Világ, 1947. november (727-751. szám)
1947-11-01 / 727. szám
2 1947 november 1 a, NŐT evégből alakított jogegységi tanácsa intézi el, melynek elnöke a NŐT elnöke, a tanács két tagját a tanácselnökök közül, többi tgját pedig a Népbíróságok Országos Tanácsának bírái sorából a NŐT elnöke jelöli ki akként, hogy az említett politikai pártok mindegyike kétkét tagnál legyen képviselve. A jogegységi tanács a határozat megsemmisítheti és az ügvet elsőfokon eljárt népbírósághoz utasíthatja. Vagyonelkobzás kimondása végett a bűnvádi eljárást olyan esetben is meg kell indítani, ha a háborús-, vagy népellenes bűncselekmény elkövetője haaláb elévülés, vagy más ok miatt nem vonható felelősségre. Kegyelem A köztársasági elnök a kormány előterjesztésére egyéni kegyelemben részesítheti azokat, akik a nőbíróság hatáskörébe tartozó bűncselekmények miatt Elítéltettek vagy akik ellen ilyen bűncselekmény miatt kell eljárást indítani vagy folytatni. Az elnök elengedheti az igazoló eljárás során megállapított joghátrányokat is. Ries István igazságügyminiszter az új törvényjavaslatot az alábbiakkal indokolja meg: — A népbíráskodás körében felmerült egyes zavaró körülmények kiküszöbölése végett — minisztertanács hozzájárulásával — alkotmányos tárgylás céljára az 1946. évi július havában törvényjavaslatot terjesztettem a nemzetgyűlés elé. A javaslat azonban tárgyalásra nem került. — Közvetlenül a törvényjavaslat benyújtása után, de ezt követőn még számos olyan kívánság merült fel, mely szükségessé tette a törvényjavaslat módosítását, de figyelembe kellett vennem azok® a gyakorlati tapasztalatokat is- amelyek a népbíráskodás tekintetében érvényes jogszabályok megváltoztatását kívánják. Lahidy Jettei Bársony Rózsi és Dénes Oszkár Budapestre érkezett Másfél esztendeig Bukarestben lépett fel Bársony Rózsi és Dénes Oszkár. A kitűnő művészpár tegnap hazaérkezett Budapestre. A Fővárosi Operettszínházhoz szerződtek. Szenes Béla "Nem nősülök" című vígjátékénak operettváltozatában lépnek majd fel. Horváth Jenő zenésítette meg a régi sikeres darabot. Közérdekű hitel a megsérült budapesti lakóházak helyreállítására Az építés és közmunkaügyi minisztérium hirdetményt tett közzé a háborús események következtében megsérült budapesti lakóházak helyreállítására nyújtható kölcsönök zárásában. Ezek a kölcsönök a megsérült lépcsőházak, függő folyosók, közös mosókonyhák, közös WC-k, továbbá a személyfelvonó berendezések helyreállítására, kivételes esetben a teherfelvonó berendezésekre is vonatkoznak. Kölcsönkérelmek csak abban az esetben terjeszthetők elő, ha az épület tetőzet© nem sérült. Plymouth autó Szombathely, október 3.. (A Világ szombathlyi tudósítójának telofonjelentése.) A csempészet az Osztrák-magyar határ vasmegyei szakaszán is mind nagyobb méreteket ölt. A szombathelyi rendőrség sorozatos razziákkal igyekszik megfékezni a csempészeket, akik főként Szentgotthárd és Kőszeg környékén garázdálkodnak. A szentgotthárdi razzián húsz csempészt elfogtak. A legtöbben ember- és lócsempészéssel foglalkoztak. Szentgotthárd környékén a lakosság egy része szinte foglalkozásszerűen űzi a csempészetet s ezzel a rendőrség hozzávetőleges becslése szerint naponta 50.00 fl forinttal károsítja meg az államot. Szombathelyen őrizetbe vettek két osztrák állampolgárt, akik egy rádióval felszerelt amerikai Plymouth gyártmányú hathengeres személygépkocsit csempésztek az országba. Már tárgyilásba is bocsátkoz. 5 mázsa zsír 4 „ kolbász fák többekkel, öt méter mázsa zsírért és négy mázsa kolbászért akarják értékesíteni a gépkocsit. Alapos a gyanú, hogy a két osztrák egy nagyobb csempészbanda tagja. A jelek szerint Grában nagy Csempészközpont működik. A szombathelyi rendőrség erélyesen folytatja a nyomozást. Téli gondok — fűtési gondok— Aki Meteor-csillártszereltet fel lakásába évekre elvetette a világítás gondját, mert a Meteor- csillár gondos, jó munka. Podmaniczky u. 27. (Teréz-két sarok.) (X) A Budai Dalárda szombaton, november 1én este fél hét órakor a Ferencrendiek belvárosi templomában Endre Béla vezényletével előadja Liszt Ferenc férfikarra, orgonára és rézfúvókra írt Requiemjét. Az orgonaszólamot játsza és a Liszt-Reqquieni témáira improvizál Gergely Ferenc, az ismert orgonaművész. VILÁGHÍRŰ NEGER jazz művészek november 1-től HHBHiiH VSL Mff MtMi, Asztalrende és • l J|pJ& Telefon 423-507 az HaflHHI 1111f JiP^^-ban (m, Eva utca 14) STANLEY CARTER neer iszzonsorista és RAPINE BARNETTsaL. Reggelig nyitva! Zóna vacsorák ! Olcsó Italok vil Ad Isynap életbe lépnek a kollektív szerződések Az új kollektív szerződések megkötésével kapcsolatak mértékadó helyről a Világ a következő felvilágosítást kapta:• A legtöbb szakmai kollektív szerződés tárgyalásai befejeződtek. November 1-től kezdve ezekben a szakmákban már érvénybe is lépnek az új szerződések. Ahol még nem siikerült a szerződést végleges formába önteni, ott néhány nap alatt meglesz az új kollektív szerződés. A Szakszervezeti Tanács mint a munkások érdekképviseleti szerve, mindent elkövet azért, hogy a dolgozók életszínvonalát emelje és nem járul hozzá, hogy a kollektív szerződés hatálya alá eső dolgozók aránylag gyengébb javadalmazásban részesüljenek, mint a múltban történt. — Az itj kollektív szerződésben megállapított bérek és fizetések — a terv szerint — visszamenőleg, augusztus elsejétől lesznek érvényesek. A hivatalvezetőnek nem telik 80 filléres ebédre... — Ha egy nap nem jövök be, kiirtottam családomat és öngyilkos lettem, mert nem bírtam tovább. Sovány, fakóarcú férfi mondja a nehéz szavakat kétségbeejtően színtelen hangon társának a törvényszék folyosóján. Vádlott talán, aki nem tudja magát tisztázni az ellene emelt vád alól? Vagy súlyosan elítélt hozzátartozója? Közelebb visz hozzá a szánalom. Megismerem. Az egyik segédhivatal vezetője. Ügyész barátjának panaszkodik. Nem is panasz ez. Egész énjének legbelsőbb állandó központi gondolata tört utat a hangsúlytalan odavetett szavakban. Lélekharangként kongott fülembe a mondat. Felkeresem az ügyész barátot- hogy megtudjam, mi az oka az irodaigazgató kétségbeesett lelkiállapotának? — Az éhség, a hideg, a nyomorúság. 240 forint fizetése van. Abból él két gyermekével és feleségével, ha ugyan életnek lehet nevezni azt a tengődést. Valamilyen ürüggyel felkerestem a szerencsétlen embert és beszélgetés közben részletesen kikérdeztem életmódjuk felől. — Hatvan forint a lakbér, két szobánk volt, de az egyik találatot kapott s nem gondolhattam arra, hogy rendbehozassam. A kislányom másodéves tanítóképzős, a fiam ötödik gimnazista. Tandíjmentesek, de a könyv, füzet stb. mégis belekerül havi 40—50 forintba. Villany, gáz 50 forint, marad minden egyébre havi 80 forint. Gyalog járok be minden nap Újpestről, így a közlekedésre nem költök, de mire beérek, már kibírhatatlanul éhes vagyok. A reggelim: feketekávé cukor nélkül. A hónap elején még be tudjuk váltani a kenyérjegyeket, hónap végén már erre sem telik. — Délután öt-hat óra, mire hazaérek. Itt ebédelhetnék közben, de nem jut napi 80 fillér csak az én ebédemre. A gyerekeknek kell valamit enniök. Este hat óra tájban, mikor a levest vagy főzeléket megeszem, már éhes sem vagyok. — Cipőnk, ruhánkteljesen lerongyolódott. A múltkor kaptam egy pár viselt cipőt, de nagyobb, mint az én lábam vagy két számmal. A fogház cipészműhelyéban megcsinálnák négy forintért, de még nem tudtam rá a pénz összeszedni. — Nyáron mégcsak ment valahogy, néha egy kis gyümölcs, melegben jobban bírja az ember a nélkülözést. " A gyerekek rokonoknál voltak vidéken. Most a fejlődésben lévő kamaszfiú éhezik és a viruló nagylánynak nincs egy ép — nem is ünneplő, csak foltozatlan — ruhája. Sötét reménytelenség veszi körül a boldogtalan embert. A gyerekeik még három-négy évig tanulnak, nem keresnek. Nincs hova forduljon segítségért és erejének végén jár, még biztató szavakat sem kap, mert hiszen a hivatalban csaknem mindenki hasonló gondokkal küzd. Egyformán éheznek, nélkülöznek és a többiek között is nem egy néz délben sóhajtozva azok után, akiknek délben jut 80 fillér a levesebédre. Tetfreöh Mária C^iila^siérék rendelhetők. Csafhay vegyipar, VIII., Sándor u. 19. A magasabb lakbér a mai minisztertanács előtt A mai minisztertanács foglalkozik azzal írz előterjesztéssel, hogy az 1508 forintnál magasabb fizetésű személyek élelmiszerjegyükért 10 forintot fizessenek. Ugyancsak a mai minisztertanács tárgyalja nagyobb jövedelműek magasabb lakbérére vonatkozó javaslatot is. Újabb 902 hadifogoly tért haza Köztük a hősi halottnak vélt Kubinyi boxbajnok is Debrecen, okt. 31. A Világ tudósítójának telefonjelentése.) Tegnap este a Debrecenbe érkezett hadifogolyvonattal 902 magyar hadifogoly tért haza. Közüülük 2 tiszt, 27 tiszthelyettes, 086 legénységi állományú és 292 munkszolgálatos. A most hazatért hadifoglyok a 7217. Krematorszk-Sztalinoi, a 242. Sztálinod és a 12/22. Dombasz-i táborból jöttek. Ezen a vonaton érkezett haza a hadifogságból a korábban hősi hajónak vélt Kubinyi Frigyes Európabajnok ökölvívóink is. Mennyi üzemanyag jár az autóknak A közlekedésügyi miniszter rendeletet bocsátott ki a közúti gépjáróműveik üzemanyag menynyiségének megállapításáról Benzinüzemű személygépkocsi számára — ha a hengerűrtartalom legfeljebb 1000 kibem — 60, 1001 - től 2000 köbem 100, 2000 köbemen felül 150 liter benzin kell havonta kiszolgáltatni. Az állami, valamint közhasználól személygépkocsi, autótaxi vagy bérautó számára a megállapított mennyiség kétszeresét kell kiszolgálatni. Abobusz, mentő, hullaszállító, tűzoltó, öntözővontatógépjármű számára — hansúlya legfeljebb 2000 kg —■ 200 lPer. 2001—3000 kg ig 300 liter, 3000 kg on felül 500 liter benzint, illetőleg gázolajat kap havonta Az állami stb. gépek ebben a kategóriában is az üzemanyag kétszeresét kapják. Motorkerékpár részére 350 köb.cmnig 20 liter, ezen felül 40 liter benzint kell kiszolgálatni. Sebességváltó olajat félévenként adnak. Nagy Mozart-est a Zeneakadémián Holnap, november 1én este nyolc órai kezdettel nagy Mozart hangversenyt rendeznek a Zeneakadémián A Rádiózenekar műsorára tűzte Mozart egyik legcsodálatosabb alkotását, a G-moll szimfóniát, amelyet Polgár Tibor vezényel. Székely Mihály Sarastro két áriáját szólaltatja meg a Varázs fuvolából. Garai György az A-dúr hegedűversenyt játssza. Cca 1000—1500 négyzetméter területű üzemházat keresünk megvételre Rákóczi-út, Somogyi Béla-út, Budapart és Ferdinánd-híd körzetiben. »Csembán« jeligére Patak hirdetése* Bajcay-Zsinsziky-út 29. Szombat Zoltán Irén, a palesztinai neves magyar operaénekesnő Pamína áriáit énekli. A zenekari Mozart. est a Rádiózenekar nagy erőpróbája tesz A kiváló műsor egy érdeklődésre tarthat számot. Koszorús ízléses kivitelben Phauthia virágüzlet Váci utca 9. Telefon: 180—448. (X) Orvosi hir. Dr. Herényi Bert* fogszájbetegségek fixak orvosa (IV. Horfokos 5. T. 882-169) rendelését újra nyert. kezdte. (X) mm Száraz, földszinti, vagy csak pár lépcsős lejáratú raktárhelyiséget, sürgősen keresünk kb.200-500 m5 területtel Értekezni: »Szikra« .Tózsefkörút 5. Papírosztály.