Világosság, 1995. július-december (36. évfolyam, 7-12. szám)
1995 / 7. szám - Majtényi László: Júliusi jegyzet
JULIUS Bármelyik újságot nyitom is ki - civilizált országban szokatlan módon -, innen és onnan is megy, bár néha igen emelkedetten, a közérdekűnek gondolt, de alig valakit érdeklő zsidózás. Először, szándékosan egy kevésbé lényeges példa. Itt vannak például X. Y. társadalomtudós nézetei, melyek csak egy rossz közérzetről, személyes elfogultságról tudósítanak. A véleményformáló napi és heti sajtót, annak leginkább olvasható részét ide számítva, hosszú hónapokon keresztül foglalkoztatta, hogy nevezett társadalomtudós - egyébként nem tudományos közleményekben hangoztatott és politikai befolyásra sem jutó nézetei antiszemitának minősíthetők-e vagy nem. Rejtély, miért. Ami igaz, igaz, X. Y. reggelente Homály úrként célzást tett, azután a politikában a zsidó mentalitást kárhoztatta, majd kicsit még zsidó kommunistázott, estére pedig - szerintem egyébként joggal - megbántódott; nem törődve persze azzal, hogy mások talán még több joggal bántódtak meg. Őt magát pedig - aki láthatóan egyre jobban élvezi ezt a publicitást - elveszíti a társadalomtudomány. A teljes igazságnak azonban része, és a magyar folklór majdani kutatóinak figyelmükbe is ajánlanám, hogy X. Y.-t első kétértelmű mondata után már antiszemitázták. (Mitikus szónak tűnik előttem az „antiszemita”, értelmét magam nem tudom megadni, ezért bárkinek becsületszóra hiszem el, hogy ő nem.) Azt viszont nem értem, soha nem is fogom megérteni, miért kell közéleti férfiaknak egymás lelkében matatniuk. El kéne az uraknak hallgatni, mindenkinek magának kellene megküzdenie saját démonaival. Ha már X. Y.-nál tartunk, csakis rá - esetleg legközelebbi barátaira - tartozik, helyes-e polgártársait - mégoly jóindulattal és kimondott segítő szándékkal is - nagymamáik hite szerint csoportosítani. Másodiknak a súlyosabb példa: Babus Endre az egyik legjobb magyar újságíró, erkölcsi sértetlensége számomra vitathatatlan. Indulatos írásában (HVG, június 24.) Göncz Árpád szemére lobbantja többek között azt a vádját is, hogy miközben előszeretettel beszél a szabadságharc kapitányáról, atyai dédatyjáról, egyúttal feltűnően hallgat zsidó származék anyai nagyapjáról. Babits szerint ugyanígy tett Göncz első jelölője, politikai ellenfele, az ugyancsak zsidó anyai nagyapától származó, ám ezzel a felmenőjével úgyszintén nem büszkélkedő Antall József. Ha a szerzőnek nemcsak ítélkező szavait, de magából a szövegből is előtűnő szándékát is figyelembe veszem, fordul a kérdés igazán komolyra: „... lehet-e egyszer fesztelenül és bölcsen beszélni egy olyan országban például a zsidókérdésről, ahol még a köztársaság első két embere is úgy érezhette-érezheti, hogy származásának ezzel kapcsolatos mozzanatáról hallgatnia kell?” Nem a Holdon, hanem ezen a Földön élek. Fontos életrajzi adalék a családi mikrokozmoszra nézve is, hogy kik a nagymamák, nagypapák. Lehet abban számítás is, ahogy egy politikus felmenőiről beszél. Nem vitatom azt sem, kevesen beszélnek erre .