Világgazdaság, 1969. március (1. évfolyam, 42-60. szám)

1969-03-01 / 42. szám

VILÁGGAZDASÁG 1969. MÁRCIUS 1., SZOMBAT I. ÉVFOLYAM 42. SZÁM Nixon gazdasági tárgyalásai Nixon már Párizsban tárgyal, de elő­ző tanácskozásairól csak most kezde­nek szivárogni a részletesebb értesülé­sek. A jelentések­­különösen a bonni tár­gyalások fontosságát emelik ki. A Reu­ter idézi az elnök kíséretének egyik tagját, aki azt mondotta, hogy az ame­rikai—nyugatnémet kapcsolatok törté­netében a Nixon—Kiesinger-megbeszé­­lés volt eddig a leggyümölcsözőbb. Az amerikai diplomata szerint Nixon és útitársai szilárdan hiszik, hogy az el­nök bonni megbeszélései lényegesen hozzájárulnak annak a kedvetlenségnek az eloszlatásához, ami ez idő szerint a csatorna két oldalán kialakult, a Nyu­­gat-Európa gazdasági és politikai jövő­jével kapcsolatos nézeteltérés miatt. Az amerikai források hangoztatják, hogy a nyugatnémet vezetők és Nixon igen messzemenő egyetértésre jutottak ab­ban, miképp történjen a nyugati poli­tika kialakítása, melyek az ésszerűen kitűzhető célok, és milyen témákban munkálható ki megállapodás. Londonban Wilson brit miniszter­­elnök a parlamentben nyilatkozott. Üd­vözölte Nixon felhívását a világkeres­kedelem szabadabbá tételére, és azt ál­lította, nem tárgyalnak mélyebben De Gaulle elgondolásairól. A brit kormány v­áltozatlanul fenntartja a Közös Piac­hoz benyújtott felvételi kérelmét. Az amerikai elnök és az olasz vezetők — jelentik Rómából — egyetértettek abban, hogy folytatni kell az erőfeszí­téseket Európa egyesítéséért, de egy­szersmind meg kell akadályozni, hogy Franciaország és közös piaci partnerei hátat fordítsanak egymásnak. A két fél szerint „szilárdan és józanul” tovább kell haladni a „nyitott Európa felé”, amely magába foglalja Nagy-Britan­­niát is. A tanácskozáson Colombo olasz pénz­ügyminiszter síkra szállt a kereskede­lem szabaddá tételéért, Nixon pedig kö­zölte, ellenáll minden olyan kísérletnek, ami protekcionista gátakat emelne a ke­reskedelem útjába. Colombo kifejtette, hogy Olaszország támogatja a speciális lehívási jogok rendszerének bevezeté­­­sét, az ún. „papírarany-tervet”, de el­lenzi, hogy nemzetközi pénzügyi érte­kezletet hívjanak össze, többek között az arany áráról — mert az — úgymond nem gyümölcsöző a jelenlegi időpont­ban. (Nixon hasonlóan gondolkodik. A londoni Financial Times idézi kijelen­tését, amely szerint szükségtelennek tartja monetáris csúcsértekezlet össze­hívását.) Colombo azt is Nixon tudomá­sára hozta, hogy Olaszország helytele­níti a rögzített devizabeváltási rendszer módosítását, „flexibilissé” tételét. Ez könnyebbé tenné ugyan az Egyesült Ál­lamok számára, hogy felszámolja fize­tési mérlegének deficitjét, de ugyanak­kor az USA-ban elszigetelődési tenden­ciákat, Európában pedig­ pénzügyi prob­lémákat idézhetne elő. (A rugalmasabb rendszer keretében a devizák egymás­hoz viszonyított árfolyama szélesebb ha­tárok között ingadozhatna, s ezért ke­vésbé lennének kitéve a drasztikus ki­igazítások, például a leértékelés veszé­lyének.) Colombo megjegyezte: „A Kö­zös Piac hat országának ki kell tartania egymás között a rögzített deviza-ár­folyamok mellett, különben összeomlás következik be. Az olasz politikusok tá­jékoztatták az amerikaiakat arról is, hogy Olaszország ellenzi az aranyár fel­emelését. Közben folytatódik a vita a Nyugat­európai U­nió szerepéről és hatásköré­ről. A szervezet állandó tanácsa munka­­csoportot alakított jogi szakértőkből annak tisztázására, hogy miképp tör­ténhet a testület összehívása. Bonnban Klaim külügyi államtitkár kijelentette: az NSZK a Nyugat-európai Unió kí­nálta kooperációs lehetőségek „aktív és intenzív” hasznosítását óhajtja. Kö­zölte, e kérdés fontos téma lesz a jövő havi francia—­nyugatnémet tárgyalá­son, amikor Kiesinger De Gaulle-hoz látogat. Londoni jelentés szerint a diplomá­ciai megfigyelők a szenvedélyek lecsil­­lapulására számítanak az angol—fran­cia vitában. A csatorna másik oldalán, Párizsban, a külügyminisztérium szó­vivője bejelentette: a francia kormány rövidesen válaszol a brit üzenetre, amely üdvözli a gondolatot, hogy a két kormány kezdjen megbeszélést Európa gazdasági és politikai jövőjéről. (Reu­ter) Megkezdte munkáját a magyar-francia gazdasági és ipari együttműködési vegyes bizottság Ülést tartott a magyar—francia gaz­dasági és ipari együttműködési vegyes bizottság m­agyar tagozata Budapesten. A vegyes bizottság létrehozására­­ Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke, a múlt év tavaszán Franciaországban tett látogatásakor állapodott meg a francia miniszterelnökkel. A vegyes bizottság­ 1968 decemberében tartott alakuló ülésén a két ország kormá­nyainak megbízottai aláírták a kor­mányközi gazdasági-ipari együttműkö­dési megállapodást. A megállapodással kedvező feltételeket igyekeznek terem­teni a két ország gazdasági kapcsolatai fejlődéséhez, egyúttal a megállapodás megkönnyíti a kooperációban előállí­tott termékek, gépek és felszerelések, alkatrészek stb. kölcsönös szállítását, kereskedelmi forgalomba hozatalát, esetleg közös márka használatát a két ország piacán vagy harmadik piacon. Elősegíti és megkönnyíti továbbá a dokumentációcseréket, a licenvásárlá­­sokat, s azok felhasználását. A koope­rációban készülő termékek mennyiségi korlátozások nélkül, illetve kontingen­sen felül szállíthatók. A megállapodás megjelölte, milyen termékek gyártására alakítható ki ko­operáció, így például a színes tv-rend­­szer kialakítása, a gépkocsiipar, ipari és egészségügyi járműgyártás, orvosi és se­bészeti berendezések, elektromos készü­lékek, elektronikus,, kibernetikai szá­mító- és számológépek gyártása, továbbá a kohászat és a gépipar, a gyógyszer­­ipar, a petrokémia, az alumíniumipar, a könnyűipar, valamint a mezőgazdaság. A vegyes bizottság magyar tagozata a megállapodás létrejötte után, azonnal megkezdte működését. Legutóbbi ülésén megállapította: a vállalatoknak maguk­nak kell kezdeményeznie a kooperáció­kat és ezt követhetik a hivatalos szer­vek megállapodásai. Ennek elősegítésére, áprilisban a Külkereskedelmi Miniszté­rium, valamint a KGM illetékes főosz­tályainak szervezésében magyar sparc vezetőkből, szakemberekből álló kül­döttség látogat Franciaországba és még idén a francia gyárosok szövetségének és a kereskedelmi központnak bevásárló küldöttségét fogadja a Magyar Kereske­delmi Kamara. Az együttműködésben érdekelt ma­gyar és francia iparágak, gyárak kép­viselői egy-egy témakör szakembereiből munkacsoportokat hoznak létre, hogy tanulmányozzák a francia, illetve ma­gyar vállalatoktól érkező, az együttmű­ködésre vonatkozó javaslatokat. A mun­kacsoportok tavasszal tartják első ülé­seiket. HÖCHERL A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKÁRÓL Anglia közös piaci belépése mellett foglalt állás a Bundestag szerdai ülésén az NSZK földművelésügyi minisztere, Höcherl és hangsúlyozta, hogy a mező­­gazdaság területén sincsenek ennek át­hághatatlan akadályai. A miniszter el­mondotta, hogy a vezetése alatt álló mi­nisztérium máris kontingenslistákat dol­goz ki, melyeket a közös agrárpolitika keretein belül alkalmaznának. Az angol csatlakozás nem valósítható meg csupán jóakarattal —, közölte a miniszter. A vita során Höb­erl sajnálatát fe­jezte ki — anélkül, hogy megnevezte volna Franciaországot­­ az Anglia be­lépésével kapcsolatos huzavona miatt, de mint mondotta, Nyugat-Németország nem tud közvetítőként fellépni. Az angol mezőgazdasági miniszter áprilisi látoga­tása alkalmat nyújt majd a csatlakozás következtében felmerülő mezőgazdasági problémák közös tanulmányozására — fejezte be nyilatkozatát a miniszter. (Reuter) SZOVJET-URUGUAYI KERESKEDELMI ÉS HITELEGYEZMÉNY Moszkva, február 26. — A Szovjet­unió és Uruguay kereskedelmi és hitel­egyezményt kötött. Az egyezménytől a két ország közötti gazdasági kapcsola­tok fellendülését remélik. A Szovjetunió az egyezmény kereté­ben Uruguaynak 20 millió dollár hitelt biztosít szovjet gépek és berendezések vásárlására, elsősorban a mezőgazda­ság és a közlekedés fejlesztéséhez. A Szovjetunió a­z elmúlt négy napban Argentínával, Brazíliával és Chilével is hitelegyezményt (kötött, (Reuter) KONJUNKTÚRAFÉKEZŐ INTÉZKEDÉSEK AZ NSZK-BAN A nyugatnémet gazdaság túlfűtöttsége szükségessé teszi, hogy a bonni kor­mány a Szövetségi Bankkal közösen ter­vet dolgozzon ki a konjunktúra leféke­zésére — ebben állapodott meg az NSZK három gazdasági vezetője, Strauss pénzügyminiszter, Schiller gazdasági miniszter és Blessing, a Jegybank el­nöke. A három gazdasági vezető megbeszé­léséről ezen kívül nem hoztak nyilvá­nosságra részleteket, de Strauss a nyu­gatnémet Kereskedelmi és Iparkamara évi közgyűlésén a közületek kölcsönfel­vételének korlátozását, a közületi tarto­zások törlesztésének meggyorsítását és különleges tartalékalap létesítését em­lítette, mint lehetséges intézkedést. Ki­jelentette, hogy nem gondolnak az adók emelésére, de figyelmeztette a nyugat­német ipart, hogy a korlátozó intézke­dések terhének nagy részét vállalnia kell. A gazdasági minisztérium egyébként bejelentette, hogy napokon belül felfüg­geszti a rendkívüli pénzügyi intézkedé­seket, amelyeket tavaly novemberben hoztak a spekulációs pénz beáramlásá­nak lassítása érdekében. A november­ben beáramlott rövid lejáratú külföldi fizetőeszközök ugyanis időközben újra eltávoztak és így megszűnt az a veszély, amely e spekulációs mozgás következté­ben a nyugatnémet fizetési mérleg egyensúlyát és a nemzetközi valuta­­rendszert fenyegette — mondja a gaz­dasági minisztérium közleménye. (Reu­ter) A CSEHSZLOVÁK IPAR VERSENYKÉPESSÉGE A NYUGATI PIACOKON Cernik csehszlovák miniszterelnök feb­ruár 27-én a cseh területein működő vál­lalatok­­ alapfokú pártszervezeti elnökei előtt mondott beszédében az ipar ver­senyképességével is foglalkozott. A ter­mékek minőségét javítani kell — mond­ta a Reuter-iroda jelentése szerint —, hogy Csehszlovákia keményvalutához jusson és ezen új gépi berendezéseket vásárolhasson. Jelenleg Csehszlovákia ipari termelé­sének csak 12 százaléka felel meg a mi­nőségi követelményeknek, amelyek a vi­lágpiaci versenyképességhez szüksége­sek. További 73 százalék csak átlagos minőségű, a fennmaradó 15 százalék pe­dig elavult cikkeket termel. Megjegyezte Cernák, hogy az Angliába exportált csehszlovák gépeket csak fele annyiért lehet eladni, mint a hasonló angol vagy nyugatnémet gyártmányú gépeket és csak negyedéért a Svájcban gyártott gépek árának. A SZOVJET OLAJIPAR FEJLŐDÉSE Az elmúlt évben a Szovjetunióban 310 millió tonna nyersolajat hoztak felszínre, s a folyó évben a kihozatal előreláthatólag 326,5 millió tonnára emelkedik. Tekintélyes növekedést vár­nak a nyugat-szibériai és kazahsztáni új olajterületek termelésében. A nyugat­szibériai olajtermelés 57 százalékkal emelkedik az idén, és meghaladja a 19 millió tonnát. A második világháború előtt a használható olajkészletek 80 százaléka a Kaukázusban v­olt talál­ható, főként az Apseron-félszigeten. Je­lenleg az Ural—Volga terület szolgál­tatja a teljes termelésnek több mint 70 százalékát. Az olajipari minisztérium közlése szerint 1961—1965 között 907 olajelőfor­dulást fedeztek fel a Szovjetunióban, főként új területeken. 1966 óta újabb 218 előfordulást találtak. A Szovjetunió évi teljes termelése évenként átlagban 19—20 millió tonnával nő. Az 1969. évi tervek elősegítik a fino­mított termékek mennyiségének, növe­lését és minőségének megjavítását. A magas oktánszámú benzin termelése 19 százalékkal emelkedik, a kénszegény Diesel-olajé pedig 10 százalékkal. Az olajfinomító-kapacitás már 1966—67- ben figyelemreméltó mértékben nőtt és az autóbenzinre, Diesel-olajra, mazutra és bitumenre vonatkozó terveket túltel­jesítették. Növekedett a magas minő­ségű termékek mennyisége is. Így pél­dául 2,4-szeresére emelkedett az A—75 típusú autóbenzin termelése és 1,3-sze­­resére a kénszegény Dieselolaj-termelés. A Tyumen környékéről és Mangyilak­­ból érkező olaj áradata 1969-ben vár­hatóan nőni fog. Ezt az anyagot a vol­­gográdi, orszki és igurjevi finomítóban fogják feldolgozni. Az ország legjelentősebb olajkészletei keleten találhatók, ezért azoknak a fo­gyasztókhoz való eljuttatása egyre na­gyobb fontosságúvá válik. A folyó év­ben 8300 kilométer hosszúságú olaj- és gáz­ fővezetékek létesítését vették tervbe. Szakértők véleménye szerint igen lé­nyeges, hogy a termelési eljárásokat tö­kéletesítsék és ezzel is elősegítsék a szovjet olajipar további műszaki fejlő­dését. A teljesítménynövelés műszaki eszközei között­ fontos szerepet játszik az olajtartalmú rétegekbe való víz­be­fecskendezés, amelynek révén a réte­gekben uralkodó nyomást állandósítani lehet, így az olaj felszínre hozását elő­­segítik. A Szovjetunió olajtermé­líkénarc 70 százalékát ezzel a módszerrel nyerik. Hamarosan bevezetik a Szovjetunióban is az Egyesült Államokban, Mexikóban és­ Venezuelában már alkalmazott mód­szert, amelynek segítségével több egy­más alatt fekvő olajréteget egy fúró­lyukon keresztül lehet kitermelni. En­nek a módszernek a szélesebb körű al­kalmazását akadályozza azonban a szükséges mélyfúrófelszerelések hiánya, az olajipart tehát sürgősen el kell látni kellő mennyiségű berendezésekkel. Fűtőberendezések gyártásában a Szovjetunióban már jelentős eredmé­nyeket értek el. Az országban ez idő szerint túlnyomórészt a turbófúrási el­járást alkalmazzák, amelytől ige­n so­kat vártak az Ural és Volga környéki olajmezők minél előbbi hasznosítása ér­dekében. Több ország szovjet licencet vett át ilyen turbó-fúróberendezések gyártására. Legújabban ötvözött alumí­nium és műanyag csöveik kiterjedt hasz­nálata révén módosítják és korszerű­sítik a forgófúrófejes (úgynevezett „Rotary”) fúrási módszert. A szovjet berendezésekkel 7000 méter mélységig lehet fúrólyukat készíteni. A Szovjetunió távlati tervei az olaj­ipar még intenzívebb fejlesztését irá­nyozzák elő. Az olajkihozatalt 1975-ig évi 450—460 millió tonnára kívánják emelni. Az 1971—75. évek során össze­sen 2,1 milliárd tonna olaj termelését tervezik. Érdekes szembeállítani ezt a teljesítményt azzal a ténnyel, hogy az egész országban az elmúlt 50 év alatt összese­n 3 milliárd tonnát termeltek ki. Szovjet geológusok becslése szerint az egész világon 32 millió négyzetkilomé­ter a kiterjedése azoknak a területeik­nek, amelyek alatt gáz- és olajkészletek várhatók. Ebből a területből 11 millió 800 ezer négyzetkilométer fekszik a Szovjetunió területén, 6 millió 400 ezer négyzetkilométer tartozik az USA-hoz­ és 13,8 millió négyzetkilométer egyéb államokhoz. A szovjet olaj jelentős része az Ural­­hegység, a Volga területe és az északi Kaukázus környékén nyerhető. Út ha­talmas és több mint 4 ezer méter mély­ségben fekvő olajkészleteket találtak Grozny környékén, továbbá a Kospi-tó partjai közelében. A legkedvezőbbek a kilátások Nyu­­gat-Szibériában, ahol az olaj- és gáz­készletek sokkal nagyobbak, mint az ország összes egyéb részeiben együttvé­ve. A kutatóintézetek szerint az innen származó olaj önköltségi ára lényege­sen alacsonyabb lesz az országos át­lagnál, ezért rendkívül fontossága van a nyugat-szibériai olaj és gáz bázisán nagy ipari létesítmények mielőbbi ki­építésének. A legnagyobb olajmezők közé tartozik Mangyilak is, ahol magas parafintartalmú olaj előfordulások van­nak. E területek a potenciális évi kapa­citása több tucat millió tonnára tehető. A belföldi kereslet emelkedése elle­nére a Szovjetunió évről évre növeli £ c vm³■_jó + 'CTf C-1 ^in 5 s cl­sjtjgPi­ben. Az utolsó tíz év alatt ennek az exportja hatszorosára nőtt és 1967-ben elérte a 77,5 millió tonnát. A szovjet olajat több mint ötven ország vásárol­ja, e téren Olaszország vezet, amely 1967-ben 10 és fél millió tonna nyers­olajat és 1,4 millió tonna olajterméket vett át. A Szovjetunió exportjában a gépek és berendezések után második helyen áll a nyersolaj és az olajter­mékek. A fejlett tőkésországok felé irá­nyuló exportban ezek a termékek kép­viselik a legnagyobb értéket. (Ekotassz) WASHINGTON EXPORTKAMPÁNYRA KÉSZÜL Stans amerikai kereskedelmi minisz­ter az Egyesült Államok exportjának nagyszabású fellendítését sürgette, ne­hogy a fizetési mérleg 1969-ben „je­lentős” deficittel záruljon. A kormány hozzávetőleges előirány­zata szerint 1973-ra el kell érni az évi 50 milliárd dolláros exportot. Tavaly az Egyesült Államok összes exportja 16,2 milliárd dollárral maradt el ettől az összegtől. A miniszter néhány héten belül euró­pai útra indul, hogy igyekezzék új pia­cokat feltárni az amerikai iparcikkek számára. A kongresszus két házának közös gazdasági bizottsága előtt tett nyi­latkozatában kifejtette, hogy új erő­feszítések kellenek az import „abnor­mális növekedésének” megállítására. A miniszter utalt arra, hogy 1968-ban az Egyesült Államok fizetési mérlege mintegy 190 millió dolláros, tehát igen szerény aktívummal zárult. Az előző évben azonban több mint 3 és fél mil­liárd dollár volt a deficit. Azok a kö­rülmények­ amelyek 1968-ban lehetővé tették az aktív fizetési mérleget, „nem olyan tartósak, hogy a mérleg javulá­sát véglegesnek tekinthessük. Fel kell tételeznünk, hogy 1969-ben, ha csak speciális tranzakciókra nem kerül sor, ismét deficit, sőt talán jelentős deficit mutatkozik.” A miniszter megjegyezte, hogy az im­port növekedése, amely nagyrészt a ma­gas belföldi áraknak a következménye, komoly nehézségeket okoz több ameri­kai iparágban, különösen az acél- és a textiliparban. Nixon elnök azonban el­lenzi az importkontingensek bevezetését és más protekcionista intézkedéseket Felszólalt a közös kongresszusi gazda­sági bizottság ülésén Roth volt keres­kedelmi különmegbízott is, s hangoz­tatta, hogy az Egyesült Államok keres­kedelempolitikájának egyik fő céljául a mezőgazdasági cikkek kereskedelmé­nek liberalizálását kell kitűzni. A mező­­gazdasági kereskedelem korlátozásai­nak kiküszöböléséhez szerinte az szük­séges, hogy átfogóbbá tegyék a belföldi mezőgazdasági programokat. Nagy feltűnést keltett Roth azzal a kijelentésével, hogy megváltoztatta vé­leményét az önkéntes exportkorlátozási megállapodásokról. Amikor még a kor­mány tagja volt, helyeselte az olyan programokat, mint például a japán és a nyugat-európai acéltermelők meg­állapodása, amellyel önként korlátozták az Egyesült Államokba irányuló acél­exportot. Most azonban arra a meg­győződésre jutott, hogy az ilyen és ha­sonló megegyezések gátolják a szabad kereskedelmet, megszegik a GATT elő­írásait, megkerülik a törvényes intéz­kedéseket, s végeredményben a fogyasz­tók számára drágább termékeket, az USA gazdasága számára pedig nagyobb inflációs veszélyt jelentenek. (Reuter) SVÁJC KÖVETELÉSEI ANGLIÁTÓL Nagy-Britannia egyelőre nem hívta le azt a 100 millió dollárt, melyet a nyugati vezető központi bankok múlt év szep­temberi megállapodása alapján a két­milliárd dolláros hitel keretében Svájc bocsátott a rendelkezésre. A svájci Nem­zeti Bank most közzétett évi jelentése szerint az angol kötelezettségek Svájc­cal szemben 1968 végén még mindig 82 millió dollárt tettek ki, bár a szigetor­szág 98 millió dollár hitelt az év folya­mán már kiegyenlített. Anglia tartozik még Svájcnak az 1966 júniusában igénybe vett 50 millió dol­láros készenléti hitel teljes összegével, és az 1965-ben rendelkezésére bocsátott 40 millió dollárból 25 millió dollárra. Svájc mindkét alkalommal a tíz vezető nyugati pénzügyi hatalom Anglia meg­segítésére kötött swap-hitelmegállapo­­dása értelmében nyújtotta a hiteleket. Továbbá 7 millió dollár tartozása van Angliának az 1967-ben felvett arany svájci frank készenléti hitelből. Annak idején Svájc 15 millió dollárral sietett Nagy-Britannia megsegítésére, hogy visszafizethesse az IMF-nél fennálló adósságát. A bank évi jelentése beszámol arról is, hogy december 31-ig Franciaország sem vette igénybe 100 millió dolláros kvótáját, amivel Svájc járult hozzá a francia frank megsegítésére nyújtott 2 milliárd dolláros nemzetközi hitelhez múlt év novemberében. A l­ ó Megszakadt a GATT tejtermék-értekezlete • Ismét a limitárakról • Csehszlovák cég részesedése külföldi vegyes vállalatokban

Next