Világ, 1948. augusztus (950-973. szám)

1948-08-01 / 950. szám

Vasárnap VILÁG Ma átadják az ügyészségnek a földmívelésügyi panamák vádlottjait Ma délután szállítják át az államügyészség Markó­ utcai fog­házába a földművelésügyi minisz­tériumban leleplezett panama va­lamennyi vádlottját. A fogházban minden intézkedést megtettek, hogy a bűnszövetkezet gyanúsítottjait zavartalanul tudják elhelyezni. Még szombaton az államügyész­ség és a népügyészség megbízottai­­ megkezdik az iratok tanulmányozá-­­­sát és utána a vádlottak kihallga-­­ tását. Tekintettel a letartóztatottak­­ nagy számára, az ügyészi kihallga­tások hosszabb időt vesznek­­ igénybe. A szabotázzsal, hűtlen kezelés­sel gyanúsított tisztviselők ügye részben az államügyészségre, részben a népügyészségre kerül. Az­ államellenes­­bűncselekmények­ben a népbíróság különtanácsa ítélkezik. A hároméves terv és a gazdasági rend védelmébe ütköző bűncselekmények elkövetői az uzsorabíróság különtanácsa elé, súlyosabb esetekben pedig mun­­kásbíróság elé kerülnek. A rendőrségen felvett terjedel­mes vallomásokat és jegyző­könyveket az ügyészek éjt nap­pallá téve tanulmányozzák. E nagyszabású bűnügyben szeptem­ber első napjaiban a bűnösök a bí­róság elé kerülnek és ott felelnek majd bűncselekményeikért. Izraelben hősi halált halt és fossásba esett magyarországi bevándoroltak újabb névsora Tel-Aviv, július 31. (A Világ tudósítójának kábeljelentése.) A Palam Press újabb listát közöl a­zo­król a rmagyarországi bevándoroltakról, akik Izrael védelmében hősi halált haltak vagy fogságba estek. Hősi ha­lottak: Szász Vince (Jeruzsálem), Berkovics Sándor fizikus, a jeruzsálem­i egyetem adjunk­tusa, Landau Dow, Winkler B. (Boáz?), Salamon Hadassa (Jeruzsálem), Bauer László (Jeruzsálem), Seelenfreund J­­(Jeruzsálem), Rosenbaum Jó­zsef, volt bori munkaszolgála­tos. 22 éves, Schwartz József (Afikim), Hirsch Menachem joghallgató, szül. 1913. Grósz J. vollt tartalékos román tiszt Marosvásárhelyről, Löchni­cz Menacheon galántai születésű joghallgató. Fogságba estek s szír­iai fo­golytáborban vannak: Stignitz Andor (Tiberias), Fried Emil (Tel-Aviv), Guz­­mann A. (Kfar Gileadi), Beke P. (Kfar Blum), Stahl Sándor (N. Jabotinsky), Steiner Zol­tán (Amir), Heivwnn I­ (Kfar Gileadi). A betlehemi kórházban fek­szik Feh­ér C. volt budapesti la­kos. Kfár Dezsőt sebesülten szállították a transzjordániai hadifogolytáborba. Halmi József Ki kell tenni a kapualjakba a lakók névjegyzékét A postások panasszal fordultak a polgármesterhez, hogy a lakók névjegyzéke nagyon sok kapualj­ban hiányzik s emiatt a postai kéz­besítés gyakran nehéz. A polgár­­mester felhívja a budapesti ház­­tulajdonosokat, hogy a lakók név­jegyzékét pótolják. A pontosan, olvashatóan elkészített névjegyzé­ket megfelelő világos helyen kell elhelyezni a kapuk bejáratánál. A kötelességüket elmulasztó háztulaj­donosok, illetve gondnokok vagy házfelügyelők ellen kihágási el­járást indítanak. Ötszáz osztrák gyermek ingyenes üdültetése Magyarországon A népjóléti minisztérium és a főváros szociálpolitikai osztálya együttes tájékoztatót adott a saj­tónak az idei nagy üdültetési ak­cióról. Ennek keretében nemcsak 300.000 kiskorú jut nyári pihenő­höz, hanem­ 500 ausztriai gyermek is ingyenes üdüléshez jut. Gerő Ernőné bejelentette, hogy , a vendéggyerekek nagyobbik fe­­l­­ét a tiszadobi Andrássy-kastély­­­ban helyezik el. Stern Szeréna ta­­nácsnoknő közölte, hogy rövide­sen legalább 20.000-re emelkedik a főváros üdültetési akcióiban részt­vevő gyermekek száma- Karl Des­­ser, az osztrákok kiküldöttje szo­­­morú adatokat közölt Ausztria gyermeksta­tiszti­karából. Kiemel­te, hogy az ottani gyermekek majdnem 80 százaléka hajlamos a tbc-re, hiányos tápláltsága miatt. Trafikba rohant a teherautó Négy fiatal lány súlyosan megsebesült Tegnap délután egy teherautó,­­ amelyet Hopp Sándor gépkocsi­­vezető vezetett, berohant a Bi­­hari-út és Balkán­ utca kereszte­zésénél lévő trafikba és súlyosan megsebesítette az üzletben tartóz­kodó Fábián Ilóna 15 éves, Makó Mária 16 éves, valamint Kiszeli Jolán 14 éves és Kisseli Irén 17 éves tanulókat. A Szent István­­kórházba vitték őket. Münnich főkapitány átvette hivatalát Dr. Münnich Ferenc rendőr­­altábornagy, az államrendőrség budapesti főkapitányságának ve­zetője, szabadságát tegnap dél­után befejezte és tegnap este Ba­­latonlelléről Budapestre érkezett. A főkapitány ma reggel átvette hivatalának vezetését. DIPLOMÁT SZERZETT a Zene­­művészet Főiskola énektanszakán Pe­ra László budapesti pincér, aki egy Andrássy-úr étteremben dol­gozik. 1948 augusztus 13 Belefulladt a vízgyűjtő medencébe Tegnap délután a csepeli tűsz­oltólaktanya udvarának vízgyűjtő medencéjébe fürdés közben bele­­fulladt Baka Ernő 25 éves orvos­­tanhallgató, 40 fillér a buci. A hivatalos­ lap a G. F. főtitkárának rendeletét köz­li. A rendelet értelmében a rozs­lángból, finom lisztből, vagy főző­­lisztből készült, legalább 5.8 dkg., de legfeljebb 6.2 dkg. súlyú, jegyre adott buci legmagasabb fogyasztói ára darabonként 40 fillér. A rende­let augusztus 1-én lép életbe. Az Állami Áruházakban régi ár­vásári ár 1. Tenisz zokni, színes és fehér. ...... JbrS&T 3.80 2. Férfi pamut zokni.......... 4.82 3. Férfi bokafix (flór) J&z&Zf 5.00 4. Nadrágtartó I. a. minőség..............................­ . Jatr&ST 6.80 5. Mosó karton, színes minták ....... 8.40 6. Garbó női pullover................................................JUM&3T 0.80 7. Gyermek pólóing......................................................JUhOtiT 10.46 8. Férfi színes alsónadrág.............................. JJS*SO' 13.80 9. Ezüst Páris műselyem harisnya ...... -23s®ö' 14.90 10. Férfi Ing porez röv. ujjú . ................................... 19.80 11. Tisztaselyem nyakkendő ........ 19.80 rizsldr názáHár 12. Bébi látszó, kötött ..... . . . VMMT 19.80 13. Imprimé, műselyem cHvat, mifiák. . . . JS.M­I 24.80 14. Férfiing röv. ujjú kék és drap színben . . . ISOeOO* 29.80 15. Gyapjú női pullover ........ JK­OtT 37.80 16. Divatos pullover tisztagyapjú ..... 1 08*1^ 68. 17. Kockás női ruhaszövet 140 cm széles . . . JUMMT 39.80* 18. Gyapjú tropikál, drap és szürke színben 140 sz. JAtWST 56.80 19. Női divatszandál, drap....................................58.20 20. Női divatszandál, fehér....................................JBOsOO 63.20 21. Tropikál férfiöltöny divatos szabás .... 38®^ 288.­ 22. Fejkendő, színes mintával ...... 5.70 Vidékre postaosztályunk utánvéttel szállít, kérjük nb. rendelését központunkba IX., Calvin-tér 7. szám alá beküldeni Jelszavunk: többet, jobbal, olcsóbban a dolgozóknak

Next