Világirodalmi lexikon 4. Grog–Ilv (1975)
H - Hadkevics, Tarasz kansztancinavics; Hodkevics - Hadlaub, Johannes - Hadrianus; Publius Aelius Hadrianus - Hadus, Joannes; Hadecke, Hadelius - Hadzic, Antonije; Hadzsics Antal
Hadkevics, Tarasz Kansztancinovics, Hadkevics (nevének oroszos alakja); (Sajóozava, 1912. márc. 5. —): szovjet belorusz író. Parasztcsalád fia, tanítóképzőt végzett, 1929-től szerkesztőségekben dolgozott, részt vett a 2. világháborúban. Ő írói működését 1926-ban kezdte, sikert aratott Bratersztva ('Testvériség', 1948) c. regénye a náci koncentrációs táborokról. Újabb regénye: Pisznya Dvini ('A Dvina éneke', 1972). Magyarul: 1 elb. (Vályi Zs., A legfőbb érték, 1953). Radó György Hadlaub [hadlaup], Johannes: Hadlaub (névvariáns). (13. sz. vége —1340 előtt): középfelnémet költő. Jómódú polgárként Zürichben élt, közeli kapcsolatban állt az idősebb és ifjabb Manessével, a róluk elnevezett s a lovagi költészet alkotásait tartalmazó kézirat anyagának gyűjtőivel. A német lovagi költészet késői, epigonszerű képviselője. 54 dala maradt fenn. Szerelmi lírájában egyaránt fellelhető a lovagi szerelem klasszikus ún. magasztos (hohe Minne) és a Neidhart-féle ún. közönséges (niedere Minne) felfogása, ill. ábrázolása. Irt még arató-és szüreti dalokat, valamint 3 Leich-et. Nevét G. Keller egy novellája tette híressé (a Zürichi novellák c. kötetben). O Kiad.: K. Bartsch: Schweizer Minnesanger ('Svájci minnesängerek', 1886). O Magyarul: 1 —1 vers (Képes G., A német irodalom kincsesháza, anto., 1941); Radnóti M., Szerelmes versek, anto., 1941). O írod.: H. Lang, Johannes Hadlaub (1959). Kanyó Zoltán Hadrianus; Publius Aelius Hadrianus (teljes név); Adrianosz (görögös névalak); (Italica, a mai Santiponce köz., Spanyolo., i. sz. 76. jan. 24.—Baiae, 138. júl. 10.): római császár, latin és görög nyelven alkotó író és költő. Traianus örökbe fogadott fiaként került uralomra 117-ben. Felhagyott elődei hódító politikájával, és megelégedett a birodalom határainak a biztosításával. Uralkodásának békeéveiben szervezőtehetségével megszilárdította a birodalom belső rendjét, jogviszonyait, új városokat alapított. Művészetpártolásának emlékét sok híres alkotás őrzi ma is (a római Panteon, síremléke — a mai Angyalvár stb.). Nyugtalanul túlfűtött, ellentmondásos egyénisége, sokoldalú tehetsége festészethez, zenéhez, irodalomhoz egyaránt vonzotta. A klasszikus normáktól eltérő irodalmi ízlése jóvoltából archaikus alkotások — pl. Ennius művei — kerültek elő a feledésből. Filozófusokkal, grammatikusokkal, asztronómusokkal vitatkozott, álnéven kiadta több kötetes, azóta elveszett, latin önéletrajzát, megjelentette szónoklatainak és költeményeinek gyűjteményét is, gúnyos pamfletet írt orvosai tudatlansága ellen. Ránk maradt 8 levelének teljes szövege, 6 levéltöredéke, két beszédtöredék és tíznél több epigramma. Ezek közül legismertebb az a világirodalmi hatású ötsoros vers: Animula, vagula, blandula . . ., amelyet halálos ágyán saját lelkéhez írt, s amelyet Móra F. Aranykoporsójában teljességében idéz (Lelkecske, kuborka, dévajka . . .). (rod.: G. Doublet: Notes sur les oeuvres littéraires de l'empéreur Hadrien (1893); RE Aelius 64, P. von Rohden (1894); B. W. Henderson: The Life and the Principate of the Emperor Hadrian (1923); B. d'Orgeval: L'empereur Hadrian (1950); H. Bardon: La litterature Latin inconnue (2. köt., 1956); Castiglione L.: Az ókor nagyjai (1971); Zsolt Angéla Hadus [hádusz], Joannes: Hadecke (családi név); Hadelius (latinosított név); (1485 vagy 1490 —1518 után): latinul író német költő. K. Geltis, I. von Hutten és II. von dem Busche mellett a német humanizmus korai szakaszának negyedik nagy költőjeként emlegetik. Lipcsében, Wittenbergben, Odera-Frankfurtban tanult, megfordult Greifswaldban, Rostockban, Boroszlóban, Krakkóban és Bécsben, ahol költővé koronázták, és az egyetemen is tanított. 1518-ban Olaszokba ment, ahol nyoma veszett. Kötetei Gamenae ('Múzsák', 1516?) és Elegiarum liber primus ('Az elégiák első könyve', 1518) c. jelentek meg. Költői elvként hangoztatta, hogy csak az élményeken alapuló szerelmi költészet a valódi. Legszemélyesebb hangúak valóban azok a versei, amelyeket egy Sophiának nevezett rostocki fiatal özvegyhez intézett, de az odera-frankfurti pestisjárványról írott elégiája is a német újlatin költészet legjobb darabjai közé tartozik. Orod.: G. Ellinger: Italien und der deutsche Humanismus in der neulateinischen Lyrik (1929, új kiad. 1969). Tarnai Andor Hadzic [hadzsity], Antonije Hadzsics Antal (Szabadka, 1831. nov. 20.—Újvidék, 1916. jan. 17.), szerb író. A magyarok-i szerb kulturális élet vezéregyénisége. Gimnáziumba Szabadkán és Pesten járt, a jogot Pesten végezte. A Matica srpska titkára (1859 — 1895), majd elnöke (1896 — 1911) volt. Az újvidéki Szerb Nemzeti Színháznál majd 50 évig vezető beosztásban működött. Országgyűlési képviselő volt a magyar parlamentben. A Letopis Matice srpske, Matica, Pozoriete c. folyóiratok szerkesztője több éven át. Folyóiratokban, lapokban ismertetései jelentek meg magyar írókról, valamint 127