Világszínház, 1999 (13. évfolyam, 1-4. szám)

1999 tavasz-nyár

.Moliére (és mások) halála”, avagy az elmélet agóniája 131 az már a halál volna (Barthes)2, hanem folyamatként látjuk a halált, annak vagyunk tanúi, ahogy a tárgy ikonná válik. Vagyis az egész mű egy crescendo (Pavis)3, a fabula élesen irányított („vektorizált”). Legelőször a Cézárnak öltözött Moliére elmosódott portréját­ vi­szi a kislány, Isabelle a színpadra, majd a mű előrehaladása során egyre gyakrabban jele­nik meg Moliére-nek a Comédie-Française-ben őrzött karosszéke, üresen, idülten, és végül üveg mögött, vitrinben - megközelíthetetlenül. A folyamat feszültségének megteremtésé­hez Philip Glass pulzáló zenéje autonóm módon járul hozzá. Ellentétben Wilson korai, monumentális ikonjaival (Stalin, Freud, Einstein, D. Clark, Rudolf Hess), ebben a műben erős referencialitás áll fenn a cím és az alak között. Érde­kes adalék - a szám bevezetőjéből tudhatjuk meg -, hogy Wilson, miközben a Comédie- Française igazgatójával beszélgetett egy előadás tervéről 1991-ben, a szoba falán meglátta Wafflard Moliére halálát ábrázoló festményét. Ekkor ajánlotta fel Jacques Lassale-nak, hogy inkább erről a témáról készítene egy darabot, melyhez Heiner Müller írná, illetve válogatná a szövegeket. A válogatott szövegek a kánon részei (Plutarchos, Kafka, Shakespeare, Marlowe, Moliére stb.), egy kivétellel: Edwin Denby tánckritikus levele Bob Wilsonnak, melyben tanácsot ad neki azzal kapcsolatban, hogyan gyógyítsa köhögését. A szöveg tematikusan illeszkedik ugyan a moliére-i biográfiai környezetbe, ám a hirtelen és közvetlen „Cher Bob” megszólítás felhívja a figyelmet az idézetre, annak személyes jellegére. Ezenkívül a közös MLR mássalhangzók Moliére és Müller nevében több tanulmányíró gyanúját is föl­keltették, melyet csak megerősít az a tény, hogy a videó elkészítése közben Müller már köztudottan halálos beteg volt. Vagyis a kritikus úgy áll a művel szemben, mint az anali­zátor az álmokkal szemben, igyekszik lefejteni a maszkot és megmutatni a rejtett álomtar­talmat, csakhogy itt az álmodó nem akar megnyílni (az orvos nézi az üres fotelt). Az ana­lizátor tehetetlen, ugyanis „vizsgálatának tárgya nincs is jelen” - írja Dror Hararid, és Blaut idézve arra a következtetésre jut, hogy a performer, aki minden pillanatban a saját »[...] lorsque je me découvre sur le produit de cette operation [la photographie], ce que je vois, c’est que je suis devetiu Tout-Image, c’est-ä-dire la Mort en persotme.« (R. Barthes, La Chambre ebire. Notes sur la photographie (1980), in: Oeuvres completes, t. III, Párizs, Seuil, 1995, 1118.0.) Magyar fordításban: „De amikor felfedezem magam a művelet eredményén, azt látom, hogy Teljesen Képpé vál­tam, azaz meghaltam, én magam vagyok a Halál [...].” (R. Barthes: Világoskamra. Jegyzetek a fotog­ráfiáról (ford. Ferch Magda), Bp. Európa, 1985, 20. 0.) Patrice Pavis: »Vectoriser le désir? Reflexions sur une analyse impossible«, in: Protée, 1999, n° 1 (:La Mórt de Moliére et des autres), Chicoutimi, 12-13.0. Mignard :Moliére Cézár szerepében” c. festményéről van szó, mely a Comédie-Française gyűjteményében tal­álható. »La Mórt de Mülliére ou ä quoi ressemble un chant de cygne«, in: Op.cit. 102. 0.

Next