Világirodalmi lexikon 1. A–Cal (1970)
A - apokrif - apolelümenon, apolelymenon - Apolinário, Jono
Che passai mont(i), e rompe mur(i) ed armi; (Inferno, 17., 2.) hegyen áttör, falon és fegyveren; (ford. Babits M.) Az apokopés általában az -α-elízió tehát ábrázolásra is képes, ellentétben a beszédben előforduló hangkieséssel. O (—nyelvi vétség, stíluseszköz) Fónagy Iván A görög—latin időmértékes verselésben a kerülendő —hiátus megoldásának egyik módja a szóvégi magánhangzó elhagyása apokopéval; a latin verselésben emellett minden m végű szótag is hiátust alkot az utána következő szókezdő magánhangzóval, s így szintén apokopé alá esik. Hasonló verstani jelenségek a nyugat-európai antikizáló hangsúlyos verselésben is ismeretesek; az apokopé pl. a portugál költészetben metrikai licencia, a metrikai minta megvalósulása érdekében egyes hangsúlytalan szóvégi magánhangzókat (főleg e-t) a szótagszámlálásnál figyelmen kívül hagynak olyankor is, amikor azt sem hiátus, sem hangegybeolvadás nem indokolja. Lázár György—Tótfalusi István apokrif (görög apokrüphosz 'elrejtett'): az —Ószövetség és az —Újszövetség —kánoniából kizárt, de címével vagy tartalmával a kanonikus művekéhez hasonló tekintélyt igénylő és a kanonikus könyvek műfajaiban írt ókori zsidó vagy ókeresztény irodalmi termék. A fogalom nem feltétlenül megbélyegző, használták „féltett", „rejtett" jelentésben is. Az 5. sz. óta a „nem kanonikus" jelentés az általános. Az apokrif művek (apokrifonok, apokrifénk) kijelölésében a különböző vallási irányzatok, akánon eltérő tartalma miatt eltérnek egymástól. A zsidó szóhasználat apokrifnak minősít minden, az ószövetségi könyvekhez műfaja, tartalma vagy (fiktív) szerzője szerint közelálló ókori zsidó irodalmi művet, amelynek héber szövege nincs benne a jamniai zsinat (i. sz. 100 körül) kánonjában (—Tóra Nebum u-Kötubim). E művek közül a protestáns szóhasználat apokrifnak nevezi azokat, amelyek görög fordításban a —Szeptuagintában megvannak; a katolikus szóhasználat ugyanezeket —deuterokanonikus könyveknek nevezi. Az ily módon szűkebb értelmében használt apokrif szó helyett a többi nem kanonikus iratot a protestáns szóhasználat a —pszeudepigrafikus jelzővel illeti, s ezeket nevezik apokrifoknak a katolikusok. Az Újszövetséggel kapcsolatos minden, a fentebbi meghatározásba illő iratot egyaránt apokrifnak szokás nevezni. Az apokrif szót műfaji elnevezésként, legtágabb értelmében, A. B. Carlstadt használta először (1520). Az apokrif (deuterokanonikus) könyveket, e megjelölés alatt Biblia-fordításába M. Luther — s nyomában a reformáció Biblia-fordítás irodalma, nálunk pl. Károlyi G. is — felvette, mint „a Szentírással nem egyenértékű, de hasznos és olvasásra méltó" iratokat. Az ószövetségi apokrif és pszeudepigrafikus irodalom gyűjteménye: O. F. Fritzsche: Libri apocryphi Veteris Testamenti (1871); angolul: R. H. Charles: The Apocrypha and Pseudepigrapha of the Old Testament in English (1913); németül: E. Kautzsch: Die Apokryphen und Pseudepigraphen des Alten Testaments (1900); P. Riessler: Altjüdisches Schrifttum ausserhalb der Bibel (1928); franciául: J. Bonsirven: La Bible apocryphe en marge de l'Ancien Testament (1953). O Az újszövetségi apokrif irodalom kézikönyve, német fordításokkal: E. Hennecke — W. Schneemelcher: Neutestamentliche Apokryphen (1959 — 1964). O Irod.: C. C. Torrey: The Apocryphal Literature (1953); E. J. Goodspeed: The Story of the Apocrypha (1956); B. M. Metzger: An Introduction to the Apocrypha (1957); L. H. Brockington: A Critical Introduction to the Apocrypha (1961). Komoróczy Géza apolelümenon, apolelymenon (görög 'eloldott, kötetlen'): olyan —versszerkezet a görög kardalokban, amelyben nem érvényesülnek antistrofikus megfelelések (—antistrófa). Épülhet egyetlen verssorfajtából (szüsztéma ex homoión), vagy több különbözőből (szüsztéma ex anomoión). Az egyetlen sorfajtából épült apolelümenon állhat egyetlen versszakból (—aperioriszton) vagy többől (szüsztéma kata perioriszmusz aniszusz); hasonlóképpen a több különböző sorfajtából épült apolelümenon is vagy egyetlen versszakból áll (—atméton), vagy többől (—anomolostrofikus versszerkezet); az utóbbiak közül a két versszakosakat —heterostrofikus versszerkezeteknek nevezik, a több versszakból állókat —alloostrofikus versszerkezeteknek... Lázár György Apolinário [apolináriu], Joao (1924 — ), portugál költő. Aforisztikusan tömör és különleges nyomdatechnikai megoldásokhoz folyamodó versei — a guardador de automóveis ('Az autóőr', 1956) — a brazil konkrétizmussal mutatnak rokonságot. Primavera de estrelas ('Csillagok tavasza', 1965) c. kötetében a „kísérleti költészet" és a szocialista realizmus összeolvasztásával próbálkozik.