Világgazdaság, 1981. szeptember (13. évfolyam, 164/3165-185/3186. szám)
1981-09-03 / 166. (3167.) szám
SZOCIALISTA ORSZÁGOK Csehszlovákia • KOMPLEX IRÁNYÍTÁSI INTÉZKEDÉSEK A GYAKORLATBAN • Csehszlovákiában ez év elején életbe lépett a komplex gazdaságirányítási intézkedésrendszer. Ezt az intézkedésrendszert nem tekintik gazdasági reformnak, illetve a tervutasításos mechanizmus piaci elemzésekkel kombinált változatának, hanem a hagyományos direktív irányítási rendszer továbbfejlesztésének.. A gyakorlatban ezekkel az intézkedésekkel az extenzív, gyors gazdasági növekedés megvalósítására kialakított tervutasításos mechanizmust próbálják igazítani az intenzív típusú, gazdaságszerkezeti, minőségi változásokkal és nemzetközi alkalmazkodási követelményekkel jellemezhető 1981—85-ös időszak feltételeihez és restriktív gazdaságpolitikájához. Az intézkedéseket már az elmúlt év márciusában nyilvánosságra hozták. A végrehajtási utasítások azonban nem készültek el időben, így sok vállalat vezetősége számára nem is volt értelmezhető, hogy rájuk nézve mi következik az intézkedésekből. A komplex intézkedésrendszer egyik központi gondolata volt — a tervutasításos irányítási rendszer különböző tökéletesítési kísérletei során más kelet-európai országokban már korábban több alkalommal fölmerült koncepció —, hogy nem az éves, hanem a középtávú terv kapjon központi szerepet, s a gazdasági szabályozók ehhez kapcsolódjanak. Ebből adódik az öt évre stabil gazdasági szabályozók („normatívák”) alkalmazásának igénye is. Gyakorlatilag azonban ennek az elképzelésnek a megvalósítását az ötéves tervkészítés ismert, és viszszatérő nehézségei eleve illuzórikussá teszik. A középtávú terv általában nem készül el időben, így a tervidőszak elején, az első, esetleg a második évében, eleve az éves terv és az ehhez kapcsolódó szabályozók játszanak döntő szerepet. A tervidőszak végére általában elavulnak az öt-hét évvel korábbi helyzetből adódó feltételezések. Ez utóbbi veszélyeire Leopold Lér pénzügyminiszter több írásában is felhívta a figyelmet: törekedni kell arra, hogy „nyitott tervek” készüljenek. Az új csehszlovák ötéves terv várhatóan csak 1981 decemberében készül el, így 1981-ben és 1982-ben, ismét az éves tervek alapján irányítják és szabályozzák a csehszlovák gazdaságot. A hetedik ötéves terv első változata 1979 márciusában készült el, mivel azonban a kialakított beruházási kereteket az ágazatok igénye több, mint 50 százalékkal haladta meg, a szövetségi kormány ezt a javaslatot visszautasította, s új terv kidolgozására kötelezte a minisztériumokat. Az 1980 során folytatott tervezési munka közben Csehszlovákiában arra számítottak, hogy növelhető lesz a KGST-ből származó behozatal mennyisége. Mivel ez a várakozás , alaptalannak bizonyult, 1981-ben újra át kellett dolgozni a középtávú tervet, most már a nyersanyagstop figyelembe vételével. Ebből adódóan a komplex intézkedési rendszer szempontjából az 1981—82-es időszakot hivatalosan átmeneti időszaknak tekintik, s vannak olyan szakértői vélemények is, amelyek az intézkedésektől 1985 előtt semmiféle reálgazdaságilag mérhető hatást sem várnak. A komplex intézkedési rendszert Strougal miniszterelnök a CSKP XVI. kongresszusán első lépésnek, illetőleg szerény kezdetnek minősítette. Az intézkedésiegyüttes elnevezése ellenére sem tekinthető átfogónak. A szélesebb értelemben vett gazdasági mechanizmus szempontjából azért nem, mert az intézkedések lényegében nem fogják át a szervezeti, a döntéshozatali, valamint a tervezési rendszert, a népgazdasági anyag- és árumérlegek száma, pedig nem csökken, hanem nő 1981—85 között. Ez azzal függ össze, hogy a hiányokra, illetve a rendkívül rossz vevő-szállító kapcsolatokra való hivatkozással a pénzügyi, illetve általában a szintetikus mutatók alkalmazási körének kiterjesztését nem látják időszerűnek. A szűkebb értelemben vett gazdaságirányítás szempontjából csökkenti az intézkedési rendszer komplexitását, hogy például az anyagiműszaki ellátás rendszereiben, ahol máris igen nagy feszültségek vannak az importkorlátozás miatt, az intézkedési rendszer semmit sem változtatott. Egyes tervek szerint az NDK-ban kidolgozott, a tervek és szerződések egységét hangsúlyozó megoldást alkalmazzák 1983-tól. A műszaki fejlesztés és a külkereskedelem irányításában újabb kísérleteket terveznek, mivel az intézkedési rendszer ezeket a területeket lényegében nem érintette. S bár a beruházások hatékonyságának fokozásával kapcsolatos igények csaknem minden politikai megnyilatkozásban nagy súllyal szerepelnek, a beruházási rendszer lényegén a komplex irányítási intézkedések vajmi keveset változtattak. A fenti helyzetből adódóan a komplex intézkedési rendszer elvi részében (és propagandájában) hangsúlyozott új tervezési és gazdálkodási megközelítési mód egyelőre alig bontakozott ki. Az Állami Tervbizottság munkájának 80 százalékát továbbra is a folyó ügyek rendezése jelenti. Az ágazati tárcák szerepe a komplex intézkedések hatására inkább nő, mint csökken. Ez mindenekelőtt a Tervbizottsággal szemben érvényesül, amit világosan mutat, hogy a célprogramos tervezés végülis az ágazati szervezeti rendszer kereteihez alkalmazkodva valósul meg. A célprogram gondolata szerint a fejlesztési feladatokat nem a szervezeti rendszer „testére szabva” dolgozták ki, s a középtávú tervvel való összeegyeztethetőség érdekében az állami célprogramok kidolgozása megelőzte a tervét. A már említett okokból kialakult beruházási restrikció keretében az eredetileg kidolgozott 14 célprogramból hármat elhagytak, míg egy újabbat, a korszerű szállítási rendszerek kidolgozásának programját bevették az ötéves tervbe. Az ágazati tárcák meghatározó szerepe abból adódik, hogy 11 program fővállalkozója az illetékes ágazati minisztérium. A gazdálkodás döntő láncszemét jelentő középirányító szervek, a VHJ-k érdekeltségét gyakorta épp az biztosítja, hogy a szóbanforgó termelési-gazdasági egyesülés fejlesztési tervét emelték állami program szintjére (lényegében ez történt az atomerőművi gépek gyártási programjánál a plzeni Skoda Műveknél). Az ágazatok „fővállalkozói” szerepéből adódóan a célprogramok anyagi-műszaki ellátásának problémáját 1981—85-re sem sikerült jobban megoldani, mint a megelőző évtizedben. A tervidőszakra kiadott vaskos tervmetodika tételesen előírja ugyan, hogy a fontos beszállításoknál előnyt élveznek a programok feladatai, gyakorlatilag azonban az említett előírás megsértését semmilyen komoly szankció sem gátolja meg. A célprogramok legfontosabb beruházásait az Állami Tervbizottság a központi beruházások közé sorolja, így kívánták ugyanis biztosítani, hogy ezek a fejlesztések mindenképp megvalósuljanak. A struktúrapolitika gyenge pontja volt az egész 1969 utáni időszakban a visszafejlesztések kezelése. A hetvenes évtizedben mind ágazati, mind vállalati szinten elkerülhetetlenül újratermelődtek az önellátási tendenciák. Ezt a CSKP vezetői többször is bírálták, megállapítva, hogy a termékválaszték szűkítése nélkül nem lehet szó sem a csehszlovák népgazdaság hatékonyságának fokozásáról, sem a termelési szerkezet alkalmazkodásáról az új világgazdasági helyzethez. Ugyanakkor az 1976-ban megtartott XV. pártkongresszus óta az irányítás döntő láncszemévé a középirányító szervek (VHJ-k) váltak a vállalatok helyett. Ezzel olyan szervezeti rendszer jött létre, amely egyik oldalról megkönnyíti ugyan a hagyományos tervlebontást, másrészt viszont olyan különérdekkel és politikai önsúllyal rendelkező ipari mammutszervek jöttek létre, amelyekkel szemben a központi visszafejlesztésitörekvések igen nehezen érvényesíthetők. A hetedik ötéves tervben ezért a csehszlovák központi szervek a veszteséges, illetve különböző okok miatt nem fejlesztendő vállalatok felszámolását az egyesülés keretei között átszervezésekkel próbálják elérni. A gazdaságirányítás egyik ma még megoldatlan kérdése a külső és a belső árak összekapcsolása. Az 1981 januárjától érvényes dokumentum a világpiaci áraknak az árképzési terv útján történő figyelembevételéről szól. Gyakorlatilag még nem döntötték el, hogy az említett tervárakat általános jelleggel is a tényleges importár alapján alakítsák-e ki, vagy pedig az importárakat lényegében továbbra is ki kell egyenlíteni. A termelői árakat 1979-ben és 1981-ben emelték, az első esetben 52 százalékos. A második esetben 53 százalékos (hazai termelésű alapanyagoknál 43 százalékos) áremelést hajtottak végre, amit a feldolgozó fázisok nyereségcsökkentésével, illetve pótlólagos támogatásokkal „fogtak le”. Ez — a támogatások növekedése mellett — nyilván egyenlőtlenül elosztott terheket jelentett az egyes termelők szempontjából és a koncepcionális bizonytalanságot tükrözi. Ugyanezt mutatja az az ellentmondás, hogy jelenleg a végterméktermelő kapcsolatban áll a világpiaccal, a beszállítók viszont semmilyen mértékben sem. Ezen túlmenően 1980-tól kezdve évi 2 százalékos anyagáremelést minden termelőnek magának kell viselnie, továbbá az említettekhez hasonló egyszeri áremeléseket is terveznek. 1982-ben lesz a feldolgozóipari árak általános rendezése. Abban azonban nem várható változás, hogy az ösztönzés alapja továbbra is a belföldi nyereség lesz, az árrendszer pedig alapvetően autórk marad. Ebbe az irányba mutat, hogy 1981 eleje óta nő az importban az úgynevezett központilag adminisztrált árak aránya; bár egyes (tőkés) importgépeknél a (hazainál általában jóval magasabb) tényleges importárat alkalmazzák, az alapanyagok nagy részénél 1982-től a VHJ-k a költségnövekmény 30 százalékát maguk viselik majd. Az intézkedésrendszert hivatalosan is a kezdeti lépésnek tekintik Csehszlovákiában. Kérdés, hogy a következő években szükséges irányítási lépések továbbra is megmaradnak-e szigorúan a tervutasításos mechanizmus keretei között. Jelenleg úgy tűnik igen. Csaba László ■tjjíjn ■ |' 1981. SZEPTEMBER 3.7 ISEESEE.