Világszövetség, 1993 (2. évfolyam, 1-20. szám)
1993-01-05 / 1. szám
Máter Juhász Mária 1914 januárjában született Makláron, Eger közelében. Tizenhat éves korában belépett az Angolkisasszonyok Rendjébe. Magyar és francia nyelvet és irodalmat tanult Szegeden. Egyetemi ösztöndíjjal 1948-ban Franciaországba került, majd Angliába. 1952-ben Argentínába utazott és bekapcsolódott az Angolkisasszonyok frissen alapított Magyar Intézetének munkájába. Ott indította el még az év augusztusában a Zrínyi Ifjúsági Kört, melynek keretében tizenkét éven át ápolgatta az anyaországtól messzire szakadt fiatalokban, a magyar irodalom, a sosem látott haza szeretetét. Rendszeres hétvégi irodalom- és történelemoktatást vezetett be, szavaló- és fogalmazási versenyeket, vitaesteket, nyári tanfolyamokat, szabályos érettségi vizsgákat szervezett, több száz magyar fiatalt segített hozzá, hogy megőrizze anyanyelvét és magyarságtudatát. Tanítványai közül nem egy ma már fontos szerepet tölt be a magyar emigráció életében, nemcsak Argentínában, hanem szerte a világon is. A magyarságra nevelésükben kifejtett önzetlen és fáradhatatlan tevékenysége elismeréseként 1992. március 15-én megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést. Most Egerben él, a Santa Maria leánygimnázium igazgatónője. A patinás épület felújított részében, Máter Juhász szerényen berendezett szobájában ülünk. Szólítsam csak egyszerűen Mária nővérnek, mondja, csavar egyet a kályha hőszabályozóján, kávét, sajtos pogácsát tesz elém és bíztat, ne várjak újabb kínálásra. Hosszan elnyúló beszélgetésünkre mondaná Devecseri Gábor, hogy medre nincs, csak árterülete. Sajnos, csupán a töredékeit tudom papírra rögzíteni. Kemény ígéret köt — Mária nővér ragaszkodik hozzá —, hogy az interjú csak a mű tükröztetésére tegyen kísérletet, az alkotó személyét a háttérben kell hagynia. * „Fájdalmat kívánok nektek” — írta tanítványaihoz 1962-ben, a Zrínyi Ifjúsági Kör fennállásának tizedik évfordulóján, mert hitt abban, hogy a tetterős fájdalom küzdelmemre buzdítja őket. Mondják, hogy mióta itt él újra Egerben, a város szinte zarándokhelyévé lett volna tanítványainak. Kérem, meséljen egykori argentínai növendékeiről... — Annyi kedves tanítványom volt, hogy nem is tudom, kiről beszéljek. Megbántani sem szeretnék senkit azzal, hogy kihagyom netán. Mert van köztük néhány, aki igazán sokra vitte az életben, de nekem a többi is ugyanolyan közel áll a szívemhez. Inkább csak egy-két hozzájuk fűződő emlékemet mesélem el tehát. Azt mondják, szigorú tanáruk voltam. Lehet. Azt mindenesetre nagyon nem szerettem, ha mocorgás, szöszmötölés volt, amikor például verset olvastam fel. Nos, olvasok egyszer egy verset, hát az egyik kislány, aki maga is egyetemi tanár azóta, hirtelen közbeszól: Máter, tessék megállni! Nem tudom, milyen pillantást vethettem rá. Pedig // „Őrlelkek legyetek” Pannónia sacra Argentínában „Fájdalmat kívánok nektek, tetterős fájdalmat, mert csak ez képesít arra, hogy őrlelkek legyetek, hogy bírjátok a virrasztást történelmi sorsunk élet-halál mezsgyéjén, és teremtő akarattal hinni tudjatok a »más«ban, a szebben, aminek jőni kell. Fájdalmat kívánok — mert vallomást kell tennem, hogy nagyon szeretlek benneteket —, és tudom, hogy ezzel a fájdalommal a telketekben sokkal boldogabbak lesztek, mint azok, akiknek önmagukon kívül már semmi sem fáj, és ezért DUIM Televízió szegénykém csak annyit akart, várják, míg papírt, ceruzát vesznek elő, mert le akarták írni a verset. Holott még csak ennyit hallottak belőle: „Isten, kit a bölcs lángesze föl nem ér, csak titkon érző lelke óhajtva sejt”. Az egyik kislány a kitűnő érettségiért — közadakozásból — magyarországi utat kapott jutalmul. Hazajön, ellátogat a sárospataki könyvtárba, kezébe kerül Szántó Arator István Újszövetségfordítása, és fel sem nyitva a könyvet, elkezd skandálni: „Próféták által szólt hajdan az Isten, / azt, kit ígért, íme, végre megadta, fiát”. Gondolja csak meg: idecsöppen a távoli Argentínából egy kislány és emlékezetből elmondja az első magyar diszichont! Egy közösségi műholdvétel A „szem rágógumija” vagy szellemi függetlenség? Hol, mivel, hogyan vehető a DUNA Televízió Ki szerel, mit szeret, hogyan szerel Műholdas infó másik lány meg az egyik iskolai dolgozatában arra a kérdésre, hogy melyik országba utazna el a legszívesebben, gyönyörű spanyol nyelvű versben írta meg, hogy Magyarországra és miért. Elképedve olvastam, amikor megmutatta, hogy lehet ilyen érzékletesen vágyódni valami után, amit még nem is látott az ember? A többiek? Zömük Észak-Amerikába került. Van köztük világhírű orvos (annak idején diákelőadásaink egyik legtehetségesebb színésze volt), egyetemi tanár (nehéz fiúnak ismertem, de az esze vágott, mint a borotva), kiváló pénzügyi szakértő és sok más kiemelkedő szakember. Nagy örömömre olyan is, aki ma is a Zrínyi Körben tanít, s folytatja a munkát, amelyet mi annak idején megkezdtünk. * Szinte látom magam előtt a jelenetet. Idő: 1952 nyara. Szín: a plátanosi Pintér-stúdió táncterme. Egy magyar apáca, aki nemrég érkezett Argentínába, odaáll az önfeledten szórakozó fiatalok elé, és azt mondja nekik: gyerekek, nem volna kedvetek azzal tölteni két-három hétvégi órát, hogy magyar irodalmat és történelmet tanuljatok? És a fiatalok arckifejezését is látni vélem... — Hát, mi tagadás, nem fogadta kitörő lelkesedés az ötletemet. Tudja, olyasformán voltam vele, hogy vérbeli tanár létemre — Sík Sándor tanítványa voltam, égett bennem a tettvágy — nekem legalább annyira szükségem volt ezekre a fiatalokra, mint nekik arra, amire meg akartam tanítani őket. De ezt akkor még csak én tudtam. Becsületükre legyen mondva, azért belementek a dologba. Eleinte, persze, úgy csináltuk, hogy egy kicsit táncoltak, egy kicsit beszélgettünk a magyar irodalomról, aztán megint egy kis tánc, majd egy kis történelem következett. Rá is ragadt az első nemzedékre a táncos jelző. Később, lassan megváltozott az arány. Talán, mert egy másik szórakoztató elem lépett a tánc helyébe: irodalmi előadásokat, színdarabokat rendeztünk, különféle emlékműsorokat, versmondó versenyeket, betlehemes játékokat. Mindig óriási lelkesedéssel, hatalmas beleéléssel szerepeltek növendékeim, és szép közönségsikerrel. Szinte észre sem vettük, hogy a fiataloknak nemcsak az ismereteik bővültek, pompás kis közösséggé kovácsolódott a társaság. S ami talán ennél is fontosabb: kezdték kibontakoztatni kreativitásukat is. Igen szép előadásokat tartottak például a nő- és férfiideálról, időszerű szociális problémákról, fizikai fölfedezésekről, a magyar zenéről. És azok a dolgozatok! A veretes magyar nyelven írt, a magyar múltat szemléletes átéléssel megjelenítő munkák. Ilyen sorokat például: „Balassi legszebb alkotásai istenes versei, a Biblia szenteltvize és Magyarország forró vére folyik össze bennük”. * Ez annál is különösebb, hisz ezek a gyerekek már odakint születtek. Olyanoknak kellett Zrínyiről és Petőfiről beszélnie, akik sosem látták Szigetvár köveit , nincs, mi küzdelemre hevítse őket... MAGYAR MŰHOLDAS ADÁS A DUNA Televízió kétheti műsorterve MELLÉKLETÜNK a 7-10. oldalon MEGJELENIK KÉTHETENTE. MÁSODIK ÉVFOLYAM, 1. SZÁM ÁRA: 24,50 FORINT Budapest, 1993. január 5.