Világosság, 1992. július-december (33. évfolyam, 7-12. szám)

1992 / 12. szám - ESZMETÖRTÉNET - Ludassy Mária: Benjamin Constant a terrorról és a politikai reakcióról

manenciájának visszaállítását tartják. „A gyilkosságok, melyeket sokáig oly bűnös könnyedséggel kezeltek, a feltehetően bűnös emberek lemészárlása nem kevésbé bűnös tett, mivel egy ellenkező előjelű terror visszaállítását jelentik.” (60. o.) Ezen terror szószólóit ugyanaz a misztikus küldetéstudat jellemzi, mint a jakobinus rémuralmárokat: szemükben árulásnak minősül eszközeik ésszerűségére, céljaik mibenlétére való puszta rákérdezés is. „Miszticizmus övez minden önkényuralmat, hisz oly dicséretes a célja, melyet mindig túlszárnyal. Ellensége minden törvényes normának, mely csak akadályozza, minden észérvnek, mely mérsékelné, engedelmes eszköznek bizonyul minden hízelkedő kezében, akik meglehet eredeti szándékával ellentétes irányba taszítják. Mindent igazságosnak hisz, amit parancsol, mintha maga volna az általános akarat megtestesülése...” (61. o.) S ez minden francia forradalmak (és ellenforradalmak) titka: nem képesek a hatalmon lévők tudomásul venni, hogy csupán a francia nép érdekének egyik lehetséges kombinációját képviselik, nem „a” nemzet egy és oszthatatlan, százszor szent érdekét. Ezért minden alternatív politikát csupán megsemmisítendő ellenségként kezelnek: a jakobinusok a girondistákat, a thermidoristák a jakobinusokat, a királypártiak meg mindezeket. „Nem ismételhetjük eléggé e rettentő igazságot, melyet mindig újra el kell mondani a franciáknak: a régi zsarnokság kegyetlen eszközei szülik manapság újra, royalista formában, ugyanazt a rémuralmat”; és a leghangosabban azok követelik a köztársaságellenes terrort, aki bűntársai voltak a robespierre-ista rémuralomnnak (66. o.). Ugyanannyi kivégzést kívánnak a restaurált királyi hatalom nevében, mint amennyit a népfenségre hivatkozva hajtottak végre. „Robespierre rémtetteit a királyok isteni joga és az alattvalók feltétlen engedelmessége jelszavával akarják újrakezdeni” (74. o.), a jogbiztonság, az individuális szabadság eszménye egyaránt kizáratik a totális demokrácia és a totális teokrácia terrorállamából. Úgy vélik, hogy a restaurációs terrort talán mérsékelheti az a sok kedves emlék, mely a visszaállítandó régi rendhez fűzi az embereket. Ezen nosztalgiák értékét Constant nem sokra tartja: „Úgy tűnik nekem, hogy igencsak túlbecsülik a szép szuvenírok hatását a tömegekre. Az emberek váltópénzként kezelik történelmi emlékeiket, és árfolyamuk csak azon osztályok körében magas, melyeknek érdeke fűződik ahhoz, hogy megőrizzék értéküket. (75. o.) Ezzel a tautológiával visszajutunk a néptől a néphatalom nevében „szent érdekmentességet” (Saint Just) követelő moralizáló terrorhoz: csupán nem egy erőszakkal erényessé tett jövő, hanem egy hazugsággal megszépített múlt nevében ugyanúgy megkívánják a polgároktól, hogy reális érdekeik és érdekérvényesítésük helyett nagy, szép forradalmi vagy ellenforradalmi, köztársasági, illetve királypárti illúziókat fogadjanak el - fejvesztés terhe mellett. Constant szabadságfogalma nem véráldozatokat követelő forradalmi fantom - még kevésbé kevesek kiváltságának fedőneve -, hanem védelem (77. o.), az individuális szabadságjogok védelme az embereken egy erőszakosan egyenlősítő jövő, avagy egy kiváltságőrző múlt nevében erőszakot elkövető, magát éppen szentnek tekintett ideálja nevében korlátozhatatlannak tekintő közhatalom ellenében. A köztársaság, melynek Constant híve, nem az „egység és oszthatatlanság” rousseaa-iánus-robespierre-ista mitológiája, hanem a különérdekek kavalkádja, az egyeduralom viszszaállítása nem megszüntetné, hanem folytatná az individuális érdekérvényesítés elnyomásának „forradalmi” logikáját. „Én egyetlen monarchista államot sem szólítok fel arra, hogy kiáltsa ki a köztársaságot, de könyörgök minden magánérdek, minden ésszerű számítás, minden érzelmi elkötelezettség nevében, minden megakadályozandó balszerencse nevében, minden lezárandó sérelem nevében, könyörgök minden franciához, hogy ne indítson forradalmat a Köztársaság ellen.” (81. o.) „AKI GONDOLKODIK, AZ MEGGYŐZHETŐ” Constant 1796-os, nagy vitát provokáló írásának zárófejezete mintha az értékek, a százszor