Világosság, 1994. január-június (35. évfolyam, 1-6. szám)
1994 / 5-6. szám - A LIBERALIZMUS VÁLASZTÁSA - Tamás Gáspár Miklós: Búcsú a jobboldaltól?
A LIBERALIZMUS VÁLASZTÁSA Tamás Gáspár Miklós BÚCSÚ A JOBBOLDALTÓL? Amikor „Búcsú a baloldaltól" című írásom megjelent (1989-ben a még földalatti Beszélőben, majd a Kritikában, vö. még „High and Dry, East and West", The Spectator, 1988. december 10.), a cím után nem írtam kérdőjelet. Ez a mostani búcsú más. Most sem vagyok kevésbé konzervatív, mint öt-hat évvel ezelőtt. De a demokratikus rendszerváltás kudarca, amely az én személyes kudarcom is, arra késztet, hogy a legkíméletlenebbül folytassam azoknak a liberális előföltevéseknek a kritikáját, amelyek szívünknek kedvesek - és itt a liberalizmus elvont bírálata nem elegendő. Szembe kell néznünk avval a politikai hagyománnyal is, amely Kelet-Európában átszínezte a modern liberális demokrácia bevezetésére történt kísérleteket, beleértve azt a politikai mítoszt is, amelyet a „Búcsú a baloldaltól" fölrajzolt annak idején. Az 1945 előtti hagyomány - illetve az én mitológiámban az 1914, illetve az 1875 előtti hagyomány - állítólagos föléledése, „a történelem bosszúja" az ideológiai folklór mozdíthatatlan darabja lett. De a „létező szocializmus" politikai tradíciója — bár pusztán retorikailag mindig előkerül, ha föltámad a diktatúrától való félelem, vagy ha valakit szidalmazni akarnak - egyszerűen ismeretlen tartomány. Bárki megfigyelhette pedig, hogy a lazán „szélsőjobboldali"-ként jellemzett politikai alvilág egyenesági leszármazottja a „létező szocializmus" csőcselékének; világnézeti ihletői sem a kommunista hatalom ellenzői közé tartoznak; karakterisztikus figurái Oroszországban szovjet főtisztek, Romániában pártállami bértollnokok és kémelhárítók, Magyarországon médiapárttitkárok. A cári zászlókkal, András-keresztekkel és Sztálin-arcképekkel fölvonuló moszkvai tömeg nem ostoba, alkotóan teremti az antiliberális hagyomány egységét. Ebben az egységben azonban a forradalom előtti, preszocialista elem csak félig értett, puszta díszlet; a szakralizált tekintély látszólagos kultusza csupán a káosz szinonimája; az árpádsávos és horogkeresztes rohamosztagocskák menetelése nem holmi új erő jele, hanem a széthullásé és az elbambulásé. Kelet-Európát nem a diktatúra fenyegeti, hanem az anarchia és a háború - és majd csak ebből születhet később új zsarnokság. A zűrzavar és a háború ellenszerét megtalálni éppen a „reálszocialista" múlt miatt határos a lehetetlennel: a forradalmi utópia iszonyatos szellemi és politikai következményeinek elutasítása nemzedékemet képtelenné tette (lelkileg) a Nagy Terv, az Új Tan létrehozására - abban a szellemben, amelyet a „Búcsú a baloldaltól" meghirdetett, magát a liberális demokráciát tekintette hagyományának, „legitimációs" alapnak a közóhajt tartotta, a „jó élet" és a „jó társadalom" kérdését pedig hallgatólagosan megválaszoltalak vélte avval, hogy föltételezte, a szabadságvágy természetes. 38