Világtörténet 6. (Budapest, 1964)

XXXIII. fejezet. A technika és természettudományok 1789-1870 között

(például a kemencékbe és kohókba juttatott levegő előmelegítésére stb.). Az e téren számottevő találmányok betetőzése volt Edward Alfred Cowper angol mérnök (1819—1893) levegő-elő­­melegítő készüléke (1857). Orosz mérnökök vitték előbbre az acélgyártás fejlődését, és az acél készítésének hagyományos, empirikus módszereit tudományos módszerekkel helyettesítették. Pavel Petrovics Anoszov (1797—1851), kiváló kohászszakértő, a nemesacélgyártás és a ko­hászat tudományának egyik megalapozója, elsőnek alkalmazta a bulátok (a nemesacél egy fajtája, „damaszkuszi” acél) mikroszkopikus elemzését, és új technológiai eljárásokat dolgozott ki ilyen acél előállítására. Anaszov munkásságát folytatta Pavel Matvejevics Obuhov (1820­—1869), aki kidolgozta a nagyszilárdságú és nagyméretű acélöntvények gyártásának módszerét, és ezzel út­törő munkát végzett az ötvözött acélok előállítása terén. Egy vagy több adalékanyag — króm, mangán, titán stb. — hozzáadása révén észrevehetően javította az acélok minőségét. A vas- és acélkereslet állandó fokozódásával szükségessé vált — a folytonos tökéle­tesítéseken túl — a vas- és acéltermelés technológiájának gyökeres megváltoztatása. A vas- és acélelőállítás új módszerét Henry Bessemer angol feltaláló (1813—1898) honosította meg az 1850-es évek közepén. A „frissítés” Bessemer eljárása szerint egy külön mozgatható edényben (converter) ment végbe. Ebbe az edénybe öntötték a folyékony nyersvasat, amelyen azután levegőt fújtattak keresztül, eközben a fölösleges szén, valamint a nyersvasban levő többi érckísérő hama­rosan kiégett, majd az így nyert öntöttvasat vagy acélt „pogácsákba” (tömbökbe) öntötték. A hatvanas években két francia mérnök, Emile Martin és fia, Pierre Martin, regeneráló (előmelegített levegővel dolgozó) sugárzókemencében állított elő öntött acélt. (A regenerációs berendezést német mérnökök, a Siemens-testvérek — Wilhelm és Friedrich — találták fel.) A Martin-kemencében, amelyet 1864-ben kezdtek alkalmazni, nyersvas és ócska hulladékvas öntvényezése révén nyernek acélt. 1865-től 1870-ig a világ acéltermelése— a Martin- és a Bessemer­­féle eljárásokkal — 70 százalékkal növekedett, bár mindkét eljárás csak később, a tárgyalt kor­szakot követő időszakban nyert világszerte széles körű alkalmazást. A színesfém-kohászat fejlesztésében nagy érdemeket szerzett Friedrich Woehler német vegyész (1800—1882), aki új eljárást dolgozott ki az alumínium előállítására. Az alumínium ára eredetileg a nemesfémekével vetekedett. Gyártási költségei csak azok után a tökéletesítések után csökkentek rohamosan, amelyeket 1854—1865 között H. Sainte-Claire Deville francia geológus (1818—1881) és N. N. Beketov orosz vegyész (1827—1911) honosított meg az alumíniumgyártás technológiájában. Széles körű alkalmazására azonban szintén csak a következő korszakban ke­rült sor. A VEGYIPAR Az új iparágak közt, amelyek az ipari forradalom után jelentős sikereket értek el, tekintélyes helyet foglalt el a vegyipar, elsősorban az úgynevezett alapvető vegyipar, amely a kénsavat, szódát, marónátront, klórt és a sósav, salétromsav­, üveg, robbanóanyagok, festékek, fehérítő anyagok, műtrágyák, gyógyszerkészítmények stb. gyártásához szükséges egyéb anyagokat állítja elő. A szóda gyári (glaubersóból való) előállításának a XVIII. század végén a francia Nicolas Leblanc (1742—1806) vetette meg az alapját. A szódagyártásban Leblanc eljárását alkalmazták egészen az 1860-as évekig, amikor Ernest Solvay belga feltaláló (1838—1922) jóval termeléke­nyebb eljárást dolgozott ki. A kénsavtermelés a XIX. század elején J. A. Chaptal és más vegyészek munkásságának ered­ményeképpen lendült fel. Előállításában alapanyagként eredetileg a ként használták, csak később tértek át a pirít (kovand) pörköltre. 1842-ben Nyikolaj Nyikolajevics Zinyin, a kiváló orosz kémikus (1812—1880), a kazanyi

Next