Világgazdaság, 1969. december (1. évfolyam, 227-245. szám)

1969-12-02 / 227. szám

­ Szocialista küldöttségek Dél-Amerikában A Német Demokratikus Köztársaság kereskedelmi delegációja Limában tár­gyalásokat folytat gépek és iparcikkek eladásáról. Az eladások a két ország — Peru és az NDK — között megkö­tendő kereskedelmi egyezmény alapján bonyolódnának le. Küpper, a német de­legáció vezetője kiemelte, hogy országa nem egyszerű kereskedelmi egyezményt kíván kötni a dél-amerikai állammal, hanem az árucsere-forgalom mellett bő­víteni szándékozik a két ország közötti együttműködést, amely egyúttal meg­nyitná az utat az NDK perui beruházá­sai előtt is. A küldöttség vezetője a tudományos és technikai kapcsolato­kat és a tengerhajózást említette meg, mint a kooperáció jövőbeni legfonto­sabb területeit. Az NDK és Peru között folyó tár­gyalásokkal egyidőben sz­ovjet fémipari delegáció érkezett La Pazba, Bolívia fővárosába, hogy nem hivatalos láto­gatás keretében megtekintse az ország ónbányáit és tanulmányozza a színes­fémipar helyzetét. Megfigyelők szerint a látogatás logikus következménye a bolíviai katonai kormány határozatá­nak, hogy diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatokat kíván létesíteni a Szov­jetunióval. A katonai kormányzat hiva­talba lépése óta ez lesz az első alka­lom, hogy szovjet küldöttség látogatja meg a dél-amerikai országot. A szov­jet delegáció viszonozza az év elején a Szovjetunióban járt bolíviai szakértői küldöttség látogatását. (Reuter) VILÁGGAZDASÁG 1969. DECEMBER 2., KEDD I. ÉVFOLYAM 227. SZÁM Változatlan álláspontok Hágában A hágai parlament épületében hétfőn délután megnyílt a Közös Piac kor­mányfőinek hosszasan előkészített értekezlete, amelynek a megfigyelők általános véleménye szerint döntő jelentősége lesz a Hatok közösségének jövője számára. A megnyitó ülésen a delegációk vezetőinek általános nyilatkozata hangzott el. Ezek a nyilatkozatok nem tartalmaztak semmi meglepőt. A háromórás ülés után az újságírók megkérdezték Luns holland külügyminisztert, még mindig óvatos optimizmussal néz-e a további tárgyalások elé. Luns így válaszolt: „Óvatos vagyok." A találkozó francia kezdeményezésre jött létre. A napirenden is a franciák megfogalmazása szerint szerepelnek a megoldandó fő problémák — a közös mező­­gazdasági politika finanszírozása és az új tagok felvétele — mint „a közösség megszilárdítása, továbbfejlesztése és kibővítése”­. Ennek megfelelően a legnagyobb érdeklődés Pompidou állásfoglalását előzte meg, akiről Párizsban úgy tudták, látványos új kezdeményezéssel akar előállni Hágában (mint a VILÁGGAZDASÁG november 29-i számában beszámoltunk róla). Pompidou azonban csak általános­ságban tartotta fenn az eddigi francia álláspontot, konkrét javaslatainak előter­jesztését későbbre halasztotta. Brandt annál több javaslattal állt elő, de ezek is megfelelnek az NSZK korábbi állásfoglalásainak. A bonni kancellár egyébként­­ Pompidou rövid és általánosságokban mozgó beszéde után — eltekintett attól, hogy végig elmondja beszédének előre kiadott teljes szövegét. De Jong: Piet De Jong holland miniszterelnök megnyitó beszédében ünnepélyesen han­goztatta, hogy a megjelenteket „hazájuk a legnagyobb felelősséggel ruházta fel"­. „A problémák, amelyekkel a napokban foglalkozunk, nagy várakozást keltenek népeinkben. A várakozás és a nagy fe­lelősség miatt némi kezdeti habozás fo­gadta az értekezlet összehívására irá­nyuló francia kezdeményezést. Többen közülünk kételkedtek abban, hogy ilyen természetű találkozó egyáltalán ered­ményes lehet-e.” De — tette hozzá „fél­retettük kétségeinket és megteremtet­tük a bizakodás légkörét, amelyben ér­tekezletünk minden résztvevője kész ténylegesen hozzájárulni problémáink megoldásához”. Pompidou: Pompidou francia elnök szerint a Közös Piac kibővítésének problémáját „pozitív szellemben” kell megközelí­teni, de nem tévesztve szem elől a Ha­tok saját érdekeit. A külső országok csatlakozására irányuló tárgyalásokat először a közösségen belül kell előkészí­teni és kialakítani a Hatok egységes ál­láspontját. A tárgyalásokat a „közösség nevében és szellemében” kell folytatni. „Haladéktalanul hozzá kell látni a közös cselekvés fejlesztéséhez és ki­mélyítéséhez, különösen a monetáris és gazdasági politika összehangolásá­hoz. Ehhez meg kell határozni a reá­lis és pontos célkitűzések listáját,­ amelyeket lépésről lépésre kell el­érni.” Hozzátette, hogy ezzel a pont­tal kapcsolatban javaslatokat fog majd előterjeszteni. Visszatérve Anglia csatlakozásának kérdésére, Pompidou hangoztatta, hogy meg kell határozni a tárgyalások elő­zetes feltételeit. Nem szabad a közös­ség meggyengítésének és fellazításának árán bebocsátani Angliát és a többi jelentkezőt. Ellenkezőleg. Tovább kell erősíteni a közösséget és „a külső országok jelentkezését alá kell ren­delni annak, amit eddig elértünk és amit ezután kell megvalósítanunk”. Pompidou eszerint — mint a meg­figyelők mondják — nagyjából vál­tozatlanul fenntartja Franciaország sokszor ismételt álláspontját, amely szerint a tagfelvételi tárgyalások addig nem kezdődhetnek meg, amíg a Hatok végleg meg nem állapodtak a mező­­gazdasági politika finanszírozásában. Brandt: A nyugatnémet kancellár felszólí­totta a közös piaci országokat, közöl­ték Nagy-Britanniával és a többi belépésre váró országgal, hogy jövő év tavaszán megkezdődhetnek a csat­lakozási tárgyalások. Brandt szavai szerint, Nagy-Britan­­nia és más csatlakozni óhajtó orszá­gok nélkül Nyugat-Európa nem válhat azzá ami lehetne. Pompidou-hoz for­dulva kijelentette „ha Franciaország a közösség kibővítéséhez szükséges bizalommal válaszol az NSZK törek­véseire, ők méltányolnák e lépést.” Rámutatott arra, hogy a Közös Piac­nak nem szabad elfelejtkeznie az EFTA tagállamaihoz fűződő kapcso­latainak továbbfejlesztéséről, utalva Ausztriára és Svájcra, amelyek kü­lönleges egyezményeket kívánnak kötni a kibővített Közös Piaccal. Brandt javasolta, hogy együttes meg­beszéléseket tartsanak mind a teljes jogú tagságra törekvő, mind az együtt­működés különböző formái iránt érdek­lődő kormányok részvételével. E tanács­kozásokat azonnal meg kell kezdeni, mihelyt kezdetét veszi a már előterjesz­tett belépési kérelmek megvitatása. A közösség gazdasági és pénzügyi po­litikájáról szólva, tolmácsolta kormá­nyának állásfoglalását, amely hajlandó részt venni a gazdasági, majd később a pénzügyi unió megvalósításában. Nyu­­gat-Németország ugyancsak hajlandó teljes mértékben együttműködni egy Európai Tartalékalap megteremtésében. E célból közös igazgatás alá helyezné az ország valutatartalékainak megfelelő részét, összhangban a Közös Piac más tagországaival. Brandt javasolta, hogy a tanács dolgozzon ki programot a gaz­dasági és pénzügyi unió megvalósításá­nak menetrendjéről, és legkésőbb jövő évben fogadja el azt. A továbbiakban sürgette az Euratom válságának leküzdését és a hosszú le­járatú közös nukleáris kutatás finanszí­rozásának megoldását. A kutatási köz­pont támogatása mellett javasolta az Euratom szervezet tevékenységének ki­­terjesztését a nem nukleáris területekre is. Felhívta a figyelmet az agrárfeles­legek problémájának súlyos erőfeszíté­seket kívánó megoldására is. E közös­ség szabályozó mechanizmusát alap­vetően módosítani kell — mondotta a nyugatnémet kancellár. Hangsúlyozta, hogy az NSZK csak akkor hajlandó a francia javaslatot elfogadni, és­ a mező­­gazdasági finanszírozás kérdésében megegyezést keresni, ha biztos lehet a túltermelési problémák megvitatásának azonnali napirendre tűzésében. Eyskens: A belga külügyminiszter azzal állt elő, hogy fokozatosan valósítsák meg a Közös Piac egységes valutáját , és az amerikai Federal Reserve mintájára, állítsanak fel központi bankot. Rumor: Az olasz miniszterelnök rámutatott arra, hogy csak akkor lehetséges a Közös Piac mezőgazdasági finanszí­rozásának megoldása a francia elkép­zelések alapján, ha sikerül más terü­leteken is haladást elérni. Megfordítva a franciák érvelését, kijelentette, hogy a közösség megszi­lárdítása csak akkor képzelhető el, ha megegyeznek a továbbfejlesztés és a kibővítés kérdéseiben. Az olasz miniszterelnök szerint történelmi ha­tározatokra van szükség Hágában, és világos irányvonalakat kell megszabni a közösség kibővítésével kapcsolatosan. Március végét jelölte meg annak időpontjául, amikor a Hatok már közös álláspontot kialakítva, leülhet­nek a tárgyalóasztal mellé. A szovjet földgáz Az Essenben tárgyaló szovjet és nyugatnémet szakértők — a Reuter­­iroda értesülése szerint — megegyez­tek a Nyugat-Németországnak szál­lítandó szovjet földgáz mennyiségében, árában és a szállítás megkezdésének időpontjában. Eszerint 1973-ban indul el az első szibériai gázszállítmány az NSZK felé, és az első évben 500 millió köbmétert adnak el a nyugat­európai országnak. A leszállítandó mennyiséget évente 500 millió köb­méterrel növelik, egészen 1978-ig, amikor az évi kvóta eléri a 3 mil­liárd köbmétert. Az árról a jelentés nem tesz említést, de hangsúlyozza, hogy az állítólagos megegyezés alap- Nyugat-Európá­ban tán a tárgyalások közeli befejezésére lehet, számítani. Nem igazolják a földgáztárgyalá­sokról szóló kedvező híreket a bonni jelentések, amelyek szerint az ott tár­gyaló szovjet és nyugatnémet dele­gáció nem jutott közös álláspontra a Szovjetuniónak szállítandó 1,4 millió tonna acélcső áráról. A csöveket az NSZK a szovjet földgázszállítások ellenértékének egy részeként szállí­taná. A márka felértékelése és a nyugatnémet acélárak emelkedése kö­vetkeztében a szerződéses ár mintegy 10 százalékkal drágul. •A Szovjetunió már megegyezett Fran­ciaországgal és Ausztriával, hogy szibé­riai földgázt ad el a két országnak Szovjet mérnökök nagyszabású, a föld­gázipart fejlesztő terven dolgoznak, amelynek nyomán több, egymással pár­huzamos csővezeték-rendszerrel kötnék össze a sarkkör közelében felfedezett északi gázmezőket a Leningrád kör­nyéki ipari körzettel. Hasonló terveket készítenek az Urálon túli területek óriási földgázkészletének hasznosításá­ra: csővezeték segítségével a Szovjet­unió európai részébe és más európai országokba juttatnák el a hatalmas ter­mészeti kincset. Első lépésként az Ob medencéjében fekvő urengói földgáz­mezőt (amely a szovjet szakemberek szerint a világ leggazdagabb földgáz­­forrása) kötik össze az európai résszel. A TASZSZ jelentése szerint a Szibéria— Európa földgázvezeték kapacitása olyan hatalmas lesz, hogy a jelenleg kitermelt összes szovjet földgáz továbbítása sem használná ki teljesen. • A zöldség és gyümölcs világpiaca C• Hozzászólás a nyereséghez • Konszolidálódik a csehszlovák gazdaság Az integráció és a külkereskedelem­­s KGST-ORSZÁGOK VALUTÁRIS PÉNZÜGY­ RENDSZERÉNEK HATÁSA A KGST-országok közötti sokoldalú elszámolási rendszert 1964. január 1-én kezdték meg a Nemzetközi Gaz­dasági Együttműködési Bank (NGEB) keretében. A sokoldalú elszámolás bevezetése a KGST-országok közötti fizetési forgalomban azt a felismerést tükrözte, hogy a bilaterális elszámolás az adott időszakban már nem ösztö­nözte kellően a KGST-országok kö­zötti áruforgalom fejlődését. A sok­oldalú elszámolási rendszer előnye a kétoldalúval szemben elsősorban ab­ban van, hogy a bilaterális fizetési egyensúly követelményének feladásá­val módot ad az árucsere-forgalom nagyobb ütemű fejlesztésére. Ugyanis az áruforgalom volumenét nem kor­látozzák szükségszerűen a bilateráli­san kisebb szállítóképességű fél le­hetőségei. Az elmúlt öt év tapasztalatai azon­ban azt mutatják, hogy a sokoldalú elszámolások előnyei a­z NGEB munkájában mutatkozó számos pozitív vonás mellett — nem érvényesülhet­tek a KGST-országok közötti külke­reskedelmi és fizetési forgalomban. Általánosan elfogadottnak tekinthető értékelés szerint a KGST-országok közötti valuta-, pénzügyi és külkeres­kedelmi mechanizmus egyéb negatív vonásaiból következően és azokkal kölcsönhatásban a NGEB-on át bonyo­lított elszámolások hiányosságai első­sorban az­­ alábbiakban jelentkeztek: 1. A KGST-országok a sokoldalú elszámolások elvi lehetősége ellenére a fizetéseket továbbra is kétoldalúan hozzák egyensúlyba. Igaz, hogy egyes számítások az országok közötti elszá­molások bizonyos hányadát nem bila­terálisan, hanem sokoldalúan egyen­súlyozzák. Ezek a számítások azon­ban vagy a KGST-országok közötti sokoldalú kereskedelmi tárgyalásokon létrehozott kontingenseket tekintik sokoldalú forgalomnak vagy egy adott évben bilaterálisan nem kiegyensúlyo­zott egyenlegeket tüntetik fel multi­laterális fizetési forgalomként. A való­ság azonban az, hogy a KGST-orszá­gok közötti államközi külkereskedelmi tárgyalások során az országok fon­tos követelménynek tekintették, hogy a kölcsönös elszámolásokban kialakult tartozásokat és követeléseket bilate­rálisan rendezzék, így az a furcsa helyzet alakult ki, hogy a formálisan ugyan működő sokoldalú elszámolási rendszerben a multilateralizmus gya­korlatilag egyetlen tényleges elemét a három- és többlábú szaldócserék jelentették. 2. Nem bizonyult megfelelőnek a NGEB transzferábilis­ rubel hitelrend­szere­, amit az alábbi fő vonások jel­lemeznek:­­ az olcsó pénz politikája. A NGEB-től hitelt igénybe vevő orszá­gok által fizetett kamatok szintje (a kamatlábak alacsony mértéke és a kamatmentes hitellimit miatt) nem haladja meg az átlagos évi 2 száza­lékot, a Nemzetközi Gazdasági Együtt­működési Bankban betétet elhelyező bankok pedig eszközeik után átlago­san évi egy százalék körüli kamatot kapnak,­­ a bő pénz politikája. Bár a hi­telek igénybevételének meghatározott szabályai vannak, gyakorlatilag a bankhoz hitelért forduló országok hitelszükségletüket a banknál feltétel nélkül teljes mértékben kielégíthet­ték. Az elszámolások és a hitelrendszer fenti hiányosságai a KGST-országok közötti áruforgalmat az utóbbi idő­szakban kedvezőtlenül befolyásolták, így a bilaterális elszámolások kere­tén belül — az árustruktúra polari­zálódása következtében — a kétoldalú egyensúlyozás gyakorlata olyan mér­tékben kiterjedt, hogy az országok — tekintet nélkül egymás termelési struktúrájára — gyakran árucsopor­tonként kívánnak kétoldalú egyen­súlyt teremteni. Ezzel a bilaterális elszámolások, most már nemcsak a teljes áruforgalom tekintetében kor­látozzák az árucserét a kisebb export­­képességgel rendelkező partner lehe­tőségeire, hanem árucsoportonként is. Tény az is, hogy a kétoldalú együtt­működés hatékonysága jórészt kime­rült, így az áruforgalomban kölcsö­nösen jelentős szerepet kaptak az országok számára mellékes szükségle­teket kielégítő termékek. Ezek cse­réjében az elsődleges cél nem a ke­reslet kielégítése, hanem a kínálat realizálása, a kapacitások kihaszná­lása volt. Az elszámolási rendszer kedvezőtlen hatását az árstruktúrára erősítették a hitelrendszer említett hiányosságai is. Az olcsó és bőven rendelkezésre álló hitelek ugyanis az importot olcsóvá tették. Így az im­portőrök keresletet támasztottak a gyengébb minőségű és korszerűtlen termékekben is. A szakértők feltárták a hiányos­ságokat és felszámolásukra javaslato­kat dolgoztak ki, amelyek az alábbi fontosabb célkitűzéseken alapulnak: 1. A KGST-országok közötti keres­kedelemben alkalmazott kontingens és árrendszer meghatározott módosí­tásának eredményeképpen a külkeres­kedelmi hatóságok lemondanak arról, hogy az árucsere-forgalomnak egy — fokozatosan növekvő — sávját közvet­lenül szabályozzák és lehetőségeket nyújtanak e területeken az árucsere­forgalom rugalmasabbá tételére. A gazdasági egységek e „sávban” saját maguk döntenek az adás-vétel vi­szonylatáról, így itt az elszámolások valóban sokoldalúvá válnak még akkor is, ha a bilaterális mérlegegyenleg nem is tér el szükségszerűen az egyensúlytól. 2. Erősítem, keményíteni kell a KGST- országok közötti elszámolásokban alkal­mazott kollektív valutát. Ennek eszkö­zei lehetnek: — a NGEB-től kollektív valutában (transzferábilis rubelben) igénybe vett hitelek, illetve a nála elhelyezett be­tétek után fizetendő kamatlábak, szint­jének emelése és a kamatmentes hite­lek megszüntetése. Az erről folyó vita még nem zárult le, valószínű azonban, hogy a legmagasabb hitelkamatlábak 5—6 százalék körül alakulnak ki. A KGST-országok bankjai közötti hitel­­nyújtás esetén a kamatlábak ennél is magasabb szintet érhetnek el, — a hitelrendszer automatizmusának korlátozása. A kollektív valuta értéke­lését növelni fogja, ha az NGEB-nél ke­letkezett eszközök automatikusan nem szolgálnak teljes összegben hitelek, for­rásául,­­ csak annyiban és olyan mér­tékben, ahogy az eszközökkel rendel­kező bankok a NGEB-nek hitelt nyúj­tanak vagy nála betétet helyeznek el. Ezzel együtt lehetővé válik a KGST- országok bankjai közötti az intenzívebb hitelezés, ami a reális kamatszint ki­alakulása szempontjából fontos; — a kollektív valutában keletkezett tartozások és követelések bizonyos há­nyadának konvertibilis devizára való , átváltási kötelezettsége, illetve joga. A hosszabb ideig jelentős hitelt élvező bankok számára ez azzal a kötelezett­séggel járna, hogy tartozásaik bizonyos hányadát konvertibilis devizában elért bevételeikből törlesszék. Ez viszont le­hetőséget adna arra, hogy a NGEB-nek hosszabb ideig hitelező bankok kollek­tív valutában kitermelt eszközeik egy részét az elszámolási körön kívül hasz­nálják fel. Tormási János Osztrák állásfoglalás a nemzetközi pénzrendszerről Koren osztrák pénzügyminiszter el­utasított minden kísérletet, mely a nemzetközi valutaáramlás akadályozá­sára irányul és szükségesnek mondotta a nemzetközi pénzügyi rendszer re­formjának megvalósítását. A miniszter a nemzetközi bankokat tömörítő Forex Club évi kongresszu­sán szólalt fel. Véleménye szerint a font sterling, a francia frank és a márka paritás változásai csökkentették a monetáris feszültséget, de nem tud­ták eltávolítani az útból az egyensúlyt zavaró összes tényezőt. „Nem látom semmilyen jelét annak, hogy az inflációellenes harc hatéko­nyabb lenne a fizetési deficittel rendel­kező országokban, mint ott, ahol a fizetési mérleg aktívummal zárul” — mondotta az osztrák miniszter.­­ „Ép­pen ezért egyáltalán nem biztos, hogy a leértékelések és a felértékelés terem­tette új egyensúly hosszú életű lenne.” A miniszter szerint a nemzetközi mo­netáris rendszeren belül jelentős válto­zásokra nem lesz szükség, de átfogó módosításokat végre kell hajtani, hogy biztosíthassák a pénz szabad áramlását az országok között. Pontosan nem je­lölte meg, milyen változtatásokra gon­dol, de utalt arra, hogy sokan helyes­lik a „papírarany” bevezetését és az eddigieknél rugalmasabb valutaparitá­sok megvalósítását, esetleg egy nem­zetközi központi bank felállítását. Az Eurodollár-piacnak megvannak a hátrányai, mert nagy összegű pénzek áramlását teszi lehetővé egyik ország­ból a másikba, nemcsak a kamatlábak különbözősége, hanem a valutaparitá­sokba vetett bizalom ingadozásai miatt is. Ugyanakkor előnyös a fizetési mérleg­deficittel vagy aktívummal rendelkező országok számára, mert beszerezhetik a szükséges pénzeszközöket, illetve be­fektethetik fölöslegeiket. Másik előnye e piacnak a tőkék mozgékonysága, mert a piaci erők arra kényszeríthetnek egy országot — amely alapvető egyensúly­­hiánnyal küzd —, hogy korábban cse­lekedjék, mint különben tenné — hang­súlyozta az osztrák pénzügyminiszter. (Reuter)

Next