Vízgazdálkodás, 1969 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1969-02-01 / 1. szám

ban nem tapasztalt méretű kiterjedése, elsősorban ezekre az önkényes, más érdekeket tekintetbe nem vevő vízhasználatokra vezethető vissza. A vízszabályozások ügyét Szatmár megye már 1751- ben az országgyűlés elé vitte, majd a környező me­gyék: Bereg, Ung, Szabolcs, Zemplén és Ugocsa is csat­lakoztak a panaszosokhoz. A malomtulajdonosok meg­­rendszabályozása és a vízi munkálatok összhangjának biztosítása érdekében kir. biztos kiküldését kérték az Ecsedi-láp lecsapolását megkezdő Károlyi Ferenc sze­mélyében. Erre azonban ekkor még nem került sor. Az országgyűlés csupán a malmok felülvizsgálatát el­rendelő 1751 .XIV. tc. törvénybe iktatásával nyújtott némi segítséget a vízszabályozások ügyének. Csak az 1770-es években került ismét napirendre a felső-tiszai mellékfolyók szabályozásának kérdése. Ek­kor Kvassay József kir. biztos rövid szereplése után az uralkodó 1774. szept. 12-én Orczy Lőrinc báró tábor­nagyot, a kiváló hadmérnököt, Abaúj-megye főispánját — az irodalomtörténetből jól ismert főúri költők egyi­két — küldte ki a Tisza jobb oldali mellékfolyói: a Bodrog, Ung, Latorca és Laborca szabályozására. (A Tisza bal parti mellékfolyóinak szabályozására ugyan­akkor Károlyi Antal kapott megbízást.) Az idős, csaknem hatvan éves főúr, írásainak tanú­­sága szerint, érthető bizalmatlansággal fogott a szá­mára újszerű és idegen feladat megoldásához, mely a kormányzat megfelelő anyagi és műszaki segítsége nél­kül és a megyék vonakodása miatt, nem sok sikerrel kecsegtetett. .. szükséges egy embert találni. Ki tud szenvedéssel országot czirkálni: Küldjük Ortzit, majd ő meg fogja vizsgálni. Lehet-e pénz nélkül nagy dolgot csinálni...” (írja barátjához Barcsay Ábrahámhoz szóló verses le­velében). Növelte bizalmatlanságát, hogy a melléje kirendelt kamarai mérnök, a különben kiváló szakember, Grosch­­midt József egyszeri szakvélemény-adással vélte telje­síthetőnek megbízását. A feladat nagyszerűsége azon­ban hamarosan felkeltette érdeklődését: a helyzet gon­dos és nagy műszaki érzékről tanúskodó felmérése után, maga terjesztett elő a Helytartótanácshoz és a kamarához egy részletes javaslatot — az egész Felső- Tiszavölgy vizeinek rendezésére (1775. máj. 21.). Közben sikerült rábírnia az érdekelt megyéket — Zemplént, Bereget, Ungot és Szabolcsot is — a kárté­kony malmok lerombolására, illetve gátjaik kiigazítá­sára. Sikerült elkészíttetnie a megyei mérnökökkel a szabályozandó folyók felmérését, az átvágandó kanya­rok kijelölését, aminek alapján 1775 tavaszán a folyó­parti fák kivágatásával megkezdődhettek a szabályozási munkálatok is. A tervek felülvizsgálatára és a megyei mérnökök munkájának egységes műszaki vezetésére azonban nem kapott segítséget. A Helytartótanács hiába rendelte ki Huberth Zsigmond kamarai tanácsost, a kamara a kért segítséget megtagadta, sőt Welcher József hajózási igaz­gató is csak hosszas huzavona után biztosította Krieger Sámuel kiküldetését. Úgy látszik, hiába hozta létre a haladó, „felvilágo­sult” szándékoktól vezetett uralkodó a műszaki igaz­gatás központi intézményeit: a korlátolt hivatali bü­rokrácia féltékenykedése elgáncsolta Orczy széles látó­körű kezdeményezését. A Tiszavölgy egységes szabá­lyozására vonatkozó javaslatát rosszindulatúan „hatás­körtúllépésnek” minősítették, s csak egy baráti közben­járásnak köszönhette, hogy az uralkodó nem megrovás­sal, hanem elismeréssel fogadta azt. A kért támogatást azonban így sem kapta meg. Érthető tehát, hogy a ki­rálynői parancs iránti lojalitásból és a feladat iránti lelkesedésből végzett munkájáról saját maga is keserű öngúnnyal emlékezett meg barátjához írt verseiben: „Ismét meg­butykáztam Tiszának árjait, Ott töltém, itt nyitám iszapolt árkait, Krieger zsinórával mérvén tsavargásit, Jobb egyenességre intéztem folyásit. De mikor én repedt hajlongó hajótskán Tekenő formára vésett zsolnabotskán ki­teszem lelkemet véletlen veszélynek, Béts, Pozson, Társaim engem tsak nevetnek.” Hiába igyekezett az uralkodót és a kormányhatósá­gokat meggyőzni arról, hogy az egységes szabályozás elsősorban a kamara érdeke: a hajózás — a sószállítás és faúsztatás — lehetőségeinek biztosításával, olcsóbbí­­tásával, s hogy a munka költségei rövid idő alatt meg­térülnének. Már-már úgy látszik, hogy sikerül meg­nyernie a megyéket és a kancelláriát egyaránt a nagy vállalkozáshoz, amikor — valószínűleg egy rosszin­du­­latú, s javaslatát lekicsinylő, kigúnyoló előadói jelentés hatására — végül is teljesen elejtik az egész tervet. Még megkapja ugyan a máramarosszigeti és pozsonyi kamaráktól átengedett kisebb hajókat és két kotróha­jót, a vezetése alatt működő folyószabályozási bizott­ság is szorgalmazza még egy ideig az Ung és a Laborca szabályozását, maga is reménykedik még a karádi Ti­­sza-kanyar átvágásának megvalósításában, azonban 1776—1777 után, főleg a Tiszán, már nem tud komo­lyabb eredményeket elérni. Az elutasító királyi leirat után nemcsak a Helytartótanács vonja meg tőle a tá­mogatását, hanem — miután érezték, hogy nem áll mö­götte a királynő — a megyék is cserbenhagyják. Így azután, sokévi meddő erőfeszítés után végül is kényte­len feladni a kilátástalan küzdelmet, s amikor Mária Terézia meghal, benyújtja lemondását. Lemondó levelében (1782. máj. 19.) beszámol végzett munkájáról és ismételten összefoglalja javaslatait. Eszerint teljes hosszában szabályozta az Ung, a Latorca és a Laborca folyókat, töltéseiket kijavíttatta, medrü­ket kitisztíttatta, a víz lefolyását akadályozó malomgá­­takat és malmokat elbontatta, s a szükséges helyeken i­s malomcsatornákat ásatott, így a vidék Ungvártól Zemplénig, megszabadult az állandó árvizek veszélyé­től. Legfontosabbnak tekintett feladata, a felsőbb uta­sítás ellenére végzett Tisza-szabályozás terén, megfelelő támogatás és műszaki segítség hiányában kevés ered­ményt ért el, de itt is végzett átmetszéseket, partvédő munkálatokat, s végig megtisztíttatta a medret, amivel lehetővé tette a Tisza hajózását a sószállító hajók szá­mára egészen Tokajig. A Felső-Tisza egységes szabályozásának terve a 18. század végén még korai volt. Az ország társadalmi-gaz­dasági fejlődése csak a 19. század derekán tette idő­szerűvé a Tisza-szabályozás, illetőleg a Tiszavölgy víz­rendezésének megkezdését. Éspedig most már nem első­sorban a hajózás fejlesztése végett, hanem az ármente­sítés, a lakott és művelt területek védelme és kiterjesz­tése érdekében. P. Károlyi Zsigmond 21

Next