Világosság, 1973. július-december (14. évfolyam, 7-12. szám)

1973 / 10. szám - Szigethy Gábor: Csokonai Vitéz Mihály halotti versei: "A lélek halhatatlanságáról

I Csokonai Vitéz Mihály fialotti versei ,,A lélek halhatatlanságáról” Egy kellemetlenül nedves-szeles napon, 1804. áp­rilis 15-én Csokonai Vitéz Mihály felolvasta néhai mélt. Kohányi Kacsándi Therézia asszony, cs. és kir. aranykulcsos Kis-Rhédei Rédei Lajos házastársának eltemettetésekor Nagyváradon, a később A lélek halhatatlansága címmel ismertté lett Halotti verseket. Tüdőgyulladást kap, a halotti toron sem vesz részt s csak hónapok múlva ír levelet megbízójának, amikor már kézbe vette verseinek megcsonkított, a főúri és egyházi körök rossz ízlésének s tételes vallási dogmákhoz igazított gondolkozásának megfelelő, ron­csolt szövegváltozat kinyomtatott példányát. Csoko­nai a temetést követő napokban betegen, összetörten feküdt, orvosa tanácsára a házból sem mozdulhatott ki, s a grófot s barátait legfőképpen az sértette : a költő nem tette udvarias tiszteletét, nem udvarolt a nemes halotti háznál, megsértette az etikettet, a megbízó­nak kijáró köteles tiszteletet. A halotti versek szövegét pedig álnokul csalták ki Csokonaitól, megcsonkítot­ták, kinyomtatták s amikor a költő tiltakozott, a gróf küldött neki száz forintot. Ennyire taksálta a költe­mény értékét. Csokonai pedig — a beteg és kiszolgál­tatott és harmincegyévesen haldokló Csokonai — el­fogadja a pénzt: „mint versifikátor, és mint a halotti pompára dolgozott egyéb kézmívesek”. Meggyötört teste még élt pár hónapot; a száz forint aligha lehetett volna elegendő a költő felépüléséhez. Ennyi, amit szokásban van tudni Csokonai Vitéz Mi­hály hatalmas költeményéről s megbetegedésének, tüdőgyulladásának körülményeiről. Mert ez szép és megható történet s egy igaztalanul elpusztult poétáért mindig akadnak hullatható könnyeink. S ha megsirat­juk, már nem is kell elolvasni a Halotti verseket. Amely csak alkalmatosságra írott költemény, grófi rende­lésre összeeszkábált halottbúcsúztató, temetési pom­­pacikornya, divatos sallang, ünnepi fecsely. Maga a költő is Alkalmatosságra írt elegyes verseinek elősza­vában így írt: „Én magam is megvallom, hogy ennek 610 a gyűjteményemnek nagy részét nem azért adom ki. „Sem 1666, sem kevesebb, csakk ember lehetek, Sem barom, sem angyal lenni nem szeretek mintha azokat a múzsákhoz méltónak tartanám". E mondatot sokszor idézték már, bizonygatva, hogy az alkalmatosságra írott versek a költő megítélése szerint sem tartoztak mindig remekei közé s így — mondják — a vitám et sanguinem hevületével megírt Az igazság diadalma vagy a Tisztelő versezet­t. Vay Miklós úrhoz s más hasonlók is bekerültek e kötetbe, amely versek­nek legfeljebb ha részletei emelkednek igazán költői régiókba. De ez előszónak van egy más mondata is, amelyet ki tudja miért, de ritkán szokás idézni. Így hangzik: „vágynak, amelyeket parancsolatból nyomtatásra ad­tam". Csokonai Vitéz Mihály tudta mi mennyit ér s hogy milyen az a világ, amely őt körülveszi. De a Halotti versek a köztudatban alkalmatosságra írott költeményként tapadt meg, rendelésre gyártott, szép részletekben bővelkedő, ámde középszerű alkotás­ként, s vagy hellyel-közzel vallásos műnek dicsérték, a lélek halhatatlanságában újra hivő, a materializ­mus téveszméitől megszabaduló költő istenes fohá­szának —­s kedvelték ezért kicsit; vagy idealista té­velygésnek látták, elvesztését-megcsorbulását ko­rábbi materialista világnézetének — s ezért neheztel­tek rá, szintén nem nagyon. Végül is a Halotti versek mindig az életmű fátyolborí­totta helyeire szorult. Senki nem kedvelte igazán, mert semmilyen egységes képbe nem volt beilleszt­hető, iskoláskönyvek példatárába nem volt belesűrít­hető, nem volt tételekhez igazítható, nem volt egy­értelműen materialista vagy idealista versezet, nem volt tanköltemény. Nem volt lobogóra felírható diadal­ének. Sőt: ellentmondásos költemény volt s több­nyire többértelmű. Axiómákhoz szoktatott fülű ideo­lógusok számára pedig egyszerűen zavaros, így a költeményből a keletkezés körülményeinek, a szakadó esőben szerzett tüdőgyulladásnak s a költő levélbeli fanyar-keserű tiltakozó gesztusának roman­tikusra hangolt meséje élt tovább. A mese egyértel­műbb volt ugyanis, mint a költemény.

Next