Világosság, 1949. július-szeptember (5. évfolyam, 150-227. szám)

1949-07-02 / 151. szám

Budapest 5. év, 151. szám Ára 60 fillér 1949 júliu A jövő héten megjavul az idő — írja az angol sajtó Egyre leplezetlenebben beszélnek az imperialisták belső válságukról LONDON, július 1. Az Amerikából és Nyugat-Európából érkező legújabb jelentések arról tanús­kodnak, hogy a vezető kapitalista álla­mokat fenyegető gazdasági válság na­­gyobb méretű lesz, mint ahogy a szak­értők eleinte gondolták. A Marshall­­államok fizetési egyezménye körül ki­éleződött brit-amerikai ellentétek egy­szerre megmutatták, hogy a Marshall­­terv nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket és az egész nyugati gaz­dasági élet súlyos megrázkódtatások felé halad. A Wall Street irányítói a nehézsé­geket arra akarják felhasználni, hogy Amerika teljes mértékben rátehesse ke­zét a nyugateurópai iparokra. A France Soir londoni tudósítója szerint Synder amerikai pénzügyminiszter, aki e héten érkezik az angol fővárosba, új Marshall­­terv kidolgozását fogja ajánlani. Ez az új Marshall-terv az amerikai pénzügyi körök elképzelése szerint alkalmas lesz arra, hogy az USA végleg átvehesse az uralmat Nyugat-Európa fölött. A nyugateurópai államok között Anglia helyzete a legsúlyosabb. Bot­­tomley angol kereskedelmi államtitkár liverpooli beszédében kijelentette: „Anglia nehézségei olyan súlyosak, és szükségletei oly légetőek, hogy nem lehet őket túlozni”. A szigetország súlyos helyzetét a Wall Street a font tönkretételére használja fel. Harc öt fronton a font ellen A font ellen folytatott amerikai há­ború öt különböző módon folyik és pedig: 1. A fonttal üzérkednek a párisi és brüsszeli tőzsdén, fontértéket dobnak piacra; 2. bojkottálják az angol árukat az Egyesült Államokban; 3. bojkottálják az egész brit biroda­lom áruit Amerikában; 4. azzal fenyegetőznek, hogy meg­vonják a Marshall-kiutalásokat; 5. nyomást gyakorolnak Angliára az európai gazdasági együttműködési ta­nácsban, főleg Belgium képviselője út­ján. Londonban úgy tudják, hogy a brit domíniumok pénzügyminisztereinek kü­szöbön álló értekele­tén Cripps pénz­ügyminiszter a dolláráruk behozatalá­nak végsőkig történő lefaragását és spártai takarékosságot fog követelni az egész vonalon és követeléseit a fi­zetési mérleg megdöbbentő adataival támasztja majd alá, fútermelésének majdnem háromnegyed részét és az Egyesült Államokba adta tovább doháért. Ilymódon megfosztot­ták a font területét dollárkeresményé­től. Az eladók itt kapott dollárokért az Egyesült Államokban árukat vásároltak és ezeket az árukat európai országok­ban adták el átváltható fontért, tovább rontva a font árfolyamát. A Financial Times, az egyik legmér­tékadóbb angol közgazdasági lap így ír: „A sterlingblokk aranytartaléka vesze­delmesen csekély, a leggyengébb szellő is felboríthatja az egész fontrendszert. Nincs meg a legcsekélyebb biztonsági tartalék sem. Ha a mostani készleteket rövidesen nem lehet igen jelentékeny mértékben növelni, Anglia egyik vál­ságból a másikba tántorog.” Chisfey így folytatta: „ A Szovjetúnió kormától volt az egyetlen kormány, amely állandóan és következetesen tartózkodott ezektől az üzelmektől. A Szovjetünk­ valamennyi ausztráliai vásárlását a szabályok lelki­­ismeretes megtartásával folytatta és sohasem adott okot a legcsekélyebb panaszra sem. A nehézségek egyre jobban ki­nyitják a nyaigateurópai dolgozók sze­m­ét. A növekvő angliai és franciaor­szági sztrájkmozgalmak arra mutatnak, hogy Nyugat-Európa kizsákmányolt dolgozói nem hajlandók a végletekig tűrni az imperialisták játékait, amelyek végső eredményükben a dolgozók élet­színvonalát süllyesztik mind mélyebbre. Milánó, július 1. A Szakszervezeti Világszövetség II. Kongresszusa csütörtöki ülésén a ma­gyarok kiosztották a Szaktanács aján­dékát a külföldi delegátusoknak. Az ülés egyik legkiemelkedőbb felszólalása Szolovjev, a szovjet szakszervezetek egyik kiküldöttjéé volt. — A Szovjetunió kormánya — mon­dotta többek között — és a népi de­mokráciák­­kormányai az Egyesült Nemzetek Szervezetén belül minden támogatást megadnak a Szakszerve­zeti Világszövetségnek. A továbbiakban elmondotta, hogy a Világszövetség kövekezetesen harcol a fasizmus minden megnyilvánulása ellen, a tartós békéért és a demo­kráciáért. Síkraszáll Németország demilitarizá­­lásáért és náciilanitásáért. A munka­­nélküliség, az éhínség és a nyomor "egyre nő a tőkés országokban és mindezzel együtt nő a terror is. A haladás és a reakció, a béke és a há­ború erőinek küzdelme a Szakszerve­zeti Világszövetségben is megmutat­kozott: az imperialisták tényleges se­gítőiként lelepleződött szakadárok csú­fos kudarcot vallott egységbontó kí­sérleteiben. Az ejső nyitva áll ••• — Le kell szögeznünk, — folytatta Szolovjev —, hogy a Világszövetség ajtaja nyitva áll minden ország szak­­szervezetei számára, azok számára is, amelyeknek áruló vezetői elhagyták a V­ilágszövetséget. Szolovjev beszédét a küldöttek ha­talmas tapsviharral fogadták. Ezután Louis Saillani bejelentette, hogy a Japán Szakszervezeti Bizottság táv­iratban közölte a Kongresszussal: Mac Arthur tábornok megakadályozza, hogy a japán szervezett dolgozók elküldjék képviselőiket Milánóba. A francia CGT­ nevében Monmous­­seau a nemzetközi proletárszolidari­tást méltatta. A Marshall-terv kudarca Lombardo Toledano a , latin-ameri­kai dolgozók nevében megbélyegezte az imperialisták ■ és ügynökeik mun­kásellenes tevékenységét. Rámutatott, hogy élesedik a harc az imperialista táboron belül is, a Marshall-terv kudarca ma már világos. A szakszervezeti szakadárok úgy­nevezett"'­ „független“,­ szervezetének megalakulásának kísérletével kapcso­­latban, kijelentette:­­ — Ezek az urak a munkásosztály a­tól, a világ dolgozóitól ■ függetlenek, akikhez semmi közük. Deakin, Carey közönséges provoká­torok, fizetett rendőrkémek. A továbbiakban hangoztatta, hogy a Szakszervezeti Világszövetség előtt há­rom felada­ta is: 1. Meg kell erősíteni a nemzetközi szakszervezeti egységet, 2. Amerika, Anglia, Kanada munkásai­val szoros kapcsolatot kell létesíteni, 3. A Világszövetségnek meg kell ket­tőznie erőfeszítéseit a gyarmati és fél­gyarmati országokban. A Szovjetuniónak köszönhetjük A délutáni ülésen Apró Antal, a Magyar Szakszervezetek Országos Ta­nácsa főtitkára volt az első felszólaló. " A mi országunk szabadságát, függetlenségét, az újjáépítésben elért eredményeit, feszabadítónknak, a nagy Szovjet­uniónak köszönheti — mondotta. A továbbiakban ismertette a felsza­badulás óta végbement hatalmas fej­lődést, az MDP harcát azért, hogy a munkások minél nagyobb számba ke­rüljenek az állam vezető tisztségeibe. Ismertette választási győzelmeinket, majd rátért a hároméves és az ötéves terv ismertetésére. — A nyugati országokban mind­jobban növekvő munkanélküliséggel szemben — mondotta­m— nálunk a legfontosabb szakmák egész sorában munkáshiány van, ötéves tervünkhöz pedig 300.000 új ipari szakmunkásra van szükségünk. A Magyar Szakszerveteknek több mint 1.630.000 tagja van. A továbbiakban Apró Antal beszá­molt a magyar szakszervezetek vív­mányairól és hangsúlyozta, hogy a magyar kormányzat minden támoga­tást megad a­ szakszervezeteknek. " Szakszervezeteink mindenkor ha­tározottan és keményen álltak ki mind­azok ellen­­ az elnyomó hatalmak ellen, amelyek bárhol próbálkoztak, vagy megakadályozták különböző országok munkásosztályait szabadságjogaik gya­korlásában — folytatta Apró Antal. A mi oldalunkon van az igazság és az erő — A mi oldalunkon van az igazság, de a mi oldalunkon van az erő­­s — mondotta befejezésül. — Ez a kon­gresszus is megmutatja, hogy a dol­gozók százmilliói mindenütt a világon támogatják szövetségünket munkájá­ban, amelynek célja egységes táborba tömöríteni fajra, nemzetiségre, vallásra és politikai nézetre való tekintet nélkül a dol­gozókat szerte a világon. Hatalmas lelkesedéssel fogadott be­széd után felolvasták Joliot Curie, a­­­ilágbéke Kongresszus összekötő Bi­zottsága nevében küldött üdvözletét,­­majd Maddaletta Rossi, a Nemzetközi Nőszövetség elnöke 80 millió asszony nevében üdvözölte a kongresszust. Wancke a keletnémetországi, Tadeus Czik a lengyel, Erban miniszter a csehszlovák dolgozó nevében szólal­tak fel. Erban köszönetet mondot­t a Szovjet Szakszervezeteknek azért a példamutatásért, amely a csehszlovák dolgozók küzdelmeinek is megszabja irányát.­ ­ A Financial Times a szellőről Tudósítás a tuberkulózis új gyógyszeres kezeléséről Is fasizmus ellen, a tartós békéért és a demokráciáért harcol a Szakszervezeti Világszövetség !Érdekes felszólalások, fontos kijelentések Milanóban Az ausztráliai miniszterelnök feltűnő kijelentése Rendkívül érdekes Chifsey ausztrá­liai miniszterelnök legutóbbi kijelentése a canberrai képviselőházban. Chifsey leleplezte több nyugaterópai és közép­keleti ország manővereit, amelyek ame­rikai parancsra súlyosan károsítják Anglia arany- és dollártartalékát, így például Hollandia, Olaszország és Egyiptom felvásárolta Ausztrália gyap­ „Tito és társai pusztulásra vannak ítélve' Az albán belügyminiszter cikke a Tájékoztató Iroda Tito-határozatának évfordulóján Mehmed Sehu belügyminiszter, az Albán Munkapárt titkára, a párt Zeri i Populit című központi lapjá­nak vezércikkében hosszasan mél­tatja a Tájékoztató Irodának a Tito-klikket leleplező határozatát, amelynek most van az évfordulója. — A Tájékoztató Iroda határo­zata — írja a vezércikk — bebizo­nyította, hogy a jugoszláv vezetők árulása elszakította a jugoszláv Kommunista Pártot a nemzetközi kommunista- és munkáspártoktól. Ez az árulás a jugoszláv népi de­mokrácia elkorcsosodásához vezetett és Jugoszlávia a burzsoá naciona­lizmus szekértolójává lett. A Tito­­klikk fasiszta jellegű csoportosulássá vált, amely erőszakkal tartja fenn véres uralmát. A jugoszláv népköz­­társaság elvesztette szabadságát és fü­ggtelenségét, melyet a jugoszláv nép harca és a Szovjetunió hatal­mas támogatása vívott ki. — Jugoszláviában ma ugyanolyan terror uralkodik, mint a fasizmus alatt. A belgrádi trockisták rágalom­­hadjáratot folytatnak a Szovjetunió és a népi demokráciák ellen. Soroza­tos kihívásokat intéznek az albán népköztársaság ellen is. Albániában Kod Dzodzet bérelték fel, de az al­bán nép lesújtott az árulókra. Tito Albánia összes ellenségeivel szövet­kezett és a legaljasabb eszközökkel akart beavatkozni az albán népköz­társaság belügyeibe.­­ Az imperialisták és a Zsoltjuk­ban álló belgrádi árulók mesterke­dései megtörnek a szocializmus tá­borának egységén. A szoc­alizmus erői napról-napra erősödnek míg az imperializmus tábora fokozaton?­ csökken. Tito és társai az amerikai imperializmus ügynökei, pusztulásba vannak ítélve. A miskolci tisz­viselők a bürokrácia ellen Miskolcról jelentik: Miskolcon meg­­alakították a városházi és megyeházi tisztviselők észszerűtsítők és újítók kö­rét. Az ország első ilyen tisztviselői körének célkitűzése az, hogy kiküszö­bölje a bürokráciát és közelebb hozzák a közigazgatást a néphez. Huszonnépsoros vetőgép Nov­oszibirszkből jelentik. A szi­bériai mezőgazdasági­­ gépgyár meg­kezdte az újtípusú 24 soros fűmag-, vetőgépek gyártását. Az újfajta gé­pek a földművelés füves vetésforgó rendszerének bevezetéséhez szüksé­gesek. A kolhozok máris nagyszám­ban alkalmazzák a 24 ■ soros vető­­gépeket.

Next