Világ, 1947. január (479-503. szám)

1947-01-04 / 481. szám

t. Ugy­anett letolt az évben, június 6-án, kétheti szörnyű kínlódás után meghalt a fiatal Matild fő­hercegnő, Albrecht főhercegnek, Magyarország kegyetlen paci­fi­kátárának leánya. Matild éppen szobájában tar­tózkodott, amikor nevelőnője vá­­ratlanul belépett. A nevelőnő észrevette, hogy a fiatal főher­cegnő valamit eldug a háta mögé és ugyanakkor a levegőben meg­érezte a cigarettafüst szagát. — Mutassa meg, mit dugott a­ háta mögé! — kiáltotta a nevelő­­nő és a fenséges kisasszony felé közeledett. — Nem mutatom! — hangzott Matild dacos válasza, miközben lassan az ablak felé hátrált. — Azonnal adja, ide a cigaret­tát, különben szólok az édesany­jának. — Nem! — kiáltotta, a kis fő­hercegnő és ebben a pillanatban a h­átradugott cigarettából meg­gyullad az ablak csipkefüggönye.­­ A tűz pillanatok alatt elhara­pódzott, meggyújtottá­k Matild fő­­hercegnő ruháját is és mivel úgy ő, mint a nevelőnő elveszi.ejt© fe­jét, mire a tüzet eloltották,­ Ma­­tild­­­súlyos égési sebeket szenve­dett. Tíz napig kínlódott, amíg a jó­tékony halál megváltotta szörnyű szenvedéseitől. A fiatal főherceg­nő a harmadik Habsburg volt, aki Ferencz József életében­­sze­­rencsétlenül járt. Tizenhárom nappal Matild fő­hercegnő halála után, 1867 június 19-én lőtték agyon Queretaróban Miksa mexikói császárt, Ferencz József öccsét. Halálát elsősorban Ferencz József okozta, mégpedig azzal, hogy öccséből Mexikóba való indulása előtt nyilatkozatot erőszakolt ki, amelyben az egy­­szersm­ib­den korra lemond a Habs­­burg-házba való visszatérés jogá­ról, valamint évi 100.000 forint apanázsáról. Miksa volt a negye­dik... A végzet ezután hosszú évekig váratott, d­rágára,­ mert csak hu­szonkét esztendő múlva, 1889 ja­nuár 30-án sújtott le ismét, ami­kor Rudolf trónörökös- Ferencz József egyetlen fia, Mayerling­­­­ban főbelőtte magát. Ez a csa­pás más embert úgy vágott vol­na a földhöz, hogy valószínű­leg soha többé nem áll fel. Fé­rrencz József azonban kemény volt és miként az anyja, ő sem mu­­tatta soha mérhetetlen fájdalmát. Talán fatalistává vált, aki már csak fásultan tudja a fejére zú­duló csapásokat fogadni. Milyen szörnyűség érheti meg, amely jobban belemarkol a szívébe, mint az, hogy egyetlen fia, életének folytatása, az uralkodásban utóda eldobta magától az életet? A sors pedig még sok nagy csapást tartogatott az uralkodó számára. Két esztendővel Rudolf halála után eltűnt Nép. János Szalvátor főherceg, akit jobban ismernek Orth .János néven. A fiatal főherceg Rudolf trónörökös intim barátja és Ferencz József p politikájával szemben való elé­é­gedetlenségének osztályosa volt. Halálát­ tulajdonképpen Ferencz József okozta, mert olyan gyor­san követelte ki töre főhercegi rangjáról való lemondását, hogy Jánosnak nem maradt ideje ten­geri útjának előkészítésére és majdnem teljesen tapasztalatla­nul vágott neki az óceánnak. Ő volt a hatodik ... A hetedik szerencsétlenség 1894 július 30-án­­történt, tizen a na­pon jelentették­­ az uralkodónak: — Felséges uram, ebben a pil­lanatban kaptuk a hírt, hogy Vilmos Ferenc Károly főherceg úr őfensége elhunyt... A császár felkapta a fejét és elfehér­edő ajakkal­ kérdezte: — Baleset! — Igenis, felség. — Mondja el, mi tört­ént! — pa­­rancsolta Ferencz József és nyu­galmat, erőszakolt arcára. — S fenséges úr Badenben,le-Copyright by Világ bukott, a lováról és szörnyet­halt ... — Szegény chatber. A vitéz Sri­­harsog Kari fia volt. A jó Kari 1848—19-ben a magyar szabadság­­harc ellen küzdő hadsereg egyik parancsnoka volt... Hány éves is volt fia? .. — Hatvanhét, felséges uram. Megint meghalt egy Hatoburg­főherceg, aki apja révén kapcso­latban volt a magyar sorssal és­­­ szabadságharccal... Egy esztendő múlva ismét sze­rencsétlenül járt egy főherceg. 1895 szeptember 6-án hunyt el Pesten László főherceg, akit va­dászszerencsétlenség ért. A kis­­jenői vadászaton egy megsebesí­tett­­ vadmacska után cserkészett, közben fegyvere faágba akadt, el­sült és a húszesztendős főherceg súlyosan meg­sebesítette magát. Pestire szállították, mindent el­követtek, hogy megmentsék az életnek, de vérmérgezést , kapott és szörnyű kínok között meghalt. Ő volt a nyolcadik... A­­ kilencedik újra egy Zsófia volt, 1897 május 4-én­ Parisban, a Sue Jean Goujonban jótékonysági bazárt rendeztek, amelyen Zsó­fia, az alenconi Ferdinánd herceg felesége, Erzsébet királyné test­­vérhuga is részt vett. Zsófia fő­hercegnő összes nővérei közül a legközelebb állott Erzsébet szívé­hez, ezért érthető, milyen meg­döbbenést keltett Bécsben a hír, hogy a jótékonysági, bazárban tűzvész támadt, amelynek követ­keztében Zsófia is a lángok mar­taléka lett­,. Ferencz Józsefbe ismét beledöbben­t­ a rémület­.. Zsófia a sógornője vo­lt, de egy­ben édesanyjának, a kérlelhetet­len Zsófiának az unokalága is... A tizedik szerencsétlenség alig egy esztendővel később­­követ­ke­­zett be. Az egész világ a­ szenzáció lázában égett, amikor hírül vette, hogy Ferencz József hitvesét egy anarchista megölte. 1898 szeptem­ber 10-én Erzsébet királyné Génf­ben meg­á­ngatta Bothschild bá­rónőt, amikor a Beaurivage-szálló dizt egy Iiuig­i Luccheni nevű anarchista tőrével megszúrta. A királyné sérülésébe rövidesen belehalt... Ferencz Józsefnek immár nem volt sem fia, sem fe­lesége ... Öt esztendő múlva halt meg Klo­tild főhercegnő, aki a szerető esetlenségek sorában­­. tizenegye­dik volt. A Palatínus ágból szár­­mazó főhercegnő 1303 december 14-én Atesuton mérgezés következ­tében 19 éves korában húnyt el. Az évek elviharzoddtak Ferencz József felett. Hatvanöt esztendő telt el ama nevezetes nap óta, hogy az ifjú osztrák császár nem is kegyelmezett meg Batthyány La­jos grófnak. 1914-ben nyolcvan­négy éves volt, amikor június 28-án hírül vette, hogy Szarajevó­ban agyonlőtték a Monarchia trónörökösét, Ferenc Ferdinánd, főherceget és ennek bn­organatikus feleségét, Chotek Hohenberg Zsó­fia hercegnőt ,a harmadik Zsófiát Ferenci József családjában!) A­­szarajevói gyilkosság után kitört az első világháború, lángba­­borult, Európa, kegyetlen csaták dúltak, de Ferencz József talán már­­tudta, hogy a nemes is meg­kapta 13 áldozatát és , hogy nem­sokára ő is­ pihenőre térhet. Azzal a gondolattal halt meg, hogy átkozott családja fölött ki­­teljesedett a végzet és­ hogy rövi­desen darabokra, hullik a­ dinasz­tia, amely nem egyszer csaknem egész Európa felett uralkodott, és amely annyi őrült, beteg, gyilkos, vérfertőző, fajtalankodó, iszákos és nagykendőjű, uralkodót adott Európa népeinek. Ferencz József megtérhetett őseihez, a "bécsi Kapucinusok Kriptájába, oda, ahol talán még ma­ is kísértetek­ járnak, mint egy­kor a bécsi Hofburgban, a babo­nás, alkimista óra-bolond és gyengeel­néjű uralkodók idejében. . .. ... (.Fnlu'.atiul­.I­ ­­fiTKOim@ ajC~HA*iXBURC­­­HJfZ REGÍNY£ 4 1947 január 1 VILAG Az Újpest és Ferencváros külföldön Az Újpest­ római mérkőzésén az AS Romával 2 :2 (2:1) arány­ban eldöntetlenül mérkőzött. A Ferencváros — Bellinzona svájci mérkőzése is 2:2 (2:1) arányban végződött Mozik műsora ADY (VE- 6051027] Béla-dt S): Ta­tárán titkos kincse.- 1', ó, 7, ai*&OTa.£ (AtikotAs-u. H): halálos tava­sz- 1*4, Vrf, VzS. v­­ii- VtS, 4, a/i6, V*8. BELVÁ­ROSI (IV., Irányi-utca. 3): Waterloo Bnago. 0, 7, v. a. 3-kor is. BEThotiN (Beimen G­ábor­ tér 3): Ismeretlen imádó. • Vti, Vt6, Vs8, vas., ünnepn. 2. 4, 6. 8. CAPITUL (VDh Baross-tér 32): Végső esrg jó házasság* 2. 4, 6. 8, vasár- v?5 ünnepnap V2V2I CITY (V., Bajcsy- Zsilinszky-üt M): Nagy kaland- Vr4? Vt®, */?3, szomb., vas., ünn. 7^-kor is. VORSO 11 v. Vaci-u. k­): A szerető két a­rca. Vr4, Vs( Vt*g, ez. 1^2. v. ü.­ 11-kor is. CURVIN (IX., CUói-út 46): Nagy ka­land- V?-l, /^6, Vtó. vasár* es n­ap. ll és Vsá-kor is. DAMJANICH (VII., Uam. J­ a.uich-u- U: Aszony. a vonaton; V:-i, V:6, VsS. v.. ü. Vs2-kor is- DÉCSI (VI., Te­­réj-kft 28): Tavasz a Broadway rt, 4, 0, , S. sí* v, v- 2-kor is. DÓZSA IXin*, Róbert Károly-krt 59—61); Kövirág, V.-6». Vs8, vasár- és ünnepnap J/s4-k­ftr i :* BIrDOBADO (Vili-- NépSsiDhák-utca); Roge-Marge. t. 6, S- BLIT (V. Ser I.-I­­ván*'krt 10): Na­gy ábránd- s/s4» ,/s6, Vr?. s*. V. v. V&. ri»ORTAN (III. Flórián­­tór 8): Alvilág alkonya. Vrti, v. fi­ús 4-kor is* FORUM (IV., Kossuth Lajosru. .18)... Tavasz a Broadwayn* ’/H. */.8; '’/IS, ' V... v. Y/2 órakor is. HÍRADÓ (vil. ErzébeArt 18). Mafirt.­­krónisca a legújabb magyar hírekkel* Orosz híradó. Francia híradó. Az uniói nemzteközi ato­ltikai versenyek. Győz­tes ? Britannia. (RiportOhn.) Torarny Tucker és zene­kara (új amerikai re­­vüfilm). Színes stílit Disney rajzfilm* Folyt, egyórás előadások reggel 0-től es­te 10-ig- HOMÉROS (XIV., Hermina, út 7): Pinocchio.. 5. 7. vas. és, ünnepit* d-kor it.. HUNNIA (XI., Bartók Béla­­út 330); Waterloo Bridge. .Vy1, Vs 6, Vs 3, v. ü- 11 és %2-kor is. IPOLY (Vr, Csepáky-u­tő): Csárdási kírál­ynő. Vs 4, Vsö, ,Vs 8. JÓZSEF ATTIKA (Vili. Kálváriá­i éi* 7): Csattan a csók. 4, 6, 8. KA­MARA (VII., Dohány-u* 42): Operanás fantom­ja. Vs 4, %6,v. ü. li-kor­ia. KOSSUTH (V., Váci-út 4): Tarzan tit­kos kincse. :lsi, Vs®,- Vrft, vas., ünn. iM.U, 8. IL.OYD (V.* Hollán-u* 7/a): Férfiak kedvence 1/a4, %6, Vs3, sz. v. li. Vs2-kor is. MARX (VIL István-u. 311): Csattan a csók. %4, VsG,- VsS. v. ii. 1/s2- OLYMPIA: Kátyi. VsS, 'tH, VsG, VsS, v. üi. ^12-kor is. OMNIA (VIII.: Kök­­­aey-u- 2): Fehér rónát. 4, 6, 8, sz. v. n- 2-kor itt. OTTHON (Vili., Repicip.ky­­uftéa d—5): JFlény és árnyék. *­s4. .Vas? */s8. PALACK (VII., Emplébet-krt 3): Társhériét. 11,­­ ü, 5, 7, 1). PÁTRIA (VIII., Népszínház-u- 13): Férfiak ked­vence. 4, 6, 8. sa. v. ii.*2-kor is. PE­TŐFI (VII., Rottenbiller-n. 7/b): Min­denkit érhet szerencse. Vs4. ’/ítí, VsS, v. ii., Vs2, 3/*j. VaO, VsS. PHÖNIX (ATI­, Rákóczi-út GS): Csattan a csók. fi, 1, 3, 5. V* BOXT (VII... Rákóczi-út 82): Ce-odarepülö. 2, 4, 6. s. vasár- és ünnepnapokon Vízl-r VV3, V'v4, V sö, VsS­­ROYAL APOLLO (VII., Erzsébet-krt d-5): Utolsó pillanat. V*i, V/«6. Sx _sz. v. ü. 2, 4, 6, 8. SÁG­VÁRI (VIII., Ülöi-út 4): Korvinii?. Vs4, V*6. Vsfi. v. ü. Vi2. SCALA (VI- Teréz-krt 60): Fehér vonat, 1, 6, S. sx. v. ij. J. STÚDIÓ (VIL, Akácfa-u- 4): Sir­oly az éjszakában. 2, 4, «. 8. v. ü. \'?V2- SZABADSÁG (XT­, Bartók Béla-út 64’): Párisi raab­ika-V*4, Vj6. VsS. TINÓDI (VI., Nagytoczo* u. 3, 224-400): 7 szerelm­es kislány. ást, «Vs Vsá. TURÁN !­1., Kagymező- utca. 21): Li,tín.t,­LEla.u ember vi Beratér-Kanadai véreb. 2, 4, 6, 3, v. ö. ’/jlS­­UGOCSA (KN­­, Ugocsa-U. 10): Modern Pircpemel. 3, 5. 1. V-VL-AVI (III., Bécsi-út 69): Pamirii sakálok. 1-S6, V.8, v. a. Vs1 órakor is. URÁNIA (VIII. Ri­­kóod-út 21): Baku. ..'a4. VCi. e, r. ti. Vs2. VÁROSI SZÍNHÁZ: (VIII., 'Hasa Kál­­mán-tér): Szingapúri táncosnő- S. 1. V. VESTA (VII­. Emébet­ta* 89): Texasi álarcos- 10,. 12, 2. i, ., 8. SZÍNHÁZAK M CSÓR­A: OPERA A trubadúr (1). NEMZETI: I/éSli jó c­indhalálig (?)- NEMZETI .KA­MARA; A bunda (?)- VÍG; Claudia (7). PESTI: A tőzsdelovag (!)• MADÁCH: Egerek és emberek (I). MAGYAR: •I anik ;)■ (1). BELVÁROSI: Jako­bovszky és az ezredes Cl). Mtj* VESZ: Tia kicsi néger, (I). MEDGYA­­SZAY: Csak növel­ne (I). FÖV. OPE­RETT: Fékcső liliom ff). HÓVAL. VA­­RIETÉ: A Royal r­.'inbas fantomja (7). KAMARA VARIETÉ: Amiről beszé­lünk (’KS). PÓDUJM: Túl a konferen­cián (■/«)• KÖZ­EPVÁROSI. . Egy bol­dog pást! ngár. (­’­Házasság- IVétsz Sándorné, I.szuvai Margit ts Timit (Taglicht). László ISC, dec. 25-év válarság­ot 7.őtörtek. .('Minden külön .értesités. helyett.) ' ‘ (X) VILÁG A céllárs demokrácia lá»da Metli­icnik tuindec tiétkSznae dálmián felelős eeerkasztő: MIHÁLYFI ERNŐ DE Szerkesztő: SEMRÉNY ISTVÁN DE. FősDaciatírs:­ BÁLINT IMRE A Uladásért felelt SUPKA GÉZ* DE, fösz®rk&3313 Szerkeset3*en e. kiadóbimel: vn nakóczi att­u falc fon 95? IS* 9SI «31: 4 Ruhákért szőnyegért stb- legtöbbet filet. nUHJtÜZJZEI Somogyi Bélar 007-QJíQ út ot. Telefon: ímJ'! Férfinufiút szőnyegei nndott jotigorát, esést ház­tar­tást vasa Sstvia-út 23. Tel.: 427-516. Férfiruhák bőrkabátok, szövetek vétele és eladása Sebestyén Perzsaszősiveget masriáis áron veszek* Wesselényi-o S­zruhák, börmsilény, lódsa- és Dallonkabátok. port ruházat VI., Bajcsy-Zsilinszky út 13 (Andrissy-ú. sarok) ..Gramofonok Akusztikától R­ákóczi-út 49 BÉRAOICH Isd­.vl»,«­ vidékre. OMNIA GARAGE. VIII.,­ Víg­-utca 22.­­. 33-50-20 Keresztély #­nimeve3 zongora term­e 66 Csalótiáfi sa fia sem éreetett ! Mindenfajta szőnyeget magas árban veszek* Voge J .Lászlód. Akácfa-u­­tiaenfcáromj I- 12* Papiíttlgl 1 SElejísin 1 IFSSglgSsl I ZeiinHí* Sándor Jf Budapest. Miksa-u. is. 88 Telefon : 41.8-S98. December 29-én este elveszett egy bor isvén­arca a Kossut­h Lajos-utcában. Tartalma egy orosz ka­tonai f gépkocsi igazolvá­nyai é­s a vezető s®emé­­lyi* cink­o.nyai' és* kbi *650 Frt.­­ pénzt'meg fa rutat­ja ey még jutalom eur?­­Irtóen az iratokat adja le VT.. . Benezur­u. ő* a la:1. a garázsban. isztvis felvétetik,.gyakorl&tta *. Rövid .életleirás. ■ árugyár 6845« jel. Bloo­k. nerbez,.­ Városház­ u* 10. Sat0r9 vétel, eladd? legeUSuytr. ayőeebben QUícA-nél Teréz-körút 23. Rákóczi­ál­l 13. V.é-iz!c?rs is! Ruháért sím­p­írt legmagasabb árat - fizel BlN­ÁÍtZ, Szövetség-u. S. Telefon: 423-799 SSf©8ssereZés réefI Molvtár* figula Bp., VTI., Somorgyi Béla­­ut­­/ci Telefon: 127-575. 250300 forintot is fizetek használt férfiruháért kevésbé viseltért többet is. Szmokingot, szövetet is veszek. TÓTH. Bp., IV., Curka­ utca 2. Üzlet* (Ferenciek­ terénél.) Férfipuhát a, szonoeae! üzletem részére veszek. Hívásra jövök. Népsiin­­ház­ u. 20. T- 135-092 fuvarozat 15­2—12 tonnáig Autómentő állomás, éjfel­­nappal 1—12 t teherig. Opera Garasé. VI.: Pau­­lay Ede-u.­ 23. Ti- 226-ISS. isilfflöfi gyermekágyak és szé­­kek, játékkocsik, játék­­ágyai. Üzlet VI.: And­­rássy-út 36. Párisival szemben. Üzem IX.. IX­­Iioui-u. S. Lozáros-térb­é . Uránia Bérautót vidékre — városba Rákóczi-út 25. m 131-385,135-582 C­yrrrvc’an.v..i j**irr»rwiw»‘i .qWSB szőnyegek ebédlő, ijxisioba­. Lsszs­­kotók, nélsárig különle­gesen timtíz darab is, sürgö­sen, olcsón eladók. PRÓFÉTA-UI. 9. I* 2 (T­eréz-templ­oiánál.I Tel.: 4-21-9-17. EC©iiyh3 színes bútorkülönlegess­ö­­gek, fémkerettel.­­ ismét kapthatók. Kovács, Izabella-tér 2. "K taxigépk­ónisf f"SACH TaxigépíróvalL Leírás — sokszorosítás. Akácfa-utca 9. Telefonj 4S13-S55 laptár? I Kalendárium? I Cukorkás zacskók? § legdusabb választékban .I Euil­tfciKa thajaaf Vásároljon p€i Most vesét otesőn. SÁG LÁM ISMÉT-'.1!. Gróf Zsoity Jeno-utca 19. n e Csi@fi kön^v ** f ffeszes* vagy zaurztokb.n, HAVAS­ Bajcsy Zsilinszky-út 76. - auimf m~* n1’* *' ■ i.jn"«jirtt*i.i*rjBv.-r*.-'-.*aZ'3UJmte JHpenai..■m’VM UzletSialyiség feátvaaJon vi.i. megálló ch­’t. m­űsza­ki, házta­rt­ási ciikkekk?! átadó- Telefon: 121-085. Délelőtt ll-ii-GJCK KgT—t* jjMgtyap^UTMragy^^arj* Dr. Békési Tibor és Dr.Haraszthy Vince uy. rendőral­ezredesek Vilmi irodája MEGFIGYEL! NYOMOZ! INFORMÁL! VII. Erzsébet-krt 17. III. ,14. Tel.: 2­802. Megveszem a­z egés­z­­ lakását, bo­x-i­t. Gyöngyeset, zongorát és­ férfiruhát a legmag­asabb napi áron. POL­L­Á­K. TELEKI-TŐR 1). Telefon: 135-őr.é. 300 alfe­lára 10x31,­­18 mtl-e­s desz­ka.­ . 2­ vas csavarral, markolóvá! eladó. Tel­: 181-073..il. c* 9—2 ig. Evőeszközök rozsdaaiccte.. alpacca­­ minden • menny­is­zrtban kaphatók. MEKMBm Király-utca 20. Telefon: 227-073. K­é­­so­sztáslakrész bútorozva kiadó. Érdek­lődni: Thököly-út 162-II. cm- 7-I K­i kettőt iz­od mi­llimé­tere .* tequioidlapot ..őr­ használt t'il'm'.* ok ere­det mi­nden­ mennyisé­giben , Tájáról: r­eich Adolf vaj, Váci­­út 17/1.. &PRCH.RDETÉ8£K PERZSA SZŐNYEGEK • néhány nagyobb és ki­sebbek Sj’ifgeriee ‘ jutá­nyosan eladók­ * Rózsa-u. htvann­égy II­ ________ KLÁRIKÁM! Porszemtől hallottam ho­gy Pesten van. Várom a Club Ta­vernában kezelt csókol. la König Géza KÁRPITOS házakhoz és házon kívül ajánlkozik Vá: hí­. rb v­u u GSSMPB. kőpadló, szál­lít, váll­al. POÉTA. Jó­zsef Attila-utca 3. Tre­­felau ABLAKBEDÖNTÖK ké­szitése, javítása, legol­­csóbban. L­evélhívásra házhoz megyák. Balogh, Lá..sz­ó-úl ' _____ IROGÍP iovii.is vétel, o­íídán. Kelő János- Föd­ni antezky-ufea tizjsubiít. Am AthsaMSffl irodalmi és nyomdai fészműtámkt nyomása. Felelés: Gorsík? Tívadw *' Szomb­at

Next