Világosság, 1948. július-október (4. évfolyam, 148-251. szám)

1948-10-12 / 234. szám

­­ Feltámadt a Vasas! Nagy küzdelem után győzött az MTK — Első őszi győzelmét aratta a Csepel — A Ferencváros vezet a bajnokságban V * A labdarúgóbajnokság ötödik fordu­lója, után már csak két veretlen csapat van, az I. osztályban: a Ferencváros és az MTK. A Ferencváros szombaton biz­tosan győzött a Haladás ellen. Az MTK elkeseredett küzdelemben fektette két­­vállra az eddig veretlen Kispestet, örvendetes a Vasas pompás játéka, megérde­melten győzött a teljesen széteső Újpesteden. A Csepel megkezdte az őszi pont­szerzést. Döntetlen a nyugati rangadó. A jó formában lévő MATEOSZ simán győzött Salgótarjánban. Miután a Soroksár—Kispest-találkozó döntetlenül vég­ződött, nincs már pontnól idei csapat az 1. osztályban, érdemelt volt. A Sál. BTC-ben sok , m­it a sérült és ezért, nem játszottak a bányászok úgy, ahogy azt közönségük várta tőlük. Gól­­lövőt Szabó E. (2) és Berce. Igazságos eredmény A kiütést Kispesten 3:3 (2:0) arányban döntetlenül játszott a Soroksárral­. Kistext­nek ezen a mérkőzésen nemcsak a csatár­sora, de a védelme is „góllépés“ volt. A Soroksár a­­második félidőben Antoni sérü­lése miatt végig tíz emberrel játszott­ Gól­­lövők: Tóth N­. (21, Forgács, illető Hont­­vári, Pákozdi és S­olti. * Pontot érdemelt volna a Tatabánya ■Győrött nyugati rangadót játszottak az ETO és a Tatabánya. A mérkőzést a hazai csapat 4:3 (2d)) arányban megnyerte. A tatabányaiak nem érdemelték meg a vere­séget, kitűnően játszottak, kétszer is egyen­lítettek! A sorsdöntő gólt tizenegyesből érte el az ETO. Góllövők: Kertesi (3), Hiba, illetve Zsédely (2) és Bálla. Vasas—Újpest 3:1 (1:0) Régen látott jóiramú mérkőzést, ho­zott a két csapat találkozója. A Vasas az első perctől kezdre évek óta nem látott, nagy akarással és lelkesedéssel küzdött és ezzel megérdemelt® a győ­zelmet. A piros-kék játékosok nem is­mertek elveszett, labdát- Garb­nvich öt nap alatt megmutatta, hogyan lehet egy különben jó erőiből álló, de fáradt csapatot lelkileg is összehangolni. A Vasas, ha továbbra is így játszik, még sok szép sikert ér majd el és úgy fog szerepelnni, ahogy azt sokezer híve el­várja tőle. Annak ellenére, hogy a Vasas hat ponttal van lemaradva a ve­zetőktől, az őszi idény végére könnyen ott lehet az élcsoportban. Károlyi levizsgázott... Változatos játékkal indul a mérkőzés, mindkét csapat sokat támad. A 27. perc­ben Károlyi hibájából jól megérdemelt vezetéshez jut a Vasas. 1:0. Az Újpest kétségbeesetten rohamoz, de a kemény Vasas-védelemmel nem tudnak a puha lila-fehér csatárok megbirkózni A szü­net után . Szilágyinak van nagy hely­zete, de hibáz, akárcsak Fejes a túlsó oldalon. A sok újpesti támadás után Szusza Bakó hibájából egyenlít. 1:1. Né­hány percre megzavarodik a Vasas vé­delm­e, de ezt az Újpest nem tudja ki­használni és a 33. percben amikor Ká­rolyi rosszul jön ki a kapujából és nem éri el a­­l­abdát. Szilágyi újra vezetés­hez juttatja a Vasast. Az utolsó percben Károlyi mégegyszer hibáz és Ilovszky beállítja a végeredményt 3:1. Jobb volt a Vasas A Vasas annak ellenére, hogy góljai kapushibából születtek, feltétlenül meg­érdemelte a győzelmet. M­inden tekintet­ben felülmúlták az újpestet. Egyénileg Siklósi, Mór és Kubala érdemel dicsére­tet a Vasasból, az újpestben Szűcs, Hor­váth Károly és helyenként Egresi ját­szott jól. A játékvezető nem követett el különösebb hibákat, bár nem állt fel­adata magaslatán. Az izgalmak mérkőzése Az újpesti pályán több mint SMOG néző foglalt helyet akkor, amikor az I. osztály két mretlen csapata, az MTK és a Kispest pályára, lépett. Természetesen mind a két csapat a legerősebb összeállításban játszott, mert hiába „sírtak" egész héten a csapatok, hogy tele vannak sérültekkel, a nagy mér­kőzésre mindenki meggyógyult. Az MTK kissé álmosan kezdi a játékot és a Kispest pompásan játszik, egymásután gördülnek a piros-fekete támadások a kék-fehér kapu felé, de az MTK-védelem­­Lantossal az élén, mindent ment. A 13. perc­ben szerencsétlen gólt kap a Kispest. Hovlinget ártatlan helyzetben buktatják, a megítélt jogos tizen­egyest Bosánszky értékesíti. 1:2. Pazar Hidegkuti-gól — két kispesti kapufa Az MTK most már nyugodtabban játszik. Az eredmény: Sándor zsinórbeadását Hideg­­kuti gyönyörű lövéssel küldi a hálóba. 2:8. A Kispest a gólokra csak kapufával vála­szol. Két kapufájuk gólt érdemelt volna. A játék Tragysramú. Mindkét csapat kitűnően harcol. A félidő utolsó percében hatalmas kapushibáhod Gyulai 2:1-re javít. Sz­ünet után igen változatos a játék, a Kispest fog­csikorgatva küzd az egyenlítésért. Az MTK sokszor ki­lenc emberrel védekezik, de ha ki­szabadul, akkor máris gólhelyzetet terem­tene, azonban Bodola még a legbiztosabb helyzetekben is hibáz. Eldurvul a mérkőzés A második félidő közepe táján egyre job­ban eldurvul a játék. A játékvezető telje­sen kiengedi a kezéből a mérkőzés irányí­tását és egyre több a csúnya belépés. Köz­­ben mindkét kapunál adódik egy-egy tizen­­egyesgyanús helyzet, de Barna Béla most már nem vesz észre semmit, még azt sem, amikor a játékosok előtte verekszenek, egy nagy csapónak veszteni is kell tudni. A kispesti vezetőségnek feltétlenül a leg­szigorúbban meg kell büntetni azokat, akik­­ a levonulás után ilyen csúnyán viselkedtek.­­ Me^ércSeme^n győzött az ?" Az MTK e­zen a mérkőzése» bemutatta», hogy nemcsak sztp?» tud játszani, hanem» hit kell, küzdeni is. A kék-fehéreknek az első félidőben nagy szerencséjük volt, mert a mutatott játék alapján ekkor a Kispest könnyen vezethetett volna egy-két góllal. Viszont a második félidőben már az MTK- nak volt több helyzete és annak ellenére, hogy tulajdonképpen csak kilenc épkézláb­­játékosuk volt a pályán, mégis kih­a­rí­rták az egygólos győzelmet. Az MTK vitathatat-­­lanul jelenleg a legjobb formában lévő csa­patunk. Az MTK te a mezőny legjobb embere Lantos volt, rajta kívül Kovács II., Börzsöi te Palotás érdemel dicséretet. A Kispestből Tóth ITI-at, Patyit és Puskást kell kiemelnünk. Barna Béla egés­zen gyengén vezette a mérkőzést. Sportszert­ ér?t­éli... A mérkőzés után csúnya jelenet játszódik le. A levonuló kispesti játékosok, akik a ve­reség hatása alatt igen idegesek voltak, az őket kifütyülő közönséggel szemben sport­szerűtlenül viselkedtek. Ez a viselkedés nem illik a Kispesthez, mert a piros-fekete együttes elvitathatatlanul nagy csapat és 61ags ggág ,1­8,1% Csepel - GSE 2­1 (1:1) A rossz talajú m­ezőuccsi pályán végre meg­született a Csepel első őszi győzelme. A bajnokcsapat még messze van igazi formá­jától,­­ de már úgy látszik kijutott a hullám­völgyből. Ezen a mérkőzésen némi szeren­­­csével győzött, azonban már lehetett látni, h­ogy a csepeli, gárda lassan magára talál. A GSE lelkes csapat, játékosai nagyon tud­nak küzdeni. Góllövők: Tóth és Fenyvesi II., illetve­ Varga J. Nagy formában a MATEOSZ A MATEOSZ Salgótarjánban a Sal. BTC ellen biztos fölénnyel 3:0 (1:0) arányban győzött. Az autós csapat, kitűnő formában van és győzelme minden tekintetben meg- Jobb volt a SZAC Vasárnap délelőtt az öb­örúti, gólyán gyor­­satinú közönség előtt, alacsony színvonalú mérkőzésen a SZAC megérdemelten­­ 1 (0:0)-ra legyőzte a Szegedet- Mindkét csapat igen kezdetleges stílusban­­ játszott és a SZAC alta.1. nyerte meg a mérkőzést, hogy csatáraik jobban ki tudták használni a kí­­nálk­izó helyzeteket. Góllövők: Szabó III* Birceák, illetve K neon thai. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA Dön­tetlen a II. osztályú rangadó A II. osztályú labdarúgóbajnokság során a Dorog és a Gázgyár a hévizi úti pályán ra­ngadómérkőzést játszott, ami 1:1 arány­ban döntetlen­ül végződött. A Lokomotív nagy meglepetésre 3:2-re legyőzte a RiAART-ot, a Szolnoki MÁV folytatta dia­dalsorozatát, ezúttal a­­késcsabai SZSC ellen győzött 4:1-re. A Pereces 8:0-ra verte a V­ik­e KV őst, a Pécsi Vasutas Szombathelyen is legyőzte 2:1 arányban a Szombathelyi AK-t. Az K­MTK 4- arányba® győzött Duna­keszi ellen. A rangára talált Postás 6:1-re verte a Székesfehérvári MÁV-ot. 1. Ferencváros 55 —— 25: 110 2. MTK 55 —— 16: 810 3. Kispest­ 4 —1 13: 58 4. MATEOSZ 53 1 1 11: 57 5. ETO­ 3 —2 10: 90 6. SZAC 53 —2 5: 7­­1 7. Újpest 52 1 2 14:115 8. Soroksár 52 12 9: 95 9. Vasas­ 52 —3 9: 84 10. TSC 52 —3 9:114 11—12. Salgótarján 51 1 8 7:113 11—12. GSE , 51 1 3 7:113 13. Haladás á1 13 7:133 14. Szeged 51 1 3 5:153 16. Csepel 51 4 8:202 16. Kiütést5­ 14 5:141 KÉZILABDA: Magyarország—Franciaor­szág 13:4. A VASAS nyerte a stafétabajno­kság cára­szos sz­ámait. . NÉPI röplabdabajnokság során a férfi országos bajnok a­­martfűi Cikla lett, női bajnokságot a békéscsabai Petőfi SZÍT nyerte. A SZABADSÁGHARCOS Szövetség nem­zetközi motorversenyén­ek kategóriagyőzte­­sei: Németh (FIE), Szabó A. (Mogart), Anderson (angol), K­untsch (osztrák), ifj. Gaál (MSZSZ). A nagysikerű versenyt 81.008 néző előtt bonyolították le. A Esküvőre térő és nő­­ruhák kölcsönzése és vétele vidékre is. ft-Uh, Akácfa ucca 6. Telefon: 411-200. MARVÁNY KANDALLÓ, bá­rok és nagy fehér márvány­­lemezek eladók. Tel.: 121338. RAKTÁRSZEKRÉNYEI 11.­­ ÖRÖKLAKÁSOK, lakottal­, ablakzs­akik, kúriáik,­­mosdók, f­iöíitvonalakon, modernek­, W. C. stb. eladók. Túl.: 121-&51­. * adómentesek eladok. Bojár Hirdessen e­bban építész, 421-333. Vermén zongorát vagy pianinót priváttól sür­gősen!­­ Telefon, 122-433. Pozsonyi út 1. :Virágüzlet. HÍREK A parasztinak feladatairól tárgyaltak a MINSZ titkárok A Magyar Ifjúság Népi Szövetsége parasztszervezetének titkári értekezle­tén megvitatták a parasztifjúság leg­fontosabb problémáit és legsürgősebb tennivalóit, hogy a magyar dolgozó pa­rasztifjúság hozzájárulhasson a falusi kizsákmányolás korlátozásához és a szo­­cializmus falusi győzelmének megte­remtéséhez. Az értekezleten Non György ország­­gyűlési képviselő hangsúlyozta, hogy feladatuk a munka és a harc a­ falu ki­­zsákmányolói ellen. Szervezetükbe a dol­gozó parasztfiatalok mellett be kell vonni a traktorállomások a mezőgazdasági ipar és a szövetkezeteik dolgozó fiataljait is. Munkájuk eredményessé tétele érdeké­ben a falvak ifjúsági, vezetői számára megindul az EPOSZ művelődési moz­galma. Az­ ország 14 népfőiskolájában a legjobb 500 alapszer­­vezet vezetőit ké­pezik ki­. Hegedűs András, a Magyar Dolgozók Pártja szövetkezeti osztályának vezetője beszédében a szövetkezeti kérdés ifjú­sági vonatkozásáról­­beszélt. Az értekezlet végül táviratban üdvö­zölte Rákosi Mátyás miniszterelnökhe­­lyettest, az MDP főtitkárát és köszöne­­tet mondott az ifjúság nagy barát­jának. öt ember .,lakott“ egy négyzetmé­­teren a monori internálótábor­­ban. A népbíróság dr­ifrier-tanácsa ma folytatja dr Tegzes Ernő volt csendőrőrnagy, a monori gettó ke­gyetlen parancs­n­­okának főtárgya­lását. A legutóbbi tárgyalónapon a Ziacz-tanács kiszállt a helyszínre és megállapította, hogy a monori téglagyár agyaggödrében 8000 em­bert zsúfolt össze Tegzes. Egy négy­zetméterre öt ember jutott, úgyhogy az internáltak aludni is csak állva, egymásnak támaszkodva tudtak. Ki­derült egyébként, hogy Tegzes csendőrtiszti pályafutása előtt a Horthy-egyetemen bölcsészdoktori diplomát szerze­tt A harmadik világháború a dagitalizmus megsem­­misítésével végződnék (Köln.) Max Reimann, a Nyugatnémet­­országi Kommunista Párt elnöke nép­­gyűlésen kijelentette: nem hiszi, hogy lesz háború. Ha mégis kitörne a háború — mondotta —a kapitalizmus össze­omlásával végződnek. Tiltakozott az el­­len, hogy az angol hatóságok legutóbb két kommunista lapot betiltottak. A BIRKÓZÓBAJNOKSÁG első részét­ vasárnap bonyolították le­ a Sportcsar­­­nokban, a következők lettek bajnokok: Kenéz (Cegléd), Bencze (UTE), Sípos (Debrecen), Bakos (MTE), Szilvási (Lo­komotív), Cuci (Csepel), Kovács (Loko­motiv), Riheczky (MTE). ELMOSTA az eső Bukarestben a ma­gyar-román teniszmérkőzés negyedik napját, így versenyt ma folytatják. RADIO Hétfő. Budapest I. 12.15: A MÁV szim­fonikus zenekar játszik. — 13: Újságíró a bányában. Kopró József előadása. — 13.15: Hanglemezek. — 14: Hírűk. — 14.13: A házi­­együttes játszik. Herendi Manci énekét. — 15: Rá­dióiskola. — 15.55: Műsorismertetés. —­ 16: Petőfi Éva. — 16.20: Molnár Antal elő­ad­jon, hanglemezekkel. — 17: Hírek. — 17.10: A magyar hadifogoly-híradó rádióköz­­­leményei. — 17.15: A Vöröskereszt közlemé­nyeit — 17.20: — Szív küldi szívnek szíve­sen. — 17.50: Hírek oroszul. — 18: Kései sirató. Emlékezés Ba­rtók Bélára. — 18.45: Hanglemezek. — 19.30: A falu hangja­. 19.45: A székesfővárosi zenekar ünnepi Bartók-estje. Közvetítés a Városi Színház, bód. Ezt a hangversenyünket a londoni rádió is kö­zvetíti. — Szünetben kb. 20.33: Hír­ek, sporthírek. — 21.43: Hírek németül — 32: Hírek. — 2225: Hírek szerb nyelven. — 22.35: A Vöröskereszt közleményei. 22.40: „Magyar muzsika“. — 23.40: Hang­lemezeik. — SM: N­írek. — 0.10: Hírek fran­cián­!. — 0.20: Hírek angolul. — 0.30: Hírek eszperantó nyelven. Budapest II. 17: Hangjamén*. — 13: Han­gos híradó. —­ 18.80: Hanglemezek. — 18.45: A faun hangja. — 19: A magyar rádió nép­iskolája. — 19.30: Dalaik, hanglemezek. — 19.45: Sugár Gábor előadása. — át: Szilvás­y László gordonkázik, Benedikt Klára zongo­rázik. — 20.30: A rádió szabadegyeteme. — 21: Hírek. — 21.15: Ádám Gyöngy előadása. — 21.30: Hajdú Anna cigány zenekíséret­tel énekel. — 22:80: Hanglemaatk. ­ VILÁGOSSÁG • Magyar Dolgozók Pártja napilapja Felelős szerkesztő: GERGELY ISTVÁN Felelős kiadó: ZSIGMONDI ENDRE Világosság Nyomda Rt., Budapest, VIII. Conti ucca 4. ___ Felelős nyomdavezető: EPERI ISTVÁN

Next