Világosság, 1946. július-szeptember (2. évfolyam, 145-220. szám)

1946-09-06 / 200. szám

Fekete szerda a newyorki tőzsdén A londoni rádió közlése szerint szerdán a newyorki tőzsdén pánik­szerű eladási hullám következtében az árfolyamok óriási veszteségeket szenvedtek. Különösen az ipari értékek ára esökkent. Hárommillió értékpapír cserélt gazdát. Az ügyletek értéke összegszerűen a megszo­kott napi forgalom háromszorosa volt. 2 évi börtön jár a kollektív szerződés megszegéséért A tar­tány a kollektív szerződésekről szóló rendelkezések kiegészítéseképen ma új rendeletet bocsátott ki, amelynek értelmében vétséget követ el és két évig terjedhető fogházzal büntetendő az a munkaadó, aki a kollektív szerződés­ben megállapított béreknél magasabbat vagy alacsonyabbat fizet. Ugyancsak két esztendei börtönt kap az a munkav­állaló is, aki magasabb vagy alacsonyabb bérért dolgozik. Szakosíts Árpád Magyarország feladatairól a Duna-medencében Szakosíts Árpád miniszterel­nök­­helyettes, aki szerdán kíséretével együtt elhagyta a francia fővárost, párizsi tartózkodása során nyilat­kozatot adott az International News Service munkatársának és nyilatko­zatában érintette a magyar-cseh­szlovák problémát is. Hangsúlyozta, Csehszlovákia ve­zetőinek meg kell érteniük, hogy új, demokratikus Magyarország született és át kell érezniük, mi­lyen szerep vár a demokratikus Magyarországra a Duna-meden­­cében. Nyilatkozata végén megemlékezett Masaryknak, a mostani külügymi­niszter apjának jó demokrata vol­táról és készséges magatartásáról. S­zakasits árpád előkészítette a dunai államok szocialista kongresszusát Szakasits Árpád Párizsból való elutazása előtt nyilatkozott a Frattco-ellenes kongresszus tapasz­talatairól és megállapította: a kon­gresszus megmutatta, mennyire megerősödött a munkásosztály nem­zetközi szolidaritása. A külföld szo­­cialistáival folytatott beszélgetései ■során valamennyien elismerő üd­vözletüket küldték a magyarországi Szociáldemokrata Pártnak és han­goztatták, hogy mindig számítha­tunk reájuk. — Bármiképpen végződik a párizsi tékekonferencia — mondotta Szakasits árpád —, meg kell, hogy teremtsük és meg tudjuk teremteni a dunai népek között a gazdasági, kultúráiig és politi­kai együttműködést. Sikerült a dunamenti középeurópai államok szocialista állam­i férfiaival megállapodást létesíteni, hogy de­­cemberben megrendezhessük Buda­pesten a dunai államok szocialistái­nak kongresszusát. Nyilatkozatát Szakasits Árpád a következőkkel fejezte be: — Mindent megtettünk, hogy a jó és igazságos magyar békét szolgáljuk. Szakasits Árpád és Justus Pál eredeti tervüktől eltérően Párizsból nem Olaszországba, dánéira Svájciba utaznak, mivel Pietro Nenni olasz miniszterelnökhelyettes felkérésére Lombardo, az olasz szociáldemo­krata párt főtitkára, közölte Sza­­kasits Árpáddal­, hogy pártjának szeptemberre tervezett kongresszusa a béketárgyalásokkal kapcsolatos események miatt télre halasztódott és egyúttal Szakosíts Árpádot, ismé­telten meghívta a decemberi párt­­kongresszusra, azzal, hogy kéri a Szociáldemokrata Pártot:­­ küldött­­ségileg képviseltesse magát a kon­gresszuson,­­ Svájcban Szakosíts Árpád és Justus Pál megszakítják h útunkat és érintkezésbe lépnek a svájci szociál­demokrata párt vezetőivel is. FLANTAZS Szeptemberi éj műsor Navetlog-Ssai* HALMAI IMRE KAZAL LÁSZLÓ MARIETTA DUO LIEVING LI WONG VÉRTES KLÁRI URSULA GLADYS KU­SSEBOV HOLLYWOOD SISTERS YVONNE GRANA LAKATOS ILONKA Polgári árak - Mindennap reggelig nyitna! G­ONDVISELÉS GYŰSYINlÍZET” (t. 11t Siása—Grünwald-szanatórium) lénye­gesen leanéllította ápolási díjait. Okoó műtéti, szülési és belgyógyászati kivizsgálási átalányárak. Változatlanul elsőrendű betegellátás. Budapest, VII. Vilma királynő út 11/a. sz. “ ' " 437-831, 4S7-1K. Nagyarányú betétképződés a budapesti pénzintézeteknél A stabilizáció és a 36 forint sike­­rét mutatja az is, hogy augusztus 28-ig a hét budapesti nagybanknál és a postatakarékpénztárnál 2 millió 152 ezer forintot helyeztek el taka­rékbetétként, folyószámlára pedig 13,5 millió forintot fizettek be. Szep­tember hónapban a bankjegyforga­lom 240 millió forinttal emelkedik és december 31-ig eléri az egy­­milliárdot. M. Abonyi Arany párizsi diplomás pedagógus nyelv- és művészettörténeti tanfolyamai szeptember elején újra megkezdődnek. Egyéni és csoporttanítás, mérsékelt tandíjakkal. Gimnáziumi és kereskedelmi korrepetálás. Aggteleki u. 19. II. 8. (Nemzetinél). (X) Megszűnik az aprópénzhiány a vilamosokon Illetékes helyen közölték a Világosság munkkatáraával, hogy­ a Baszkért 1 millió 155 ezer darab tízfillérest kap. Ezt a mennyiséget már napok óta veszi át a Pénzverdétől. Amelyik kalauz aprópénzhiányra való hivatkozással meg­tagadja a visszaadást, büntetendő cselekményt követ el és fel kell jelenteni. A Pénzverde egyébként eddig 1­10 millió 418 ezer darab egyforintost, 2 millió fű­tster darab húszfiltéreát és 6 millió 73 ezer darab kétfilteást hozott forgalomba. Szeptemberben 62 vágón zsírt osztanak fel A Világosság munka­társának értesülése szerint a beszolgáltcateret valu­táért nagyobb mennyiségű nyersgumit vásárolt a kormány, hogy az ország gépkocsiparkjának gumiszükségletét biztosíthassa. A textilipar fokozottabb fog­lalkoztatása céljából jutát is vásároltak. A Bán Antal iparügyi miniszter által megkötött svájci-magyar gazdasági egyezmény alapján most 62 vágón zsírt kap a közellátási kormányzat és ez a mennyiség szeptemberben kiosztásra kerül. Budapest kenyérellátása megfelelő tartalékokkal 72 napra biztosiéra van. Dél-Amerikában gyülekezik a nyilas és reakciós emigráció Kállay Miklós és a fiatal Hszty Brazíliába utazott A Magyarországról elmenekült német bérencek legújabb szereplésé­ről Ács Tivadar, a Magyarok Vi­lágszövetségének elnöke a követke­zőket mondta a Világosság­nak: — A liberális brazil bevándorlási tör­vény lehetővé tette, hogy Európából menekültek és emigránsok százezrei Bra­zíliába juthassanak. A külföldre szö­kött nyilasok és ném­etbérencek közül is számosan igyekeznek Brazíliába. Az isztambuli magyar kolónia jobboldali része a napokban indult útnak Brazília felé Vörnle János volt követ vezetésével. Ugyancsak a napokban utazott el Capriboii Kállay Miklós volt minisz­­terelnök és a fiatal Horthy Miklós is. A volt fasiszták túlnyomó többsége­ Brazíliába igyekszik, ahol nagyarányú politikai tevékenységbe akarnak kez­deni. Minden reakciós magyar Brazí­liába készül. Már odaérkezett a hírhedt náci filmszínész, Szüassy László is. Jelentések vannak arról, hogy Romániá­ból, Csehszlovákiából és Jugoszláviából az ottani németbarát érzelmű magyarok ma elindultak. Dél-Amer­ikába, ahol gyülekeznek a külföldre került nyilas hazaárulók.­­ A demokratikus érzelmű külföldi magyarság segítő tevékenységéről ép­pen most érkezett jelentés: a Kanadai Magyar Segé­lybzottság az U­NRRV továbbításával a „Mont Sandra“ nevű hajón IS láda vegyes szeretetcsomagot indított el­­Magyarországra. Különös ellentét: az országot romba­ döntők új hazaáruló akt­amu­nskájának előkészü­lete­i, és a becsületes, demokratikus gondolkodású magyarok önzetlen segít­sége. (S. I. T.) MANUILSZKI 3 ÓRÁS VÁDBESZÉDE HSMH­A­S/ZIO/VSÁG/ TJIJJÁC­JLANI a görög kormány ellen A Biztonsági Tanács, magyar idő szerint, az éjszakai órákban ült ösz­­sze New Yorkban. Napirenden Ukrajnának a görög kormány ellen emelt panasza szerepelt. Az ülésen Manuilszki ukrán kül­ügyminiszter háromórás hatal­mas vádbeszédet mondott a gö­rög kormány ellen és leleplezte a görög jobboldal békebontó tevékenységét. Manuilszki beszédének részletes szövege még nem áll rendelkezésre, így csak gondolatmenetének főbb pontjait közölhetjük. Az ukrán külügyminiszter rámutatott arra, hogy a görög monarchisták agresz­­szív tervekkel foglalkoznak a szom­szédállamokkal szemben. Az utóbbi napokban felderítő repülőgépek szálltak el Jugoszlávia és Albánia fölött, a g­örög—jugoszláv határ mentén pedig görög csapatok több­ízben tüzet nyitottak a jugoszláv határőrökre. Beszéde további során Manuilszki élesen bírálta a­ görögországi angol csapatok, ténykedését és azt mon­dotta, hogy az angol katonaság fá­ra­ogat­ja­ a görög jobboldali eleme­ket. Végül két titkos görög parancsot idézett. Az egyik a görög titkos rendőr­ségnek ad utasítást arra vonat­kozólag, hogy Thessáliában tú­szokat szedjenek össze a bal­oldali vezetők köréből és azokat a falvakat, ahol ellenállás mu­tatkozik, gyújtsák fel A másik titkos parancsot Mace­dónia katonai kormányzója adta ki a „megbízható“ elemek felfegyver­zésére. Manuilszki szerint a negye­dik indiai hadosztály parancsot ka­pott, hogy a fegyverek szétosztásá­ban segítsen. Manuilszki beszéde után a to­vábbi tárgyalást mára halasztották. LENKEI ICA énekel METEOR LENKEI ICA énekel KÁVÉ­HÁZBAN VII. Erzsébet körút 44. folyó hó 7-én, szombat estétől mindennap ifj. Füredi Fábián és női zenekara muzsikál Szárnyas menü 5.69 Szombat és vasárnap reggelig nyitva Szárnyas menü 5.60 r A régi közismert MAYER kelmefestő és vegytisztító kizárólag Deák Ferenc u. 16-18 L Telefon: 181-04«. szu­m alatt áll­t. ügyfelei rontlctke®íeór» Fióküzlet nincs! Péntek 1946 IX. G­yill­osság 3

Next