Világosság, 1991. július-december (32. évfolyam, 7-12. szám)
1991 / 7-8. szám - HANNAH ARENDT - Jay, Martin: Hannah Arendt politikai egzisztencializmusa
zei egyaránt lelkesen fogadták. A hagyományos amerikai erények védelmezőjeként további jópontokat szerzett, amikor az On Revolutionban amellett érvelt, hogy a címben megnevezett jelenség amerikai változata számos lényeges szempontból a francia verzió felett áll, többek között mert viszonylag közömbös a társadalmi kérdések iránt. Teljesen világos (amint Jonas majd a temetésén rámutat), hogy Arendt hálás volt azért, hogy az amerikai politikai gyakorlatot bevándorlóként első kézből tapasztalhatja meg, s ez a tény „döntő módon alakította politikai gondolkodásmódját”, azaz az amerikai Köztársaságot - legalábbis annak ideális változatában - örökre a szívébe zárta. Nem meglepő, hogy a halála előtt megjelent könyvterjedelmű tanulmányban Margaret Canovan azt a következtetést vonja le Hannah Arendtről, hogy „a szabadság szószólójának régi, tizennyolcadik századi értelmében véve... republikánus”. Amint azonban az On Revolution és a korábbi elméleti tanulmányok a The Human Condition és a Between Past and Futures olvasói könnyen meggyőződhettek róla, Hannah Arendt arról alkotott elképzelése, hogy mi teszi az ideális rés publikát, gyökeresen eltért az akkori idők amerikai gyakorlatától. Arendt számára - legalábbis írásainak többsége erre utal - csak a közvetlen, nem pedig a képviseleti demokrácia jelenthette a valódi szabadság gyakorlásához az intézményes keretet. Hogy ezekben az években egy addig ismeretlen olvasótábor, az akkoriban megszülető Új Baloldal felfedezte magának, az annak köszönhető, hogy az 1960-as években divatos kifejezéssel „képviseleti demokráciának” nevezett fogalomra került a hangsúly. A berkeleyi egyetemen Norman Jacobson politológus egyenesen úgy emlékszik, hogy a Free Speech (Szólásszabadság) mozgalomra a leginkább sorsdöntő, kezdeti időszakban, mielőtt a baloldal újra elővette volna Marx műveit, Arendt munkássága mély hatást gyakorolt. Körülbelül ugyanebben az időben az Eichmann-ügy szokványostól meglehetősen eltérő tárgyalásai, valamint azon állítása miatt, miszerint a zsidók akaratlanul is hozzájárultak a holocausthoz, a hagyományosan liberális amerikai zsidó közösség támogatását Arendt nagyrészt elveszítette. Vietnam és a Watergate-ügy kérdésében egyaránt olyan álláspontot képviselt, amely egyre inkább a baloldallal rokonította, kiváltképpen amikor leggyakoribb publikációs fórumává a The New York Review of Books vált. Felemelte ugyanakkor a hangját a harmadik világnak az Új Baloldal köreiben akkoriban annyira divatos romantizálása ellen, és továbbra is számos nembaloldali nézete látott napvilágot, melyeknek kitűnő példája, hogy a magántulajdon létezése komoly garanciája a szabadságnak. Halálának idejére ilyenformán a politikai spektrum teljes egészét sikerült vagy inspirálnia, vagy hatalmas dühre gerjesztenie, s mindennek ellenére olyan talányos gondolkodónak maradnia, akinek nehezen megfogható és kiszámíthatatlan észjárása azóta is ellenáll a besorolására tett minden kísérletnek. A rejtélyek is megfejthetők egyszer, s talán nem túlzott optimizmus abban reménykednünk, hogy idővel majd könnyebb lesz megállapítani szellemi pályájának körvonalait, s olyan koherenciát találni életművében, amelyet a kortársak - különösen az őt kizárólag amerikai kontextusban látók szeme esetleg nem fedezett fel. Hannah Arendt ma már történelem, s a történelmi távlat talán jobban módot ad arra, hogy egész alakját lássuk. Ehhez a hozzáférhetővé váló anyagok segítségével a mainál sokkal alaposabban meg kell majd értenünk szellemi életrajzát. Kiindulópont lehetne például a zsidóság kérdéskörének szentelt szoros, ám ambivalens figyelme, amelynek köszönhetően a Ráhel Varnhagenről írott első műve született, s amely nyilvánvalóan színezi valamennyi munkáját. Ahogy Benjamin Schwartz néhány évvel ezelőtt rámutatott, Hannah Arendt ellentmondásos viszonyulása a zsidókérdéshez tökéletesen összecseng történelmi és elméleti munkásságának egészével. Az azonban hosszú időbe telik majd, míg az Eichmann Jeruzsálemben ügyét annyira belepi a por, hogy ezt a problémát is megfelelő távolságból lehessen szemlélni. Érdemes talán egy olyan kontextusra összpontosítanunk, amelybe Arendt életművét kell elhelyeznünk: az Existenzphilosophiera, melyet sok értelmezője kiindulópontként kezel. Állításom szerint ugyanis