Világosság, 1985. január-június (26. évfolyam, 1-6. szám)
1985 / 3. szám - Bozóki András: Anarchista elméletek Magyarországon: Batthyány Ervin és Schmitt Jenő Henrik
Anarchista elméletek Magyarországon Batthyány Ervin és Schmitt Jenő Henrik A. századforduló Magyarországán a szocialisztikus eszmék megerősödése olyan közegben ment végbe, amely társadalmi, nemzetiségi és vallási megosztottságai folytán különösen érzékeny volt különböző, egymásnak ellentmondó szellemi áramlatok befogadására. Ennélfogva a kor társadalmi-politikai mozgalmai — bizonyos időszakokban — határozottan magukon viselték az anarchizmus jegyeit, amikor harcaikat vívták a társadalmi valóság formálásáért. E tanulmány elsősorban az ún „tiszta” anarchizmus magyarországi elméletével kíván foglalkozni. Az elméletek ismertetése és elemzése során csupán az elengedhetetlenül szükséges mértékben utal az elmélet gyakorlati társadalmi meghatározottsága. Nem tárgya elemzésünknek az anarcho-szindikalizmus, a szociáldemokrácia és a liberális szocializmus ideológiája sem — mások ezzel részletekbe menően foglalkoztak. Az anarchizmus önmagában is sokszínű, sokfelé ágazó elmélet. Melyik anarchizmus szivárgott be Magyarországra? A sumneri egoizmus? A proudhoni „mutualista” föderalizmus? A bakunyini kollektivista antietatizmus? Vagy talán az egyéni terrorcselekményekben megvalósuló „tett propagandája”? Nem elsősorban ezek. Az „uralomnélküliség tana” Magyarországon Schmitt Jenő Henriknek és gróf Batthyány Ervinnek nézeteiben a tolsztoji krisztianizmus és a kropotkini recusi testvériség és kölcsönös segítség eszméjéhez kapcsolódva ölt testet. Az erőszaknélküliség vezethet csak uralomnélküliséghez, mondják, így valósulhat meg az egyéni és társadalmi felszabadulás. Hangsúlyeltolódással bár, de mindketten azt vallják, hogy minden embernek külső kényszerektől mentesen kell élnie, hogy saját maga dönthesse el: mi a Jó és mi a Rossz. Ezért ellenzik az államhatalom valamenynyi formáját, törvényeit, intézményeit. Hogy gondolkodásuk elméleti gyökereit feltárhassuk, szükséges — még a vázlatosnál is rövidebben — ismertetni Kropotkin és Tolsztoj társadalmi eszméit. Pjotr Kropotkin szerint a rombolás nem lehet az anarchisták célja — ennyiben szembefordul a bakunyini örökséggel. Létre kell hozni a szabadság—egyenlőség—testvériség uralomnélküli társadalmát. „A kormánytmegdönteni — a forradalmi polgárságnak ez minden. Nekünk csupán a szociális forradalom kezdete.” Szerinte minden új kormány és új diktatúra szükségszerűen a „forradalom megöléséhez” vezet. Államok és diktatúrák helyett a nép természetes integrációs formáinak kell teret engedni, amelyekben megvalósulhat a kölcsönös segítség természetes törvénye. Példa erre a szakszervezetek, egyesületek, társulások, klubok tevékenysége, amely kiküszöböli az alárendelés mozzanatát. A polgárok közösségeinek felbomlasztásáért Kropotkin az államra hárítja a felelősséget, mert „elbitorolt minden szociális működést és ezáltal csak a zabolátlan, szellemileg korlátozott individualizmus fejlődését segítette elő.” A szociáldarwinistákkalLásd például: Jemnitz János, „Az anarcho-szindikalizmus Magyarországon 1914 előtt" (Párttörténeti Közlemények 1961/1.); Schlett István, A szociáldemokrácia és a magyar társadalom 1914-ig. (Budapest, 1982); Erényi Tibor, „Szociáldemokrácia és politikatudomány a századfordulón" (A Magyar Politikatudományi Társaság Évkönyve, 1983); Nagy Endre, „Állami beavatkozás és önkormányzat Jászi politikai ideológiájában" (uo.); Sükösd Miklós, Anarchizmus és liberális szocializmus (Kézirat, megjelenés alatt a Valóságban.) 2 Kropotkin, Forradalmi kormányok (Budapest, 1919) 1. o. ESZMETÖRTÉNET