Világosság, 1981. július-december (22. évfolyam, 7-12. szám)

1981 / 7. szám - Ágh Attila: A nemzeti kérdés a XX. századi marxizmusban

A nemzeti kérdés a XX századi marxizmusban „Oroszország közéletének kérdései közül jelenleg a nem­zeti kérdés került előtérbe” (Lenin, 1913). A nemzeti kérdés kezdettől fogva nagy szerepet ját­szik Lenin munkásságában, de különösen felerősödik a szerepe az első világháborút közvetlenül megelőző időszakban, amikor „előtérbe kerülnek” a nemzeti mozgalmak Oroszországban és elkezdődik „Ázsia éb­redése” (1913) is. Az egész lenini életmű annyiban je­lent áttörést a marxizmusban a nemzeti kérdés tárgya­lásában, hogy Leninnél megfordult a viszony a marxi kérdésfelvetéssel szemben, a nemzeti kérdés megoldását nem a szocialista világforradalom eredményének és kö­vetkezményének, hanem előzményének és eszközének te­kintette. Az antiimperialista függetlenségi harcok ta­nulmányozásával Lenin meglátta, hogy a világforra­dalomnak nemzeti formája van, hogy a proletariátus és az elnyomott népek nemzetközi szolidaritása a nemzeti felszabadulás és a nemzetépítés formáin ke­resztül érvényesül. Ez a lenini paradigma feloldotta a nemzeti kérdés és munkáskérdés korábbi feszültsé­gét, és a Komintern tevékenységén keresztül mind­máig szilárd alapot adott a nemzeti kérdés aktuális problémáinak megoldásához. A NEMZETI KÉRDÉS LENINI KONCEPCIÓJÁNAK FEJLŐDÉSE Lenin koncepciója lényeges fejlődésen ment át a vi­haros sebességű világtörténelmi változásokat követő­en. Az első világháború előtti első szakaszában fő­ként a szocialista gyarmati politika (van hol és má­sok) bírálatára, valamint D. Bauer kulturális autonó­mia elmélete korlátozottságának kimutatására kon­centrált.­ Első jelentősebb írásában (Kritikai meg­jegyzések a nemzeti kérdésre vonatkozóan, 1913) világo­san kijelöl két tendenciát, a differenciálódás és in­tegrálódás tendenciáit, amelyek egyaránt jelen van­nak az imperializmus világrendszerében, s mindenkori viszonyukat a szocialista világforradalom közelsége és konkrét stratégiája dönti el. Egyfelől a „polgári társadalomban a nemzeti elv történelmileg elkerülhe­tetlen, és a marxista, számolva ezzel a társadalom­mal, teljesen elismeri a nemzeti mozgalmak történelmi jogosultságát. De ahhoz, hogy ez az elismerés ne vál­jék a nacionalizmus apológiájává, az szükséges, hogy szigorúan csak arra szorítkozzék, ami haladó ezekben a mozgalmakban”. Másfelől pedig : „Harc akármilyen nemzeti fejlődésért. . . erre feltétlenül nemet mon­dunk. A tőkés társadalom gazdasági fejlődése világ­szerte sok olyan példát mutat, hogy a nemzeti moz­galmak nem fejlődtek ki teljesen, hogy több kis nem­zetből vagy néhány kis nemzet rovására nagy nem­zetek alakultak, hogy nemzetek asszimilálódtak . . . A proletariátus nem támogatja a nacionalizmus semmiféle megszilárdítását, ellenkezőleg, a proleta­riátus azt támogatja, ami elősegíti a nemzeti különb­ségek elmosódását, a nemzeti válaszfalak leomlását, ami a nemzetek egybeolvadását eredményezi.” (LOM 24. 130—131. L). Az integrálódás, a nagy nemzeti egységek megőrzésé­nek szándéka még Leninnek a nemzeti kérdésre vo­natkozó munkássága második szakaszában, a világ­háború és az októberi forradalom időszakában is a domináns tendencia.­ Ebben döntő szerepet ját­szottak a sajátosan oroszországi körülmények, vala­mint az, hogy a világforradalom valóban reális közel­ségbe került. S valóban, az I. világháború időszaká­ban még nem dőlt el, hogy milyen szinten fognak in­tegrálódni az egyes népek és nemzetiségek. A nemzet­közi proletariátus forradalmi stratégiája minél na­gyobb nemzeti egységek kialakítását követelte a világ-1 LOM 24. 115. 1. 2 Vö. van Kol nézeteinek kritikáját (Marx-Engels-Lenin, A nemzeti kérdésről. Bp. 1965, 284-285. 1.) és O. Bauer kritikáját több, egymást követő írásban. 3 .,A fejlődő kapitalizmus a nemzeti kérdésben két történelmi tenden­ciát ismer. Az első: a nemzeti élet és a nemzeti mozgalmak ébredése, harc minden nemzeti elnyomás ellen, nemzeti államok kialakulása. A második: a nemzetek közti különféle kapcsolatok kifejlődése és élén­külése, a nemzeti válaszfalak ledöntése, a tőke, általában a gazdasági élet, a politika, a tudomány stb. nemzetközi egységének megteremtése. Mindkét tendencia a kapitalizmus egyetemes törvénye. Az előbbi a ka­pitalista fejlődés kezdetén dominál, az utóbbi az érett, a szocialista társadalommá való átalakulás felé haladó kapitalizmusra jellemző.” (LOM 24. 123.1.). 27 OU­G 1981. JÚLIUS* XXII. ÉVFOLYAM 7. SZÁM

Next