Világgazdaság, 2001. április (33. évfolyam, 63/8078-81/8096. szám)

2001-04-24 / 78. (8093.) szám

20 I Nyersanyagpiacok - április 16-20. Drágult az alumínium A nyersolajárak hét­ eleji lendülete hamar kifulladt, és erő­sebb lejtőre csúsztak az amerikai földgáz- és kukoricaárak is. Ugyanakkor tovább drágult a benzin és a fémek többsége.­ ­ Chicagóban közel 5 száza­lékkal, tonnánként több mint 4 dollárral esett a júliusi szállítású kukorica ára, és már 11 száza­lékkal elmarad a tavalyi szint­től. A csökkenést főleg a helyi vetési feltételek javulásával magyarázzák. A külpiaci keres­let szűkülése miatt több mint 2 százalékkal gyengültek a szó­­jaárak, és megállt a búzajegy­zések rövid galoppja is. A kávépiacokon továbbra is hét és fél (New York, arabica), illetve harmincéves (London, robusta) mélypont közelében maradtak az árak, és a kakaó­jegyzések folytatódó gyengülé­sét is csak a kakaóporgyártás erősödéséről szóló pénteki je­lentések állították meg. A kon­tinensünk őrlőkapacitásának 7­5 százalékát adó Nyugat-Európá­­ban 184,4 millió tonna nyers­kakaót dolgoztak fel az idei első három hónapban, azaz 3, illet­ve 11 százalékkal többet, mint az előző két év hasonló idősza­kában. Az US­A-ban is a vártnál jobban erősödött a kereslet. A finomítói haváriáról érke­zett hírek a hét elején kéthavi csúcsra, 28 dollár fölé repítet­ték a brent nyersolaj barrelen­kénti árát Londonban. Ám az USA nyersolajkészletei az elő­ző héten is nőttek, a legmaga­sabb szintre 1999 augusztusa óta, ami újra lejtőre taszította az árakat. A brenté 26,5 dollár alá esett a pénteki zárásig. A csök­kenést mindazonáltal fékezte, hogy az USA benzinkészletei tovább apadtak, 4 százalékkal elmaradva az egy évvel koráb­bi szinttől. Ráadásul sokan úgy vélik, hogy a helyi finomítók— a növekvő kapacitáskihaszná­lás ellenére­­ sem lesznek ké­pesek annyit termelni, hogy meggátolják a benzin további jelentős drágulását.. Az irányadó amerikai szövet­ségi kamatláb idei negyedsze­ri, immár hat és fél éves mély­pontra való leszállításának híre jótékonyan hatott a színesfém­árakra, míg a dollár gyengülé­se elsősorban a nemesfémára­kat szilárdította. A színesfémek közül legerősebben az alumíni­um drágult, amit a kínálat vár­ható szűkülésével kapcsolatos prognózisok is elősegítettek. A második legnagyobb szállító, az Alcan becslése szerint az idei világtermelés (Oroszország és Kína nélkül) 0,7 százalékkal gyengül. A két vezető orosz alu­míniumgyártó is 5 százalékos exportcsökkentést tervez. Az arany troy unciánkénti ára ötheti magasságba, 264 dollár fölé nőtt Londonban. Az ezüst is drágult, annak ellenére, hogy a hét elején a Kodak fotófilmel­­adásainak vártnál erősebb gyen­güléséről érkeztek hírek. G. I. H 11 VILÁGGAZDASÁG ÜZLETI NAPILAP ÁRUPIACOK Csökkenő búzajegyzések Csökkentek a búza jegyzései a hétfői kereskedés során a Buda­pesti Árutőzsde határidős gabonapiacán. A kukorica újtermésű lejáratai szintén estek, az ótermésű jegyzések emelkedtek. A ta­karmánybúza ára négy, a takarmányárpáé kettő, a napraforgóé egy határidőre zárt alacsonyabban. A hét első tőzsdenapján 148 kont­raktus forgalmat regisztrált a tőzsde, 429,9 millió forint értékben. Gabonaszekció Nemzetközi árutőzsdék, szabadpiacok Reuter (brit bázis): (1931. IX. 18 - 100) Moody (amerikai bázis): 1974. XII. 31. ( 100) 01.04.20. 1297,72 01.04.20. 1316,20 01.04.19. 1299,05 01.04.19. 1320,70 FÉMEK Londoni Fémtőzsde záróárai 01.04.20. 01.04.19. Réz, Grade “A', USDA azonnali 1685-1686 1684-1685 3 hónapra 1712-1713 1712-1713 Ún, USD/t azonnali 4940-4950 4925-4935 3 hónapra i ■ 5000-5010 4990-5000 Ólom, USD/t azonnali 475-477 476-478 3 hónapra 488-490 489-491 Horgany, Special High Grade, USDA azonnali 967,50-968,50 967-968 3 hónapra 983-984 983-984 Alumínium. 99,7%-os High Grade, USDA azonnali 1536-1537 1507-1508 3 hónapra 1542-1543 1522-1523 Alumíniumötvözet, USDA azonnali 1250-1255 1230-1240 3 hónapra 1280-1283 1265-1270 Nikkel, USDA azonnali 6495-6505 6460-6470 3 hónapra 6400-6420 6355-6365 Düsseldorfi Fémtőzsde, DEM/100 kg 01.04.19. 01.04.18. Réz, Grade "A" 433,43 430,31 Ólom 105,97-106,18 106,73-106,96 Horgany 214,59-214,71 215,47-215,71 Alumínium 99,7% 375,00 374,00 Londoni szabadpiac 01.04.20. 01.04.18. Antimon, USDA— — Bizmut, min. 99,96%-os, USD/kg 7,82-8,15 7,82-8,15 Kadmium, min. 99,99%-os, USD/kg 37.47-46,29 37,47-46,29 Kobalt. 99,8%-os. USD/kg 27,11-28.10 27.11-28,10 Szelén, USD/kg 5,29-5,51 5,29-5,51 Volfrámérc, min. 65%-os, USD/tonna 52,91 52,91 Rézhuzal. GBP/100 kg 01.04.17 01.04.12. 130,00 130,00 01.04.20. 01.04.18. Ródium. USD/troy uncia 1850.00 1900,00 Molibdén-oxid 57%-os,USD/(molibdén)kg 5,29-5,40 5,07-5,29 Ferrotitán, GBP/kg 3.80-4,15 3,80-4,15 Ferromolibden USD/kg 6,20-6,60 6,20-6,40 Londoni nemesfémpiac USD/troy uncia 01.04.20. 01.04.19. napi árak Arany 264,45 262,95 Palládium 692,00 710,00 Platina 620,00 618,00 Ezüst 4,43 4,44 Chicagói szabadpiac 01.03.26. 01.03.06. Rozsdamentesacél-hulladék USD/t 670,56 670,56 MEZŐGAZDASÁGI TERMÉNYEK GABONÁK Búza Chicago, USD/t májusra júliusra 01.04.20. 97,57-99,59 101,61-103,91 01.04.19. 96,65-98,49 100,69-102,53 ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS szeptemberre 105,65-107,21 104,55-106,20 London GBPA 01.04.20. 01.04.19. májusra 74,50-75,35 75,50-76,25 júliusra 75,10-76,05 75,80-76,75 szeptemberre 76,50-76,50 - 76,50-76,50 Kukorica Chicago, No.2. Yellow, USD/t 01.04.20. 01.04.19. májusra 79,42-80,80 80,11-81,88 júliusra 82,28-83,66 83,07-85,03 szeptemberre 85,33-86,81 86,22-87,99 London, No.3. Yellow, USD/ 01.04.20. 01.04.19. azonnalra 63,60 63,60 Árpa, Winnipeg, kanadai, CAD/t 01.04.20. 01.04.18. májusra 128,40-129,50 127,10-128,30 Zab, Chicago, USDA 01.04.20. 01.04.18. májusra 75,43-75,95 75,95-76,81 Szójadara Chicago, USD/­ 01.04.20. 01.04.19. májusra 154,00-155,30 152,60-154,70 júliusra 150,00-151,60 148,80-151,60 augusztus 147,00-149,00 146,20-149,00 NÖVÉNYI OLAJOK Szójaolaj, Hollandia, Fok-gyár, euró/t 01.04.20. 01.04.19. áprilisra 345,00 352,00 Napraforgóolaj, London, ex tank Rotterdam,USD/t 01.04.20. 01.04.19. áprilisra 422,50 425,00 Lenolaj, Rotterdam, USD/t 01.04.20. 01.04.19. áprilisra 350,00 350,00 TAKARMÁNYOK Bécsi terménytőzsde 01.04.04. 01.03.28. Nagykereskedelmi árak, ATS/100 kg Takarmányárpa, osztrák 170-175 170-175 Takarmányzat, osztrák— — Takarmánykukorica, osztrák 170-175 170-175 Szalma, préselt, kisbála, nominális— 75-80 Kukoricacsíra, osztrák 140-155 140-155 CUKOR, ÉLVEZETI CIKKEK Cukor, London, napi ár, USD/t 01.04.20. 01.04.19. nyers 222,70 216,70 fehér 240,00 236,00 Kávé, London, Robusta, USD/t 01.04.20. 01.04.19. májusra 553-560 551-565 júliusra 567-575 566-582 szeptemberre 578-585 575-593 New York, C-kontraktus, USDA 01.04.20. 01.04.19. májusra 1256-1269 1251-1607 júliusra 1324-1334 1318-1353 szeptemberre 1386-1397 1375-1410 Nemzetközi Kávészervezet, USD/t 01.04.20. 01.04.19. napi vegyes ICO 1036,60 1046,96 15 napos átlag 1036,82 1038,58 Kakaóbab, London, GBP/t 01.04.20. 01.04.19. májusra 749-772 749-778 júliusra 770-795 770-798 szeptemberre 774-793 771-794 New York, USDA 01.04.20. 01.04.19. májusra 1000-1021 970-1003 júliusra 985-1008 963-995 szeptemberre 1002-1017 979-1008 Nemzetközi Kakaószervezet, SDRA 01.04.20. 01.04.19. napi ár 830,84 837,22 Osztrák zöldség term­elői ár. ATS/kg01.03.26-01.04.01.01.03.19-01.03.25. Fejes saláta 5,80 6,00 Kazetta, 5 kg-os zsák 3,30-3,50 3,30-3,50 Káposzta kg 2,50-3,00 2,50-3,00 Vöröskáposzta 3,00 3,00 Flagyma, láda 2,20-2,40 2,00-2,50 Zeller kg 4,00-4,50 4,00-4,50 Legyakoribb termelői árak­tól-ig: Burgonya kg Osztrák, ATS/kg 0,50 0,50 Osztrák gyümölcs termelői ár,ATS/kg 01.03.29. 01.03.14. Golden Delicious 3,00 3,00 Idared 3,00 3,00 Gloster 2,50 2,50 Jonagold 3,50 3,50 BOR Osztrák (alsó-ausztriai) bor, nettó termelői ár Hordós bor 01.04.12. 01.03.29. asztali fehér, ATS/I 3,58-7,00 3,58-7,00 asztali vörös, ATS/I 6,00-8,25 6,00-8,25 minőségi fehér, ATS/I 4,14-8,00 4,21-8,00 minőségi vörös, ATS/I 5,00-10,80 5,00-10,80 IPARI ALAPANYAGOK Kaucsuk 01.04.20. 01.04.19. London, GBpenny/kg RSS1 májusra 48,75 49,25 júniusra 49,25 49,75 Kuala Lumpur, napiár malajziai cent/kg 01.04.20. 01.04.19. RSS1 228,00-230,00 228,50-230,50 Gyapot Liverpool, A-index, USD/­ 01.04.20. 01.04.19. napi ár 1134,26 1134,26 Gyapjú Bradford, fésüsszalag, 64’s.GBPA 01.04.20. 01.04.19. napi ár 3660 3660 Cellulóz (Pulpex) London (24 órás, légszáraz, tonna) 01.04.19. 01.04.18. júniusra 457,50 456,50 szeptemberre 459,00 459,00 ÉLŐ ÁLLATOK, HÚSOK, ZSÍROK Élő sertés, Chicago, USD/100 kg 01.04.20. 01.04.19. júniusra 158,62-160,49 155,69-158,89 júliusra 151,23-152,66 149,25-151,45 augusztus 142,63-143,96 140,92-144,18 London, GBP/100 kg 01.04.20. 01.04.19. azonnalra 78,91 78,91 Élő sertés, átlagos osztrák termelői ár Ausztria Alsó-Ausztria vágósúlyban, a­ vágóhíd paritáson 01.04.12. 01.04.12. összesen/átlagár, ATS/kg 27,19 26,85 extra minőségű, ATS/kg 28,36 28,21 igen jó minőségű, ATS/kg 26,79 26,63 első osztályú, ATS/kg 23,29 22,32 másod­osztályú, ATS/kg 20,60 20,05 Élő marha, Chicago USDA 01.04.20. 01.04.19. áprilisra 166,33-168,10 166,00-167,65 júniusra 157,62-158,84 157,29-158,95 augusztusra 158,40-159,11 157,73-158,84 London, GBP/100 kg 01.04.20. 01.04.19. azonnalra 83,19 83,19 Bika, osztrák, ATS/kg 31,25 31,53 Tehén, osztrák, ATS/kg 22,05— Borjú, osztrák, ATS/kg 26,96 27,38 Juh, London, vágósúly, GBP/100 kg 01.04.20. 01.04.19. azonnalra 92,34 92,34 Élő juh, osztrák, ATS/kg— — Hízott tyúk, élősúlyban, ATS/kg— — Pulyka, élősúlyban, ATS/kg— — Sertés, hasaaljaszalonna Chicago, USD/100 kg 01.04.20. 01.04.19. májusra 191,02-194,99 184,63-190,75 júliusra 193,67-197,75 187,17-193,23 augusztusra 189,37-193,56 183,53-189,26 Sertészsír, Chicago, USD/t 01.04.20. 01.04.19. azonnali 270,06 270,06 Faggyú, Rotterdam, USD/t 01.04.19. 01.04.18. azonnali 275,00 275,00 Alsó-Ausztria, ATS/(tömör)köbméter 01.01.10. 00.12.29. Fenyő szálfa, kis tételben (kistermelőtől) 1100 1100 nagy tételben 1000 1200 rönkfa, kis tételben (kistermelőtől) 980-1000 600-1030 nagy tételben 1020-1050 700-1070 Ipari fa Fenyő, rostfa, első osztályú, kis tételben 320 380 másodosztályú kis tételben 275 275 Cseresznye, rostfa kis tételben 350 350 Bükk, rostfa kis tételben 420 420 Tűzifa, köbméterben kemény kis tételben 500 500 puha kis tételben 330 330 OLAJ Londoni Tőzsde (IPE) Nyersolaj, Brent, USD/barrel 01.04.20. 01.04.19. júniusra 26,55-26,95 26,76-27,42 júliusra 26,73-27,10 26,94-27,36 augusztus 26,68-26,95 26,80-27,19 Gázolaj, USDA májusra 228,00-232,25 229,00-233,00 júniusra 226,25-230,25 227,50-231,00 júliusra 225,25-229,00 226,50-229,25 Londoni szabadpiac Nyersolaj, Brent, USD/barrel azonnali 25,38-25,48 25,77-25,81 júniusra 26,63-26,73 26,55-26,62 Gázolaj, USD/t 236-237 237-238 Fűtőolaj, nehéz, USD/t 103-105 103-105 New York-i Tőzsde (Nymex) Földgáz USD/GJ 01.04.20. 01.04.19. májusra 5,2750-5,4332 5,3277-5,5123 júniusra 5,3488-5,4786 5,3910-5,5493 júliusra 5,4121-5,5387 5,4649-5,6178 Rotterdam Benzin­a/tonna 01.04.19. 01.04.18. ólmozatlan 95-ös 327,00 332,00 ólmozatlan 91-es 320,00 326,00 Forrás: Financial Times, F. A. 2., Handelsblatt. Wall Street Journal Europe, NYERSANYAGÁRINDEXEK FAARU Ausztria Alsó-Ausztria 01.04.12. 01.04.12. 2001. ÁPRILIS 24. Lazul a kapcsolat az olaj árával Az olcsó benzin a múlté Magyarországon holnaptól ismét drágul a benzin és a gáz­olaj. Mivel az üzemenyag árában egyre nagyobb a hozzáadot értékhányad, abban egyre kevesebb szerep jut az olajnak. Ez viszont azt is jelenti, hogy a tavalyinál alacsonyabbnak ígér­kező olajátlagárak sem okoznak komoly benzinárcsökkenést in­fm­itáni.­ Rekordközelbe érnek a hazai benzinárak a holnaptól érvé­nyesített üzemanyagár-emelés nyomán. A Mol indoklásában a múlt hétfőn történt angliai fi­nomítórobbanás piaci hatásai­nak követésére hivatkozott, emlékeztetve, hogy a nemzet­közi piacokon egy hét alatt mintegy 10 százalékkal emel­kedtek a kőolajtermék-árak. Az üzemanyagárak alakulá­sában megmutatkozik a napok­ban 30 éves mélypontra csök­kent amerikai üzemanyagkész­letek lélektani hatása is, ami egyes kereskedők szerint átter­jedhet Európára is. Lapunk fi­gyelmét olajipari körökből fel­hívták, hogy az amerikai kész­let apadásának árhatásaitól ta­lán nem kell feltétlenül tarta­nunk, viszont az üzemanyag­­árak szerkezete olyan változá­son ment keresztül az elmúlt időszakban, aminek alapján már nemigen remélhetünk je­lentősebb árcsökkenést. A finomítókra vonatkozó szi­gorodó európai uniós környe­zetvédelmi előírások ugyanis komoly beruházásokra kény­szerítették, illetve kényszerítik a földrész üzemanyaggyártó cégeit. Ezek olyan összegeket fektettek a korszerűsítésekbe amelyeket—ha nem akar­nak lemondani haszonrésükről márpedig miért akarnának?— az üzemanyagárakban érvé­nyesíteniük kell. Az emiat megdráguló benzin és gázola árszerkezete a korábbinál már magasabb hozzáadott érték­részt tartalmaz, így viszont ki­sebb szerep marad benne az olajnak, vagyis a nyersanyag je­lentősebb áresése sem ígér már olcsó üzemanyagot. A kontinens olajfinomítói egyébként busás hasznot tesz­nek zsebre az amerikai piac rendkívüli igénynövekedése eredményeként — áll az Energiainfo összefoglalójában. Néhányuk árrése megduplá­zódva már elérte a hordónkén­ti 12 dollárt. Érthető, hogy a szokásos karbantartási munká­lataikat sietősen befejezve, sor­ra igyekszenek visszatérni a piacra, ahol az amerikai üzem­anyagszűkéből most inkább amerikai versenytársaik húz­nak hasznot. Az amerikai im­port —a kőolaj­at a gázolaj­at és a benzint is figyelembe véve— hírügynökségi jelentések sze­rint napi 12 százalékkal, 11,6 millió hordóval növekedett az első negyedévben. B.H.L.—H.R.

Next