Világtörténet 6. (Budapest, 1964)

XXXIII. fejezet. A technika és természettudományok 1789-1870 között

egyetem laboratóriumában szintetikus úton, kőszénkátrányból nyert nitrobenzolból előállította az anilin nevű festőanyagot. A találmány óriási gyakorlati jelentősége nem Oroszországban, hanem a fejlettebb nyugati országokban volt mérhető, ahol A. W. Hofmann német kémikus (1818—■ 1892), aki egy ideig Angliában élt, és angol tanítványa, W. H. Perkin (183­8—1907), továbbá mások számos újabb felfedezésre jutottak. 1856-ban Perkin felfedezte a moveint, a lengyel Nathanson és a francia Verguin a fukszint, Hofmann pedig a rozanilint és néhány más szintetikus festék­anyagot. Mindez azzal az eredménnyel járt, hogy létrejött az anilinfesték-ipar a vegyipar külön ágazataként. A gyárépületek számának növekedése, a délutáni és éjszakai műszak rendszeresítése, valamint­ a kereskedelem és a városok gyors fejlődése új fényforrásokat tett szükségessé. Az angol William Murdocknak és a francia Philippe Lebonnak a XVIII. század végén folytatott sikeres kísérletei után általánossá vált a gázvilágítás. NYOMDAIPAR, PAPÍRGYÁRTÁS. A FÉNYKÉPEZÉS FELTALÁLÁSA A XIX. század első évtizedeiben többféle típusú szedőgép tűnt fel, különösen Angliában. F. König feltalálta a hengeres gyorssajtógépet. Az 1860-as években mind Amerikában, mind Európában bevezették a rotációs (körforgó) gépet, amely egyidejűleg a papírszalag mindkét olda­lára nyomtat; a hengerről letekeredő papírszalag két, nyomóformákkal ellátott henger között halad át. E tökéletesítések eredményeképpen a nyomdák termelékenysége ugrásszerűen emelkedett. A nyomdaipar fejlődése a papírtermelés óriási növekedését tette szükségessé. Az első automata „merítő” (papírgyártó gép) után, amelyet N. L. Robert 1799-ben szabadalmaztatott Francia­­országban, egymást követték a találmányok, mindez nagyban fokozta a termelékenységet. Meg­változott a papírkészítés nyersanyaga is. A rongy hagyományos használata mellett egyre általá­nosabbá vált a faköszörület felhasználása; ezt az eljárást a német F. Keller dolgozta ki 1 844-ben. A régi metszettechnika és a XVIII. század végén, illetőleg a XIX. század elején bevezetett kőnyomatos eljárás (litográfia) mellett egyre inkább alkalmazták a galvanoplasztikára és fény­képezésre alapozott vegyi és fotomechanikai klisékészítési eljárásokat. A XIX. század egyik legjelentősebb tudományos-technikai felfedezése a fényképezés, vagyis tartós (fixált) képeknek fényérzékeny anyagokon, a fénysugarak közreműködésével való előállítása, több európai tudós és feltaláló munkásságának volt az eredménye. A kísérletek már a XVIII— XIX. század fordulóján megindultak, de gyakorlati eredményt csak az 1830-as években hoztak. A kísérletek utolsó stádiumában döntő sikereket ért el két francia kutató: N. Niepce (1765— 1833) és L. J. M. Daguerre (1789—1851), akiről az eljárás (daguerrotyp) elnevezést kapta. A daguerrotyp eljárás nem került szélesebb körű alkalmazásra, mivel minden egyes felvétel eseté­ben egy kép jött létre a fényérzékeny jódezüst-réteggel borított átlátszatlan lemezen, és a fel­vételek további sokszorosítása lehetetlen volt. A fényképezés csak később, a negyvenes években kezdett elterjedni, amikor a negatívokról tökéletesebb módszerek segítségével korlátlan számú pozitív másolatot lehetett készíteni fényérzékeny papírra. A MEZŐGAZDASÁGI TECHNIKA A gépi technika a mezőgazdaságban sokkal lassabban terjedt, mint az iparban. A mező-, gazdasági gépeket és berendezéseket (az egy- és több lemezes ekéket, talajlazító vagy gyomirtó kultivátorokat, vető-, arató-, kévekötőgépeket) rendszerint lófogatoláshoz tervezték. Az 1850-es években kezdték alkalmazni a gőzmeghajtású traktorokat, vagy ahogy akkor nevezték a „magán­járó lokomobilokat” és „gőzekéket”. Ezeknek a mezőgazdasági gépeknek egyik legnevesebb fel­

Next