Világosság, 1961. január-május (2. évfolyam, 1-6. szám)
1961 / 1. szám - Hévizi István: I. sz. 1961
nyilvánvaló, hogy Heródes parancsa csak a király életében születhetett meg. Ha a hagyományos szóhasználattal akarnánk élni, azt kellene tehát mondanunk, hogy Krisztus Máté evangéliumának közlése szerint „Krisztus születése előtt legkésőbb 4-ben jött világra”. A helyzetet bonyolultabbá teszi azonban a Lukácsevangélium szerzőjének egy közlése, mely nagyobb pontosságra törekszik. Ez a hellénisztikus műveltségű orvos, aki a kereszténység kialakulására vonatkozó hagyományokat a klasszikus történetírók művein iskolázott, művelt görög olvasó számára is elfogadható módon óhajtotta előadni, pontosabb adatok nyújtására is törekedett. Míg a neki tulajdonított evangélium I. fejezete a Mátéban foglalt tradícióhoz hasonlóan Jézus születését Heródes uralkodásával hozza kapcsolatba, a II. fej. 1—5. mondatai a születés évét is meghatározták, és azt Quirinius helytartó judaeai népszámlálásának és ezzel kapcsolatos adószedésének évére teszik. Publius Sulpicius Quirinius syriai legátus valóban ismert történeti személy , i. sz. 6 7-ben, ugyanabban az évben került legátus minőségében Syria provincia élére, amikor Augustus császár Archelaoszt, Heródes fiát, az ellene érkezett panaszok jogcímén királyságától megfosztotta, és Judaea provinciát megszervezte Heródes egykori államának nyugati részén. Az új provincia alacsonyabb rangú helytartót, procuratort kapott Coponius személyében. A népszámlálást és adókivetést kellően megindokolja az a tény, hogy Judaea közvetlen formában ekkor került római fennhatóság alá, és a római típusú adórendszer bevezetése az adózó személyek és vagyontárgyak összeírása nélkül nem lett volna lehetséges. Ugyanilyen nyilvánvaló az is, hogy Heródes alatt római tisztviselő által végrehajtott népszámlálás és adókivetés nem mehetett végbe országában. Heródesnek, mint csatlós királynak a birodalommal szemben fennállott anyagi kötelezettségeit pontosan nem ismerjük; valószínű, hogy az Imperium más, névleg „barát és szövetséges” fsocius atque amicus), valójában függő helyzetben levő csatlósaihoz hasonlóan, csupán alkalmi ajándékokkal, és szükség esetén ugyancsak alkalomszerű „segítséggel"11 kellett rendelkezésre állnia — az adók behajtásáról azonban maguk ezek az uralkodók saját hatáskörükben gondoskodtak. Hiszen az uralom eme formájának Róma szempontjából éppen az volt az előnye, hogy megszabadította a birodalmat a helyi adminisztráció terhétől. Josephus Flavius közlései alapján (Bellum II, 8, 1) értesülünk arról a felháborodásról is, amely az ország lakóit Coponius és a föléje rendelt Quirinius adószedése miatt eltöltötte. Számukra ez tette fájdalmasan kézzelfoghatóvá a római uralom közvetlen jelenlétét. Ha már ezt megelőzően is lett volna „római típusú” adószedés és attól elválaszthatatlan népszámlálás, a felháborodás aligha váltotta volna ki az első nagy Róma-ellenes felkelést és azt a zelóta szervezkedést, amelyből két emberöltő múltán kinőtt a Róma elleni nagyarányú felkelés, a „Bellum Judaicum”. Teljesen megalapozatlanok tehát azok az egyházi szerzőktől eredő, és nyilván apologetikus célzatú feltevések, amelyek szerint Quiriniusnak a rendelkezésünkre álló forrásokból ismert, i.sz. 6/7 évvel kezdődő helytartósága előtt már lett volna egy korábbi syriai helytartósága is — amelyről azonban forrásaink sajnálatos módon nem tesznek említést —, és hogy Quirinius e korábbi helytartósága, s egyben Heródes judaeai királysága idején ment volna végbe (vagy legalább is kezdődött volna meg) az a népszámlálás, amelyre Lukács evangéliumának szerzője gondolt. Annál elképzelhetetlenebb ez, mert hiszen Syria helytartóinak nevét — bár ismereteink e téren korántsem teljesek — éppen Heródes uralkodásának utolsó időszakában, amely a Mátéval való egyeztetés céljaira számbajöhetne, jól ismerjük : i. e. 9—6 között Sentius Saturninus, i. e. 6—4 között, de még a Heródes halálát követő hónapokban is, Quintilius Varus (a későbbi teutoburgi csatavesztő) viselte ezt a tisztséget. Nem marad más hátra : bele kell nyugodnunk abba, hogy Lukács evangéliumának ez a közlése „Krisztus születését a Krisztus utáni 6/7 évre teszi” (és ez még a legkorábbi lehetőség). A Máté- és Lukács-féle előadás tehát kölcsönösen kizárja egymást. Ezek után már csak kevéssé teszi bonyolultabbá a kérdést ugyancsak Luk. 3,23 azon adata, amely szerint Jézus Tiberius császár uralkodása 15. évében „mintegy 30 éves volt”, tehát i . e . 1 - ben