Világosság, 1977. január-június (18. évfolyam, 1-6. szám)

1977 / 3. szám - Bizám Lenke: Mészáros Vilma

menő folyamatokhoz való alkalmazkodást jelzi. Ú­gy tűnhet, elveszti korábbi vitatkozó jellegét, sőt a marxizmus a leninizmus „szövetségesévé” kezd válni. Valójában erről szó sincs. A pravoszláv ideológia retrográd jellege változatlan, a pravoszláv vallás a modernizálással nem válik az emberiség számára el­­fogadhatóbbá, hanem lényegi elveiben különbözik az emberiség reális fejlődését követni képes eszméktől. Egy önmagát már túlélt ideológia megújulási kísérle­téről van szó. „Itt társadalmat alakítunk — mondta Brezsnyev a XXV. kongresszuson — olyat, amelyhez hasonlót még nem hozott eddig létre az emberiség. Ez a tár­sadalom megteremti az igazi emberi viszonyokat, a tényleges emberi szabadságot. Ez a társadalom a tu­dományos-materialista világnézet talaján építi ma­gát. Ez a társadalom bátran bízik jövőjében, a kom­munizmus ígéreteiben, s előtte a haladás korlátlan tér­ségei nyíltak meg.” Ennek a társadalomnak nincs többé szüksége vallási kiegészítésre, a pravoszlávra sem, még korszerűsített változataiban sem. V. K. TANCSER 1977. január 28-án meghalt dr. Hognár Mátyásné dr. Mászáros Vilma, egyetemi docens. A Világosság több irodalmi és eszté­­tikai tanulmányát közölte. 1­­­észáros Vilma a barátom volt. Ezt a serdülőkorban kezdődött barátságot nemcsak az irodalom, művészet iránti közös és szinte csillapíthatatlanul mohó érdeklődésünk ötvözte tartóssá, hanem azon kérdések és válaszok közeli rokonsága is, amelyeket feltettünk, illetve megtalálni véltünk a műalkotások tartalmaiban. Mészáros Vilma elemi iskolai tanító lánya volt, akinek még gimnáziumi tanulmányai anyagi feltételeit is jóformán önerejéből, szinte kezdettől állandó korrepetálással kellett biztosítania. Így nemcsak kivételes képességei, hanem az adott „szörnyű társadalom” is korán megtanították arra, hogy az oly hőn szeretett művészetet mindenekelőtt az emberi világ valóságos miértjei felől faggassa; ifjúságában is tántoríthatatlan kutatói bátorsága pedig hamar felismertette vele, hogy az így kapott, valóságos válaszok éppenséggel a „tiltottal”, a marxizmus igazságaival csen­dülnek egybe. És végül: kivételesen tiszta embersége a kizsákmányoltakkal való közösségvállaláshoz, a valóságos megoldást egyedül kínáló úthoz, a gyakorlati munkásmozgalomhoz vezette el. Így lett, hogy a művészet tartalmi formai finomságaira oly fogékony fiatal lány Népszavát terjesztett, röpcsit oszto­gatott, mentett, szabotált, a fasizmus fojtogató éveiben „tette, ami kell”. Később is ezt tette. Amikor, halála előtt két nappal, még telefonon beszélhettem vele, fel sem merült benne, hogy köz­vetlen életveszélyben van. Legfőbb gondja az volt, hogy diákjai félévi vizsgáját esetleg nem vezetheti le, és azon ag­gódott, hogy 56 éves korában esetleg nyugdíjba kell vonulnia. Nem kísértette a halál gondolata, ilyesmire nem ért rá odafigyelni, mivel egész életében maximálisan és folyton csak adni akart. Akik ismerik tanulmányait és könyveit, akik hallgathatták őt az egyetemen, szép és okos szóval beszélni tudományos vagy tudományt népszerűsítő pódiumokon, bizonyára együttesen tanúsíthatják, hogy ezt az életcélt sikerült megvaló­sítania. Ez csillant ki gyémánt tisztasággal minden leírt vagy kimondott szavából, és ez az, ami ott van a megmaradó könyvekben, folyóiratokban, ott van a tovább élő fiatalok termékeny tudatában. Mészáros Vilma, a nagyszerű pedagógus, a kitűnő irodalomtörténész és esztéta, a következetes kommunista ezért nem halt meg, mivel alkotásaiban tovább él. Én, személyesen azt siratom, aki szubjektíve pótolhatatlan: a barátomat. BIZÁM LENKE 159 MÉSZÁROS VILMA 1921-1977

Next