Világirodalmi lexikon 4. Grog–Ilv (1975)
H - Hermann, Georg; Georg Hermann borchardt - Hermann, Johann Gottfried Jakob - Hermann-híd - Hermannus Contractus - Hermans, Willem Frederik; Pater Anastase Prudhomme
HERMA görög retort. Irod.: G. Thiele: Hermagoras (1893). Nagy Ferenc Hermann [hermán], Georg; Georg Hermann Borchardt (családi név), (Berlin, 1871. okt. 71.—Auschwitz-Birkenau, ma Oswigeim, Lengyelo., 1943. nov. 19.): német író. A hitleri Németo.-ból Hollandiába menekült; a megszálláskor letartóztatták, koncentrációs táborban pusztult el. Regényeiben a berlini zsidó kispolgárság világát elevenítette fel rezignált, olykor érzelmes humorral: Jetthhen Gebert (1906: Lenkei H., Egy elhibázott élet, 1919); Henriette Jacoby (az előbbi folytatása, 1909. Lenkei H., Egy elhibázott élet. Henriette Jacoby, 1921). Gyűjt. kiad.: Gesammelte Werke (1922). Széll Jenő Hermann, Johann Gottfried Jákob (Lipcse, 1772. nov. 28.—uo., 1848. dec. 31.): német klasszika-filológus. Szülővárosában tanult, majd 1798-tól ugyanott volt egyetemi tanár. A klasszikus görög kultúra és nyelv egyik legkiválóbb ismerőjeként a szövegkritikában mutatott fel jelentős teljesítményeket Homérosz és a tragédiaírók műveinek kritikai kiadásaival. Az ókori metrika terén úttörő műve az Elementa doctrinae metricae ('A metrika tudományának alapjai', 1816). Goethével való barátságának emlékére a nagy költőnek ajánlotta Euripidész Iphigeneia Auliszban c. drámájának kiadását (1831). Egyéb főbb művei: Handbuch der Metrik ('A verstan kézikönyve', 1799); De emendenda ratione Graecae grammaticae ('A görög nyelvtan rendszerének módosításáról', 1801); Th. Frietzsche kiad.: Opuscula ('Kisebb művek', 8 köt., 1827 — 1877). prod.: H. Köhly, G. Hermann. Zu seinem 100 jährigen Geburtstag (1874); U. von Wilamowitz-Moellendorff: Geschichte der Philologie (1921). György József Hermann-híd: J. G. J. Hermann által megállapított szabályszerűség, amely szerint a görög időmértékes verselés (daktilikus) hexameterében anegyedtrochaikus metszet Homérosznál ritka, a későbbieknél pedig sohasem fordul elő (már a régi elégikusoknál sem). (—időmértékes verselés; híd) Lázár György Hermannus Contractus [hermannusz kontraktusz]; Hermann von Reichenau, Hermann der Lahme (német névváltozatok); (Saulgau, 1013. júl. 18.—Reichenau, 1054. szept. 24.): latinul alkotó német író, tudós. A reichenaui bencés kolostorban élt. Világkrónikájában, főleg saját koráról írva, a politikai eseményeket állította előtérbe, köztük Mo.-ról szóló híradásokat, írt csillagászati, matematikai és zeneelméleti műveket, foglalkozott zeneszerzéssel. Kibővítette Notker Balbulus Martyriologiumát. Nagy tehetségről tanúskodó prózai költeményei közül legismertebb a Máriához írtszekvencia: Ave praeclara maris stella ('Üdvözlégy ragyogó tengeri csillag'). De octo vitiis principalibus ('A nyolc főbűnről') c. terjedelmes, félig ránk maradt verses művét apácákhoz intézte. Brudentius Psychomachiájához kapcsolódva a gőg, a hiúság, irigység, harag, kapzsiság és más bűnök ellen írt. A húsz rész mindegyike más és más versformájú. A második, elveszett rész az üdvözüléshez vezető erényekről szól. Kiad.: a világkrónika. G. H. Pertz: MG, Scriptores (5. köt., 1844); W. Brambach: Hermanni Contracti Musica (1884); E. Dümmler: De octo vitiis (Zeitschrift für deutschen Altertum, 13. köt., 1867); lírája: G. M. Dreves: Analecta hymnica medii aevi (50. köt., 1907); német ford.sal: R. Buchner: Ausgewahlte Quellen zur deutschen Geschichte des Mittelalters (11. köt., 1961). Irod.: H. Hans Jakob: Hermann der Lahme (1875); H. Oesch—A. Duch: Berno und Hermann von Reichenau als Musiktheoretiker (1961); J. Szövérffy: Die Annalen der lateinischen Hymnendichtung (1. köt., 1964). Tarnai Andor Hermans [hermansz], Willem Frederik, Páter Anastase Prudhomme (álnév), (Amszterdam, 1921. szept. 1. —): holland író. A geofizika professzora a groningeni egyetemen. A háború utáni holland próza legmarkánsabb, legnagyob világirodalmi hatású — legalább tíz nyelven megjelent — és talán legjelentősebb képviselője. A sok évszázados holland polgárság és életmód mély válságának, személyiségbeli, lélektani megrázkódtatásainak, kiúttalanságának hideg, kegyetlen, agresszív természettudományossággal elemző leírója. Műveinek leggyakoribb tárgykörei is, mint a német megszállás évei, a holland gyarmati Indonézia függetlenedésének körülményei, a hidegháborús korszak szinte csak aktualizáló, felszínes események az emberekben, a társadalomban és a szellemi életben eluralkodott degeneráltsághoz képest. Szemlélete hiperkritikus, a — foglalkozási ártalomként is hordott — neopozitivizmus minden áramlatával rokonszenvező, már-máig orombán cinikus. Ábrázolásmódján F. Kafka és A. Camus hatása sejlik át: hajlik az abszurd, szürrealista, hallucinatív megoldásokra, stílusa viszont víztiszta.