Világszínház, 1994 (12. évfolyam, 1-4. szám)

1994 / 2. szám

18 VISSZHANG GENET ŐSBEMUTATÓ BERLINBEN Genet Splendid’s című hátrahagyott darabjának ősbemutatóját 1994. március 15-én tartották a berlini Schaubühnén, Klaus Michael Gru­ber rende­zésében. Michael Merschmeier így látta az előadást: Hét férfi táncol át szomorúan egy hosszú éjszakát. A szállodai előcsarnok magányában összevesznek és kibékülnek, hét szelíd szamuráj. Jeannak, a fő­nöknek - más néven Johnnynak — van egy konkurense. Ez Riton, aki szebb és erősebb nála, s aki a maga oldalára állítja Bobot és Bravót. Scott a főnökhöz húz, ő a helyettese. Rafale, akinek a banda a nevét köszönheti, nem tud dönte­ni. Pierrot meg nincs magánál, mióta előző nap a rendőrség lelőtte a fivérét, most annak gesztusait és hangját utánozza, így próbálja meg visszahozni a halottat az élők sorába. Ezek a furcsa gengszterek benépesíthetnék azokat a hűvös-nyomasztó krimiket, melyek meghatározó figurái Alain Delon és Jean-Pierre Melville vol­tak a 60-as és 70-es évek filmjeiben: úriemberek frakkban géppisztollyal. A bűnözők is elveszett és finom lelkű emberek. Beszélgetéseik nemcsak prakti­kusak, hanem poétikusak is: „Az árulás édes!” - mondja Scott, a legidősebb, és: „Bűntetteinknek virágozniuk kell!” A rádión keresztül egy riporternő hangja hatol be a zárt ajtók mögé (Ber­linben Libgart Schwarz hangján szólal meg): „Már valószínűleg nem tart soká. Ennek a kalandnak az elemzésekor egyik elem a másikba kapcsolódik. A La Rafale nevet viselő banda már a mostani túszejtés előtt is felhívta magára a figyelmet több gonosztettével. És ez az éjszaka ismét nem hoz sikert a rendőr­ség számára. Páncélozott autók állják körül a Palast Hotelt. Megpróbálják az egyre növekvő embertömeget visszaszorítani.” A Splendid’s nem „reality theatre”, bár a sztori igazi rablótörténet: egy gengszterbanda túszul ejt egy gazdag amerikai nőt és megöli az akció folya­mán. De a bandán belül nem annyira a bűnözői tettvágy uralkodik, sokkal inkább a férfias melankólia. „Már nincs mit ennünk, alig van muníciónk, nincs több szeszünk, a vizet elzárták, a rendőrség ostromol bennünket, nincs lehető­ség a menekülésre...” - mélázik Scott. Kiútként marad az ellenállás és a szép halál vagy „a gyávaság luxusa”. Minden az ellentéte is annak, aminek látszik. Jean Genet-nél vagyunk, a tükrök és gesztusok világában, a kettősségek és a kétértelműségek világában, ahol a kemény férfiak belül gyengék és kívánják egymást, anélkül, hogy egy­szer is megérintenék a másikat. A bűnözést mint esztétikai aktust dicsőítik, a várható börtönbüntetés nem jelent fenyegetést számukra. „Már érzem a cella gyengédségét, amint lábujjaimat nyaldossa” — örvendezik Scott, mielőtt leteszi a fegyvert.

Next