Vízgazdálkodás, 1971 (11. évfolyam, 1-6. szám)

1971-04-01 / 2. szám

bolát ad, csak jóval Vásárhelyi után jutottak a Mississippi-felmérés mérnökei: Humphreys és Abbot (1850—1860). Az M. Tud. Akad. évkönyveiben 1845-ben csak magyar nyelven megjelent tanulmány azonban kül­földön ismeretlen maradt. Ez annál sajnálatosabb, mert — mint azt Kolupaila prof. hidrometria-történeti mun­kájában megállapítja ■— tanulmányában található a víz­hozamgörbe egyik első grafikus ábrázolása is. Legjelentősebb gyakorlati alkotása, „fő műve”: Tisza-szabályozás terve. Mint ismertetett elméleti mun­­­kája a magyar hidrometria addigi eredményeinek bete­tőzése volt, ez is az elődök és a kortárs vízimérnökök eredményeinek felhasználásával készült. Elsősorban a Lányi Sámuel vezetésével végrehajtott Tisza-felmérés (1833—1845) hatalmas adatanyagára támaszkodott, de nemcsak a korábbi javaslatok és tervek egész sorát hasz­nálta fel (legalábbis Balla Antaltól Huszár Mátyásig), hanem a felmérés során, illetve annak befejező szakaszá­ban készült terveket is. Ennek ellenére aligha vitatható, hogy a korábbi tervek továbbfejlesztésével, azok egysé­ges koncepció keretében való összefoglalásával készült — Széchenyi vízügyi programjával összhangban álló, azt műszakilag alátámasztó! — „általános Tisza-szabályozási terv” újat hozott, részletes műszaki terv volt és lénye­gében Vásárhelyi alkotásának tekinthető. A tervvel kapcsolatos korábbi „tévedések” — a terv lé­tének kétségbe vonása, vagy eltagadása — a munkálatok 1850—1879 közötti vezetője, Herrich Károly mesterke­déseire vezethetők vissza. Herrich ugyanis, hogy a munka érdemeit a Bach-korszak és saját maga számára kisajá­títsa eltüntette a Vásárhelyi-féle terv második, végle­ges változatát, és az 1845—1849 közti időszak legjelentő­sebb dokumentumait is. Később pedig, a szegedi kataszt­rófáért való felelősség elhárítása érdekében Vásárhelyi kidolgozatlan és ideiglenes (hangsúlyozottan: „Előle­­ges”) javaslatára — vagyis csak a Felső-Tiszával foglal­kozó tervvázlatra — alapozta a Vásárhelyi-féle terv (és ezzel együtt Széchenyi programjának) tudatosan félre­vezető ismertetését és bírálatát. Így történt, hogy érdemeinek egyik irányú túlértéke­lése: a térképész-hidrológus Vásárhelyi előtérbe állítása ellenére — a tervező és kivitelező mérnök Vásárhelyi munkásságát az utókor hosszú ideig meg sem ismerhette. A második tervet nemcsak a korábbi (1896-os) Vásár­helyi-monográfia nem ismertette, hanem azt mindmáig nem sikerült teljes egészében megtalálni és rekonstruálni, így válhatott sokáig uralkodóvá az a felfogás, hogy Vá­sárhelyi nem is nyújtott be tervet az egész Tisza sza­bályozására, hanem csak „szempontokat” adott annak ki­dolgozásához, annak alapelveit fogalmazta meg ... A valóságban a Felső-Tisza szabályozására vonat­kozó és a Tisza-szabályozás általános elveit valóban csak megfogalmazó „Előleges­ javaslat” (1845. jún. 8.) után, pár hónappal, 1846. márc. 25-én — tehát közvet­lenül a halála előtt — Vásárhelyi benyújtotta a Hely­tartótanácsnak és a Tiszavölgyi Társulat Központi Bi­zottságának a Tisza folyó egységes és általános sza­bályozásának részletes és kivitelezésre alkalmas mű­szaki tervét is, mint azt a megtalált dokumentumok — a tervleírás és a jelentős részben már azonosított terv­anyag — kétségtelenül bizonyítják. Az 1845—1846 fordulóján kialakult, továbbfejlesztett és tökéletesített, végleges tervváltozat azonban nem csupán az „Előleges javaslatban” kifejtett szabályozási elveknek az egész Tiszára való kiterjesztését jelenti, hanem elvi szempontból is több új, sőt döntő mozzanatot tartalmaz. Vásárhelyi Tisza-szabályozási terve a Tisza-felmérés gazdag adatanyagára támaszkodó vízrajzi leírás alapján állapítja meg a teendőket: indokolja az átvágások léte­sítésének szükségességét, foglalkozik a töltések építésével (megadja azok méreteit, vonalozását, egymástól való tá­volságát stb.), rámutat az árvízi tárolótér csökkenésével párhuzamosan várható árvízszint-emelkedésre, ismerteti a szükséges szabályozási műveket, műtárgyakat, kitér a víziútfejlesztés feladataira, foglalkozik a munkálatok gaz­dasági és műszaki szempontból legcélszerűbb sorrendjé­vel, majd — a tervrajzokon, táblázatokban részletesen ismertetett — teendőket összefoglalva ad előzetes költség­­vetést. A nagyszabású elgondolás és költséges terv túlságosan újszerű volt a szűk látókörű, provinciális szemléletből ki­emelkedni nem tudó kortársak számára s a Tiszavölgyi Társulat Központi Bizottságának értekezletén heves vi­tákat váltott ki. E viták izgalmai ölték meg Vásárhelyit, aki 1846. ápr. 8-án meghalt. Tragikus halála megrendítette a közvéleményt, külö­nösen azokat, akik világosan látták a tervezett Tisza­­szabályozás jelentőségét. Vörösmarty Mihály közismert, klasszikus sírverse mellett barátja, Garay János is szép epigrammával emlékezett meg Vásárhelyiről. Temetésé­ről a Magyar Tudós Társaság gondoskodott. Sírjára azon­ban egyik sírvers sem került fel. Hamvai egyszerű, s már-már alig azonosítható, elfeledett sírjából — a vízivá­rosi temetőből — a közelmúltban kerültek a volt Kere­­pesi-temetőből kialakítandó „Nemzeti Pantheonba”. Méltó emléket számára a közelmúltban állított a vízügyi szol­gálat Tiszadobon, a Tisza-szabályozási munkálatok meg­kezdése helyén. Halála után a meghívott külföldi szakértő, Pietro Pa­­leocapa egy módosított tervváltozatot terjesztett elő, ami­vel újabb tápot adott a korábbi vitáknak és széthúzásnak. Bár a munkálatok alapjául hivatalosan ezt a tervet fo­gadták el, azt több ponton már kezdetben módosították a korábbi Vásárhelyi-féle javaslatok alapján. Különösen súlyosan érintette a szabályozás ügyét, hogy a szabad­ságharc bukását követően a tervező Vásárhelyi után a szervező Széchenyi is elveszett a munka számára. A fel­adat végrehajtása pedig az önkényuralom néptől idegen, bürokratikus — sőt korrupt — apparátusának kezébe ke­rült. A kezdeti, tervszerűtlen munkálatok megismétlődő kudarcai — az 1855., 1876., 1879. évi árvizek — a munká­latok ismételt felülvizsgálatát, s a Vásárhelyi-tervhez való fokozatos visszatérést tették szükségessé. A Tisza szabályozását és a Tisza-völgy 1,2 millió hek­tárnyi ősi árterületének mentesítését — ha a tervtől való kezdeti eltérések miatt, a szükségesnél nagyobb áldoza­tok árán is — végül is lényegében Vásárhelyi Pál és Széchenyi István elgondolásainak megfelelően kellett végrehajtani. P. Károlyi Zsigmond Részlet Vásárhelyi Pál „általános Tisza-szabályozási tervének” fogalmazványából 61

Next