Világosság, 1982. július-december (23. évfolyam, 7-12. szám)
1982 / 8-9. szám - Lengyel A. László: Elit és tömeg
Elit és tömeg „Nouvelle Droite” és „New Conservatism” „Mindeddig a közgazdászok megpróbálták megváltoztatni a világot, éppen ideje, hogy meg is értsék.” F. A. HAYEK Nem kis nehézségbe ütközik, amikor megpróbáljuk összevetni a francia „új filozófia”, „új közgazdaságtan”, „új jobboldal” több áramlatból egymásba folyó gondolatrendszereit, az Egyesült Államok ugyancsak többárnyalatú „neokonzervatív” irányzatával. Eltérőek a történelmi hagyományok, a szellemtörténeti örökségek, a társadalmi, a gazdasági és a politikai feltételek. Különböznek a szorongások, az azonosulási és követési vágyak és remények, a vallási, faji, iskolai előítéletek. Mi az azonosság? Az, hogy a növekedésre alapozott, atyáskodó francia, illetve a kontraktualista neoliberális amerikai állam a 70-es években egyaránt válságba jutott. Az a francia állam, amely magára vállalta a felelősséget a gazdaság megfelelő menetéért, intézményes változtathatatlanságba merevült. Az etatista, adminisztratív intézményes biztosítékok, folyamatos gazdasági növekedés, korlátok között tartott infláció, elviselhető munkanélküliség, a munkavállalók és a munkáltatók közötti konfliktusok intézményes csatornákon belüli megoldása, a szegénység, a bűnözés szalonképes formák közé szorítása, az emberi és állampolgári jogok formális garantálása, állami felelősségvállalás a külső kapcsolatokért és szuverenitásért — meginognak. A status quo megkérdőjeleződik. Méghozzá az államrezon alapján létrehozott status quo, amelyben koherens tekintélyelvű logikák működtek. Az amerikai liberális állam elosztó és újraelosztó módszerei, a 60-as években kiterjesztett állampolgári szociális és jogi biztosítékok, az egyenlősítési törekvések a 70-es évek közepétől szemben találják magukat a gazdasági válság kihívásával. Az elosztás és újraelosztás mint túlelosztás és hatékonysághiány, mint a piac, a vállalkozás felesleges és problematikus állami átvállalása jelentkezik. Az állampolgári szociális és jogi garanciák a mindenható állammal szembeni mindenhatósági igényt fogalmaznak meg az állampolgárok részéről (az állam kötelessége biztosítani az esélyegyenlőséget, a szociális biztonságot még akkor is, ha erre képtelen gazdaságilag és ennek következtében újabb esélyegyenlőtlenséget és más csoportok szociális bizonytalanságát teremti meg). A liberális és kontraktuális állam egyenlőségi, egyenlősödésre irányuló szándékai pedig veszélyeztetik a különböző társadalmi csoportok — területi, nemzeti, faji és vallási, valamint korporatív érdekközösségek — egyre differenciálódó érdekeit. Az állam által vezényelt gazdasági kompenzációs rendszer, az állampolgári azonosulási minták, amelyek jelentős mértékben eltüntették a 60-as években az amerikai politikai, gazdasági és társadalmi élet színpadáról a legitimációs ideológiákat, helyükbe az amerikai életmódot állítva, a 70-es évek közepétől részben-egészben megbuktak. A társadalom kisközösségeiig hatolt intézményesülési folyamatok az ellentétükbe fordulnak. Először megkezdődik az intézményes gazdasági eszközök leépülése. Majd megbomlik az azonosságbiztosító rendszer. Ennek egyik pillére, az amerikai külpolitika elismertsége és tisztelete a világ előtt, az amerikai állampolgár erkölcsi felsőbbrendűségének megértése és megértetése — megingott. A vietnami háború, majd a Watergate-botrány aláásta az állampolgár azonosulási hitét, haraggal utasítja el a kormányt, amely képtelen volt fenntartani az amerikai „tisztesség”, morál, megbízhatóság képét a külvilág előtt. Láthatóvá válik az amerikaisággal szembeni másfajta nemzeti, vagy regionális identitás-tudat (az ír, a zsidó, a lengyel, az olasz azonosságtudat) erősödése. Végül az amerikai életmód ellentmondásai éleződnek . A kategóriák egyáltalán nem pontosak. Az ,,új filozófusok” visszautasítják, hogy ,,új jobboldalnak” tartsák őket. Közülük B. H. Lévy meggyőződéses mitterandista, szocialista párti önigazgatás „szakértő” J. M. Benoist „frondőr liberális, majdnem anarchista” saját megfogalmazása szerint, Ph. Nemo giscardista „keresztény eretnek”, M. Le Bris az „Isten halott, Marx halott és én sem érzem magam valami jól” szerzője az autonóm mozgalmak híve, akárcsak A. Glucksmann. Lévy és Benoist baloldali lapokban publikál és egy sorban meneteltek Cohn- Bendittel a Kopernikusz utcai zsinagóga elleni fasiszta merénylet elleni tiltakozó gyűlésen. Az „új jobboldal” elnevezést széles körben a liberális Áron terjesztette el, amikor fellépve a csoport ellen kifejtette, hogy a szegények és a gyengék emberi méltóságának tisztelete az emberi civilizáció eredménye, és hogy a zsidó-keresztény egyenlőségeszme olyan öröksége korunk emberének , hívőnek és nem-hivőnek egyaránt, amely feladhatatlan a barbárságba való lesüllyedés veszélye nélkül.