. Gyakorlati javaslatokat várunk arra a kérdésre is, hogy miként lehetne a gazdasági életben helyet biztosítani a visszatért hadifoglyoknak, a lakosság­csere révén könyörtelenné vált magyaroknak és a visszaván­­dorlóknak? A beérkezett pályaművek közül e héten is lá­tt­unk hat pá­lyaművet, amelyet 200 és 100 fo­rintos kisaljankkal jutalmazunk. Pályadíjaink: 1 nagy jutalom 1909 forint , egyenként 589 forintos díj 19 egyenként 290 forintos díj 30 egyenként 109 forintos díj Buda ostrománál fogságba esett tiszted érkeztese haza Budapestre A Nyugati pályaudvarra befut a hadifogolyvonat. A sinek men­tén reménykedő, asszonyok hosszú kora. Lágerszámok röpködnek... legtöbbször a 95-öst halljuk. A 95-ös légár Voronyezs köze­lében, I­zmánban van. A tiszti lágerben kétezerötszáz magyar és ezer német és osztrák lisztet von­tak össze. A most érkezettek kö­zött találunk olyan tiszteket is, akiket Buda ostrománál fogtak el. Bolgárdi László főhadnagy, 48 éves. Elmondta, hogy Buda ostro­mának végnapjaiban, 1945 február tizedikén esett fogságba. — Arra emlékszem, hogy az utolsó napokban az Alkotás­ utcai katonai kórház közelében, a Már­vány­ utcában folytattunk remény­telen harcot. Aztán a romániai Foksanin keresztül jutottam Oroszországba. Fördős Vilmos százados ezt me­séli: — Nevezetes napon estem fog­ságba: február 12-én, Buda eles­­tének történelmi nevezetességű napján. A Lánchíd-utcában vol­tunk szolgálatban a hadosztály­­parancsnokságon, harmincöt­­negyvenen. Egész pontosan em­lékszem, a Lánchíd-utca 5—7—9- ben volt a parancsnokság, szem­ben a kereskedelemügyi miniszté­riummal. Az előző napon, február 11-én, teljes kilátástalan kitö­rési kísérletre került sor, ezt az ostromlók véresen visszaverték. Ezek után senkit nem ért megle­petésszerűen a következő nap. Még aznap este Budaörsre ér­tünk, majd Kiskunfélegyházán folytattuk utunkat. Itt két hétig tartózkodtunk, majd vonaton Foksaniba szállítottak, ott tör­tént az elosztás. Uzmanba kerülve megkezdődött a lágerélet. Az oro­szok meghagyták a magyar tisz­tek rangfokozatát. Egy kebelbéli parancsnokot jelöltek ki, külön­ben magunk választottuk pa­rancsnokainkat, önellátó táborrá­­alakultunk, mindenféle műhelyek bújtal­ elő a földből. A műhelyek­ből először kezdetlegesek, aztán mind tökéletesebb gyártmányok kerültek ki. Kiderült, hogy a fog­lyok már mindenhez értenek. Föl­dünk is volt, azt magunk művel­tük. Május óta kizárólag önellá­tásra dolgoztunk, egyéb munka­vállalás önkéntes jelentkezés alapján történt. — Élelmezésünket sikerült erő­sen feljavítanunk. Kenyérfejada­gunk elérte a napi 65 dekát. A különmunkát — kolhozokban’^'­’ egyebütt — prémiummal jutal­mazták. G. B. Shaw: „Az ördögi cimborája14 a Dolgozók Színházban Az ördöggel cimborál ez a Pa­­lasovszky Ödön, — gondolja a nézőtér közönsége — ha ilyen bű­vészmutatványra képes, hogy ezt a grandiózus darabot csöpp szín­padon teljes illúziót keltően tudta színrehozni. A darabot is pompás érzékkel választotta ki a 90­. szü­letésnapját ünneplő szerző reper­toárjából. Mint minden remekmű, ez is éppolyan aktuális mű, mint volt megírása, sőt történése — 1777 — idején. A szereplőgárda elsőrangú, különösen Vay Hús, Tallós Endre, Temessy Aladár, Juhász Etelka és Palasovszky Ödön érett, kitűnő játéka érde­melne méltóbb színpadot. Az ötle­tes rendezésért Hana Magdát is dicsért illeti. Halálozás: Neumann Lajosné szül. Quittner Erzsébet e hé 8-án hosszas szenvedés után elhtínyt. Temetése a hé 11 én d. e. 11 órakor a rákoskeresztúri izr. temető halottasházából. (X) 1946 sse­ptxOTrber 11 5 Visszavontak:-e a tojás­exportengedély tizet? A főváros közélelmezési bizott­sága felkérte a közellátásügyi minisztert a tojásexport megaka­dályozására és a már kiadott exportengedélyek visszavonását kérte. Sürgette a bizottság a hal­árának megállapítását és a téli burgonyatárolás rendezését is. Régi idők, híres orvosok cím­mel ma délután 116 órakor a PDP központi helyiségében (Andrássy­­út 43.) dr. Gábor Gyula kórház­­igazgató tart előadást. Érdekes összejövetel lesz ma, kedden este a Gyertyafény Klub Abonyi­ utca 25. sz. alatti helyi­ségeiben. A Fővárosi Operett­színház nagy sikerének, a­­Gyertyafény keringőinek az együttesét látja vendégül a klub a darab 25-ik táblás házának alkalmából. (X)

Next