Világosság, 1982. július-december (23. évfolyam, 7-12. szám)

1982 / 8-9. szám - Lengyel A. László: Elit és tömeg

Elit és tömeg „Nouvelle Droite” és „New Conservatism” „Mindeddig a k­özgazdászok megpróbálták megváltoztatni a világot, éppen ideje, hogy meg is értsék.” F. A. HAYEK Nem kis nehézségbe ütközik, amikor megpróbál­juk összevetni a francia „új filozófia”, „új közgazda­ságtan”, „új jobboldal”­ több áramlatból egymásba folyó gondolatrendszereit, az Egyesült Államok ugyan­csak többárnyalatú „neokonzervatív” irányzatával. Eltérőek a történelmi hagyományok, a szellemtörté­neti örökségek, a társadalmi, a gazdasági és a politikai feltételek. Különböznek a szorongások, az azonosulási és követési vágyak és remények, a vallási, faji, iskolai előítéletek. Mi az azonosság? Az, hogy a növekedésre alapozott, atyáskodó francia, illetve a kontraktualista neoliberális amerikai állam a 70-es években egyaránt válságba jutott. Az a francia állam, amely magára vál­lalta a felelősséget a gazdaság megfelelő menetéért, in­tézményes változtathatatlanságba merevült. Az eta­tista, adminisztratív intézményes biztosítékok, folya­matos gazdasági növekedés, korlátok között tartott infláció, elviselhető munkanélküliség, a munkaválla­lók és a munkáltatók közötti konfliktusok intézmé­nyes csatornákon belüli megoldása, a szegénység, a bű­nözés szalonképes formák közé szorítása, az emberi és állampolgári jogok formális garantálása, állami fe­lelősségvállalás a külső kapcsolatokért és szuvere­nitásért — meginognak. A status quo megkérdőjele­ződik. Méghozzá az államrezon alapján létrehozott status quo, amelyben koherens tekintélyelvű logikák működtek. Az amerikai liberális állam elosztó és újraelosztó mód­szerei, a 60-as években kiterjesztett állampolgári szo­ciális és jogi biztosítékok, az egyenlősítési törekvések a 70-es évek közepétől szemben találják magukat a gazdasági válság kihívásával. Az elosztás és újraelosz­tás mint túlelosztás és hatékonysághiány, mint a piac, a vállalkozás felesleges és problematikus állami átvál­lalása jelentkezik. Az állampolgári szociális és jogi ga­ranciák a mindenható állammal szembeni mindenha­tósági igényt fogalmaznak meg az állampolgárok ré­széről (az állam kötelessége biztosítani az esélyegyen­lőséget, a szociális biztonságot még akkor is, ha erre képtelen gazdaságilag és ennek következtében újabb esélyegyenlőtlenséget és más csoportok szociális bizonytalanságát teremti meg). A liberális és kontrak­­tuális állam egyenlőségi, egyenlősödésre irányuló szán­dékai pedig veszélyeztetik a különböző társadalmi csoportok — területi, nemzeti, faji és vallási, valamint korporatív érdekközösségek — egyre differenciálódó érdekeit. Az állam által vezényelt gazdasági kompen­zációs rendszer, az állampolgári azonosulási minták, amelyek jelentős mértékben eltüntették a 60-as évek­ben az amerikai politikai, gazdasági és társadalmi élet színpadáról a legitimációs ideológiákat, helyükbe az amerikai életmódot állítva, a 70-es évek közepétől részben-egészben megbuktak. A társadalom kiskö­zösségeiig hatolt intézményesülési folyamatok az el­lentétükbe fordulnak. Először megkezdődik az intéz­ményes gazdasági eszközök leépülése. Majd megbom­lik az azonosságbiztosító rendszer. Ennek egyik pillé­re, az amerikai külpolitika elismertsége és tisztelete a világ előtt, az amerikai állampolgár erkölcsi fel­sőbbrendűségének megértése és megértetése — meg­ingott. A vietnami háború, majd a Watergate-botrány aláásta az állampolgár azonosulási hitét, haraggal uta­sítja el a kormányt, amely képtelen volt fenntartani az amerikai „tisztesség”, morál, megbízhatóság képét a külvilág előtt. Láthatóvá válik az amerikaisággal szembeni másfajta nemzeti, vagy regionális identi­tás-tudat (az ír, a zsidó, a lengyel, az olasz azonos­ságtudat) erősödése. Végül az amerikai életmód ellentmondásai éleződnek . A kategóriák egyáltalán nem pontosak. Az ,,új filozófusok” vissza­utasítják, hogy ,,új jobboldalnak” tartsák őket. Közülük B. H. Lévy meggyőződéses mitterandista, szocialista párti önigazgatás „szakértő” J. M. Benoist „frondőr liberális, majdnem anarchista” saját megfo­galmazása szerint, Ph. Nemo giscardista „keresztény eretnek”, M. Le Bris az „Isten halott, Marx halott és én sem érzem magam valami jól” szerzője az autonóm mozgalmak híve, akárcsak A. Glucksmann. Lévy és Benoist baloldali lapokban publikál és egy sorban meneteltek Cohn- Bendittel a Kopernikusz utcai zsinagóga elleni fasiszta merénylet elleni tiltakozó gyűlésen. Az „új jobboldal” elnevezést széles körben a liberális Áron terjesztette el, amikor fellépve a csoport ellen kifejtette, hogy a szegények és a gyengék emberi méltóságának tisztelete az emberi civi­lizáció eredménye, és hogy a zsidó-keresztény egyenlőségeszme olyan öröksége korunk emberének , hívőnek és nem-hivőnek egyaránt, amely feladhatatlan a barbárságba való lesüllyedés veszélye nélkül.

Next