Világosság, 1991. január-június (32. évfolyam, 1-6. szám)
1991 / 6. szám - ÉRTELMISÉG ÉS HATALOM - Kovács Mária: Liberalizmus és szakértelmiség
lyet a válság utáni világ egész jövőjére nézve tanulságosnak tartottak. Illusztrációképpen arra, hogy a fenti szociológusok milyen reménykeltőnek látták a szakértelmiség által kialakított sajátos modellt, idézzük T. H. Marshallnak „A professzionalizáció legújabb története” című, 1939-ben született írását a szakértelmiségről. Ez a következő meghökkentő - elsőre akár aránytévesztésnek is látszó - gondolattal zárul: „Ismerve minden gyengéjüket, mégis most már mindenkinél inkább rájuk (a professzionális szakértelmiségre) vár a feladat, hogy békés megoldást találjanak a beteg és szenvedő demokráciák problémáira.” Miféle békés megoldást? És főleg: miért éppen a szakértelmiség? Pedig Marshall megközelítése nem anynyira meglepő, mint első látásra tűnhet. A professzionalizáció kérdéskörének teoretikusai - ne feledjük, a negyvenes években járunk - abból indultak ki, hogy a nyugati világban a nagy válság előtti „nyers kapitalizmus” restaurációja nem kívánatos, de nem is lehetséges. Parsonsék a liberális rend válságát nemcsak az intézmények, de egyben a liberális elitek legitimációs válságának is tekintették. Úgy vélték, hogy a liberális demokrácia konszolidációjához új legitimációs elvek szükségesek, olyanok, amelyek jobban megfelelnek a társadalom morális érzékének és értékítéletének, mint a nyers kapitalizmus üzleti elitjének profitorientált, a szabad vállalkozás egyetemes hasznát hirdető önlegitimációja. Parsons szerint, aki a nagy válság korában éveket töltött Németországban, a kapitalizmus harmincas évekbeli morális-legitimációs válságának egyik lehetséges kiútja kétségkívül a nagy etatista ideológiák és politikai rendszerek felé mutatott: „Korunk nagy ideológiai konfliktusa az egész nyugati világban egyfelől azok között húzódik, akik a»kapitalizmusnak« és a »szabad vállalkozásnak« mint »rendszernek« az erényeit hirdetik, másfelől pedig azok között, akik a »szocializmust« mint rendszert hirdetik akár kommunista, akár más formában. Az előbbiek a szabad vállalkozás rendszerében a »profitorientációt« nemcsak hogy központi jelentőségű elemnek, hanem erénynek is tartják. Másrészről viszont a szocializmus hívei így vélik, hogy komoly társadalmi közfeladatot más, mint közhatóság nem végezhet.”A Parsons a maga részéről azonban nem kívánt megmaradni a kétféle nagy rivalizáló ideológia keretén belül. Nem osztotta azt a nézetet, hogy a nyugati társadalomnak ne maradt volna más alternatívája, mint visszatérni a válság előtti nyers kapitalizmus állapotához, vagy pedig irányt venni az etatista abszolutizmus irányába. Mint korának oly sok más társadalomelemzője, voltaképpen ő is egyfajta „harmadik út” irányába kívánt elmozdulni. Gondolatmenetében így érkezett el ahhoz a modellhez, amelyhez a szakértelmiség, vagy angol kifejezéssel a „professions” szolgáltatta a példát: „Különös, hogy a jelenlegi állapotokat interpretáló mindkét tábor ideológusai csaknem teljesen figyelmen kívül hagyták egy olyan foglalkozási csoportegyüttes jelenlétét és stratégiai jelentőségét társadalmunkban, amelyet - sem az önnön, sem a közönség többségének szemében - nem elsősorban a profit megszerzésének célja vezérel, hanem inkább valamiféle «szolgálat», de amely ugyanakkor összetételét tekintve nem elsősorban közhivatalnokokból áll, még akkor sem, ha egy részük állami alkalmazott , ez pedig a szakértelmiség ... Különös paradoxon, hogy ez a kulcsfontosságú csoport, amely élenjár a tudomány fejlődésében és alkalmazásában, az emberek oktatásában, a jogi hagyományok fenntartásában, nem kap fontos helyet korunk rivalizáló ideológiáinak egyikében sem.” De hát mi is volna a szakértelmiség „stratégiai” pozíciója a modern társadalomban ? Mi az a modell, amely akár túlmutatva a szakértelmiség belső keretein, az egész társadalom intézményes fejlődésére nézve is tanulsággal szolgálhat ? T. H. Marshall Parsonssal nagyjából egyidejűleg a következőkben foglalta össze a profeszszionalizációs modell kulcselemeit: 1. A szakértelmiség tevékenységét különösen autonóm módon végzi. Munkáját nem ellenőrzi folyton valami felső hatóság kompetenciáját nem a folytonos ellenőrzés, hanem a szakmai tudás előzetes ellenőrzése, vizsgarendszer alapján bizonyítja, s a továbbiakban sem kell integrálódnia a bürokratikus hatalmi apparátusba. 2. A szakértel