Világosság, 1974. július-december (15. évfolyam, 7-12. szám)

1974 / 8-9. szám - Fröhlich Ida: A kinyilatkoztatás könyve

A kinyilat­koztatás könyve Egy irodalmi fikció változásai Jósijáhu, Júda királya, uralko­dásának 18. évében (­ i. e. 621) írnokával pénzt küld a jeruzsálemi templomba, az ott dolgozó építő­munkások számára. Az írnoknak a templom főpapja, Hilkija, egy könyvet ad át a következő szavak­kal : „megtaláltam a törvényköny­vet ( széf­er ha-tóra ) a templom­ban”. Az írnok értesíti a királyt a könyvről. Jósijáhu a könyv sza­vai hallatára megszaggatja ruháit, bűnbánatot tart, mert felismeri bennük a Mózesnek adott, de Jósi­jáhu korában már be nem tartott, isteni eredetű törvényeket. Jósi­jáhu a könyv megtalálását Jahve figyelmeztetésének tartja. Hulda prófétanő szavain keresztül Jahve igazolja is Jósijáhu sejtését; való­ban büntetni akart, de a király bűnbánata láttán megkönyörült - Jósijáhu ekkor ünnepélyesen, az egész nép előtt felolvastatja a könyvet a jeruzsálemi templom­ban, és tartalmát törvénybe ik­tatja. Az elbeszélést a Bibliában, a Kirá­lyok könyvében (2 Kir. 22:3 - 23:3) találjuk (a történetet hason­lóan mondja el 2 Krón. 34-35 is); a Deuteronomium, a hagyomány által Mózesnek tulajdonított bib­liai törvénykönyv (a Mózes 5. könyve, ill. ennek törvénykező részei) fiktív megtalálását mondja el. A számos novellisztikus elemet tartalmazó történet beillesztése Jó­sijáhu korának eseményei közé az i. e. 621-es, ún. „jóslási reformok” igazolására szolgál, amelyek val­lási szempontból a kultusznak a jeruzsálemi szentélyben - a tör­vénykönyv állítólagos megtalálási helyén - való központosítását je­lentik. Jósijáhu kultikus reformjai részét képezik annak a politikai tervnek, amely a hanyatló asszír biroda­lomtól való elszakadás és a meg­erősödő babiloni birodalommal való szembeszegülés érdekében erős központi hatalmat akart meg­teremteni Jeruzsálemben. Erre kedvező helyzet adódott az i. e. 7. sz. második felében. Babilon 652-es nyílt asszír-ellenes lázadása után - amely ugyan vereséggel végződött - az Assur-bán-apli uralkodásának utolsó éveit jellem­ző zavaros belpolitikai helyzet sza­bad kezet engedett a nyugati va­zallus-államok uralkodóinak saját terv­eik megvalósításához. Josijáhu reformjait - 2 Krón. 34-35 elbeszélésének megfelelően — nem a Deuteronomium megtalá­lása után kezdte megvalósítani, ellenkezőleg, a könyv ünnepélyes törvénybe iktatása csak lezárója volt ennek a folyamatnak. 2 Krón. 34:3 Jósijáhu uralkodásának 8. évét (†633) jelöli meg a reform kezdetének ; a Biblia azt írja, a kul­tusz megújulását jelölő szóval, hogy az uralkodó „keresni (dáras) kezdte Dávidnak, ősének istenét”, a 12. évben (­629) pedig meg­kezdte a pogány kultuszok meg­semmisítését. Az elbeszélés évszá­mai Asszíria történetének esemé­­nyire utalnak, a 629-es év talán Assur-bán-apli halálának, de min­denesetre az új asszír nagyhatalom végzetes megroppanásának felté­telezett éve (az erre a korra vonat­kozó asszír források hiánya miatt Assur-bán apli halálának dátuma nem tisztázható; az utolsó értesí­tés 630-ból származik, ennek alap­ján datálják legkorábban 629-re). Valószínű tehát, hogy Josijáhu ennek az eseménynek a hatására kezdett - nyomatékosan politikai célzatú — reform-tervei megvaló­sításához. Fennhatóságát először Juda, majd fokozatosan az északi, az asszír nagyhatalommal szoro­sabb, provinciális függési viszony­ban levő galileai terület egy részén ismerteti el. (2 Krón. 34:6). Régé­szeti és a Jósijáhu korával foglal­kozó bibliai források alapján re­konstruálható, hogy expanziója a nyugati, tengerparti filiszteus vá­rosokra és Juda keleti részére is ki­terjedt (Józs. 15:61-62). Területi terjeszkedésének kifejezője a bibliai szövegben az idegen kultuszok megsemmisítésének említése az uralma alá vont területeken. Ezek a kultuszok azonban nemcsak a kánaáni őslakosság továbbélő, és a mindenkori uralkodóktól eltűrt vagy bevett - a salamoni korszak, a 10. sz. után fokozatosan előre­törő - vallásának gyakorlatát je­lentik, hanem az asszír fennható­ság elismertetéseként bevezetett mezopotámiai vallásos formákét is; a jóslási reform kultikus vonat­kozású része tehát egyben a poli­tikai függetlenségi törekvés kifeje­zője is, a kultusz centralizálásának gondolata pedig a közigazgazgatás centralizálási törekvésének kifeje­zője is. Josijáhu belső, szociális reform­jaira maga a Deuteronomium utal, mert magját kétségtelenül korábbi eredetű törvények alkotják ugyan, végleges formáját azonban a 7. sz.

Next