Világosság, 1979. július-december (20. évfolyam, 7-12. szám)
1979 / 11. szám - Hársing László - Kozák Károly: A johanniták a középkori Magyarországon
Egy utolsó fellángolás Kis Károly azonban alig két havi uralkodás után merénylet áldozata lett. Palizsnai a Horváthiakkal együtt menten az ellenállás megszervezéséhez fogott. A királynők ismét abban reménykedtek, hogy a délvidékre utazva személyes jelenlétükkel le tudják csillapítani az egyre veszélyesebb méreteket öltő lázadást. Viszonylag nem nagyszámú kísérettel Gara (a mai Gorján) vára felé közeledtek. Palizsnai erről értesülve híveivel lesben állt és alkalmas időben megrohanta a gyanútlan menetet. A kíséret számos tagját, így Garai Miklós nádort is levágták, a királynőket és a kíséret életben maradt tagjait pedig fogságba vetették. Ezt az arcátlan cselekedetet nemcsak a jobbérzésű magyar főurak sokallták meg, hanem Zsigmond brandenburgi őrgróf is, aki ekkor már Mária királynő férje és a magyar trón várományosa volt. A lázadók azonban szilárdan tartották magukat és a velenceiekkel a fogságban titkon szövetkezni akaró Erzsébet királynét leánya szeme láttára megfojtották. Zsigmond, miután 1387-ben királlyá koronázták, hozzáfogott a délvidéki hadművelet előkészítéséhez. Sietnie kellett, mert Velence értesítette, hogy Palizsnai arra készül, hogy Mária királynőt Nápolyba szállítsa. Ehhez azonban nem volt ideje, mert Novigrád várát, ahol a királynőt őrizték, Zsigmond csapatai és a velenceiek ostrom alá vették. Palizsnai a várat végül is a velenceieknek adta át és Vránába vonult vissza. Ezt követően kiszabadult Mária királynő. Zsigmond megfosztotta Palizsnait perjelségétől és a Palizsnai ellen harcoló Losonczi-család egyik tagját, Albertet nevezte ki Vrána főnökévé. Neki azonban a várat még Palizsnai távollétében sem sikerült bevennie, mert a lovagok kitartottak a tartományi mester mellett, aki azuitán tekintélyes sereg élén Vránát felmentette. Nem bogozzuk tovább e nem mindennapi szellemi és fizikai kvalitásokkal bíró, de a világi oligarchák életvitelét meghaladóan gátlástalan lovagfőnök további pályafutását, amelynek fordulatossága és eseménygazdagsága vetekszik a lovagregényekével. Dicstelen történeti szerepe helyrehozhatatlan kárt okozott mind az országnak, mind a nagymúltú rendnek, amelynek régi hatalmát utódainak többé nem sikerült visszaállítani. Annál is inkább sikertelen volt kísérletük, mert továbbra is a központi hatalom meggyengítésén munkálkodtak és a nápolyi ház trónigényeit támogatták Zsigmonddal szemben. Palizsnai halála után némileg enyhült Zsigmond és a johanniták ellentéte. A rend számos tagja a nagymester vezetésével részt vett a vesztes nikápolyi csatában (1396). A csata után Zsigmond a nagymester segítségével menekült a johanniták egyik gályáján Rodoszra, majd tért onnan vissza. Volt még egy időszak a rend történetében, amely hazánk szempontjából pozitíven értékelhető. A lovagok együtt küzdöttek Hunyadi Jánossal a török ellen és támogatták őt az ország belső zavarainak leküzdésében. De a magyar johanniták hanyatlását immár nem lehetett megállítani. A rend elveszítette Vránát, amelyet a velenceiek pénzért vettek meg Nápolyi Lászlótól. Az erős várat nem sikerült többé visszaszerezniük, de a rend szlavón—magyar tartományának mesterei továbbra is viselték a nálunk megtisztelő és előkelő „vránai perjel” címet. Palizsnai után Zsigmond Nagymihályi Albertet nevezte ki (1408) e tisztségre, aki valószínűleg ugyancsak részt vett a nikápolyi csatában, hiszen több rokona ott el is esett. E kinevezést azonban sem a vránai lovagok, sem a rodoszi nagymester sokáig nem ismerte el, miután az sértette régi kiváltságukat, tisztségválasztó jogukat. Legfőbb célja Vrána viszszaszerzése volt, de ez nem sikerült neki. A perjel mindvégig hűséges volt Zsigmondhoz. Az ő vezetésével vettek részt a magyar seregek az 1427-es havasalföldi hadjáratban. Később, főleg a perjel halála után (kb. 1434) ismét megromlott a johanniták és Zsigmond viszonya. A király nagy reményeket fűzött a német lovagrendnek a havasalföldi határvidékre telepítéséhez, de ezek megalapozatlanok voltak. A törökkel szövetkezett Vlad vajda csapatai a Szörényi vár ostrománál a német lovagokat mind megölték. Zsigmond 1435-ben Tallóczi Mátét nevezte ki a vránai perjelség javainak kormányzójává. Ő két év múlva öccse, János javára e tisztségről lemondott és Hunyadi János harcostársa lett. 1440-től Nándorfehérvár kapitánya, amelyet II. Murád szultánnal szemben sikeresen megvédett. Tallóczi Máté részt vett a vereséggel végződő várnai csatában, ahonnan sikerült ugyan megmenekülnie, de hamarosan meghalt. Tallóczi János vránai perjel pedig a huszitákkal vívott csatában lelte halálát. Hunyadi János hű társra talált a következő vránai perjelben, Szentgyörgyi Székely Tamásban is, akit Róma és a rend csak Hunyadi közbelépésére ismert el tartományi mesternek. Részt vett a rigómezei csatában, Nándorfehérvár 1456-os védelmében és nagy szerepe volt Mátyás trónrajuttatásában. Vitézül harcolt a török ellen Mátyás idején, de élete végén a rend katonai erejét hatalmaskodásra használta fel. Mátyás király halála után a délvidéki johanniták Beriszló Bertalan vránai perjellel az élükön Korvin Jánost támogatták. A túlerőben levő Ulászló-pártiak elől az ifjú herceg az ország déli vidékére menekült. Beriszló Bertalanra hárul az a feladat, hogy a mene- 697 Beriszló Bertalan vránai perjel