Világosság, 1977. július-december (18. évfolyam, 7-12. szám)

1977 / 8-9. szám - A szekularizáció a polgári társadalomban

19AUGUSZTUS— SZEPTEMBER X XVIII. ÉVFOLYAM 8 — 9. SZÁM A SZEKULARIZÁCIÓ A POLGÁRI TÁRSADALOMBAN Al­igha képzelhetünk el izgalmasabb, de bonyolultabb feladatot sem, mint annak a kiformálódását, amit — a leg­közkeletűbb kifejezést használva — modern társadalomnak, modern embernek, modern kornak nevezünk. E sokarcú ,,modernség” egyik lényegi jellemzője — s úgy hisszük, esze­ a legkülönbözőbb világnézetet képviselők is bízvást egy­etérthetnek — az, amit — megintcsak közkeletű kifejezést használva — az „evilágiság eluralkodásának” szoktak nevezni. A természet, a társadalom — egyszóval a valóság — profán, vallási előfeltevések és végkövetkezte­tések nélkül, „evilágiként” való szemlélete éppoly általánossá vált jellemzője a modern gondolkodásnak, mint a „világi tevékenység” önmagában rejlő értelmének és értékének tudatosítása. Mindennek közös, végső ok­a a min­dennapi élet szerkezetének, az emberi gyakorlatnak változásában, fejlődésében rejlik. Tevékenység és gondolkodás ma már egyaránt magában hordozza a világi elem emancipálódásának — vagy éppen dominanciájának — mozza­natát, a világi célok, értékek előtérbe nyomulását, azt, hogy mindinkább ezek határozzák meg, formálják, alakítják az emberek — osztályok, rétegek, személyek életvitelét, életmódját — más szóval: ezek válnak a legáltalánosabb társa­dalmi szabályozókká. E folyamatos és egyre kiterjedtebb, egyre mélyebb világivá válás jelenségkörét írjuk le a szekularizáció fogalmával. A gazdaság, a politika, a jog, a filozófia, a tudományok és művészetek történetét vizsgálva mindenütt kimutat­ható egy átmenet, amikor — hol forradalmi módon, robbanásszerűen, hol bonyolult és szövevényes átalakulások keretében — de végbemegy ez az „elvilágiasodás”, a mitológiai és teológiai eszmék és a vallási intézmények uralmá­nak, vagy a velük való szoros összefonódottságnak a fellazulása, sőt megszűnése. A mostani számunkban közölt tanulmányok zöme részint magának a szekularizációnak — sokoldalúsága követ­­keztében meglehetősen elmosódott értelmű — fogalmát igyekszik — főleg filozófiai, történeti és szociológiai vonat­kozásban — megvilágítani, részint a szekularizálódás társadalmi-történeti folyamatát próbálják elemezni. A vallási eszmék és intézmények egyeduralmát már az ókorban is kérdésessé tették bizonyos gazdasági és kulturális tényezők,­­ ám ezek­ hatása csak egyes történelmi pillanatokban, s akkor is csak időlegesen, részlegesen érvényesült. A szekularizáció az újkor hajnalán, a polgári társadalom kialakulásával szélesedett ki igazán, hogy fokozatosan mindent átható és visszafordíthatatlan folyamattá váljék. Tanulmányainkban a fő figyelmet a polgárosodás kezde­teitől, a késő középkortól és a reformáció időszakától felívelő szekularizációs folyamatra koncentráljuk. Nem törekedhetünk teljességre, csupán ennek a nagyarányú, a kapitalizmus viszonyainak minden területén jelent­kező folyamatnak néhány fontosabb csomópontját, a filozófia, a tudományok, a művészetek, a politikai és jogi gondolkodás szekularizációjának néhány főbb állomását szeretnénk megvilágítani. Ugyancsak a teljesség igénye nélkül vonultatunk fel néhány példát a folyamatnak a polgári tudatban való tükröződéseiről a szociológiában, és a keresztény teológia bizonyos irányzatainak krízisjelenségeiben. Nyilvánvaló továbbá, hogy e vonatkozásban elvi jellegű különbség a polgári miliőben végbement és végbemenő szekularizálódás és a már a szocializmust vagy a kommunizmust építő társadalmakra jellemző szekularizálódási folyamatok között. (A szocializmusban végbemenő szekularizáció természetét részletesen elemeztük a Világosság ez évi 1. számának tudományos mellékletében, amelyben a Pécsi Akadémiai Bizottság által szervezett „Szocializmus és vallás” című konferencia előadásait közöltük.) De merőben önálló feladatot jelentene pl. a harmadik világban kialakuló szekularizálódás vizsgálata is. Ezeket a kérdéseket ebben a számunkban nem érintjük. örülnénk, ha összeállításunk hozzájárulhatna annak tudatosításához, hogy a szekularizáció, mint a vallási szabá­lyozás viszonylagos visszaszorulása olyan jelenség, amelynek — a vallási eszmék minden szívóssága mellett is — erőteljes és bizonyos értelemben megkérdőjelezhetetlen előzményei vannak már a szocialista fejlődést megelőző polgári viszonyok közt is. 457 29

Next