Világosság, 1946. július-szeptember (2. évfolyam, 145-220. szám)

1946-07-12 / 154. szám

EUenörzlH a zárórarendelet betartását Rónai Sándor kereskedelemügyi miniszter utasította a belkereske­delmi igazgatóságot, hogy a leg­­rzi­gár­úbban ellenőrizzék a kereske­dőket, eleget tesznek-e a napokban kiadott záróra­­rendeletnek. Dániel volt földművelésügyi államtitkár a rcépü&?f6­ ü&gy­eSáraa A népbíróság megkezdte Iiposdry Dániel, volt MÉP-képviselő hábo­rús és népillenes bűnügyének tár­gyal­ását. Mocsáry Pánid, mint az országgyűlés tagja, a németek leg­teljesebb mértékű kiszolgálását kö­vetelte. Mint földművelésügyi ál­lamtitkár a magyar gazdasági érde­kekkel szemben mindenben kiszol­gálta a német érdekeket. Mocsáry kihallgatása után a tárgyalást el­napolták. ­A török szocialista párt nem vesz részt a választásokon­ ­A román rádió ankarai jelentés alapján közölte, hogy a török szo­cialista párt vezetősége elhatározta: a párt bojkottálja a választásokat mindaddig, míg nem rendeznek de­mokratikus és szabad választásokid.­ k villamoson adópengőben is, simapengőben is lehet fizetni A Beerk­et igazgatósága jó®.TM® M 11-én, csütörtökön reggel üzemkez­dettől fogva a közlekedésügyi minis­z­­térium j­ó­váh­agy­ásával 2QM9 adó­pengőben szabta meg az átszenlójegy árát. A többi fajtájú menetjegy árát ehhez arányosítva állapító fereánt meg. A jegyek ára adópengőben vagy simapengőben egyaránt fizethető. A la carte a Szabadság­ hídon: Sertéssült, sütemény az internáltnak j­egytálétel a dolgozónak Gyorsított tempóban folynak az épülő Szabadság híd munkálatai. A tervek szerint vasárnap helyezik be az utolsó a méteres hasr­észt. A Szabadság híd budai hídfőjéhez hétfőn reggel a rendőr­­ség 28 főt küldött azokból az internál­taikból, akiket a legutóbbi razziák során korán mint láncoló­kat, feketézőket és vatarázókat lefogtak. Természetepen az „új munkahelyről“ azonnal értesültek a hozzátartozók és már a reggeli óráktól kezdve megjelentek a drótkerítés túlsó oldalán kitűnő sertéssültekkel, fekete­kávéval és egyéb k ínyencfalattal zsúfolt kosarakkal. A Szabadság híd munkálataihoz ki­rendelt szaktanács­ megbízott, Kányái József azonnal a legszigorúbb utasítást adta ki, hogy ha ilyen ételneműeket beadnak a kerítésen keresztül, úgy azt azonnal jelenteák neki. Amikor ugyanis a hídépítő munkások a legnagyobb hő­siességgel, egytálétel mellett dolgoz­nak az építésvezető mérnökökkel együtt, asok az internáltak, akcik csak­ éppen immel-ámmal végzik kitűzött feladatu­kat, a legkitűnőbb ételekhez jutnak. Erről a kérdésről egyébként Kányát József szaktanácsi megbízott a követ­kezőket mondotta: — Ma reggel óta dolgozik itt a híd­építésnél 28 valutaid­­e feketéző. Mun­kájukkal egyelőre egyáltalában nem vagyunk megelégedve és az a tény, hogy állandóan nagy élelmiszerkosárok­kal igyekeznek megkörnyékezni a munkahelyet a hozzátartozók, a Sza­badság híd munkásainak munkafegyel­mét rontja. A munkásság nem tűri, hogy amikor a mérnökökkel együtt a legnehezebb munkát végzik egytálétel mellett, akkor ezek az internálták a legfinomabb húsokat és süteményeket egyéb. Egyébként 1* a bizalmi t­estül­et az építkezési vezetőséggel a legrövidebb időn belül letárgyalja azt a kérdést, hogy az ott dolgozó internál­toknak mi­lyen akkordot írjanak elő. Ha a kitű­zött munkát időre nem végzik el, úgy a munka befejezése után is itt kell ma­­radniok. Hétfőn délután a Szabadság híd épít­kezési munkálatainélt megjelent a köz­lekedésügyi minisztérium hídépítési osz­tályának egyik vezetője, aki az inter­náltak ügyében a következőket mon­dotta: — Ma reggel már érintkezésbe léptem­ a rendőrség internált ügyi osztályával és kértem őket, hogy a kiküldött 28­­ munkás helyett legalább ötvenet küld­jenek és ennek a csoportnak egy része ne legyen, mert a konyhai munkáknál szükségünk lenne női munkaerőkre. A munkásság határozott kívánsága az is, hogy ne a kis feketézőkét, hanett a nagy valutázókat, láncolókat és dőzsölő bankárokat, küldjék a nagy áldozattal készülő Szabadság híd munkálataihoz. FOTO tjőgsete, filméit nagy választékban előhívássá!, amatőr munkák kidolgozása. Okmány-másolatok megvárhatók. « y W­GA Somogyi Béla út 16 w Telefon: 38— létei«! ggysiffif liMn Kabos felejthetetlen vígjáték*. Kísérőcn fison MŰKEDVELŐ COWBOY Mától: PÁTRIA itti»)Uiun!ii!Udifi­!ii;miiRHmfmHimu«itfifUiStmiiwuminu!i:u!i­ fm 4® Á sás 1046 VII. 12 Péntek ! ChW£ estuuja Az ismert nevű Pepper szenátor, aki az amerikai Isendrishan Floridát kép­viseli, egyike a legmozgékonyabb, de amellett a legrobbanékonyabb amerikai politikusoknak. A napokban a szenátus éttermében olyan asztalhoz telepedett, amelynél már ott ült egy úr. Azonnal bemutatkozott az ismeretlennek: Pep­per! A „■pepper“ szó magyarul annyit jelent, hogy bors. A másik úr, fejét megbiccentve Pepper megrökönyödésére csak annyit mondott: „Soff­“, ami fúszóul ec­só angol elnevezése. Se sok volt a temperamentumos Peppernek. Székéről felugorva rákiáltott a gyanútlan asztalszomszédra: „Talán testi tré­fát akar velem űzni,“ s azzal már rá is akart rohanni, hogy már erre tanítsa. Szerencsére jelen volt néhány szenátor, aki bizonyítani tudta, hogy az asztal­­társat tényleg Soltnak hívják és a képviselőhöz tagja. Petter, amilyen gyorsan méregbe jött, ugyanolyan hirtelen meg is békült. Azonnal meghívta Saliot néhány drinkre s nem sokkal később Joó és Borsi karonfogva hagyta el az éttermet. Jogerőre emelkedett a kassai gettó szadista parancsnokának halálbün­tetése. A népbíróság kötél általi ha­lálra ítélte át Horváth György fő­­kapitányhelyettest, a kassai gettó szadista parancsnokát Fellebbezés folytán a kassai gettó rémének ügye a NOT Bosta-tanácsa elé került amely Horváth György halálos íté­letét jogerőre emelte. A halálraíté kegyelemért folyamodott. Soronszívül Intézte el a külkereskedelmi ügyeket A magyar külkereskedelem egyre nagyobb feladatok előtt áll és a közérdek megkívánja az ügyvitel lehető meggyorsítását. Bényi Sán­dor kereskedelemügyi miniszter rendeletet adott ki, amely szerint min­den külkereskedelmi ügyet a be­nyújtástól számított két héten be­lül el kell intézni. A SCO éves magyar vasút ünnepségei Az első magyar vasútvonal meg­nyitásának századik évfordulója al­kalmából a MÁV ünnepségeket ren­dez. A budapesti ünnepségeken a vas­uttasság július 13-án felvonul a köztársasági elnök előtt; július 14-én jubiláris ünnepségeket rendeznek a Városi Színházban. Ünnepi beszé­det Gerő Ernő közlekedésügyi mi­niszter mond; július 15-én Duna­keszi-főműhelyben és Vácott ren­deznek ünnepségeket. A szakszervezeti vitásszövetség felírása a fit­delpzsiliz A szakszervezeti vitásfenövetség kiáltványt intézett a világ dolgo­zóihoz, amelyben követeli, hogy a vil­sgszövetség teljes jogú kép­viseletet nyerjen az Egyesült Nemzetek szervezetében. A világ­szö­vet­ség, amely a világ dol­gozóinak egyetemes érdekképvise­lete, nem hajlandó a világpolitika intézésében másodrangú szereppel megelégedni. A végrehajtóbizottség elismerés­sel állapítja meg, hogy a Szovjet­ Unió, Franciaország, Kína, Lengy­elország, Csehszlovákia, Belgium több más állam képviselői nagy megértést tanúsítottak a Szakszer­vezeti Világszövetség célkitűzése iránt, egyúttal pedig tiltakozik az USA és Anglia képviselőinek magatartása ellen, akik meg akarják akadályozni a Világ­­szövetség kívánságainak teljesí­tését A Világszövetség felhívja az összes nemzetek szakszervezeti szövetsé­geit, hogy nagygyűléseken foglal­janak állást amellett,­­hogy a Szak­szervezeti Világszövetség képvise­letet kapjon az Egyesült Nemzetek szervezetében. ­ Elnyelt a tenger 600 magyar deportált nőt A náci­ borzalmak ismeretlen fejezete 1944 .com órá nyarának egyik napján nagy női fogolyszínítmány érkezett Magyarországról az auschwitzi halál­­táborba. A németek ebből a transzport­ból száz beteg pesti nőt különválasz­tottak , a stutthofi táborba küldték őket, ahol 500 deportált magyar nő volt rajtuk kívül. A stuthofi­ tábor 600 magyar női foglya az összeomlás óta nyomtalanul eltűnt. Nemrégen egy­­ÍNÉRA-jelentés érkezett Krakkóból, mely szerint a kiürítéskor a magyar nőket a németek Danzigba szállították és ott valamennyit a tengerbe fojtották. Deák János, a Fővárosi Tejüzem igazgatója, akinek Ágnes leánya szin­tén a nyomtalanul eltűnt stuttholl táborban volt, kétségbeesve mondja: — Senki sem tud róla, hogy mi ter­éül a stuttholi tábor 100 magyar női deportáltjával, ügyetlen adat az M­­TR­A-jelenés, hogy a 600 magyar zsidó nőt a németek a kiürítéskor Dan­­zigba vitték és ott a tengerbe fojtották őket. De van olyan ér­te, hogy hajóra rakták őket az összeomlás előtt és hajón elszállították a szerencsétleneket. Felfogtunk egy amerikai rád­iójelentést, mely szerint a stutthofi tábor volt pa­rancsnokát a stutthhofi borzalmak miatt Frankfurtban a szövetségesek hadi­­törvényszék elé állítják. De semmi bizonyosság nincs a rejtel­mesen eltűnt stutthofi deportáltakról. A férjek, szülők, gyermekek pedig tudni szeretnék, mi történt a nácizmus össze­omlásának zavaros napjaiban a stutt­hofi tábor szerencsétlen foglyaival! A magyar kormány előtt sem lehet közöm,­bős a stutthofi eltűntek sorsa s lépése­ket kell tennie a stutthofi G60 magyar nő sorsának tisztázására. Kérjük olvasóinkat, ha valamit tud­nak a stutthei haláltábor sorsáról, ér­­tesítsék a Világosság szerkesztőségét. (S. L T.) Pierre Sttunehav títl V­á­fi! Mától Bécsi Remelt szandálok szolid áraik is roc­k elpésxaion IV, V á*i ueoa 12 Teljesen helyreállított — egy többletszoba igény jogosultsággal — modern 2 és 3 s&d­a&s @steal és udvari lasd­­&saSc építési hozzájárulással KIADGK, azonnalra is: IL ker.: Mártírok útján. V. kerület: Csanády utca elején. VII. kerület: Rákóczi úton Bővebbet: Dévény Frigyes épí­tészmérnöknél, délután 5—7 óra között V. Deáky ucca 12. I. 6, vagy d. e. telefon: 124-653 alatt. V !

Next