Világosság, 1998. január-június (39. évfolyam, 1-6. szám)

1998 / 5-6. szám - HOMMAGE À ISAIAH BERLIN - Dénes Iván Zoltán: A köz java és az egyén boldogsága: a politikai és az egyéni szabadság viszonya

Hommage à Isaiah Berlin ki alkalmazza őket? Részese vagyok-e mindezeknek? A többség kormányoz? Ha igen, miért, milyen alapon teszi? Isten kormányoz bennünket, avagy a papok teszik ezt? A párt, a közvélemény nyomása avagy a hagyomány irányítanak bennünket? S milyen tekintély jegyében gyakorolják a hatalmat azok, akik bennünket kormányoznak?« Mindezek az első kérdéstől különböző kérdések. Mindkét kérdés és a belőlük származó összes többi is fontos és jogos kérdés, és va­lamennyi válaszra vár. Engem azzal gyanúsítottak, hogy a pozitív szabadsággal szem­ben a negatív szabadságot védtem, és azt állítottam, hogy a negatív szabadság civili­záltabb a pozitív szabadságnál. Ezt azért tehették, mert úgy vélem, hogy a pozitív sza­badság (az emberhez méltó létezés szempontjából alapvető) fogalmával gyakrabban éltek vissza, mint a negatív szabadság fogalmával, azt inkább meg tudták hamisítani, mint a negatív szabadság fogalmát. Mindkét szabadságfogalom hiteles és megkerülhetetlen kérdést foglal magában, és azok a válaszok, amelyeket rájuk adunk, meghatározzák az adott társadalom ter­mészetét. Azt, hogy a társadalmak liberális vagy tekintélyelvű, demokratikus vagy zsarnoki, evilági vagy papi uralom alatt álló, egyéni vagy közösségi, avagy más alapon szerveződnek. A két szabadságfogalom mindegyikével már számtalanszor visszaéltek: mind a ne­gatív, mind a pozitív szabadságfogalmat politikai és erkölcsi értelemben ellentétükbe, visszájukra fordították. George Orwell mesterien mutatja be ennek mechanizmusát. Jön valaki, és azt mondja: »Én képviselem valódi igényeidet. Talán azt hiszed, hogy tu­dod, hogy mit akarsz, de ez nem így van, hiszen én, a Vezér, a párt központi bizottsá­ga, jobban ismerlek téged, mint te önmagadat, és segítek neked abban, hogy azt te­­hesd, amit valódi szükségleteid kívánnak.« A negatív szabadság fogalmával úgy élnek vissza, hogy egyenlő szabadságot köve­telnek a farkasnak és a báránynak, s az állam még akkor sem avatkozhat közbe, ha a farkas felfalja a bárányt. A tőkések korlátlan szabadsága elpusztítja a munkások sza­badságát, a gyártulajdonosok vagy a szülők korlátlan szabadsága lehetővé teszi a szá­mukra, hogy gyerekeket dolgoztassanak a szénbányákban. Éppen ezért a gyengéket meg kell védeni az erősektől, és ennek arányában korlátok közé kell szorítani a sza­badságot. A negatív szabadságot korlátoznunk kell, ha a pozitív szabadságot érvényre akarjuk juttatni. A két szabadságfogalom között egyensúlyt kell találnunk, de ennek mértékéről nincsenek elvi deklarációink. Mindkét szabadságfogalom érvényes, de úgy látom, hogy az álpozitív szabadságfogalom több kárt okozott a modern világnak, mint álnegatív ellenpárja. Ezen, persze, lehetne vitatkozni. Benjamin Constant (akit igen nagyra tartok) írta a szabadság két fajtájáról (az általam ismert interpretációk közül) a legjobb értelmezést A régiek és a modernek szabadságának összevetése címen.”3 Arra a kérdésre, hogy Constant és Rousseau vitájában kinek a pártján van, Berlin válasza igencsak egyértelmű volt: „Constant pártján vagyok. Ő kétfajta szabadságról beszélt. Nem utasította el annak a szabadságnak az értékét, amelyet az ókori Athén­ban gyakoroltak. Az athéniek számára ugyanis a szabadság azt jelentette, hogy min­denki vádat emelhetett bárkivel szemben a népgyűlés előtt, és benézhetett bárki szo­bájának ablakán. Senkinek sem volt joga ahhoz, hogy megvédjen bárkit is attól, hogy akárki a bíróságon megvádolhassa őt, a nyilvánosság szeme láttára nyomozzon utána, lejárassa és mindenfélét mondhasson róla. Függetlenül attól megtehette mindezt. Világosság 1998/5-6 Dénes Iván Zoltán: A köz java és az egyén boldogsága: a politikai és az egyéni szabadság viszonya 115

Next