Vízgazdálkodás, 1966 (6. évfolyam, 1-6. szám)

1966-10-01 / 5. szám

VÍZÜGYI ESEMÉNYNAPTÁR Adatok a Tisza-szabályozás történetéhez IV. Az 1846-os év nyara nagyjelentőségű esemé­nyeket hozott a magyar vízimunkálatok történe­tében: augusztus 27-én kezdte meg Széchenyi István a Tiszadob—szederkényi átvágásnál, az első kapavágással, a Tisza-szabályozás munkáját. Hosszú előkészítő munka után, Széchenyi fá­radhatatlan agitációs és szervező tevékenysége nyomán, a központi Tiszavölgy Társulat meg­alakulásával és a szabályozási tervek elkészülté­vel — ekkor kerülhetett sor az egyes helyi tár­sulatok megszervezésére és tényeleges működé­sének megkezdésére, vagyis a társulati hozzájá­rulások beszedésére és a műszaki munkálatok megindítására. A munkálatok irányításával megbízott kir. biz­tos, Széchenyi István látta, hogy a költségek fe­dezésére megszavazott társulati hozzájárulás és a nagy nehezen kicsikart állami támogatás távol­ról sem elegendő, ezért személyes súlyának latba­­vetésével maga járt utána, hogy a Társulat kü­lönböző bécsi bankházaktól jelentős kölcsönöket vehessen fel. Vásárhelyi a szabályozási munka minimális költségeit — feltehetően az átvágások létesítésének és a töltéskiépítés első szakaszának tekintetbevételével — 4 millió forintra, a mel­lékfolyókat is beleszámítva pedig 6 millió fo­rintra becsülte. Mindebből a négyévenként forintban megálla­pított társulati hozzájárulás alapján mintegy 650 000 forintra, a munkálatok (bizonytalan) tar­tamára megállapított évi 100 000, majd az első két évre 150 000 forintra felemelt állami támoga­tásból 500 000, végül kölcsönök révén pedig újabb 400 000 forintra, vagyis összesen másfélmillió fo­rintra lehetett számítani az első négy év folya­mán. A közvélemény azonban, érthetően, a munka haladéktalan megkezdését sürgette: a Tisza-fel­­mérés másfél évtizedes munkája befejeződött, a Tisza-szabályozás tervei elkészültek (ha nem is sikerült teljes egyetértésre jutni elfogadásukat illetően), a Tiszavölgyi Társulat megalakult, s ha nem is elegendő, de mégis jelentős anyagi eszkö­zökkel rendelkezett. A munka megkezdését tehát nem lehetett tovább halogatni, ha nem akartak kiábrándultságot kelteni, nem akarták kockáz­tatni, hogy a felébredt érdeklődés és lelkesedés szalmalángként kialudjon. A felmerült hármas feladat megoldására: a szervezés munkájának befejezésére, a műszaki tervek felülvizsgálatára és a végleges tervek el­fogadtatására, valamint a munkálatok megkez­désére Széchenyi egy újabb tiszai körutat szer­vezett, melyen a Tiszavölgyi Társulat adminiszt­ratív és műszaki vezetői mellett a tervek felül­vizsgálatára meghívott európai­ hírű szakértő, a Pó-szabályozás vezetője, Pietro Paleocapa, lom­bardiai építésügyi igazgató is részt vett. Széchenyi munkatársaival 1846. július 18-án indult el Szegedről a Pannonia gőzhajón, (Peleg­­riny kapitány vezetésével) második tiszai útjára. A Tiszavölgy népe egy új korszak hírnökeként, a haladás elindítójaként üdvözölte a technika vív­mányainak hasznosítását ígérő Széchenyit. Az emberi tudás és értelem győzelmét megtestesítő gőzhajóban egyben a folyó teljes leigázásának, megfékezésének ígéretét, jelképét látták. Az uta­zás valóságos diadalmenetté vált: a hajót lovas­bandériumok kísérték a parton, a lakosság töme­gekben verődve, feldíszített őr­ha­jókkal, üdvözlő feliratokkal fogadta és kitörő lelkesedéssel ünne­pelte Széchenyit és munkatársait. Az egyes köz­ségeknél küldöttségek várták az érkezőket, hogy megszemlélhessék a technika korának első hírnökét... Széchenyi naplói sejtetni engedik, hogy milyen világosan látta és érezte az ellentmondásos hely­zet teljes súlyát. (Nem csoda, hogy az óriási feladatok és a kor­látozott lehetőségek közötti állandó őrlődése ké­sőbbi teljes összeroppanásához vezetett.) Az esz­közök elégtelensége — melyek miatt azután a munkálatok végrehajtása hosszú évtizedre nyúlt, és az egyértelmű műszaki terv elfogadásának bi­zonytalansága —, mely végzetes anarchiának nyitott utat a kivitelezésben, mindkettő pedig ismételt katasztrófák forrása lett­ — még a munka megkezdésének örömnapján is aggodal­makkal töltötte el. Bár Paleocapa egyénisége — nagy műveltsége, s a hivatásáért élő szakemberre valló magatar­tása — megnyerte bizalmát és rokonszenvét, ag­gályai nem oszlottak el teljesen s gondosan ügyelt arra, hogy a munkálatok megkezdésénél a terveknek azokra a részleteire legyenek tekin­tettel, melyekben a tervező, Vásárhelyi és a bí­ráló Paleocapa egyetértettek. Nyilvánvalóan azt remélte, hogy a megkezdett munka gyakorlati tapasztalatai megfelelő útmutatást adnak majd a munka továbbfolytatásának mikéntjére. Ilyen, mindkét szakember által javasolt terv­részlet volt a Tiszadob—Szederkény közti átvágás és töltés­­építés is, ahol azután a tényleges munkálatok megkezdődtek. A hajóút ezúttal Tiszabercelig tartott, ahonnan Széchenyi munkatársaival Debrecenbe ment a Tiszavölgyi Társulat II. Nagygyűlésére. A Nagy­gyűlés jóváhagyta a társulat alapszabályait és centralista jellegű szervezetét, melyben a köz­ponti választmány ellenőrzési jogait a helyi szer­vezetek autonómiája egészítette ki. Ez Széchenyi elgondolásainak teljes sikerét és az ellenzék ve­reségét jelentette. Ez a Nagygyűlés fogadta el a 153

Next